Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

Ekkora részvétel mellett…

#818704 rbbj11 Előzmény: #818702

Ekkora részvétel mellett mást vártam, de hát ez a vége, ha kifogy a hitelesség egy ellenzék mögül és semmi reményt nem látnak az emberek a jelenleginél jobb politikára.

Gyakorlatilag súlytalan …

#818702 banyaiz Előzmény: #818699

Gyakorlatilag súlytalan volt az ellenzék , nem találtak fogást ezen a politikai felfogáson. Ami nagyjából az 1x1 a politikában valamilyen mumussal ijesztgetni a népet.

Már az első ciklusban sem találtak ezen fogást, és most sem.

Kivárásra játszottak ellenzéki részről. 8 éve arra játszanak. Ami politikában sokszor bejön , hogy az ellenfél majd tökönlövi magát. :) Aztán csak tarolni kell.

Ez a taktika nem működött. Közben teljesen leamortizálódtak.

Lajos pedig hát sok aktivitást nem fejtett ki. Teknős stratégiát alkalmazza. :) Sajnos, de hát lehet bármit csinált volna a gonosz migránt őrületben elveszett volna .

Mit kezdenek ezzel a lehetőséggel megint 4 éves kormányzással. Ami már 12 év nem kevés , folytonosan, egyben nagy támogatottsággal. Ha megint ezt a gyogyót , hogy találnak valami szélmalmot és azt ütik 4 évig akkor gratulálok.

Mert globalizáció, szűk mozgástér ide vagy oda azért lenne teendő az országban.

Pl itt a választások kapcsán ezt a fatengelyes sorbanállást 4 évig nem sikerült megoldani. 4 éve ugyanez volt arra vártunk a sor elfogyjon az átjelentkezőknél 1 -2 körzetben. 4 év alatt nem sikerült kiküszöbölni? Kis dolog , de nem egy jó hozzáállást mutat. Millió ilyen meló lenne vsz.

én nem vagyok kíváncsi..…

#818699 rbbj11 Előzmény: #818697

én nem vagyok kíváncsi....

Ennek a nemzetnek ez kell, akkor legyen. De minden eddiginél nyilvánvalóbb az is, ha a széttagolt ellenzék nem állít ki még idén egy karizmatikus vezetöt, aki 2022-ig már most elkezd építkezni, akkor kb örökre fidesz marad...és minden ellenzéki párt a választókörzetekben vissza kell lépjen úgy, hogy csak egy ellenzéki jelölt maradhat mindenütt. Ha ez mind együtt áll, és nem lesz ilyen jó a nemzetközi gazdasági környezet, na akkor lesz a fidesz kisebbségi kormányzás határán. De még akkor se fog veszíteni.

Kíváncsi vagyok mit csin…

#818697 banyaiz

Kíváncsi vagyok mit csinálnak most az újabb győzelemmel. Milyen irányba viszik el az országot.

Remélem nem 4 évig egy újabb gonosz migráns kampány lesz a hangsúlyos . Meghozta a kívánt szavazatokat de azért remélem ennél valami komolyabb szellemi produktumra is képesek lesznek ilyen támogatottsággal.

Harcsahorgászattal kell erre az eredményre rápihennem. :) Papírforma valahol de azért súlyos ezzel a politizálással ilyen eredményt elérni.

Ahogy nézem fidesz megin…

#818696 banyaiz

Ahogy nézem fidesz megint tarolt. Narancsköd belepte a tájat. :)

Rögtön nagy feldolgozottságot látok és azt, hogy nálunk győzött már 7x% -os feldolgozottságnál a fideszes jelölt.

Momás jelölt 132 szavazattal áll. :) Nem túl sok , de kicsit is meg kell becsülni.

Hadházy elbukott , pedig azt hittem szoros lesz itt. Pár szavazat is dönthet akár. Nem így lett.



Elég fatengelyes ez a le…

#818695 banyaiz

Elég fatengelyes ez a lebonyolítás.

