Regisztráció Elfelejtett jelszó

Sport

a feketék izomzata sokka…

#798267 matgab Előzmény: #798265

a feketék izomzata sokkal jobb, mint a fehéreké. Ezért , ha sikerül egy fekete embert abba a szellemi kulturális mentális közegbe legalább olyan szinten beemelni, hogy a feladatát elvégezze, amit rábíznak akkor már jó helyzetben van. Azért fekete srácok jellemzően vagy védők, vagy csatárok, mert ott a legkevesebb a szellemi munka és ott a legfontosabb a fizikum.

Egy átlag cigány fizikuma jellemzően a fehér emberek alatti , mind izomtömeg, mind testmagasság mint ruganyosság szempontjából is. Persze kivételek azért vannak, de akkor sem az a jellemző. Ehhez jön a sportkultúra, sport tradíciók hiánya is. Valamint a fegyelem hiánya illetve a kevés szellemi tehetség (ebből a szempontból mindegy, hogy annak az oka családi háttér vagy más). Akkor hogyan lenne sok cigány a labdarúgásban? Ahol sok a cigány más közép kelet európai országban, ott sem nagyon fociznak. Ahhoz képest itthon még úgy ahogy vannak, főleg az amatőr bajnokságokban.


Nagyon mélyről jövünk fo…

#798265 banyaiz Előzmény: #798261

Nagyon mélyről jövünk fociban az is igaz, nem egy gyors folyamat. De nem tudom megvalósul e az pl, hogy szegény rétegeket a sportba, fociba, cigányokat pl .

Nem nagyon követem az nb1-et az igaz lehet ezért nem látom, hogy minden csapatban 1-2 roma is rugdosná a lasztit. Vagy korosztályos csapatokban. Pedig neki aztán tényleg egy kitörési pont lehetne, hogy bekerül egy fociprogramba ahol támogatják a sportolását tanulását. Biztos , hogy tehetségek is vannak.

Na mindegy, csak mikor ez a rögvalóság akkor meghallom a szünetben ezeket az okosságokat hát pofám leszakad.

Konkrétan foci , utánpótlásnevelés valami talán mocorog öntjük bele a pénzt ahhoz képest nagyon karcsú egyelőre de lehet, hogy ennél több idő kell lehessen értékelni. Egyelőre nem vagyok elájulva az eredményétől. Az egy jó stratégia lehet elárasztani pénzzel , csak nagyon oda kellene figyelni, hogy célzottan menjen mert különben minden lesz csak nem a célok teljesülése . Lesz a végén minden csak foci nem, és focista. :)

Pl az szerintem nagyon nem buli, hogy nb1-ben nagyon jól keresnek , jönnek haza külföldre került "sztárjaink" is mert jó a lóvé. Közben meg esetleg oda nem jut ebből a pénzből ahol nevelni kéne focistákat. MIndenféle trükközésekről lehetett olvasni, hogy a felnőtt csapathoz átjátsszák a lóvét, és a kölyökcsapatoknál meg a létszám sincs meg .

Hát el kell ismerni, hog…

#798261 Tapasz Előzmény: #798259

Hát el kell ismerni, hogy tényleg jó ez a német csapat. Minket megszórtak volna az biztos. Én a magyar foci vezetők helyében elsüllyednék. Érdekes, még Csányit is megtudják etetni, hogy jó az, ami nálunk folyik utánpótlás szintjén.

Lehet, hogy jobban járna Magyarország, ha Borsod és Szabolcs megyében minden gyereknek ingyen adnának focicipőt, mezeket és labdát.

Persze ne üljünk fel az …

#798260 banyaiz Előzmény: #798246

Persze ne üljünk fel az ilyen látszat dolgoknak mert mi tudjuk, hogy nem lehet integrálni. Pl elgondolkoznék azon is hány cigány gyerek focizik a méltán acélos nb1-ben. Mikor mondjuk egy néger Rüdigert látok világszínvonalon focizni. Vajon mi lehet annak a magyarázata nonstop pofázunk a romák integrációjáról és valahogy nem tud megvalósulni ilyen kézzelfogható eredményekkel akárcsak mint a sport. Nem lenne köztük tehetséges focista akár? Hogyne lenne. Érdekes b+ a németek egy török vendégmunkás gyerekéből nevelnek egy klasszis focistát, nálunk egy cigánygyerekből csoda ha nb1-es focista lehet, nem is tudom van e nb1-ben 1 is, vagy a korosztályos csapatokban. Biztos lehetetlen őket focira képezni. :) De közben mesélünk az integrációs erőfeszítésekről , és arról mennyire kilátástalan , és mennyi pénzt költöttünk rá . Igaz vannak olyan pittyputtyok mintha nem oda kerülne a pénz ahová szánták, de hát mi tudjuk a lényeget erről is elmesélni , magyarázkodni az eredménytelenséget megmagyarázni, mert ez lehetetlen. Ebben nagyon ott vagyunk a szeren.

