Hozzám az ellenzéki programpontok szinte egyáltalán nem jutottak el.
Hozzám az ellenzéki programpontok szinte egyáltalán nem jutottak el.
volt program, legalábbis a jobbiknak. lmp-nek is volt néhány oldal. de az tény, hogy nem működik, hogy arról megy a vita, hogy ki lép vissza kinek a javára. az átlag ember mit lát? acsarkodnak a helyekért. felteszi a kérdést, mi lesz, ha bejutnak, hogy fognak így kormányozni? itt azt kellett volna csinálni, amit puzsér is javasolt, teljes ellenzéki összefogás, kisimítani a pályát, új választás. ez nem felelt meg az ellenzéknek. mert mindenáron hatalomra akart kerülni és a bicska beletört. keresik a bűnbakokat, mint most újbudán a blökik, hogy ha ők nincsenek, akkor nyer a dk. én erre azt mondom, hogy a lófaszt nyert volna a dk, mert akik a kutyára szavaztak, holtbiztos, hogy nem szavazott volna a dk-ra. megy az elméleti játszás a számokkal, hogy legyen tartalom, hülyítsék az embereket...
Jó, már hónapokkal a választások előtt világos volt, hogy az ellenzék olyan, mint a hátsópadba ültetett diák, aki nem csinálta meg időben a házi-feladatot.
Program nélkül nem lehetett, a váltsuk le a Fideszt nem program.
Senki nem akar migráncsot. Senki nem akarja betelepíteni őket. Kivéve persze a Fideszt, már ha jól fizetnek, lásd. letelepedési kötvény.. A kerítést meg pont a Jobbik találta ki, és javasolta, az alkotmánymódosítást meg azért nem szavazta meg, mert bele akartak venni még vmi migráncs elleneset.. Magyarán a Fidesz hazudott folyamatosan a propaganda birodalmán kerszetül, a sok tudatlan barom meg beszopta.
https://444.hu/2018/04/09/100-ezer-fovel-tobben-sz...
2nagy párt kell, mint amcsiba... elaprózva, 8év múlva is fidesz lesz a nyerő...
ismét elkurták....
Szél Bernadett aszongya a plakáton,-most mi jövünk-nem jött be...
ez is lemond,az is lemond.....már előbb kellett vóna...
Sztem ez a választás qrva egyszerű történet. Ősszel a zemberek nagy aránnyal nagy számban szavaztak (több mint 3 milla ezt még egy idiótának is el kellett volna fogadnia) a migráncs kvóták ellen. Aztán mivel nem lett meg az 50% részvétel a zellenzék ünnepelt h ez azt jelenti az emberek többsége migráncsot akar de legalább is valahogy majd beügyeskedhető. Aztán ezt el is hitte és szart az emberek akaratára pedig az még a hülyének is egyértelmű volt. Az emberek pedig berágtak ezen és 2/3-t mértek ki büntiként az ellenzékre és megnyerték a választást a fidesznek. A választás most erről szólt és semmi másról. Ha az ellenzék végre felfogja h nem akarnak a zemberek migráncsokat és tényleg nem akarnak és sehogysem akarnak, akkor 22-ben lesz esélye ha nem nem. A jobbik meg ott kurta el h nem szavazta meg a migráncsos alkotmánymódosítást, ha megteszi most 10-15%-kal több szavazatot kapott volna mert vízhatlan lett volna a migráncsozással szemben és nyújthatott volna egy reális alternatívát. Ennyi.
csak ennyit tudok mondani. Ahogy nézem, k sok fiatal fog elhúzni :-/
Pozitívum, a blökik ütötték az Együttet + a kamupártokat, LMP ütötte a DK-t.
Most nézem, mi lett a vége.
És megint a kettős állampolgárok szavazataival lesz meg a 2/3 vagy ez még azok nélküli adat?!
Ezzel a választási rendszerrel leválthatatlanok egyelôre. Anno Mikola mondta 2006-ban, hogy ha nyernek, 20 évig ők lesznek hatalomban.
Tartok tőle, hogy még inkább megjön az étvágyuk és még inkább elszállnak maguktól.
Össze kell szednie magát az ellenzéknek, de amíg MSZP-DK adja az ellenpólus egy részét Gyurcsánnyal, tuti nyernek.
Legalább a DK kieshetett volna,ha már így alakult.
