Tudtommal nem lehet.
Az ikertestvérét, az Opimust viszont lehet.
Tudtommal nem lehet.
Az ikertestvérét, az Opimust viszont lehet.
én eddig sem értettem a nagy rally okát. Ezért nem is vettem bele. Amit most nyilván sajnálok, de minden 20 ft veletti vétel az semmi más nem lett volna, mint rulettezés. Hát igen, kemény birkanyírás lesz itt még , az biztos. Mondjuk ettől függetlenül , lehet ez még 5000-is.
Lehet shortolni Konzumot valahol?
Továbbra se vitatom, hogy lehet a papírban fantázia, de mostantól semmi fogódzót nem lelek benne.
1. Az RC célárát elérte. Kb. 200 forinton járt az árfolyam, amikor bejelentették, hogy Mészáros 4 %-ot vett az MKB részvényeiből, és 45% vagyonkezelésre kerül hozzá, illetve a Konzumhoz. Ez beárazódott. (Persze, baromi nehéz megbecsülni, hogy egy vagyonkezelés jog hogyan árazható be...)
2. Azóta semmi lényeges hír nem érkezett, kivéve azt, hogy az FHB-ből viszont kiszállt Lőrinc barát.
3. Két rést is hátrahagyott a papír, ez engem óvatosságra int! A tegnapi záró és mai nyitó közötti egészen durva, 87 forintos a rés! Betöltés lesz most is, kérdés, hogy honnan kanyarodunk vissza...
4. Jó lenne már látni, hogy a verbális hadműveleteken túl ténylegesen mi csapódik le a Konzumban. Ha igaz az, amit néhányan pedzegetnek, miszerint a Konzumnak (ahogy az Opimusnak is) a féléves beszámolójában abszolút semmi nyoma nem lesz a "vagyonszerzéseknek" (mivel ezek nem szerzések, hanem kezelési jogok átvétele, és arról nem kötelező beszámolni, és mivel nem saját vagyon, nem is szerepel majd a mérlegben stb), az elszabadítja a poklot. A hírekben szellőztetett cégek (MKB-részesedés, Balatontourist, KPRIA stb,) apportálásáról nincs információ, valószínűleg azért, mert nem történt meg... Viszont ha kiderül, hogy tényleg így van, és gyakorlatilag két üres cégről beszélünk... (Az újságírók élvezni fogják, hogy elsüthetik a szóviccet: "mészárszéken a Mészáros-papírok".)
Nagyon örülnék neki, ha új blue chip-ek növekednének a magyar parketten, de... Az ilyen Mészáros-típusú politikai strómanok ügyködése inkább a félhomályt kedveli, és a tőzsde, a nagyobb átláthatóság igényével - nem kedvező. Tényleg, átlépik majd az árnyékukat, és vállalni fogják, hogy szabályos eredménybeszámolók, mérlegek stb. kerüljenek a nagy nyilvánosság elé?
Örülnék neki, szó se róla - de ez nem olyan verzió, perpillanat, amire a tőzsdén saját pénzzel játszanék.
http://www.portfolio.hu/vallalatok/nevet_valtoztat...
Lehet, hogy csak véletlen , de melyik volt az a nevezetes cég, ahol a kisbüfik egekig nyomták a papírt, majd a csúcson a cég nevet és könyvvizsgálót változtatott meg tisztségviselőket és utána ment a levesbe?
RFV->Estar
tegnap olvasták a havi összefoglaló cikket oszt ma is ráröppentek... eszméletlen, ez már enefin is túltesz, azt is hogy tépték, mindenki abba fürdött oszt egyszer csak pukk... :)
kérdés, hogy meddig hagyják a kis halakat lubickolni...
"A nagy sztárok azonban a kispapírok voltak, a Nyomda 18, a Park pedig 29 százalékot emelkedett, a részben Mészáros Lőrinc tulajdonába került Opimus 254 százalékos ralija pedig gyakorlatilag értelmezhetetlen (ma egyébként újabb 12 százalékot emelkedett a papír, a másik Mészáros-részvény, a Konzum árfolyama fél év alatt 1820 százalékkal került feljebb)"
sok őrült rallit láttam már, de ennyire durvát még nem nagyon...
grat! ez eszméletlen, jobb lenne kivenni a listáról h ne is lássam!