Na valami ilyesmi lesz majd a gonosz migránsoknál is lehetetlen őket integrálni mert mi tudjuk, aztán ha kemény szisztematikus munkával sikerül hát biztos véletlen volt. :) Így mennek a dolgok .

Ilyen német focisuli …

#798259 banyaiz Előzmény: #798246

Ilyen német focisuli után ahol tolonganak a válogatott tagságért a fiatal nevelések. Egy Müller se lehet nyugodt a maga nem tudom 27-8 évével vagy hány éves a posztján nem szorítják ki. Nem arról van szó, hogy egy Dzsudzsákot aki araboknál levezet kiszorítják a fiatal posztjára tolongó nevelések, hanem a Bayer kezdő játékosa se lehet nyugodt, hogy hoppá itt meg kell küzdeni a tagságért. Komoly.

Szóval belehallgatnék egy ilyen oktatás után az MLSZ ülésbe ahol mondjuk kiértékelik az akadémiai nevelés eredményeit. Igen 3 ember csereként bekerült az Nb1-be is , vagy a Puskás Akadémián nem sikerült Nb2 szintű focistát kinevelni de sikerült vásárolnunk máshonnan. Ennek a magyarázatát , hogy milyen homokszemek kerültek a gépezetbe . Oké ott van Honvéd mint bajnokcsapat ott azért sok saját nevelés játszott az örömteli.

De azért akkora a kontraszt, persze lehet, hogy gonosz Soros keze van ebben is, de talán földhözragadtabb dolgokban kellene keresgélni először. Igaz, hogy a halódó nyugatra iszonyatos csapást mért a migráció pl már ilyen furcsaságok esnek meg négerek futkároznak Rüdiger néven, csak idő kérdése az összeomlásuk mindenki láthatja. :) Valahogy úgy látom a fociban sikerült a német mentalitást átadni, ezek a török srácok is nem nézem a nevet, és a külsőt mintha egy Klinsmannt vagy Völlert látnék a pályán mozogni, vagy egy Matthaust , úgy tűnik mintha illeszkednének a precíziós gépezetbe. Oktatás nevelés mintha hatott volna rájuk egy kissé.

Valahol elgondolkoztató …

#798258 banyaiz Előzmény: #798246

Valahol elgondolkoztató az, hogy mire lehet vinni szervezettséggel, komoly hozzáállással dolgokhoz. Iszonyatos volt ez a kontraszt ha összehasonlítottam az 1 perces hírek nevezetű gyalázattal a félidőben. :)

Valami olyasmi életérzés volt mint mikor Pelikán gátőr a fán az árvízben és itt valami kurvára nem stimmel. :)

Pl konkrétan kedvencem ez a nem éppen szőke és kékszemű Rüdiger , akinek a neve és a kinézete nagyon vicces volt a számomra . Úgy játszott mint mondjuk egy Kohler echte német 1990-es vb. Az egész játéka teljesen német volt, még a mozgása is, fegyelmezett, gyors , kemény mint a penge, taktikus semmi hőzöngés szeleburdiság. Elgondolkoztató dolgok ezek valahol.

Főleg ha abba belegondolok, ha mi akadémiáinkról iszonyat közpénzen kinevelt csikókból összeraknánk egy csapatot azok mire mennének mondjuk nem Chilével mert az viccnek is rossz lenne, hanem mondjuk Gibraltárral, felvennék e velük a harcot. :) Hát nem tennék 2 fillért rá, sajnos.

Jó hát ha nekünk megfelel a szünetben nyomott színvonal, hogy nehogy Soros nevessen a végén stb akkor ilyen eredményeket fogunk felmutatni, nemcsak fociban ezzel a hozzáállással , hanem az élet minden területén. Nagyjából ez jött le nekem tanulságként a focin túl nézve a történéseket.

Arra kaptam fel a fejeme…

#798248 banyaiz Előzmény: #798246

Arra kaptam fel a fejemet, hogy Rüdiger, Rüdiger és egy néger futkározik ezen a néven. Pedig azóta utána néztem illett volna ismernem a srácot mert Rómában játszik.

Tanulságos kis este volt. Ha valaki nyitott szemmel nézte a mérkőzést a focin túlmenően is, és a szünetben is az 1 perces híreket , és reklámokat is ebben dimenzióban . :) Azt hiszem, hogy fontos következtetések levonására alkalmas este volt a focitól az élet sok területéig . :)

Volt magyar felmenőkkel rendelkező is a német csapatban ez is elgondolkoztatott.

Ha csak a sport része , nagyon jó kis pörgős meccs volt. Nekem az jött le belőle, hogy egy német fiatalokkal telepakolt csapat minimum versenyképes volt Copa győztes Chilével . Pedig Chile nagyon is komolyan vette a meccset beleadtak mindent. Ezzel az igen jó Chilével aki a világ 20 legjobb csapatában biztos, hogy benne van , de lehet , hogy a 10-ben is , versenyképes volt egy ilyen német csikócsapat. A játék minden elemében. Erőnlétben szerintem felül is múlták őket . Maga az eredmény ezek után már mellékes is szinte.