Ez az ország egyelőre menthetetlen. Azt hiszem, újabb százezrek kelnek útra külföldre a következő években, s győz a Kádári demagógia.
Ez is egy megoldás kezeljük humorral a helyzetet . Jókat szoktam mosolyogni Kétfarkúak dolgain. :)
Amíg végigjárjuk ezt az utat addig ez is egy alternatíva , nevessünk rajta egyet.
Felfoghatjuk filozofikusan is, hogy muszáj ezt végigjárni amíg leesik a 20 fillér , hogy ez egy kész átverés show. Erre a lélektani helyzetre építve.
Csak hát a szakadéktól milyen messze esik le ez a 20 filler az a kérdés én úgy látom.
Vagy ami a jobb verzió lenne és ezt szeretném, hogy a hatalmon lévő fidesz ismerje fel azt, hogy korrigálni kell. Nem tudom, hogy ezektől a teljesen szélhámos figuráktól ez elvárható szint e. Nem sok jelét mutatták eddig saját hatalmukat korlátoznák. Önmérsékletnek stb.
De hát ez van. Mo már sokszor végigjárt ilyen utakat a történelemben ahol a szakadékba kellett esni, hogy leessen a 20 fillér hová is vezet az út. :)
Ha ez a sorsunk akkor beleesünk. Karma. Nekem jobban tetszik a Kétfarkú útnál a filozofikus megközelítés. Buddhista meditáció állapota. Sajnos nem tudom elérni ezt úgy ahogy szeretném. Teljesen filozofikusan álljak a kérdéshez.
egyetlen komoly üdvöske a kétfarkú kutyapárt , átlépte az 1 % - t , lesöpörte a sok - sok kamupártot. Együtt - PM - DK - MSZP - Jobbik tanulhatna tőlük. Momentum és Kutyák az egyetlen esély a jövőre
Ez amit már sokszor mondtam de vsz mindennek a kulcsa . Az egész helyzet megoldóképlete az, hogy olyan kevés idő telt el a rendszerváltás óta, hogy azok a folyamatok amik lezajlottak polgárosodásban "nyugaton" az lehetetlen ennyi idő alatt Mo-n.
Akkor erre várható reakció a csalódottság. Erre a csalódottságra pedig politikai reakció ez a szabadságharcos vagyok és jönnek a démonok aztán küzdjünk. :)
Ennek kellene az alternatíváját egy karizmatikus ellenzéki vezetőnek felmutatnia . Ami egy bizonyos értelmi szint felett pofon egyszerűnek tűnik. Ezzel szemben alternatívát mutatni. De ha elkezdjük pontról pontra mi is legyen ez az alternatíva akkor fejvakarás. Mert valójában szinte a lehetetlen kategória , hogy ez az alternatíva felülírja ezt az alap érzelmi helyzetet , a rendszerváltás utáni csalódásokat stb . Amik mondjuk összekapcsolódnak részben az mszp-vel is. Vagy pl Bokrossal mint Bokros csomag. Vagy Gyurcsánnyal mint őszödi beszéd.
Ezért van ez a meneküljünk el minden kérdés elől , és szabadságharc, szabadság, kitartás éljen Szálasi stílusú ökörség. Mert ez egy fix biztos pont lélektanilag . Akkor csak ez a válasz mindenre. Vagy elfutni a riporter elől . Ezért jutott ide a politikai életünk.
Csak közben haladunk valahová ezen az úton, vannak következmények amik rossz jelek vsz. Személyi kultuszos jelek.
+ ami lehetőséget kihagyunk mint ország reformokra mert éppen szabadságharcot vívunk a szélmalommal. :) Az se kis probléma.
Nagyjából így látom a helyzetünket.
A felszínen ami van ez a gonosz ez+az és a saját utunk és függetlenség , szabadságharc kutyafüle ezek mind annak a következményei, hogy a rendszerváltás utáni időszak egycsapásra nem hozott egy nagy jólétet.
Erre a helyzetre Orbánnak a 8 éves útja kb azt a receptet kínálta vsz , hogy a felszínen a szélmalmokkal hadakozott . A nagy kérdésekben pedig a lehetőségek globalizmusban mint a falevél a szélben nagyjából az országnak ott ezzel sodródott. Mert ebben nincs más opció.
