Regisztráció Elfelejtett jelszó

Migránsok és bevándorlók

Re: nincs cím

#747189 Racional Előzmény: #747187

Őrület ami most Németországban lett. A média és a politika kezd meghasonulni.

Még nem olvastam sehol, de olyan a helyzet, hogy itt az ideje bizalmatlansági vizsgálatot Merkel ellen.

érdeles érdekes az árja …

#747187 Koffein

érdeles érdekes az árja faj kerítést húzna maga körül...

A németek 80 százaléka állandósítaná a határellenőrzést

Az utóbbi hetekben radikálisan változott a német közhangulat a menekültválság kezelését illetően. Míg szeptember elején a Magyarországról elindult menedékkérők befogadását háromból két német támogatta, már 59 százalék hibának tartja– derül ki a GfK kutatóintézet felméréséből. A lakosság 90 százaléka szerint korlátozni kell a befogadandók számát (Merkel kancellárt nemrég még azt mondta, nincs felső korlát). Átlagon felüli a korlátozáspártiak aránya az egykori NDK-ban és Bajorországban.

Re: nincs cím

#747185 walex Előzmény: #747179

Én se.

Érdekes egyébként látni, hogy most a kőkemény szoci szavazók is OV mellett vannak. Van néhány vérkomi ismerősöm, de veregetik képletesen OV vállát, hogy csak így tovább.

Amit most hiányolok viszont, hogy még mindig nincs lezárva a horvát határ vagy lehet, hogy a rövidesen érkező lehűlésre várnának, majd az időjárás elintézi alapon?!

Re: nincs cím

#747183 Ibiza Előzmény: #747181

a világ mostani problémáit pontosan a gyarmattartó országok.. a multi cégeik.. okozták.. és a multik kutyái a katonák..a túlerősödött majom..usa..és az őt irányító cionista agytröszt.

kb így képzelem őket.

http://spielerdad.files.wordpress.com/2015/03/182464-285065-thunderdomemasterblasterjpg-620x.jpg

http://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/45/83/6e/45836e11d0f65855096ba672ca808e48.jpg

Kizsákmányolták és a mai napig is kizsákmányolják a gyarmati országokat..munkaerejét természeti kincseit elveszik.. ha végeztek akkor vezetőit lefejezik (azokat akiket ők neveztek ki..akik kellően hazaárulók és korruptak voltak) ..és polgárháborút szítanak.

Dagadtra keresték magukat ezek a multik a szegényeken.. és a rabolt javakból.. annyi eszük nem volt a lázadási szintjük felett tartsák az embereket.. ha meg volt akkor szándékosan nyomják rá másokra az éhséglázadókat..mert ez az éhséglázadás..amit fegyelmezés céljából zúdítanak eura.. mint anno nálunk a vörösiszap..

Re: nincs cím

#747182 Láma Előzmény: #747160

"Pl egy csecsemőt könnyű lesz beépíteni.

Ez egy valós kihívás , probléma , feladat stb."

Ha a cigányokat nézzük, mint eltérő kultúrájú népcsoportot, akkor bizony harmatgyengén oldottuk meg a "feladatot" az elmúlt 5-600 év alatt. Hány millió cigány csecsemő születhetett azóta?

Re: nincs cím

#747181 Ibiza Előzmény: #747179

nem annyira bonyolult...szerintem mindig az etalonhoz kell mérni.

- Elsősorban mindenki legyen ember.

- Mivel társadalomba szerveződünk ezért mindenki a tudása munkája legjavával építi szépíti ezt a szerveződést ami az országunk..sokunknak hazánk...mindenki dolgozik a társadalmon és a társadalom alapkövén a családon.. és fejleszti önmagát..ami a társadalom legkisebb atomja..cserébe a társadalom jogokat juttatásokat létbiztonságot..védelmet ellátást biztosít a befizetett jutalékokból..(adók)

- vannak fiatalabb és régebbi társadalmak.. vannak amelyeket vegyes népek bűnözők alapítottak egyidőben..pl ausztrália.. vannak ahol hosszú lassú folyamatok alapozták meg a társadalom kialakulását..közös vallási és erkölcsi alapokra szervezték...ilyen a miénk is..és az eu országok zöme.. és vannak a mélyen vallásos tematikus országok.. Nem tudom miért kellene ezeket az értékeket feladni eldobni. A mély és régi hagyományokkal rendelkező országok nem fognak megváltozni a divathullámok által..

Ezért találták ki az újliberalizmust.. ami kisajátít értékeket, rátelepszik a meglévőkre..mételyez megkérdőjelez..devalvál..de nem önmagáért van hanem egy háttér szervezet trójai falova..vírus ami szétmarja az izmokat..a gerincet..beteggé..gyengévé tesz...a vírushozó meg tort ül a sírodon..

Egy egészséges társadalom nyitott..hiszen erős..és stabil értékekkel bír.. és mint ilyen befogadja azokat akik hozzátesznek..előrevisznek.. legyenek azok akár másvallásúak..idegen kultúrából érkezők. Cserébe a hozzáadott értékért a befogadott letelepedhet..és mint kisebbség őrizheti szokásait..de a társadalom érdekében kell munkálkodnia..részt venni a terhekből..betartani a társadalmi normákat.

Kevés multikultúrális ország van, ausztrália usa.. amik új országnak alapítottak..kezdetektől vegyesen kultúrákból épült fel.. gyorsan és gyökerek nélkül..sok vér és erőszak az alapköve.. de ezekben az országokban is igyekeznek fenntartani az erőegyensúlyt.. az etnikai összetételt.. indián spanyol fekete fehér..és már ezek is csinálják a családfát..kinek volt az őse az egyik fegyenc akit kiraktak a hajóról...

