Összegyűjtöttük az európai autógyártók jövőre vonatkozó várakozásait és nagy terveit. Két dolgot kijelenthetünk, a menedzsmentek alsó hangon óvatosan optimisták a profitabilitást illetően és nagy hangsúlyt fog kapni az alternatív hajtástechnológiák alkalmazása az egyes flottákon belül, persze azért akadnak kivételek.
Porsche
A Volkswagen-csoport éves beszámolója még várat magára, a dízelbotrány miatt ugyanis csak április végén teszi közzé számait és a jövőre vonatkozó várakozásait a vállalat. A cégcsoport aranytojást tojó tyúkja, a Porsche viszont már közzétette eredményeit, az új modelleknek köszönhetően felpörögtek az eladások, nőtt az árbevétel és az üzemi eredmény az üzemi marzs pedig majdnem 16 százalékos szintet ért el. Ezzel a Porsche a legprofitabilisabb autógyártó volt az iparágban tavaly. A cég pénzügyi vezetője, Lutz Meschke az éves számok ismertetését követően beszélt a rövid- és középtávú terveikről is. Elárulta, hogy a 15 százalékos profitmarzs megtartását tűzték ki célul a következő 10 évre vonatkozó tervükben, annak ellenére, hogy komoly kiadásokkal kell szembenézniük az előttük álló években.
Nagy hangsúlyt fognak fektetni ugyanis az alternatív hajtás technológiák fejlesztésére és a minél szélesebb felhasználásra a flottájukon belül. Ennek a tervnek a része az az 1 milliárd eurós projekt, amelynek a keretében egy új fényező- és összeszerelő üzem épül az elektromos autók gyártására, illetve elektromos hajtásláncokat fognak előállítani. A Porsche saját bevallása szerint ugyanis komolyan gondolja, hogy 2018 után megkezdi a gyártását a Misson E névre keresztelt tisztán elektromos meghajtású szupersportatójának, illetve a híradások szerint elő fognak rukkolni az összes kapható modelljük hibrid változatával.
Daimler
A cég menedzsmentje kifejezetten optimista, a vezérigazgató, Dieter Zetsche szerint minden arra utal, hog 2016 is erős év lesz. Idén ismét nagymértékben emelkednek majd a Daimler eladásai, de a növekedés üteme valószínűleg a 2015-ös 12 százalék alatt marad. A legnagyobb növekedés Ázsiában és Nyugat-Európában lehet idén, Kínában pedig nem csak az értékesítés, de a helyi gyártás aránya is tovább emelkedik. Az eladások növekedésével párhuzamosan a vállalat árbevétele is jelentősen emelkedhet 2016-ban, ez pedig a vállalat profitjára is pozitívan hat, igaz a devizahatások már nem lesznek olyan kedvezőek, mint 2015-ben, részben ezzel magyarázható, hogy az üzemi eredmény csupán mérsékelten emelkedhet idén. Az operatív marzs az iparági részlegnél a 2015-össel megegyező, 9 százalék lehet, ezen belül a személyautó szegmensben 10, a teherautó-gyártó részlegnél 8, a buszgyártó részlegnél 6 százalékot érhet el 2016-ban.
A Daimler a következő években felpörgeti a fejlesztéseket, K+F-re éves szinten átlagosan 7 milliárd eurót költ a cég. Ebből bőven jutni fog az alternatív hajtástechnológiák fejlesztésére, akkumulátoros és üzemanyagcellás járművek fejlesztésére egyaránt. Zetsche ugyanis elmondta, hogy bár az akkumulátorral szerelt járművek némi előnyre tettek szert, a meccs még nem lefutott. Éppen ezért a Daimler mindkét hajtástechnológia fejlesztésének területén együttműködik partnerekkel, ugyanis még nem világos, hogy közép- és hosszútávon melyik megoldás lesz a meghatározó az autóiparban.
BMW
A bajorok szerint is jó évük lesz, de szerényebb várakozásokat fogalmaztak meg a Daimlerhez képest. Az autóeladások és az árbevétel területén kis növekedésre számítanak, míg az üzemi marzsuk 8-10 százalék között alakulhat. Az adózás előtti eredményük is csupán szerény mértékben javulhat.
