igaz, ott a pont :)
usa esetében annyival másabb a helyzet, hogy már az is kérdés, hogy kinek mivel kell szembenézni, mert egy erősen megosztott társadalomról van szó, és a törésvonalak felszínre kerültek most elég szépen. Fehérek-latinok-feketék között. A fehérek bevándorlás szigorítását akarják, a latinok értelemszerűen nem. Ezzel szemben Magyarországon még nincs jelentős bevándorló kisebbség, tehát egységes úgy nagyjából a társadalom ebben a kérdésben. Tehát a siker is egyértelműbben mérhető, ha a társadalmi akarat szerint haladnak a dolgok. Usaban már a társadalmi akarat meghatározása is nehéz.
Kiegészítésképpen: a jobbik támogatottsága november közepére 10%-ra esett a teljes népesség körében, a biztos szavazóknál 16%-ra.
Ennyire jót húzott vona ezzel a betartással. :-)! Érdemes volt.
Miközben a fidesz nem vesztett. Vona ezt nagyon benézte egyelőre.
hát ne maszatoljunk, a népszavazás/alkotmánymódosítás mióta nem migránsügy?
Azért néha el lehetne ismerni a tévedést.
Banyaiz pl azt képviselte, hogy a migránskérdés csak porhintés és belpol ügy.
Mégis minek tünik a dolog a jobbikos alkotmánymódosítós cécó után?
Nem a migránskérdésröl beszélünk általánosságban, hanem ami itthon konkrétan történt az ügyben.
Csusza is hazaárulózza ov-t, szerintem ez azért a migránsügy körébe tartozik, és elég komoly változás az értékelésben.
Banyaiznek igaza volt?? Ne viccelj, sci-fit nem nézünk..! :-)
"Akkora államférfivá tolták itt pár hónapja mer' a migránsok, aztán gyorsan hazaáruló lett, és persze végig átlátott mindenkinél jobban mindenki..."
nana, ne tessék itten maszatolni, az a banyaiz területe. a migráns témában igazat adtunk neki (ov), hogy jobban előre látta a dolgokat, mint a környező országok vezetői. de, a többi f@xsága alól nem kapott felmentést.
Úgy gondoltam csak a mértékben lehet/lehetett a vita . Így értékeltem én némi nagyvonalúsággal a dolgot. :)
Nagyjából olyasmi játék ez, mint mikor egy Trump kampányban a bevándorlásból adódó problémákat az Usában már megoldotta 2 mondattal. Nyilván annak is van egy célja, és van az objektív probléma aminek a megoldása korántsem ennyire egyszerű, sőt.
Azon lehet vitatkozni, hogy mennyire lehet komolyan venni ezt a szándékot a gyakorlatban, milyen hatásai lehetnek. De az nem vitatéma vsz, hogy a helyzet ott sem erről szól, hogy xy személyén múlik az , hogy az Usa lakosságnak szembe kell néznie ezzel a problémával vagy nem. Még egy Usa, és Usa elnök esetében sem. Nemhogy egy Viktor esetében és Mo esetében.
Az egy másik kérdés a választók fejében ez milyen folyamatokat indít be, és mit dob ki a végén a gép mint reakciót. :)
Tényleg? Magyarázd el, hogy miért jobb a Jobbiknak az, hogy nem szavazza meg cserébe a jobboldal egymást hazaárulózza, (lose-lose) annál hogy megszavazza és a Fidesszel együtt megerősíti a magyar külpol pozíciót, tehát országérdek szerint szavaz (win-win) + tovább revolverezi a fideszt a letelepedési kötvénnyel. Továbbá akkor a baloldal kerül a loser szerepbe és fidesz-jobbik win-win helyzetből revolverezi Gyurcsányt meg a komplett baloldalt.
Vona egy elszabadult hajóágyúként viselkedett a jobboldalon. És ennek logikus magyarázatai:
1.idióta
2. Kifizették
3. Át akarja pozícionálni a jobbikot a baloldalra és a radikálisok után a nemzeti érzelmű szavazóit árulja el. Kérdés mennyire tetszik ez a Jobbikos szavazóknak?
Ha van más logikus magyarázatod szívesen meghallgatom, de azzal ne fárassz, hogy a Jobbiknak ennyire fontos a letelepedési kötvény ügy, ami 3 év alatt érint 5000 betelepedőt, akiknek csak az uniós papír kell+meg esetleg a biznisz lehetősége, de nem akarnak itt élni.
Szerk: vajon hány ember gondolja ma azt, hogy a Jobbik hazaáruló és vajon hány ember gondolja hogy a Jobbik jól csinálta - országérdeknek megfelelően -a dolgokat. A jobbikosoknak is csak töredéke. Csekély vigasz, hogy cserébe még a fidesz támogatottsága sem csökkent érdemben. Tényleg jó politikus Vona:-)
"Na ízlett a dollár ? :)"
csak ennyi volt a dollárban?
"vsz azt , hogy Viktor parasztvakítást nyom migráns ügyben kb mindenki felismerte ezen a fórumon "
Egy fenét :)
Akkora államférfivá tolták itt pár hónapja mer' a migránsok, aztán gyorsan hazaáruló lett, és persze végig átlátott mindenkinél jobban mindenki...
