de hová lapátolják a kisemberek a jüanjukat? :)
legrosszabb az összes pokoli ördögök mintha soha van Méltóztatik-hoz szolgál a gaz ugató akt az e kinek nem tanult filozófia amely most magad braggeth és boasteth hogy ő látja a szem a másik legalább szálka nem képes-hoz lát a hatalmas blokk hogy hozza ki a látvány mindkét szeme ő ilyen egy másik olypragmon mint az első parancsolata az által leírt lutarch e a Suga Judit boszorkányok jellegének idegen helyen a házak idegenek az állami és a köznép között aki egy élesebb és több átható ellenőrzési az ügyeiket mint bármely lynx de itthon a saját megfelelő lakásban kúriák blinder mint moldwarps volt és egyáltalán semmit sem látott vagy szokásuk volt külföldön amikor ők maguk a magán hogy a szemük honnan voltak könnyen eltávolítható mint a fejükön visszatér egy szemüveg az orr és gyűjtsetek őket a fa papucs amely erre a célra volt hang mögött az ajtót azok benyújtásának
Kinában üzem közben kezdték meg egy korház bontását.
Értsd: Betegek, Orovosok és nagy értékű orvosi felszerelés volt a korházban, röntgen és egyéb vizsgálatok zajlottak, amikor munkások érkeztek bulldozerekkel és elkezdték az épületet bontani:
addig verik a mellüket, amíg a maci be nem teszi a lábát a parkettre :)
http://www.portfolio.hu/short/sorra_tunnek_el_a_milliardosok_kinaban.5.225085.html
vannak gondok, hogy likviditással se tudnak segíteni
Hát meglepődnék, ha hamburgeresék nyitása után szebb lenne a chart.
ha hard landinget sikerül összehozni akkor nem biztos
overreaction:)
Ez is!
Micsoda fejlődés!!!
http://www.origo.hu/kornyezet/20151219-palackozott-levego-dobozos-levego-kina-kanada.html
ez is hihetetlen:
http://szecsuan.blog.hu/2015/12/14/mindjart_kesz_a_harmas_metro
A kínai gazdaság összeomlása szerintem lassabban történik meg, mint gondoljuk, és sokkal nagyobb lesz a bukta mint gondoljuk. Most kezdenek lassulást beárazni, „tartósan” pl 5%-os növekedéssel számolni. Hol van az megtiltva, hogy a kínai gazdaság recesszióba kerüljön? Ami öngerjesztő folyamat szokott lenni.
Persze vannak ellenérvek: arra gondolok, hogy egy ekkora és ilyen stabil gazdaság mint a Lehman Brodhers Kínai Népköztársaság egyszerűen nem kerülhet bajba. A nemzetközi hitelminősítők folyamatosan rajta tartják a szemüket, naprakészen tájékoztatnak a minősítéséről és ez elég megnyugtató adatokat tartalmaz. Ha mégis bekövetkezik az elképzelhetetlen, akkor a következő forgatókönyvvel kell számolni: 1. A Lehman Kína most bedőlt, de ennek a hatása korlátozott lesz az amerikai gazdaságra. 2. Az amerikai gazdaság recesszióba került, de ez valószínűleg nem fog átgyűrűzni más gazdaságokba, 3. ha korlátozottan mégis, akkor a feltörekvő gazdaságok lesznek ez ellen a legvédettebbek. 4. Hát úgy néz ki a feltörekvők is zuhanórepülésben vannak, a közeljövő izgalmas kérdése lesz, hogy ez érinteni fogja-e Magyarországot. És így tovább és így tovább!
nem értem a világot... Ki gondolta komolyan, hogy a kínai 7-10%-os növekedés éves szinten hosszú távon fenntarható, amikor a Föld erőforás készletei korlátosak??
Aztán ha már "csak" 3-5%-kal növekednek, akkor meg mindenki kétségbe esik...
Csodálkoztam volna, ha nem pont ők akarnák megmutatni, hogy kell egy válságot kezelni.... :)
Ezermilliárd jüannál is nagyobb költségvetési stimulust tervez végrehajtani a következő három évben Kína a gazdaság élénkítése érdekében.
Kína nagyjából 30 százalékkal járult hozzá a világgazdaság növekedéséhez az idei év első felében - mondta a miniszterelnök egy kínai nemzetközi gazdasági fórumon csütörtökön.
Li Ko-csiang a derűlátásra nem sok okot adó makromutatók ellenére úgy vélte, a gazdaság strukturális átalakulásának kedvező jelei mutatkoznak, a növekedésében immár 60 százalékot tesz ki a fogyasztás. Hozzátette: a belső fogyasztást tovább kívánják serkenteni.
Li Ko-csiang utalt arra, hogy olyan programok vannak folyamatban, amelyek egy újfajta iparosodást, az információs technológia, az urbanizáció fejlesztését és a mezőgazdaság modernizálását szolgálják. Mindezek szoros összefüggésben vannak a belső kereslet alakulásával.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Kína intézkedéseivel egy közepes-magas gazdasági növekedést igyekszik tartani, amelyet a nagyobb hatékonyság és minőség jellemez. Jelezte: Peking a megtakarításait és devizatartalékait is a reálgazdaság támogatására kívánja fordítani.
A pénzügyi ágazat reformjával kapcsolatban megállapította, hogy a piac és a jog eszközeivel egy méltányos, átlátható és stabil tőkepiacot szeretnének kialakítani, miközben javítják a kockázatkezelés eredményességét. Közölte, a bankközi devizapiacot megnyitják a külföldi jegybakok előtt és 2015 végéig a jüanban történő fizetés határokon átnyúló rendszerét is kialakítják a kínai deviza nemzetközi piaci térnyerésének elősegítésére.
A kormányfő hangoztatta: országa sosem fog devizaháborúba kezdeni, s egyben cáfolta, hogy fizetőeszközének közelmúltbéli leértékelése mögött a jelentősen visszaesett export ösztönzése állt volna. Megerősítette, hogy Kína a jüan árfolyamát "alapvetően stabil, ésszerű és kiegyensúlyozott" szinten fogja tartani.