Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

Dózsa szemszögéből nézve…

#783445 banyaiz Előzmény: #783439

Dózsa szemszögéből nézve ha ő is kommandózott az utcán akkoriban és hasonló fizimiskájú gyerek volt a képei alapján simán hihette azt őt ábrázolja a fotó. Mert neki aztán nem előírás tudjon Life fotóról. Jóindulattal is tévedhetett akár.

De ez nem magyarázza meg azt, hogy egy történész egy Terror Háza vezetője ne ellenőrizze a korabeli forrásokat mielőtt lép valamit. Azért mert xy 60 évvel később azt mondta. Ez eleve Mekk mesterség szint. Kb a leszarom az egészet ,csak utaljátok a lóvét az 56 -os emlékév miatt szintű dolog. De ezt még meg lehet magyarázni elfogadhatóan.

De azt, hogy miután a család kiáll a bizonyítékokkal képpel stb elvégezve az Emlékbizottság, és Schmidt helyett a munkát tulképpen. Ezek után egy ilyen kirohanás a részéről az már túlmutat a Mekk mester szinten az már az elmebeteg kategória vsz. :)

Köztörvényes bűnöző vonal pedig vszínű, hogy Kádárék azért választották éppen őt egy interjúra mert később sitten volt és akkor lehetett egy ilyen áthallás, hogy bűnöző elemek ellepték az utcát 56-ban.

De ettől még az egy történelmi ténykérdés, hogy ez a gyerek volt e vagy sem a képen.

Jellemző eset, vihar a biliben , de az értelem sugárzik messzire . :)

LIFE képe 56-ban Pruc…

#783443 banyaiz Előzmény: #783439

LIFE képe 56-ban Prucknak a nevével megjelent. Prucknak a családja közzétette a gyerekkori képét, amin teljesen úgy néz ki mint a fotón.

Ezek után egy ilyen szöveget elereszteni mint Schmidt az minimum vsz gyengeelméjűségre utal. Egyszerűen logikai alapon. Hogyan lehetett olyan véletlen egybeesés ahol a kép mellé csatolt név éppen megegyezik egy éppen úgy kinéző gyerekkel? A LIFE keresett az országban egy pont úgy kinéző gyereket és az ő nevét felhasználta? :)

http://168ora.hu/legenda-oda-ki-van-valojaban-az-5...

Nézd meg a képét. A szája, az orra, a füle stb elég jellegzetes. Már ez önmagában bizonyíték erejű vsz. De a korabeli újságcikk a nevével + a kép együtt ez gyakorlatilag az kategória nincs miről beszélni.

Tévedni lehet, bár ahhoz is egy beleszarok az egészbe mentalitás kellett, hogy ilyet tévedjenek. De ezekre a nyilatkozatokra utána nincs magyarázat.

nem egészen. Két személy…

#783439 prospero Előzmény: #783433

nem egészen. Két személy is azt állítja, állította, hogy ő van a képen. Szerintem ide bírósági ítélet kell, mielőtt még Schmidt Máriát elitélnéd. Ő kb elmondta, hogy miért voltak biztosak abban, hogy Dózsa van a képen. Lehet tévedtek, mert hittek valakinek akinek nem kellett volna, de ide most már igazságszolgáltatás kell, hogy egyértelmű legyen ki van a képen. A történet többi része meg arról szól, hogy történészek vitatkoznak mi hogy volt.

http://444.hu/2016/11/04…

#783433 banyaiz

http://444.hu/2016/11/04/azert-valaki-csak-ralephe...

Teljesen jogos, nemhogy a lábára a szájába kellene belelépni. Egyébként ha ennek a Pruck gyereknek a fiatalkori képét megnézik elég egyértelmű ő az nagyon vitatkozni sincs mit rajta. Jellegzetes az arca. Annak mennyi az esélye valótlan nevet közöl a Life de éppen olyan emberét aki kiköpött mása a névhez tartozó arcnak? Nem túl sok lehet erre a véletlen egybeesésre az esély. Kizárásos alapon általános iskolai logikai feladvány van egy 56-os kép nemzetközi újságban egy névvel + a személy gyerekkori képe dettó ugyanaz akkor vajon ki lehet. :)

Mennyire kell ahhoz sötétnek lenni, hogy valaki ebből egy ilyen cirkuszt csináljon? Ezt a logikai folyamatot egy Mato is megsüvegelné pedig ő is jól álcázza általában, hogy hatással lenne rá ilyesmi. Nem lehetne azt mondani bocs félreértés lehet lemázolni a nevet és csókolom?

Jól tette a lánya nem hagyta annyiban.

Nem értem Lajos barátoma…

#783424 banyaiz Előzmény: #783417

Nem értem Lajos barátomat mit csinál a matek egyszerű Ferkóval társulni győzelem esélye 0-ra csökken kb. Nemcsak rövid hanem hosszú távon is.

Vagy lehet úgy okoskodik ugródeszkának használja? Bekerüljön 0-ról a Parlamentbe aztán onnan majd alakul. Ez lehetséges. De jobban tetszene ha már most kerülné a szedett vedett pártok, politikusok társaságát. Nem vet jó fényt rá az ilyesmi.

