tőlem bekaphatják, ha eb-n kapunk 10 gólt, nekem már akkor is jó lesz :) Ha lövünk egyet, főleg ha Böde akkor fel is mondok :)))))))
tőlem bekaphatják, ha eb-n kapunk 10 gólt, nekem már akkor is jó lesz :) Ha lövünk egyet, főleg ha Böde akkor fel is mondok :)))))))
Azt bírom, hogy mindegyik azt mondja hogy egy "ilyen" csapat legyőzte őket.... Hát nem tudom mire olyan nagy a mellényük mert az övéké egy milyen csapat???
Norvégiába mezőnybe tényleg jobbak voltak, de itt Budapesten nem voltak sehol... nekünk több helyzetünk volt mint nekik...
Remélem még találkozunk velük majd a közeljövőben, és jól elkenjük újra a szájukat... ekkora pofájuk, hogy lehet egy ilyen nulla football nemzetnek...
Érdekes, hogy utoljára az Észak Írek is 1986-ban voltak nemzetközi tornán utoljára, mint mi...
Abban igaza van a norvégoknak, hogy az egyik leggyengébb válogatott még mindig a magyar az EB top 24-ben.
Az is igaz, hogy szimplán az eredmények alapján a fejlődésünk még mindig megkérdőjelezhető, hiszen évek óta ott vagyunk a 3. helyen a kvalifikációs sorozatokban és most is 3. -ok lettünk.
Ráadásul a csoport utolsó görögöket nem bírtuk megverni egyszer sem, sem a csoport elsőt, sem a csoport másodikat...
Az más kérdés, hogy Dárdai kinevezésével a csapat összereje nagyot nőtt, megtanultunk védekezni legalább és megtanultunk hinni abban, hogy győzhetünk.
A másik alapszabály a fociban, hogy ha egy csapat lenézi a másikat, akkor könnyen válhat a nagy mellényből egy kis zakó.
És annyira meg ez a norvég csapat sem volt jó egyáltalán -főleg elől- , hogy a dekoncentrációjuk ellenére megnyerjék a meccseket.
Mi lett volna, ha befújják a büntetőjüket? Vagy ha nem hibázik a norvég kapus a gólnál? Vagy Király hozza a szokásos gyenge teljesítményét? Nem tudjuk ezt már meg. A norvég csapat most még jobb, mint a magyar, de ha csapatunk önbizalmat, a játékosok játéklehetőséget kapnak meghatározó bajnokságokban, akkor idővel mi is Európa olyan csapatává válhatunk , ami bármelyik ellenfélnek meglepetést tud okozni.
Ma még nem tudom elképzelni, hogy egy német, francia, vagy spanyol csapat ellen ki tudnánk harcolni a győzelmet, bármekkora mázlival is, vagy akár a döntetlent is, de talán nemsokára igen.
Többségében nagyon elkeseredetten és sokszor nem túl sportszerűen értékelték a Budapesten történteket a norvég lapok és játékosok. Kapott a kritikából a szövetségi kapitányuk, Per-Mathias Høgmo is, akinek néhány húzását egyszerűen ostobának nevezték, de az egyik kulcsemberük is arról beszélt, hogy a tervük teljes csődöt mondott és besétáltak a magyar csapdába. Ugyanez a futballista meglehetősen lekezelően beszélt a mieinkről, de ez egyébként is jellemző volt a beszámolók többségére. Lapszemle.
A lap az állítólagos magyar szurkolói beszólásokat is idézte, mondván kigúnyolták a helyszínen a norvégokat, akik közül többen is "álomsorsolásról" beszéltek korábban.
A Drammens Tidende szerint a "csehszlovák születésű futballnomád" (...), Priskin Tamás szerzett vezetést a mieinknek, lefutva, majd kicselezve a "napok óta betegeskedő" Vegard Forrent. Négy nehéz napként összesíti a történteket a lap, és bár például szögletekben megint fölénk nőtt az északi együttes, mégis a magyar válogatott örülhetett újra. Csatárkrízisről és Høgmo be nem jött húzásairól is írnak a beszámolóban, amely megint csak nem nélkülözi a magyar válogatott kritizálását, mondván egy olyan csapat ellen estek ki a pótselejtezőben, amely meg sem közelíti az előző, Eb-(pót)selejtezős ellenfeleik erejét.
A Bergend Tidende különös tervről és szánalmas kivitelezésről ír a kapitányuk tervének befuccsolását ostorozva. A portál szerint egy óriási lehetőséget szalasztott el Norvégia, miután "a magyar nem egy nagy csapat", de az északiak saját produkciójukkal kiejtették magukat. Høgmo kapitány húzását, miszerint Henriksent csatárként játszatta, "ostobának" nevezte a lap, majd azt is, hogy a támadó középpályást később nem a csereként beállt Pedersen mögé, az eedeti posztjára, hanem a szélre vezényelte.
A VG meg is szólaltatta az AZ Alkmaar középpályását, aki elmondta, hogy életében először kellett csatárt játszania.
