Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Migránsok és bevándorlók

banyaiz. Ez most a védőb…

#776281 prospero

banyaiz. Ez most a védőbeszéd akart lenni bevándorlás és párti politika mellett? Mert vádbeszédnek kicsit durva lenne.

Kérdés, hogy szabályozható-e a bevándorlás, akár nulla közelébe katonai, adminisztratív eszközökkel? Igen.

Kérdés, hogy kényszer-e eu számára a bevándorlás?

Tegyük fel, hogy demográfiai okokból igen.

Ekkor szerinted egy felelős politikus nem szítja az indulatokat, hanem befogadáspárti plakátokat tesz közzé a muszlimok javára, miközben az iszlamisták ezzel párhuzamosan minden eszközzel internetes propagandával és mlm módszerekkel gyilkolásra buzdítanak. Magyarul a felelős politikus azt kéri az eu polgártól, hogy hagyja lemészárolni magát Eu határain belül, ha már Eu határain kívül eu olyan sok ártatlan, civil áldozatért felelős.


De ezek a filmek hát sz…

#776277 banyaiz

De ezek a filmek hát szolid kis alkotások, ha valami olyat szeretnél amit soha nem felejtesz (ne nézd meg inkább) egy film a japánok kínai kegyetlenkedéseiről azon belül is biológiai vegyi fegyver egyéb kísérleteiről . Valós események alapján, hadifoglyokon civileken. .

Nem jut eszembe a címe most, de nem ajánlott kategória a film. Ha jól akarsz aludni. :)


Ahhoz képest minden túlzás nélkül mondom neked IÁ hóhérok és összes hasonló debil kezdők a szakmában.


Van egy pár Rózsa Flore…

#776276 banyaiz

Van egy pár Rózsa Flores szerepelt többen , de amiről címét koppintották ha Háború kutyái az se rossz. Témába vágó az is .

No hát én nem tudom hol írtam ilyet, hogy ezek az emberek normálisak lesznek akik egy gyereket lefejeznek valaha is.

Viszont háború az legrosszabbat hozza ki az emberekből, felszínre hozza a hulladékot.

Emberi szadizmust , büntetlenül lehet kegyetlenkedni.

Napjainkban nyugaton már utólag ha nyilvánosságra kerül akkor saját katonákat is felelősségre vonnak. De azért nem szeretném megnézni, hogy Koreától Afganisztánig mondjuk az amcsi katonák mit műveltek civilekkel a háborúkban. De nem akarom őket kiemelni mert bárkit mondhatnék.

Szemét felszínre kerül + még jóérzésű emberből is a vadállatot kihozza .



Zoli! Ez nagyon gáz, ami…

#776263 Csusza

Zoli! Ez nagyon gáz, amit írsz. Mert te elhiszed, hogy ezek az emberek csak a háborútól lettek ilyenek, és ha béke lesz, majd átalakulnak normális emberekké.

Jesszusom...


Ui: Van fogalmam, mit műveltek az emberek a háborúkban. De! Nem mindegyik, legtöbben emberek maradtak. Van egy remek magyar dokumentumfilm a délszláv háborúról -címét sajnos nem tudom, háború kutyái, vagy hasonló-, sokat meg lehet tudni belőle az emberi lélekről.

Zoli és szerinted a ko…

#776249 banyaiz

Zoli és szerinted a konfliktusokkal és háborúkkal terhelt Európa felé egy lépés a kvóta népszavazás vagy egy lépéssel távolodunk tőle ?

Helyén kell kezelni a jelentőségét szóval 0 kb , de a stílus miatt egy lépés a háború felé. Olyan pici lépés amekkora a jelentősége kisebb egyenlő 0.


De maga az , hogy ilyen dolgokról így beszélni egy országvezetésnek az ha feltételezném valaki is komolyan veszi akkor szomorú. Objektivitás teljes hiánya, mindenféle árnyalat figyelmen kívül hagyása, realitás figyelmen kívül hagyása, butaság jóra nem vezet. Kvóta ide vagy oda. Nekem ez a véleményem róla.

Szóval Prospero ha reál…

#776248 banyaiz

Szóval Prospero ha reálisan nézzük szerintem elkerülhetetlen , hogy ebből balhé legyen valamikor a jövőben. Csoda lenne ha nem így lenne.

Csak ha már valaki politikus és vezető akkor legalább úgy gereblyézze a vizet a maga szerény eszközeivel, hogy nem indulatokat szítja.

Ha már értelmes dolgot nem tud csinálni, legalább a vizet próbálja úgy gereblyézni, hogy nem úgy adja elő mintha most jött volna a kisegítőből. Végeredmény így is úgy is kb ugyanaz, de mégis esetleg valamit tud rajta alakítani maga szerény eszközeivel.