Vagy lehet csak abban gondolkodik valahogy kerüljön be és jön a lóvé ezzel, aztán alibizik egyet. Az szomorú lenne mert rajta kívül égen földön nincs normális személy kihívóként. :)

Ilyen Vona, Gyurcsány, mszp-nek azt se tudom ki a vezetője annyira szürke figura. De ott van Mszp-ben az a fekete hajú nő akit mostanában előtérbe tolnak nem jut eszembe a neve de az egy rémálom . Szóval ilyen figurák ezek egy Orbán ellen esélytelenek. Egy Gyurcsány esélyes lenne a képességei alapján mert jó politikus , jó a beszélőkéje csak teljesen kinyírta magát. A többinek Orbán ellen macska egér játék kb.

Lajosnak is vsz csak akkor lenne esélye ha szakpolitikusként adná el magát a népnek, és kerülné a meccseket a dagonyában, mert ott ő nem elég rutinos a mondjunk minél nagyobb hülyeséget sztorikban. :) Így látom az esélyeit. De hát majd rajta tartom a szemem.

lajoska egyértelműen fer…

#783417 Koffein Előzmény: #783404

lajoska egyértelműen feri csicskája, majd miután ferinek nem lesz haszna belőle, dobni fogja mint egy utolsó lotyót

4.00kor

#783416 Koffein Előzmény: #783415

köszönjük a beszámolót, örvendünk, hogy ilyen korán kelsz.... még jobban, hogy nem ufóbeszámolóról olvashattunk :-DDD

4.00kor

#783415 Ibiza

4.00kor felébredtem..mindig kinézek a teraszról.. csodálatos csillagos volt az ég..és nagyon hideg.. két repülő féleség repült..zöld-piros jelzőfényekkel plusz fehér fényekkel...egymás után mentek.. az első egyszer csak nagyon lelassitott egy pillanatra meg is állt amikor a másik közelebb került..elindult.. füleltem semmi hang.. északnyugat- délkelet vonalban..majd kimentek a látókörömből.. utána jött egy másik.. u.ebben az irányban de nem abban a vonalban.. érdekes volt.. tőlem távolodtak tehát nem azért láttam megállni..

Nem értem Lajos mit kere…

#783404 banyaiz Előzmény: #783348

Nem értem Lajos mit keres ebben a történetben. Hagynia kellene az ilyen Mikiegér figurákat.

Gyurcsány aki karakteres politikus ebben a brigádban de ő annyira tökön lőtte magát , hogy abból már nem áll fel.

A többi az komolytalan. Ezt egy Bokrosnak fel kellene ismernie, és saját zászlóját kibontania, 1 szavazata már lenne akkor, tőlem. Beindulna a hógolyó a lejtőn. :)

De hát belekeveredik ebbe az mszp, dk stb vonalba söpredék figurák közé, az semmire nem jó.

szerk: nem ide akartam .…

#783394 Koffein

szerk: nem ide akartam ... átraktam másik totyikba

http://www.portfolio.hu/…

#783366 walex

http://www.portfolio.hu/gazdasag/lazar_visszauzent...

"Nem támogatom a kancellária rendszert - jelentette ki a magyar egészségügy kapcsán Lázár János. Bért kell emelni és fejleszteni kell az ingatlanokat, az ellátást. Rendszerszintű átszervezésre nincs hely és lehetőség és idő 2018-ig - vallotta be a tárcavezető."

Tessék mondani, az elmúlt 6 évben miért nem volt erre idő?

Te rá mernéd ezekre bízn…

#783365 walex Előzmény: #783348

Te rá mernéd ezekre bízni az országot? Én nem, akkor inkább a Fidesz, holott az sem a szívem csücske.

http://index.hu/belfold/…

#783352 banyaiz

http://index.hu/belfold/2016/11/03/schmidt_maria_r...

Hát ez röhej. Dettó mint a vh után a partizánok hirtelen annyian lettek a partizánszövetségben , hogy a fehérorosz, ukrán erdőkben és a jugoszláv hegyekben együttvéve nem volt annyi.

56 kapcsán ugyanez lassan. Ha ennyi forradalmár volt nem értem az oroszok hogyan foglalták el kb 1 nap alatt az országot. Lassan kiderül mindenki forradalmár volt és fegyverrel harcolt. Már azon megy a vita melyik gyereket ábrázolja a fotó? :) Elmebaj.

Schmidt magyarázatában logikát próbáltam keresni , keresem a kihívásokat mindig.

Egy kérdés van ha már erre szintre süllyednek egy ilyen vitában kit ábrázol a kép, nem az, hogy utána köztörvényes lett e vagy sem stb. Miért ő azt hitte a Terror háza vezetőjeként vagy mi a funkciója, hogy 56-ban csak szende szűzlányok és ministránsfiúk rohantak ki az utcára? Ha valaki forradalmárkodott előtte/utána/közben már kizárt bűnöző életmódra térjen? Ez már lassan Matolcsy magasság.

Az lett volna a kemény tökű gyerek akik 57-ben vitatkozik azon kit ábrázol a kép. :) Nem 2016-ban , ez komolytalan.

A másik része a legjellemzőbb kép 56 -ról egy gyerek puskával? Szomorú az egész.