- Elképzelhetetlenül boldogtalan vagyok most. Egyik meccsen sem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. Nagyon sajnálom és elnézést kérek Norvégiától – mondta Markus Henriksen.
A norvég szövetség elnöke a lapnak elárulta, hogy a kiesés miatt sem lesz kapitányváltás.
- Nagyon, nagyon csalódottak vagyunk. Ezen felül most nem tudok mit mondani. A kapitány marad az állásában – nyilatkozta Yngve Hallén.
A Celtic középpályása, Stefan Johansen önkritikusan beszélt a történtekről:
- A mi hibánk, hogy nem tudtunk azon a szinten játszani, ahogy kellett volna. Csak bocsánatot tudok kérni a norvég emberektől emiatt is. A magyarok leküzdöttek minket és kijutottak az Eb-re. De nincs is helyünk Franciaországban azután, ahogy játszottunk és ahogy kétszer is kikaptunk.
A kezdőcsapatba követelt, de ott Budapesten csődöt mondott 16 éves csodagyerek, Martin Ødegaard is nehezen dolgozta fel a kiesést.
- Kevésnek bizonyultunk. Jobbak voltak a párharcoknál, picit keményebben nyomtak minket, mint mi őket, és az összecsapások többségét megnyerték a mezőnyben. Nagyon nehéz most ez az egész a számunkra – tette hozzá a Real Madridnál pallérozódó tehetség.
Az Aftenpostennek a norvégok kapusa, Ørjan Nyland már egy fokkal sportszerűbben nyilatkozott, mint csalódott társai többsége.
- Elsősorban rendkívül keserűek vagyunk amiatt, hogy egy ilyen csapat ki tudott ejteni minket. Ugyanakkor meg is érdemeltük. Nem lőttünk be elég helyzetet, pedig volt belőlük szép számmal. Így nem is szolgáltunk rá, hogy ott lehessünk Franciaországban. Így csak gratulálhatunk a magyaroknak.
Azonnal búcsúzunk a tornától? Netán az első meccs után hazazavarnak? Akkor viszont ezeket a favágókat már az öltözőbe sem engednék be! Szóval papíron jobbak!? No, avval a papírral egyből ki is törölheti! Amúgy ez a csávó volt aki nagyon értetlenül rázta a fejét egész meccsen! Biztos megártott neki a "délnorvég" napsütés!
Le is osztályozták játékosaikat, méghozzá így: Nyland 5 - Elabdellaoui 4, Hovland 3, Forren 2, Aleesami 4 - Skjelbred 2, Tettey 4, Johansen 2, Elyounoussi 2 (Pedersen 4), Ødegaard 2 (Helland 4) - Henriksen 3
NEm nagyképűek mi???a legyőzött norwich makákó tettey
Alexander Tettey nyilatkozata , aki így fogalmazott a mérkőzés kapcsán a Dagbladetnek.
- A kapitánynak volt egy terve és meghúzta a változtatásokat. De sajnos nem jöttek be. Ők lőtték az első gólt és ezzel totálisan besz*t a tervünk. Belesétáltunk egy csapdába – taktikai oldalról –, és egy olyan gólt kaptunk, amit nem lett volna szabad, mint ahogy nem lett volna szabad kikapnunk kétszer is egy ilyen csapattól. Nagyon csalódottak vagyunk és bánjuk a történteket. Papíron jobbak vagyunk a magyaroknál, de a pályán egészen más történt. A magyarokra nehéz percek várnak az Eb-n, egyike lesz a csapatuk azoknak, akik azonnal búcsúznak majd a tornától. Emiatt különösen fájó, ami történt – nyilatkozta rendkívül sportszerűtlenül, talán még a történtek hatása alatt álló Norwich-középpályás.
A lap maga is megjegyzi egyébként, hogy a norvég kapitány húzásai egyáltalán nem váltak be, így Ödegaard szerepeltetése vagy épp Henriksen előretolása sem vezetett eredményre, annak ellenére sem, hogy utóbbi szerezte a szépítő góljukat.
A Hertha hivatalos honlapja készített interjút Dárdai Pállal a magyar válogatott Eb-re jutéséról. Ebből idézünk most.
Hogyan értékeli a sikeres Eb-kvalifikációt?
- Összességében egy csodálatos dolog történt, 44 év után. Ez egy olyan meccs volt, ahol Norvégiának tulajdonképpen esélye sem volt – a magyar válogatott rendkívül elszántan játszott és nagyon jól védekezett. Nagyon jól nézett ki a csapat. Megérdemelték a kijutást, a csapat és az ország is.
Mennyire érzi a magáénak a sikert?
- Ahhoz képest, amikor átvettem a csapatot, tartottam a szavam, mind a pontok, mind a játékstílust illetően. Talán adtam egyfajta alapot Bernd Storck munkájához, aki talán meg is tartott abból jópár dolgot, nagyon örülök annak, amit a csapattal elért. A válogatott sokat fejlődött, de nem csak miattam, a játékosokat is dicséret illeti, nem könnyű három edzővel is dolgozni ilyen rövid idő alatt.
Beszélt-e már Bernd Storckkal a meccs óta?