Éppen ezért az objektív …

#776247 banyaiz

Éppen ezért az objektív vizsgálata a dolgoknak és higgadtan politizálni az bölcsebb dolog lenne.

Nem egy okos dolog vsz olyan plakátokat kitenni, hogy mióta van ez a migrációs hullám azóta merényletekben meghalt x ember, és hasonlók.

Rettenetesen ostoba irány, árnyalatoknak teljes figyelmen kívül hagyása. Jó, hogy nem azt plakátoljuk ki lőjünk le minden bevándorlót. Már csak ezzel lehetne fokozni.

ha a helyzet erre megérik akkor ezek az ostobaságok komoly eseményekhez vezethetnek. Nincs ilyen helyzet tehát egyelőre ez csak politikai számítás játék a szavakkal. Aminek a hatása a lényegi dolgokra víz gereblyézésével egyenlő. Addig lehet ezzel játszadozni. Amikor a víz gereblyézésénél komolyabbra fordul akkor van gáz.

Ahogy említettem már neked néhány példával vékony civilizációs máz nem kellene a gereblyézésével játszadozni. :)

+ azért lássuk be alapjáraton is elég nagy az emberi ostobaság nem kellene fokozásán dolgozni. :) Magától is a szükségesnél sokkal nagyobb inkább a csökkentésén kellene fáradozni amondó vagyok . Igaz, hogy ennek a csökkentése is kb a víz gereblyézéséhez hasonlít valahol de mégis ha szélmalomharc akkor jobban néz ki. :)

Egy jó politikus kell ak…

#776245 banyaiz

Egy jó politikus kell aki elmagyarázza a népnek, hogy minden a cigányok miatt rossz aztán borítékolható a polgárháború. Ugyanez Európában minden a muszlimok vagy az arabok vagy nem tudom a hottentották miatt rossz. Ez a veszélye ennek.

Más nagyon nincs mint a józan ész ennek elkerülésére a jövőben, csak hát az általában hiánycikk. :)

Hát igen ez egy érv a be…

#776244 banyaiz

Hát igen ez egy érv a bevándorlás ellen , és az egyik fenyegető következmény.

Már csak az a kérdés a bevándorlás elkerülhető e. :)

Mert ha nem , márpedig nem igazán látok rá opciót akkor vsz az uszítás és az indulatok gerjesztése nem egy túl bölcs politika.

A jelenlegi etnikai/vallási összetétele mellett Európa számára olyan opció nincsen , hogy fehér/keresztény Európa. Még Magyarország számára sincs ilyen opció a jelenlegi etnikai összetételével.

Jelenlegi állapotot megnézzük akkor valahol 10-20% között lehet Európában az eltérő rasszok aránya , vallásilag passzolom a kérdést mert eleve van vagy rakás ateista, mellette kb amilyen vallás létezik a földön az jelen van. Nem esküszöm meg rá de ilyesmi rémlik csak muszlimból kb 50 millió van Európában , nem EU-ban mert az oroszoknál is elég sok van.

Nem kell hozzá nagy logika ez a folyamat visszafordíthatatlan.



Vagy mondhatnám neked …

#776242 banyaiz

Vagy mondhatnám neked jugó népirtásokat, itt a szomszédban. Mondhatod rá, hogy Balkán, nem Európa de ez itt volt a szomszédban a közelmúltban. Hány civilt sikerült ott megölni, hány gyereket és nőt? Mindegyik félnek kölcsönösen. Brutális dolgok voltak azért ott is . Félkatonai egységek miket művelhettek egy egy elfoglalt faluban, vagy elfogott civilekkel katonákkal. Ami csak ebből napvilágra került az se egy leányálom. Még ami nem.

Még emlékszem azokra a felvételekre Szarajevo és orvlövészek lőnek mindenkire aki megjelenik az utcán, civil nem civil gyerek /felnőtt férfi/nő mindegy. Egy lövés egy ellenséggel kevesebb. Tőlünk egy ugrásra. Az európai kultúrkörnyezetben.


Prospero: Csak annyit mo…

#776240 banyaiz

Prospero: Csak annyit mondok nincs erkölcsi alapunk semmi arra, hogy ítélkezzünk. Mondjuk a szír háborúban hány civil halt meg a NATO, orosz bombázásokban vajon?

Százezres nagyságrend stimmelhet? Akkor meghalt 300 ember Európában terrorcselekményekben. Hogyan aránylik ez egymáshoz.

Ki gyártotta azokat a fegyvereket amiket ott használnak és adta el nekik, vagy adta nekik? Belga fegyvergyárak profitja mennyi az ügyön? stb stb.

A különbség ez annyiban jelentkezik, hogy mi irányítjuk szervezzük a dolgokat, tiszta kéz , helyi erők pedig vérben fürdenek , és akkor videókat lehet róla mutatni, hogy mit művelnek. Persze jobban néz ki légkondis irodában, vagy katonai bázison megtervezni öltöny fehér ing, vagy egyenruha és kiadni a parancsokat mint a piszkos munka.