A BMW-nél ugyanakkor már a következő 100 évre gondolnak, aminek az első éveiben, évtizedeiben az elektromos hajtás és az önvezető jármű áll majd a középpontban. A cégcsoport éppen ezért már jelezte, hogy a következő években újabb elektromos modelleket mutatnak be és azon lesznek, hogy a rivális gyártóknál gyorsabban rukkoljanak elő önvezető járművel. Érkezhet hamarosan az i8-as plug-in hibrid roadster változata, egy továbbfejlesztett, nagyobb hatótávolságú i3-as és hamarosan megjelenhetnek a MINI plug-in hibridjei az utakon. Mindezt annak érdekében teszik, hogy megőrizzék a vezető pozíciójukat a luxusautó-gyártók között.
PSA Peugeot Citroen
A francia autógyártó komoly átalakításokat hajtott végre a közelmúltban, ami megteremtette az alapjait az eredményes működésnek. Első körben a "Back in the Race" programjuk keretében a két százalékos üzemi marzs elérését tűzték ki célul maguk elé a franciák. Most viszont már sokkal merészebb terveket dédelgetnek, 2021-ig 6 százalékos üzemi marzsot akarnak elérni a core üzletáguknál, az autógyártásnál. Ennek érdekében 26 új modellt fognak piacra dobni, nagyobb hangsúlyt fektetnek a drágább és nagyobb profittal értékesíthető DS márkájukra és továbbra is kemény költségkontrollt alkalmaznak (korábban már visszavágták a gyártási költségeket, befagyasztották a béreket és rengeteg munkavállalójuktól váltak meg). A cégcsoport menedzsmentje szerint az árbevételük 10 százalékkal nőhet 2018-ig, míg 2021-re 15 százalékos növekedést várnak.
Természetesen a franciák is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni az alternatív hajtástechnológiák alkalmazására, éppen ezért hét hibrid és négy tisztán elektromos meghajtású jármű gyártását tervezik. A következő 10 évre vonatkozó terveik között pedig szerepel az amerikai autópiacra történő visszatérés. Először csak járműmegosztásban gondolkodnak a Bollore bevonásával, ha pedig ez a szolgáltatás népszerű lesz a felhasználók körében, akkor megpróbálkoznak majd a saját autóik közösségi megosztásával. És ha még ezekre az autókra is vevők lesznek az amerikaiak, akkor elkezdenék azok értékesítését.
Renault
A Renault-nál is úgy látja a menedzsment, hogy az idén bemutatásra kerülő 10 új modell hozzá fog járulni ahhoz, hogy a tavalyinál nagyobb árbevételt és üzemi marzsot érhetnek el. Az eladások Európában (+2%), Kínában (+4-5%) és Indiában (+8%) egyaránt növekedhetnek, míg Oroszországban (-12%) és Brazíliában (-6%) visszaesésre számítanak. A Renault és a Nissan együttműködésének az eredményeként pedig 4,3 milliárd eurós szinergiát érhetnek el idén, aminek a mértéke elérheti az 5,5 milliárd eurót 2018 végére.
A Renault-Nissan csoport stratégiájában továbbra is kiemelt szerepet kap majd az elektromos hajtás. Ráadásul fontos elem lesz az önvezető technológia fejlesztése is, amelynek keretében 10 önvezető járművet dobhatnak majd piacra 2020-ra.
Fiat Chrysler
Az olaszok idén 110 milliárd eurós, vagy még annál is magasabb árbevételt érhetnek el, míg az egyszeri tételektől tisztított üzemi eredményük meghaladhatja az 5 milliárd eurót. A pénzügyi mutatók javítása érdekében 10 új vagy ráncfelvarrott modellt dobnak piacra, köztük a Fiat Tipot és a Maserati Levantet.
A 2018-ig megvalósítandó tervek között szerepel a Chrysler amerikai értékesítéseinek a felpörgetése és a cégcsoport piaci részesedésének növelése Ázsiában. A luxusmárkák (Ferrari, Maserati) modelljeinek nagyobb darabszámú értékesítése (kulcsszerepe lesz az Egyesült Államoknak és Kínának). Az Alfa Romeo feltámasztása, új modellek bemutatása, az eladások ötszörözése. A költségek lefaragása és az üzemi marzs javítása, a nettó eredmény többszörözése, a végső cél 5,5 milliárd eurós profit elérése 2018 végéig. A többi gyártóval ellentétben viszont a Fiat Chryslernél nem akarnak érdemi erőforrásokat fordítani az alternatív hajtástechnológiák fejlesztésére, a saját önvezető autó kifejlesztése pedig fel sem merült, igaz az Apple-nek szívesen gyártanának autót.