Az RC-s célárat ma szépen elérte. Kíváncsi vagyok, innen merre.
Részemről eladtam.
Max a bennfentesek ülnek benne nyugodtan végig.
Bosszantó igen.....!
Kva konzum, mindjárt veszek, akkor úgy fog zuhanni napi 20%-ot, mint a sicc...!
Engem is idegesít, elhiheted...
Bizonyos értelemben én lettem volna itt az egyik legesélyesebb, aki rogyásra keresheti magát, ha csak azt nézzük, hogy a negyedelés előtt is volt részvényem, 120-as átlaggal, szép mennyiség, ami új árfolyamon 30 froncsi... Aztán egy másik hullámban 17-20 forint között is vettem, amit éppen, minő véletlen, 56 forinton szórtam ki!
Szerintem legalább 4-5 spekinek a kereskedési ársávját "össze kell rakni" ahhoz, hogy a 13 és 975 forint közötti emelkedést teljes egészében átfogjuk... Magyarán: senki, kis hal, ezen ennyit (75 x) nem keresett. Csak bennfentesek, ha és amennyiben... Lebegtessük ezt, jótékonyan :)
Egyébként itt is az alapkérdés szerintem, amivel szembesülünk, hogy mi lehet a jobb: kivárni a fordulatot, egy elindulást, vagy a zakatoló vonatra felugrani?
Ez a tőzsdén napi szintű kérdés.
Én alapvetően fundamentalista vagyok - nem abban az értelemben, hogy szélsőséges :) - szóval a tartalomban, végső soron a rögvalóságban hiszek... És ösztönszerűen azt keresem, hogy a valószínűségek számítása mentén - csak az ilyen számításokban bízhatom, mert csókosként füleseket nem kapok, infó nuku - miként tudom kicsit megelőzni a piacot. Mikor következik be, hogy pl. egy negatív hangulat elmúltával érvényre jut a fundamentum. Ezért van, hogy OTP, Rába, Nyomda, főleg ezekkel kereskedtem.
Viszont, mindig akkor jártam jobban (nagyobb pénz rövidebb idő alatt), ha száguldó vonatra ugrottam fel.
Na, és akkor megint itt egy alapkérdés: ha száguld a vonat, mitől száguld? Meddig? Lehet-e a száguldást indokló híreket értelmezni, komolyan venni, stb.
Ma se váltom meg a világot, de legalább a grafomán hajlamomat kicsit kiéltem :D
ne is mond, Mészáros bejelntés napján vontam vissza egy 10.000dbos vételi megbízást 55-56on :))))
Fundaval nem foglalkozom, mert abbol nem lehet megelni, hogy mi volt a multban. A jovo kerdeses. Beten 20mrdot tolnak a kis cegek feltokesitesere. Regi tulajoknak lehetoseget adnak a kiszallasra
"A kkv-kat segíti a BÉT 2017. áprilisban elindított ELITE Programja, de a várhatóan 2017 második felében induló Nemzeti tőzsdefejlesztési alap is, melynek 20 milliárd forintos tőkéje évente 5-6 társaság tőzsdére lépését tudja lehetővé tenni. A tőkealap befektetőként extra keresletet tud generálni, másrészt kockázat megosztási eszközt biztosít a magánbefektetők számára. Emellett forrást biztosít a vállalkozásoknak, illetve kilépési lehetőséget a jelenlegi tulajdonosok számára.Akár 330 magyar kkv is megjelenhetne rövid felkészülési időszak után a Budapesti Értéktőzsdén, ami sokat segíthetne a magyar gazdaság helyzetén is. Amennyiben a kitűzött célokat sikerülne elérni, az jelentősen erősíthetné a gazdasági növekedést, mivel a tőzsdei cégek az átlagnál jobban járulnak hozzá a gazdaság növekedéséhez, többet költenek kutatás-fejlesztésre és több munkahelyet hoznak létre. További fontos feladat lenne az is, hogy a kisbefektetőknek is vonzóbbá tegyék a tőzsdét."
Igy vagyok vele en is. Ugyanilyen dupla aljra vettem Konzumot 13nal, mint ami Nutexben van. Azt is zsakolom mai napig.
