Véletlenül belenéztem a királyi tv összefoglalójába a Masters-ről.
Jó volt látni a sok megelégedett és kiegyensúlyozott 30-40-50 éves versenyzőt nyilatkozni a verseny után.
Véletlenül belenéztem a királyi tv összefoglalójába a Masters-ről.
Jó volt látni a sok megelégedett és kiegyensúlyozott 30-40-50 éves versenyzőt nyilatkozni a verseny után.
Szvsz egész Fina buli legjobb része a Master versenyek voltak. Szervezésileg , emberileg.
Denso cég überelt mindenkit.
No 1 Millenium ( magyar , Kásás ) , második Szentpétervár ( volt orosz válogatottak ) harmadik Oázis ( , Dézsyék, Hungary ) , negyedi is magyar csapat. Masters férfi VB vizilabda.
Nők is VB bajnokok lettek , ezért érdemes volt kilátogatni.
Masters vízilabda csapatok nagyon jók. Most csak igazi ínyencek járnak ki , nincsenek sikoltozó tini csajok , pedig 35-45 közötti vízilabdázók kinézete is kitűnőek.
Érdekes módon az elődöntőben két magyar csapat csap össze. Kásásék ( Milleneum ) vs Oázis SE.
Hát igen, rossz fizikummal nehéz lenne.
Még más is eszembe jutott arról, hogy állatorvos, de mivel csak egy kósza gondolat, inkább hagyjuk.
Biztos kellett neki a pénz és ugyan a helyi Döbrögi azt mondta, hogy nem muszáj ebben a melegben lefutni, ugyanakkor azt meg nem mondta, hogy akkor többet nem vezethetsz errefelé.
Nem akarok feketeseggű páviánnak tünni, de :
- szeret bíráskodni és ugye a pályán ő dönt
-kurva gyenge az orvosi vizsgálat ezért lehet h rossza szíve
- előző este talán egy jó mulatozás volt
ne feledjük mennyi pénzt kapnak a bíráskodásért ( sokat , nem csak a játékosok)
Régen mikor jártam rendszeresen nb3 -as , megyei meccsekre olyan bírók voltak ránézésre nem úgy tűnt a pályát végig tudja sprintelni akár egyszer is.
Nem tudom mi a felső határ életkorban amíg még vezethet .
...
Fradi első meccset nem láttam, olvastam utána, hogy jól kezdtek csak kiállítás vagy mi volt. Honvédnél pedig a hazai meccset láttam jobbak voltak az izraeliek de valahogy nem éreztem a honvéden azt , hogy bl meccs és van esély és minden beleadnak , nem jött át a küzdés a továbbjutásért. Biztos küzdöttek csak valahogy olyan enervált volt a mozgásuk mint akinek nincs is kedve a bl -ben játszani.
Jó fizikuma van van a csókának. Mellette még állatorvosként dolgozik. Sok jó tanuló jó sportoló emlékérmet is begyűjthetett. :)
Nem semmi eredmény.
Honvéd kupameccse azért várható volt. Azért a Beer Seva tavaly az intert verte meg oda vissza ha jól emlékszem a BL-ben (vagy EL-ben?). Nem Honvéd kategória. Ráadásul Rossi is elment, aki a sikerek kovácsa volt. Mit vártál?
A Vasas iszonyatosan elbénázta a kinti utolsó 5 percet. Vagy ennyire de ennyire rutintalanok, vagy ennyire szeretnek tippmixelni.
Ugyanígy a Fradi is egy nem túl acélos dán csapattal szivatta meg magát. Ez egyrészt a bírón is múlt, másrészt csak azért mert tizen vannak nem kell feltartott kézzel kiállni a pályára. A visszavágón sok volt a sérült és azért van annyira jó ez a dán csapat (nemrég megverte az MU-t is, ugyebár), hogy 0-3-ra ne kapjon ki otthon. Sajnos az itthoni 2-4 a 2-0 után borzalmas eredmény. Sajnos a fradi évek óta nála gyengébb vagy hasonló kategóriájú csapatoktól rendre kikap. Pedig ez nem volt jellemző rá. A Fradi szív ami régen az ilyen meccseket eldöntötte mára csak amolyan kiüresedett frázissá vált. Pedig nem olyan régen még 1-1-et játszottak a Reál Madriddal, vagy 3-2-re verték a Newcastle United-et is. Hol vannak már ezek az idők??
Biztos, hogy szeretett bíráskodni. Más kérdés, hogy milyen sportorvosi vizsgálatokon esett át a tesztet megelőzően. A magyar sportorvosi ellenőrzés mindig is egy kalap kaki volt, pedig én is fociztam jónéhány évig.
Amúgy a fizikai felkészítés kapcsán alsóbb osztályokban már sokszor annak örült az ember, ha a bíró nem becsiccsentve jött ki a pályára vagy ha vmilyen szinten tényleg tudta követni a meccs eseményeit. 50 feletti embereket már szabadna hagyni, hogy játékvezetőként 20-30 évesekkel futkározzanak együtt.
Mennyire szerethetett focibíráskodni ha arra rá tudták venni 40 fokban 5x évesen megyei bajnokságban bíróként futkározzon egy fizikai felmérés kedvéért.
Nem is tudtam ilyen szinten is a bírókat ennyire megszűrik fizikailag.
Elég elvetemült lehetett aki kitalálta napközben ilyet rendezni egy ilyen amatőr szinten.
Bizony!
Én most inkább ezt nézem:
http://index.hu/sport/atletika/2017/08/07/baji_bal...
Nem is tudtam, hogy franciául is mondják ezt:
Fut fut.
És tényleg!
Fut!
De még hogy!
Gratulálok!
(hogy lehet egy ilyen rövid távon kétszer megújulni?)
Bizakodom hátha sikerül elkapni őket. Jó hát mérsékelten hoz csak izgalomba a dolog. :) Kíváncsi vagyok azért hasonló focit tud e mutatni vidi mint franciák ellen. Nem hiszem annyira világverő társulat lehet a Partizán .
Jeleket keresnék , hogy a fejlődés útján vagyunk. A Honvéd kupameccse lelombozó volt ilyen szempontból Vidi valami felcsillant. :) Néztem tegnap az Arsenal Chelsea szuperkupát. Wembley tele nézőkkel az a hangulat még tv-n keresztül is ami átjött. A játék minősége csodálatos volt. :) Ezzel kellene versenyezni valahol a nézők figyelméért. Szép feladat.
Hentynél én is erre gondoltam meddig lesz itt ha így játszik lehet még ebben az átigazolási időszakban elviszik. :) Nagyon kilógott szerintem felfelé.
...
Neymar ügy hihetetlen hová pörgött már ez a biznisz. Egyetlenegy focistáért 220 millió euró . De pl MU-nál is megvették Lukakut 100 millió környékén. Az már szóra se érdemes összeg szinte .
Megjegyezném péntek , szombat tüző 40 fok ide -oda reggel 10 től este 24 óráig napon melóztam maximum korlátlan italfogyasztás)
Nincs defibr , meg mentős.
Sportvezetők - bírók nem kötelező ezt csinálni!!
A Partizán Belgrád ellen vagy verekedés lesz vagy kiesés.
Ha az általad posztolt nigériai játékos annyira jó, akkor nem fogadnék rá, hogy több idényt Tölt majd itt.
Bár nekem inkább egy Zöld-foki szigeteki dereng.
A sok -ic nevü magyar mellett.
Hoppá, azok nem szerbek?
http://www.nemzetisport.hu/europa_liga/el-megigert...
Erre a srácra gondoltam. Felfelé lógott ki szerintem az egész mezőnyből.