A gyarmattartó országok beszívták a multikultit..nem is teljesen azok.. angolok franciák spanyolok..a volt gyarmatokról befogadták mindenkit..látjuk az eredményt..

Alapból nem értem az egészet (letéve a gazdasági kérdést)...már a hegyekben vagy a földeken a természetben élő embernek is nehezen megy a városba költözés..pedig azonosak a gyökerek a a hagyományok..De.afrikában..sivatagban..arab országban élő emberek hogy tudnának beilleszkedni egy teljesen más kultúrába..nem is megy nekik..ezért gettósodnak.. ez kinek jó.. aki gettósodik az frusztrálódik.. sivatagi vagy tengeri ember sivatag és tenger nélkül..imádja a napot..lenge ruhákhoz szokott majd megy a 16óra sötétségbe a nagy hidegbe.. megszokta a saját kajáit..de a másik országban nem tudja beszerezni.. nincsenek ott ősei sírja.. hazája illatai..ízei...ritmusa.nem tudja betartani vallási előírásait..stb stb..ez benne van a génekben.. első generációnak nagyon szar..a másodiknak kevésbé..de a 10.ben is benne lesz..mert ott a gettó.. (láttam egy négert egyszer ausztriában jódlizni.)

Egy ország sem akar gyökeresen megváltozni..miért tenné..ezért nem lehet erőszakos vagy kikényszerített etnikai változtatással megerőszakolni a társadalmat...nem lehet az sem ,hogy a befogadott szokása vallása értékrendje ütközzön a többségi társadalom normáival..akaratával.

Re: nincs cím

#747179 Csusza Előzmény: #747161

"az egész hozzáállása lehet arány/irány tévesztés"

Már miért volna az? MO tényleg nem akar muszlimizálódni. Én legalábbis egy épeszűt sem ismerek, aki ezt szeretné.

Re: nincs cím

#747178 Csusza Előzmény: #747160

"Ezeket az alap igazságokat még az óvodás is felismeri. "

Kár, hogy mégsem ismerte fel egyik nagy és bölcs európai vezető sem. Csak most, hogy már sok milliós tömegről van szó, csak most kapnak észbe.

Nem géniusz, de ezt qrva jól és időben látta és mondta, ez tény.

Re: nincs cím

#747165 banyaiz Előzmény: #747127

Na hát erről beszélek. :D Nyomom itt a dumát aztán 2 perces videóban minden benne van.

Re: nincs cím

#747163 banyaiz Előzmény: #747114

Olyan íze mint Mo-n nincs sehol a zöldségeknek, hazai gyümölcsöknek. Németek ha jönnek el vannak ájulva barack, vagy dinnye, szőlő .

Kajákról , kulturális különbségekről. Amcsi rokonok látogatóba jöttek , apám testvére halászlevet főzött. Nagy könnyelműség volt mert Usában a ponty szemét hal. Sok helyen kidobják a gazba , vagy elássák. Belenézett egyikük a bográcsba aztán majdnem összeesett mikor meglátta a ponty fejét a lében. Lesápadt, mondta ne haragudjanak de ez a helyzet és látszott rajta egy falatot nem tudna enni belőle. Pedig nem egy afgán menekült volt Finnországban.

Vannak ilyen dolgok. Szeretek kipróbálni kajákat, de biztos lenne olyan amitől lefordulnék a székről. Polip egyéb tengeri herkentyűk jöhetnek, csiga, béka, osztriga jöhet. De pl kígyót, vagy sült bogarakat nem vállalnék be. De ne ilyen extrémet mondjak kínai konyha se az esetem, hús édes dolgokkal ez az édeskés illat ami sokszor ilyen kínai helyeken van gyomorforgatóan hat rám.

Re: nincs cím

#747161 banyaiz Előzmény: #747088

Olyan ez mint a minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. :) Az, hogy valaki kijelent egy ilyen bölcsességet Mo nem akar muszlimizálódni, attól még az egész hozzáállása lehet arány/irány tévesztés

Amit mivel érzékeny vagyok az ilyen dolgokra, felismerek, szóvá teszem, néhány verbális ütést rámérek. :) Tűnhet úgy én támogatom a muszlimok megszállják szép hazánkat , de nem erről van szó.

Ez kristálytiszta mint egy érintetlen hűs hegyi patak, nem ? :)

Re: nincs cím

#747160 banyaiz Előzmény: #747088

Nehéz őket integrálni ebben egyetértek. Csak annyit állítok minél fiatalabbak annál könnyebb. Pl egy csecsemőt könnyű lesz beépíteni.

Ez egy valós kihívás , probléma , feladat stb.

Orbán a kerítésével és dolgaival témában egy teljesen más dimenzióban mozog. Szélmalmokat aprítja , szokása szerint. :) Ezt nem tudja elfedni az, hogy benyög néhány ilyen 1x1 dolgot , hogy eu külső határait kell védeni és hasonlókat. Ezeket az alap igazságokat még az óvodás is felismeri. Ettől nem vágódok hasra, hogy mekkora géniuszról van szó.

A szokásos szélmalomharc egy valós probléma mentén. Ez rendszeres taktika a részéről.

Saller kokikat ilyenkor rá mérem, aztán ennyi. :)

Re: nincs cím

#747118 Kiss Zoltán Előzmény: #747117

Nekem meg a helyiek azt mondták:"ha júniusban nem lesznek fagyok,akkor igen jó lesz az áfonya termés":))

Re: nincs cím

#747117 TrendMan Előzmény: #747114

Ismerösöm nyár közepén járt Norvégiában.

1 hét alatt végig szakadt az eső, nem talált sehol paradicsomot, zöld paprikát.

Mekkora szociális támogatás kell ahhoz, hogy ezt valaki elviselje?