- Láttam, hogy keresett a meccs után, elég későn, amikor már aludtam. Biztos, hogy a napokban sort kerítek arra, hogy gratuláljak neki szóban is.
Mit jelent Magyarország számára a kijutás?
- Rengeteget fektette otthon a labdarúgásba, az utánpótlásba, a stadionokba, és úgy általában. Amikor felkértek, nagy lépést kellett tennem az utánpótlásból a felnőttek közé, ha nem lettek volna jók az eredmények, talán soha nem lehettem volna később vezetőedző. De vállaltam a kockázatot, mert fontos volt az országnak.
Mire lehet képes a magyar válogatott Franciaországban?
- Nagyon fontos lesz a csapatszellem, de egy ilyen torna amúgy is új lendületet és személyiségfejlődést jelent egy futballistának. De talán azt is, hogy a legközelebbi selejtezőket is sikerrel veszik majd. Hatalmas motivációt jelent az Eb-re jutás a következő generációknak is, akárcsak az edzőknek és a szövetség alkalmazottjainak. A csapat sokat fejlődött mentálisan már eddig is, ezt láthattuk a két sorsdöntő meccsen is.
a 2.kalapon fog mulni minden,
hogy minden oké legyen svájc-ausztria kell,minden más szempont másodlagos.
Ezt hiba volt leirnod, épp neked.
Hol találhatók a kalapok, a kalapokban a csapatok?
És hol a nyúl?
(Hátha nem mi leszünk azok:-DDD
Izland erős most, inkább az Észak-Írek... azokat csak Pintér ámokfutása miatt nem tudtuk lenyomni...
álomsorsolás lenne, ha:
1. kalapból Anglia, vagy Belgium,
2. kalapból: Svájc v Ausztria
3. azok mi lennénk
4. kalap: (Izland) vagy nem is tudom kik vannak még ott...
Na azért Bödére azt mondani hogy gyors erős túlzás... Szerintem az összes támadónk közül a leglassabb, viszont harcosságban ő az első...
Én is eddig kétkedve néztem ezt a Stork-ot, de le a kalappal előtte, ahogy motiválni tudta ezt a csapatot, 11 oroszlánt láttam kint a pályán... Nyilván focizni sokkal jobban nem tudunk, de ami benn volt a csapatba azt kihozta belőlük... helyenként még focira emlékeztető momentumok is voltak, egy kicsit sokalltam az előre bombázott labdákat de majd ebben is tud talán kicsit faragni a fiúkon...
Nagy Ádámra meg tényleg nem találni szavakat, amit az a srác letett tegnap az nem volt semmi, szinte hiba nélkül szállította a jobbnál jobb pengés megoldásokat, szerintem is a nyáron már a "bundás ligában" lesz...
A csapat összeállítás nekem is kicsit fura volt, nem értettem miért Priskin kezdett és mondjuk nem Nikolics de ebből is látszik nem nekem kell érteni kit miért rak a csapatba, elég ha ő tudja...
Németh is nagyon hasznosan játszott, Dzsudzsákon végre látszott, hogy akar valamit...
Viola is úgy néz ki, hogy végre van egy szélső hátvédünk.
Szimpatikus volt még Guzmó, bár a norvég nagy helyzet előtt sztem ő hibázott a helyezkedéssel és szimpin játszott Lovrencsics is. Kádár is érett játékot mutatott be.
Szalai borzalmas volt, engem Priskin sem nyűgözött le.
Király védett, de inkább szerencséje volt többször is. Gyakorlatilag annyira lassú kezd lenni, hogy azért nem tudják mellette elgurítani a labdát, mert már nem egy ütemmel késik el, hanem kettővel és emiatt pont telibe lőtték...
Szalai szerintem is nagyon gyenge.nem ide való,soha be nem állitanám.
itt egy video tőle,most igy a kijutás tükrében elviselem...........
Az Ultras Liberi videóján Szalai Ádám egy budapesti kocsmában tart rövid beszédet a szurkolóknak az Eb-re jutást követően, majd némi pálinkaivásra invitálja őket. A felvételen csúnya szavak hangzanak el, megtekintését az idősebb korosztálynak ajánljuk...
Én nem értem, hogy miért a Szalai -Priskin duó volt a pályán a play off nagy részében?!
Böde ezereszer agilisabb, harcosabb gyorsabb volt.
Én Bödét kezdőbe tettem volna, és miután leamortizálta volna a teljes norvég védelmet, utána betettem volna Niko-t...
Gyönyörű volt Priskin gólja, de okosan akkor játszott volna, ha Dzsudzinak leadja lövőre, a második nagy kiugrásánál szintúgy Dzsudzsi érkezett tök üresen a hosszún...
De mindegy, a győzelmet nem kell megmagyarázni, Nagy Ádám eddig minden válogatott meccsén kiemelkedőt játszott, nagyon meglepődnék, ha nem vinnék el legkésőbb nyáron valami komoly csapathoz...
most jöhetne az a románszőröstalpufogatlanxar is vmit mondani.
nagyon befogta a száját.