Civilizációs különbségek pedig , hogy miket hoz ki az emberekből a háború elég a XX. sz-ot megnézni Európában és akkor ahhoz képest egy Szíria egy cserkésztábor. :)

Vagy mondhatnám neked az algériai háborút mit műveltek ott a franciák . Erre a függetlenségi háborúra gondolok 50-es években. milliós nagyságrendre teszik a civil áldozatok számát. Ha diplomatikusan akarnánk fogalmazni nem válogattak az eszközökben. civil vagy katona vagy asszony, vagy gyerek, vagy öreg , kínzások . Kőkemény háború volt az. Genfi konvenció nem volt rá érvényes.

Pontosabban van egy kulturális vita a francia algériai történészek között az egyik szerint csak pár százezer civilt sikerült , a másik szerint milliós nagyságrend. Tudod ez a nagy számok varázsa kulturáltan civilizáltan megbeszélik ne túlozzunk alig öltünk meg 500k civilt abból is csak 50 k volt gyerek, és 100 k nő, ezekből is 30-40 k-t kínoztunk meg, nem volt semmilyen 2 millió. Tizedesvesszőn vita van utólag . Civilizált vita. Ilyen dolgok ezek.

"Ausztria bármikor kész …

#776226 Kiss Zoltán

"Ausztria bármikor kész 100 km hosszan kerítést húzni a magyar határra,már meg is kötötték a szerződést az érintett gazdákkal" Régebben minden faluban volt egy un."tiszta szoba",amire a ház összes lakója vigyázott,ez a Földön még jelenleg Európa!Ha hagyjuk ezt a tömeges,bevándorlást,akkor az unokáink el fognak küldeni bennünket oda ahová megérdemeljük!!Nekem így Európa Európa,és persze Magyarország! A jelenlegi baloldal nagy hibát követ el,ha a kormány elleni kampány célra akarja felhasználni a kvóta szavazást,idős emberek mondják,hogy erre a szavazásra még ők is elmennek,mert nem szeretnék ha a gyerekeiknek,unokáiknak egy háborús,konfliktusokkal terhelt Európában kellene élniük!Ne importáljuk ide a vallási,etnikai,egyéb konfliktusaikat!Nem kell magyarázkodnunk,Európa megtelt,ennyi,ZÁRVA!


banyaiz, szóval nem tudo…

#776219 prospero

banyaiz, szóval nem tudom mire akart ez érv lenni, mármint hogy csak a civilizációs máz a különbség köztünk, meg az arabok között, olyan mintha azt mondanád: ugyanolyanok vagyunk, mint a gyereket lefejező terroristák, a tömegbe hajtó jégkrémes, sőt rosszabbak. Ez a legsúlyosabb ellenérv kellene legyen a bevándorlás engedélyezésére, a bevándorlók és bennszülöttek érdekében.

Érted: fel kellene szólítani a refugees welcome-t lobogtató aktivistákat, politikusokat: ne csináljatok már hülyét magatokból, mi lesz a következő lépésetek, ha lekopik rólatok a civilizációs máz....

Pont ezért nem kellene e…

#776217 prospero

Pont ezért nem kellene engedni ide 1. Az eltérő kultúrájú embereket, 2 . Kvázi ellenségemet aki dühös lehet rám a civilizált népírtás miatt amit a bombázásokkal meg az arab tavasszal, a második vh. Lezáró egyezményekről, mint gyökerekről nem is beszélve - véghez vitt Európa az arab világban. A végén még lekopik a civilizált máz, aztán itt Európában fognak csúnya dolgok történni. Nem a periférián, Ukrajnában pl. Hanem a 80 milliós Németországban. Majd akkor meg lehet nézni a bevándorlók által felpörgetett német növekedést...


Zoli, rég volt tán igaz …

#776215 banyaiz

Zoli, rég volt tán igaz se volt. Most már tombol a kultúra és a civilizáció csak a tenoristákkal van a baj. Milyen szép lenne a világ nélkülük. :) Már csak az iszlám terrorizmust kell felszámolni aztán öröm boldogság.

Célszerű lenne egy népszavazás róla. Egyetért e a nemzetközi terrorizmus felszámolásával. Igen, nem , nem érdekel. Nép kinyilvánítja akaratát üzen Brüsszelnek és akkor tudomásul kell vegyék, hiába nem akarják a szemétládák, hogy kultúrhelyeken nem értenek egyet a nemzetközi terrorizmussal. Már tudják is a dolgukat mit kell tenni. Hiányolnék egy ilyet is.