Az a kettősség , hogy az nem probléma órákat kell várnia leadja a szavazatát. (ami komoly szervezési probléma egyébként) Az viszont igen, hogy még sorban áll addig nem lehet nyilvánosságra hozni összesíteni más körzeteket.

Közben látom szivárognak ki az eredmények amit a bennfentesek tudhatnak. Ami szerintem rosszabb verzió mintha elkezdenék leközölni az eredményeket sorban állás ide vagy oda.

Egyáltalán miért van ekkora sorállás.

Kettő dolog miatt lehet. 1. A szervezés rossz. 2. Szervezés szándékosan rossz . Szándékosságot az okozhatja arra számít ellenzéket támogatnák inkább és a hosszú sorral feladja. Vagy oda se megy. Ami elég pitiáner húzás.

Ez bármelyik is nagyon szomorú.

Kár ezekért mert amúgy elég sokan elmentek úgy nézem ami jó hír . Ilyen lebutított világban, ilyen politikai üzenetek mellett az emberek erre vesznek fáradságot szavazzanak. Demokráciát működtetik ez jó hír.

Kár ezekért a silány dolgokért közben.

A Torrenten már fent van…

#818692 KawaBazsy

A Torrenten már fent van a választás eredménye csak még kamerásan.

nyertek a kutyák

#818690 rbbj11 Előzmény: #818689

Szämomra az is elégséges eredmény lesz, ha a fidesz érzi majd, hogy ez a legalja szint, ahova levitte a politikát, ahol már a választókat egy programmal sem tiszteli meg, ahol már szóra sem érdemes a nyílt lopás jogászkodással megtámogatva, már nem elég, és felismerve hogy könnyen rezeghet a léc, visszavesz az arcából. Es az ujabb 4 évet már kulturáltabban politizálva vezeti le.

nyertek a kutyák

#818688 matgab Előzmény: #818687

magas volt a részvételi arány.

Ez jó. Ez a demokrácia győzelme. Az, hogy mennyire jó a demokrácia, az más kérdés.

A jövendőbeli kormánynak mindenképpen erős társadalmi bázisa van, mert lehet itt bármilyen körzet, határ stb , ha egy ellenzék sikeresen összefogna, akkor sikeresen tudna kormányt alakítani...


választás

#818685 rbbj11 Előzmény: #818673

persze, de ez nem fog megtörténni, mert sok körzetben az országban a legesélyesebb ellenzéki még mindig mszp-s, és nem a többi párt. Ezért ha fidesz takarítás a cél, és taktikai szavazás van, akkor hozzájuk megy sok szavazat.

az OK

#818684 rbbj11 Előzmény: #818682

szerintem is volt neki komoly hatása....ill én is osztottam meg olyan írásokat fb-n és mindenhol, ahol részletezték, hogy ha 3 millio otthon maradó Mari nénire szavaz, aki bevezeti ugyebár a vasárnapi husleves törvényt, akkor 4 évig vasárnap csak husleves lesz. XD Szerintem ez is ütött, sokak elszaladtak szavazni miatta XD

választás

#818683 rbbj11 Előzmény: #818680

Senkit nem érdekel Karácsony. Majdnem én is mszp-pm-re szavaztam, mert a fidesz maradását a legrosszabb verzionak tartom, föleg 2/3-dal. Végül nem tudtam a szivemnek ellent mondani, és a legalkalmasabbnak ítélt személyre, tehát LMP-sre szavaztam. DE nagyon közel volt a taktikai szavazáshoz, akkor pedig mszp lett volna.

15 órási adat: 53,64%Meg…

#818681 walex

15 órási adat: 53,64%
Meglesz a 70% feletti régió szerintem.

választás

#818680 walex Előzmény: #818674

Jó kérdés, hogy ki mozgósított?

Azért mennek ennyien, mert le akarják váltani a Fideszt vagy azért, mert nem akarják megadni az esélyt, hogy visszakerüljön a hatalomba az MSZP-PM-DK trió?
Amúgy komolyan nem értem, hogy mit esznek Karácsonyon. Szétverte az LMP-t, de a szoci nyugdíjasoknak biztos a jó gyerek benyomását kelti.

https://www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/16721...