Ha Chile-nek lett volna …

#798246 Tapasz Előzmény: #798235

Ha Chile-nek lett volna egy normális támadója, akkor kaptak volna ötöt.

Amúgy úgy látom, te nagyon komázod a bevándorlókat :-)

Gondolom ez a gyerek eltartja az egész rokonságot, mert az ismereterjesztő filmekben szereplő német vállalatoknál csak árjákat lehet látni. :-))

Német precíziós gépezet …

#798235 banyaiz Előzmény: #798230

Német precíziós gépezet oktatást tartott fociból . :) Zseniális munka. Milyen fiatal csapat , és milyen focit mutattak be. Gyors, sok futással, pontos gyors passzok sokféle taktikai variáció. Na valami ilyesmi az utánpótlásképzés mikor ilyen fiatalok jönnek szériában.

Személyes kedvencem a csapatból játéka miatt , és a neve miatt Rüdiger középhátvéd. Echte csokibarna srác Rüdiger névvel ez kicsit viccesen hangzott , játéka nagyon ott volt.

„PAY TO WIN”

#797745 Koffein

Azaz „fizetni a győzelemért”. Bár eredete az online játékok területe, de a labdarúgással kapcsolatban is sokat hallom emlegetni – „kis” csapatok szurkolóinak közkedvelt kifejezése ez. Általában a legnagyobb értékű klubok számára (Real Madrid, Bayern stb.) tartják fenn e pejoratív titulust, valahogy szemet hunyva afölött, hogy az ő keményen dolgozó kiscsapatának, a (mondjuk) Hoffenheimnek is egy szerénynek nem mondható, 41 milliárd forintos játékoskerete van. Úgyhogy az a gyanúm, valójában inkább a játékminőség-különbséggel és nem annyira a „fizetéssel” van a bajuk. Úgy is mondhatjuk: valahol NB III-tól fölfelé minden csapat pay-to-win, csak a többinek híg a leve.

http://alapblog.hu/pay-to-win/

ismertem rokonát, nem eg…

#797509 Kissherceg Előzmény: #797472

ismertem rokonát, nem egy lángelme és tényleg ösztön focista. Suli helyett is focizott, mert ott sikerélmény nem igen érte...

Kazahsztánba megy.Szerin…

#797472 matgab Előzmény: #797436

Kazahsztánba megy.

Szerintem a mi Lacink fejében lehetnek a gondok. Úgy az arcára ránézve is elég egyszerűnek tűnik, valószínűleg nehéz gyerekkorral, hátrányos helyzetű család gyermekeként. Ezért lehet ezt udvariasan mondani, hogy ösztön focista (lehetne úgyis mondani, hogy öntörvényű, vagy hogy nem képes elfogadni,betartani amit az edzője mond ) valszeg ezért nem játszott a Videotonban sem és ezért mondják a Werdernél is, hogy a nyelvet nem képes megtanulni (ez is egyfajta szellemi képességekre utaló diszkrét bírálat).


Lehet, hogy sokkal több …

#797435 banyaiz Előzmény: #797432

Lehet, hogy sokkal több van benne, csak nincs idő vele kísérletezni, rögtön eredmény kellene.

Talán még visszaverekszi magát. Mondjuk így is azért jobban járt mintha eltűnik a süllyesztőben teljesen nb3-ban. Azért válogatott, werder, fradi stb. Ebből már ha egy kicsit odafigyel meg tud élni nem is rosszul.

Dárdai mintha azt mondta…

#797432 TrendMan Előzmény: #797426

Dárdai mintha azt mondta volna róla, hogy ösztön focista, akinek nehéz megtalálni a helyét a csapatban.

Mint pl. Koman is volt. De talán korábban Törőcsik is.

Egy ilyen fineszes cselezőgép jó lehet a megye 1-ban vagy a Merkantil ligában, de úgy látom komolyabb szinten már nem.

Szomorú.

Nem gondoltam , hogy ily…

#797426 banyaiz Előzmény: #797404

Nem gondoltam , hogy ilyen rosszul alakul neki werder szerződés után. Azt hiszem ez a nyelvtudás téma másodlagos a dologban a nagyobb hátrány valószínű az erőnlétében lehetett. Abban volt nagy lemaradásban mikor odakerült.

Pedig valami mocorog ebben a srácban mint tehetség . Azt vártam volna alap ember lesz werdernél 1-2 éven belül és utána még egy jobb szerződése összejöhet komolyabb csapathoz.

Lehet, hogy olyan alap hiányosságok jöttek ki ott az erőnléten kívül amiért lemondtak róla. De , hogy itt első helyen a nyelvet emeljék ki az kicsit olyan mellébeszélés szagúnak tűnik. Nem találtak elég jónak + bónuszként a nyelvtudása így tudom inkább elképzelni.

Azért tegyük hozzá , ann…

#797404 matgab Előzmény: #797378

Azért tegyük hozzá , annak ellenére, hogy magyarul tud, a fradiban sem nyújtott maradandót...