Kérdem én a nemzetközi terrorizmus él és virágzik és tesz ez ellen vmit Brüsszel? Ugye, hogy nem? Haladéktalanul üzenjünk nekik, hogy megértsék a magyar nép nem kér a nemzetközi terrorizmusból, hiába erőltetik nem és nem. Világos üzenetre van szükség amit csak egy népszavazás adhat meg. :) Minden hülye beláthatja, hogy ez így van. :)


Aztán ilyen kulturálatla…

#776213 banyaiz

Aztán ilyen kulturálatlan népek miatt kap gyomorfekélyt akik még szépen meghalni se tudnak civilizáltan. :)

Nehéz nagyon nehéz. Mint a Mesterségem a halálban "


A kurlandi sztyeppekre és mocsarakra szakadatlanul hullt a hó, jeges szél fújt, éjjel-nappal harcoltunk, és nem tudom, mit szólt volna von Ritterbach hadnagy, ha látja, hogy mi éppúgy bánunk a lettekkel, mint annak idején a törökök az arabokkal.

Falvakat perzseltünk fel, tanyákat fosztogattunk, fákat döntöttünk ki, nem tettünk különbséget civilek és katonák, férfiak és asszonyok, felnőttek és gyerekek között: aki lett volt, halálra volt ítélve. Amikor egy tanyát elfoglaltunk és a lakosságot lemészároltuk, a hullákat egy-egy kútba rejtettük, és gránátokat dobtunk rájuk, majd este a tanya minden bútorát az udvarra hurcoltuk, örömtüzet gyújtottunk; a lángok magasan lobogtak a hó fölött. Schrader halkan azt mondta:

– Nem szeretem az ilyesmit."

Ilyenek ezek a kulturális események.

Zoltán majd lezárjuk az …

#776212 banyaiz

Zoltán majd lezárjuk az ilyen szadisták előtt a határt aztán nincs gond.

Nekem az a szörnyű tippem ha éles helyzet lenne ez civilizációs máz ami nyugati világban van az embereken, nagy keservesen sikerült ezt felszedni pillanatok alatt kerülne le. Hosszú hosszú keserves munkával összehozott civilizálódás.

Szomorú ez de hát az élet nem habostorta. Csapásokat adunk csapásokat kapunk. Ezt egy szír "felkelő" úgy éli meg levágja a fejét egy gyereknek. Egy NATO stratéga meg úgy éli meg kávé cigi mellett az irodában megtervezi a hadműveleteket a térképen. Aztán esetleg megemlíti a kollégájának mekkora állatok ezek az arabok még kulturáltan háborúzni se tudnak, csak a szadizmus. :) Ezek nem is hallottak még a Genfi Konvencióról, hogy kell bánni hadifoglyokkal vagy gyerekekkel . Még esetleg megemlíti azt is nehéz , nagyon nehéz ilyen kulturálatlan népet mozgatni a sakktáblán. Nehéz meló többet kellene fizessenek érte.

Ez van dióhéjban vsz.


Irak is ilyen . Irak …

#776210 banyaiz

Irak is ilyen . Irak -iráni háború idején Szaddám haver srác volt aztán terrorista lett. Annak idején még a kurdok elleni vegyi fegyver támadás is megbocsátható bűn volt, aztán változott a széljárás.

Nem olyan nagy a különbség mint ahogy gondolnád ember és ember között. Csak vannak akik tudnak késsel villával enni. :) De ha elszabadulnak akkor akármi is lehet, bármennyire is nyugat el van kényeztetve. Lenne itt egy háború meglátnád milyen népek laknak itt. Azoknak a leszármazottai akik indiánokat skalpoltak, vagy kivégzésképpen embereket nyúztak meg elevenen lásd Mo . Vér nem válik vízzé. Bármennyire civilizált máz, vagy műanyag világ van. Szóval amondó vagyok jobb ha nem kerül ennek a tesztelésére sor élesben milyen kultúrnépek laknak itt. :)

Magyarázathoz még annyit…

#776209 banyaiz

Magyarázathoz még annyit a közöny. Biztos vagyok benne bemutatnak egy ilyen videót az usában a szövetségeseik ilyesmit műveltek nagy vonalakban senkit nem érdekel. Nem fognak emberek kimenni az utcára, hogy jaj Istenem de csúnya dolgok vannak Szíriában . De ha a hamburger drágább lesz akkor izgalomba jönnek.

Így lehetett ez a nicaraqui halálbrigádok idején is , akkor is a hambival colával voltak elfoglalva.

Ha a terroristák repülővel szállnak bele a WTC-be akkor az izgalomba hozza őket. Mi van Afganisztánban vagy Szíriában hány gyerek fejét vágták le az adójából finanszírozva, még lehet a kést is abból vásárolták, az nem vált ki heves érzelmeket.

De ez nem amcsi sajátosság bármelyik un civilizált kultúrországot lehetne mondani. Beleértve minket is.