Recesszios csokkeno trendet torte es dupla aljjal fordult havin. Konzumban napison volt dupla alj. Nutexben mar havin. Ket eve emelkedik. Itt meg csak dupla fole jott meg csak 58nal duplazott, ma 68. Es a recesszio ota nem zart ilyen magas havi erteken. Ma megjarattak, mert ho vegi zaro es fel eves zaro volt.
Havi chart a fulescesze nyakvonal felett
Engem ez a KOnzum idegesít. Jön egy cég a szinte semmiből és egyszercsak 80-szorozza az árfolyamát. Sejtettem, hogy a sávszélesítés után beadják, akkor terveztem venni, csak akkor elmentem nyaralni és elfelejtettem a tőzsdét. Na mindegy most már, amit nem ért az ember, abba jobb ha nem is száll bele... Szóval ha 15-től 900-ig nem szálltam be, akkor most már nem is fogok, van egy csomó más papír...
Persze azért eljátszom a gondolattal, hogy mi lett volna ha mondjuk 50 körül betoltam volna egy 10-20 millát Konzumba... Akkor most kivennék már egy hosszabb szabit...
Kb. egy hónappal ezelőtt a Random Capitalnak megjelent egy elemzése - spekulálgatás volt inkább, mint elemzés, de mindegy -, hogy az MKB-tulajdonrésszel számolva a Konzum részvényeknek mennyi lehet az értéke. 1350 forint körüli összeget hoztak ki. Nomost ez csak az MKB, tehát semmi egyéb (médiabirodalom, hotelek stb.) nincs benne. Tehát vehetjük úgy is, hogy diszkontált árfolyamcél :)
1350 forint. Olyan ez, mint egy mantra, mindenkinek ott lüktet a tudatában... És ilyen bullis piacon a mantrák elviszik (80 %-os biztonsággal) az árfolyamot oda, ahova szólnak, nekem ez a több évtizedes tapasztalatom. Volt ilyen már korábban a Konzumban is, de pl. a Fotexben is (mikor még a magyar tőzsdén forgott, és Várszegi úgy gondolta, érdemes verbálisan is mozgatni az árfolyamot.)
mondjuk az további érdekes fordulat volna, ha MNV tőzsdei részesedéseket bepakolnák ebbe a csodába...
Igen, a 70-szerezésbe jó lett volna végig benne lenni, de ez a hajó már elment. Sajnálom, hogy neked sem sikerült, de... (Ide most szándékosan nem írok semmit.)
"A tőzsdepszichológia sosem fog változni". Ha megnézel hosszú távú chartokat, látsz rajta jelzéseket, hogy "ez már pszichó volt"? Én nem látok. Minden emelkedés és minden esés indokolt, ott és akkor, és utólag, hogy miért következett be, kár minősíteni. Le kell kereskedni - vagy sikerül, vagy nem.
Az, hogy összehasonlítod a 13 forinton álló Konzumot a 750 forinton állóval, akkor lenne releváns, ha ugyanaz a cég lenne, ugyanazzal a tartalommal.
Az előbbi birtokolt Pécs belvárosában egy szocializmusból örökölt áruházat és irodaházat (és ehhez képest, valószínűleg, erősen alulértékelt volt, mert lehetett olyan 40-50 forint is az egy részvényre jutó fair érték), a második pedig egy hasonlóképp - így némileg megtévesztő módon - Konzum néven futó nyrt, amelynek Mészáros Lőrinc a főtulaja, de ez már befektetésekkel, vagyonkezeléssel stb. foglalkozik. A tőzsde azt árazza, hogy Mészáros Orbán országos haverja, az "aranyember", akihez áramlanak a javak, akinek minden ingyen az ölébe hullik... Ezen lehet prüszkölni, de EZ VAN, és ezzel kell számolni (egyelőre?, meddig még?), és ebből kell a tőzsdei várható mozgásokat kalkulálni.
Ma esett mindket papir. Nem csoda.. chart!!
Lehet mondani, fasza, meg tok jo a ceg, de nem 70szeres arfolyamon. A vonat elment. 13nal erdekes volt nekem, 800nal igencsak nem, de ettol lehet masnak most eljenezni, felebredni.
te se, még mindig önértékelési gondokkal küzdesz :)))