Gyakorlatilag eljátssza azt, hogy ő irányítja valahová az országot ezekben a nagy kérdésekben. Szemben állva nem tudom éppen aktuális démonokkal Soros, Brüsszel, migráns, bank vagy bárki. Lényeg az, hogy szabadságharcos, most ez a Kossuth nóta is pl itt a győzelmi beszédben. :)
Ezzel rájátszva erre a fenti lélektani szitura. Ez nagyon szánalmas alakítás, de úgy látszik az emberek tömegeinek nem lóg ki a lóláb. :)
Na most ezzel szemben kellene az ellenzéknek egy alternatívát mutatnia. Ami nem megy nekik. Nehéz is egyébként mert az alap folyamatokban elég szűk a mozgástér. Az ilyen gyogyós vagyok történetekben pedig ez a szabadságharcos életérzés most népszerű. Divatban van ez az életérzés lásd előzmények miatt amit írtam miért.
Ezen az úton játszadozunk a tűzzel pl ezzel a putyini világgal. Mert túllép ez a "szabadságharcos életérzés" a szélmalmokon hadakozáson a mindennapi életben. Pl mikor a veje letarolja a közbeszerzéseket aztán felvásárolja az összes újságot ne írjon róla senki. Átbillenhet ez egy olyan útra ahonnan már nincs vissza. Ott billegünk a szélén centizgetjük. Ilyen pöcs dolgokkal, hogy már egy bíró kinevezése is politikai ügy. Személyi kultuszos beütések stb.
Ez a nagy büdös helyzet éppen a nagy menetelésben a megkezdett utunkon. Valahol most itt tartunk.
Amíg az egyik oldalon nincs egy márkáns másik választási lehetőség, addig az emberek nem fognak elemezni.
Így legalább úgy érezhetik, hogy a győztesek táborához tartoznak és ezt szeretik.
Csak kérdés , hogy a nagy utazás közben nem érkezünk e meg egy putyini világba. Ahol már sok dobása nincs az ellenzéknek.
Pl ez az egyik olyan aggasztó jel ami sürgős korrekcióra szorul vsz a megkezdett úton amit Viktor emlegetett most a beszédében.
Mert vannak ennek elég komoly jelei .
Az ellenzéknek pedig lehet fel kell adnia ezt a 8 éves taktikát, hogy csak kivárnak sült galamb megjöjjön. Ami mindig működött eddig a rendszerváltás óta . Az előző vereség komoly változáshoz kevés volt, most megint egy nagy pofon.
Azért 12 év egyben kormányzás egy olyan időtáv már amit folyamatokban értelmezni lehet. Milyen utat járunk be, milyen lehetőségek mellett.
Azt várnám, hogy ezt arra használják az elmúlt 8 évnél sokkal hatékonyabban építsék az országot. Leegyszerűsítve nagyon. Pontosabban ezt szeretném. Az, hogy mit várjak ezektől a szélhámosoktól már szomorúbb egy kicsit. :)
Ezen a téren kb 7 év elmaradásban vannak az eddigi 8 év munkában. :) Vagy több mint 7 év.
Van honnan javulni. Legelső körben azt szeretném ha ezt a gonosz migránt ügyet úgy lezárnák mint annak idején a gonosz bank ügyet. Pontot tennének a végére és megközelítenék a normálist.
Ellátórendszerek nagy reformjait végre elkezdenék stb.
Most hallgattam meg az Orbán féle győzelmi beszédet szerénységet említette. Ezt is várnám, mert ez a 12 év azért egyben nagy felelősség is. Nem látom , hogy ezt az eddigi 8 évben sikerült volna átérezniük.
Az út pedig amit emlegetett, tényleg látszik valamilyen út , de igen komoly korrekciókat kell végrehajtani mielőtt a szakadék lesz az út vége . Ezt is szeretném, hogy egy ekkora felelősségnél már valamiféle államférfiúi erényeket is mutasson.
Mert lehet hivatkozni arra nem tudtuk befejezni ha 4 év után mondjuk valakit elzavarnak a hatalomból. De 12 év után ilyenre hivatkozni azért más . Ezt is szeretném ha ennek a felelősségnek több jelét adnák. Mert ha nem akkor ez az út katasztrofális utazás lesz a végére az országnak.
Katasztrófaturizmus is egy műfaj az is igaz. De azért ideje lenne összeszedniük magukat akkora felelősség, és megbízás mellett amit a nép rájuk tett.
Amíg az ellenzéki oldalon nem tűnik fel egy markáns jelölt és a pártoknak nem lesz markáns, közismert programja, addig nem várható változás.