Egóból dunát lehet rekeszteni, haladás az viszont nincsen...
akár bölcs is lehettél volna, tétet persze nem tettem volna erre a kimenetelre :)
Annyi a sztori, hogy a részletekbe merültél én meg a nagy egészet néztem. :) Előfordul az ilyen , de ezért nekem nincs okom haragudni rád. :) Olyan ez mint a sakk , vagy a tőzsde vannak részeredmények/kudarcok/sikerek aztán mi a parti vége az a kérdés. :)
Viktor sakkozgat a magyar néppel, vagy malmozik csiki- csuki migránsügyben.
Maga a migránsügy mint objektíven létező probléma az már egy komolyabb játék.
Ne keverjük össze a kettőt, van némi átfedés az alsó szintjén egy részhalmazban valahol . De hát azért alapvetően sok átfedés nincsen benne. :) Az egy másik kérdés, hogy ezt ő úgy adja elő a magyar népnek mintha valami Messiás jött volna el ennek láthattad egy csúcspontját a népszavazásban.
Ennek az objektíven létező migráns problémához annyi köze van mint amennyire mondjuk Mato hasonlít szövegeiben egy jegybankárhoz. :) Nagyjából ez a szitu.
Ettől , hogy ez a szitu még nagyon komoly politikai következményei vannak a dolognak.
Főleg azokban az országokban ahol a valódi problémákkal szembesülnek, nemcsak a szájkarate szélmalomharc mondjuk frontországok, vagy a befogadó/cél országok. Más dimenzióját élik át az objektíven létező problémának.
De nálunk már ennek a csiki csuki olcsó játéknak is komoly pol. következményei vannak.
Nekem más erről a véleményem. A sakk és póker mesterrel nem is hasonlítanám össze mert méltatlan lenne Lajosra nézve. :) Sértő lenne rá nézve egy ilyen összevetés, mondhatnám úgy is megalázó. :)
Ne vicceljünk.
A mozgástér , a körülmények azért meghatározóak egy egy magyar gazd miniszter ténykedésében.
Most egy EU támogatás dömping, egy történelmi jegybanki lazítással sztori zajlik. De belekóstoltunk Mato féle válságkezelésbe is. Tanulságos volt. Ennél már csak az tanulságosabb mikor megszólal, legyen szó bármiről. :) Viszont azt hozzá kell tenni a szövegeihez képest a teljesítménye nagyon jó. A szövegei az ijesztő kategóriában vannak, a teljesítménye ehhez képest nagyon szuper. Ehhez képest. Mindig a viszonyítási pont a kérdés mihez mérjük. :)
:D Jól mondod. :)
Annyival árnyalnám a képet, hogy vsz azt , hogy Viktor parasztvakítást nyom migráns ügyben kb mindenki felismerte ezen a fórumon , remélhetőleg.
Amiben nézeteltérésünk volt kollégákkal az inkább reményeim szerint abban lehetett, hogy mekkora mértékű a parasztvakítás, illetve , hogy cél szentesíti az eszközt sztoriról van e szó, vagy csak szimpla mezei parasztvakításról. Tehát, hogy bármi parányi értelem felfedezhető a dolgaiban, vagy ennek a mértéke 0. Ugye én ebben radikális álláspontot képviseltem. :)
Ismerjük már a játszadozásait a vezérnek, szereti a néplelket tesztelgetni a falig elmenni az ökörséggel. Korábban kell ahhoz felkelni ilyen amatőr blöffökkel becsapjon. :)
"Hát, bocs az ünneprontásért, de hónapok óta szinte a fórum teljes spektruma hülyének nézi banyaizt a témában, mégis az a helyzet"
És az is, ne szépítsük (bocs Zoli :) ), kb. semmit nem lát az egészből, a legaprób összefüggések elkerülik a figyelmét ( és neked is), a távlatokról meg lövése nincs, sőt fel se fogja h 30-50 év múlva is még élni kell majd valahol és valahogy, azt mondanám h megvetített zombi, mindenesetre összetéveszthető vele :)
Na ízlett a dollár ? :)
Lui pusztán egy itteni vazallus, mint jászi oszkár csak az intellektusa a tizede. Ha képbe kerülne elszenvednénk egy másidik trianont is tutira ( mondjuk ő beengedne simán 1 milla migráncsot és meg is lenne) . Ami a gazdasági szakértelmét illeti mindent elmod róla h ingyen játszotta át a BB bankot. Matonak a lába nyomát sem csókolhatja meg, az alapítványi ügyeivel együtt, mert lui mnb-nek kb ugyanannyi vesztesége lenne mint amekkora nyeresége lett Matonak, és szóba sem kerülne h bármit létesítsen, de biztosan kurvára meg tudná magyarázni, kb mint Simor ő is csak veszteni tudott. A malterosok különben mindig csapnivaló politikusok pl. Renzi de érthető, mert más érdekeket szolgálnak.
Vona sztem OV után Mo kiemelkedően második legtehetségesebb politikusa, ha kiállja szivatás próbákat és túljut a zúgókon, még sokra viszi. OV nélkül a fidesz szét fog esni a picsába, Vonának van ideje kivárni, így vagy úgy
ilyen széleskörüen nem elemeztem a dolgokat, pusztán az orbáni migráncsos népszavazásos alkotmánymódosítós jobbikos öngólra szorítkoztam
Abban keresztre lett feszítve banyaiz, holott...ugye?
Szerintem pont nem bokrost tartja befutó esélyesnek senki, de majd megdumcsizzátok.