Regisztráció Elfelejtett jelszó

Migránsok és bevándorlók

Re: EZ AMÉRIKA EZ USA! EZ A DEMOKRÁCIA!

#745155 Dr. ursi Előzmény: #745154

ÉN utálom az amcsikat.

ezek miatt. mindezek miatt.

undorító férgek.

ostoba hájas seggfejek. benyalnak mindent amit a vezetőik elébük dobnak.

-

Irakkal szemben más van: tőlük elvárták, hogy besegítsenek ebbe a szíriai történetbe, ők nem segítettek be. Arra vártak, hogy végre az amerikaiak kivonuljanak, és akkor jóban lesznek Szíriával, Iránnal; a saját gazdaságukat pedig az amerikai privatizáció után visszaveszik a saját kezükbe, valamint az észak-iraki kurd autonómiát is visszaszorítják egy kontrollálható mederbe. Erre megjelent a Dā‘iš. '14 elején, január-februárban kezdenek el először városokat elfoglalni. John Kerrynek az volt a híres válasza, hogy ez az ő harcuk, semmi közünk hozzá. Aztán érdekes módon a Dā‘iš megvárta az iraki választásokat, hogy mi lesz az eredmény. Most először nem volt balhé, nem volt tömegkatasztrófa, nem volt korrupció, semmi ilyesmi – aztán rögtön utána elfoglalta a Dā‘iš Moszult. Milyen érdekes, hogy egy ilyen terrorszervezet kulturáltan várt három-négy hónapot, megvárta a választási eredményt. Tök aranyos, hogy egyetlen egy választási irodát sem akartak felrobbantani. Nem aranyosak?

Re: EZ AMÉRIKA EZ USA! EZ A DEMOKRÁCIA!

#745154 Dr. ursi Előzmény: #745152

Több ilyen brigádvezető van, akik Szíriában Guantanamóból jelentek meg. A Dā‘iš Irakban és Szíriában is fel lett használva; Irakban is komoly politikai haszon van ebből az amerikaiaknak, és Szíriában is. A Dā‘iš bombázásával végre el lehet érni azt, ami előtte három évig nem ment: be lehet repülni Szíria fölé és lehet bombázni. Hogy aztán ők mit fognak lebombázni... Eddig még állítólag nemes dolgokat bombáztak le: Dā‘iš-központ, meg Dā‘iš-vezető; de hogy mikor lesz az, hogy véletlenül a szír hadsereg előrenyomulása közben a parancsnoki központját lebombázzák... Ilyen az iraki hadsereggel már megtörtént idén Tikrit ostrománál, ahol az amerikai légierő „véletlenül” nem a terroristákat, hanem az ellenük küzdő iraki kormánycsapatokat bombázta. '91-ben az iraki hadsereget az amerikaiak egy hét alatt a kőkorig bombázták le. Pedig az az iraki hadsereg volt, nem voltak gyenge gyerekek. Most itt van ez a Dā‘iš nevű szétszóródott valami, ezt több mint egy éve bombázza az amerikai hadsereg, és eddig még köszöni szépen, teljesen jól van. Az amerikaik hagyják, hogy a szaúdiak és a katariak futtassák ezt a szervezetet, és masszívan kihasználják.

Re: nincs cím

#745153 banyaiz Előzmény: #745112

Nekünk gyakorlatilag a balkáni országok irányvonalára kifejtett hatásunk kimerül abban Szijjártó elmagyarázza nekik az életet. :)

Na ez kb olyan komoly hatás mint a légyzümmögés.

korlátaink felismerése stb stb. Ismered az álláspontomat nem ragozom.

Re: EZ AMÉRIKA EZ USA! EZ A DEMOKRÁCIA!

#745152 Dr. ursi Előzmény: #745147

Azt mondják, hogy ők a mérsékelt ellenzéket támogatták, de azt nem mondják meg, hogy mi a mérsékelt ellenzék. Az én kedvenc terminusom a „mérsékelt fegyveres ellenzék”. Ha valakinek fegyver van a kezében, az ugyan hogy lenne mérsékelt? Ezt a terminust hivatalosan is használták a másik kedvencemmel, „a nem halálos fegyvereket szolgáltatunk az ellenállóknak” cíművel együtt. Mik azok a nem halálos fegyverek? Egy székkel is agyon lehet valakit verni. Egy ponton túl jöttek azok a videók, hogy az elfogott katonatisztet halálra tapossák, levágják emberek fejét, megfeszítenek embereket. Eljött a pillanat, hogy ezt nem lehetett vállalni, hogy ők pénzelik. Ezután született meg a „mérsékelt ellenzék”, ők nagyon aranyosak, demokratikusak, ők tulajdonképpen svéd bankárok; és vannak az itt-ott, állítólag a bozótban néhol előforduló fanatikusok, de azokhoz semmi közünk az égegyadta világon. Bezzeg ezek a mérsékeltek nagyon-nagyon jó fiúk.

Re: nincs cím

#745151 banyaiz Előzmény: #745112

Visszatérve még erre a teljes határzár témára.

Lehetne az is, hogy a mi példánkat követve lezár Szlovénia, és lezár Románia. Akkor nincs kiút a Balkánról.

Utána lezár Horvátország, és Szerbia , és így dél felé.

Lehetne. Csak amilyen balhék közben kialakulnak , amíg ez megvalósul mindez a Balkánon amihez a vadnyugat gyerekjáték.

Elég a heti történésekre ránézni.

Nekünk pedig semmi ráhatásunk nincs ezekre az országokra, hogy ebben az irányba induljanak.

Európa szempontjából is mi értelme lenne egész Balkán egy kerítéshálózat legyen?

Ennél azért praktikusabb megoldások kínálkoznának Európa számára.

Ez a horvát góré, amelle…

#745150 walex

Ez a horvát góré, amellett,hogy nagypofájú és hülye, még nagyképű is.

Azt mondja,sikerült rákényszeríteni a magyarokat,hogy vegyék át a menekülteket és ezt fogják csinálni a továbbiakban is.

Remélem,mielőbb meglesz a 3 m-es kerítés is és lezárják a horvát határt is, majd akkor megnézem, mekkora pofája lesz.

Re: hogyan

#745148 banyaiz Előzmény: #745136

Ha papírokból akarja megfejteni akkor pedig a tippem a számára a CIA, FSZB, MI6, Moszad irattárban. Gondolom ott a kérdésekre a választ megtalálná.

Hozzáférés bajos egy kicsit.

Csak van nekünk is valami hírszerzésünk a térségben.

EZ AMÉRIKA EZ USA! EZ A DEMOKRÁCIA!

#745147 Dr. ursi

EZT KÉNE MINDEN TÉVÉNEK MINDEN JOGVÉDŐNEK BELEÜVÖLTENI AZ EMBEREK POFÁJÁBA:

Az első vegyifegyver-támadás egyébként Alepponál történt. A szír kormány ismerte ezt el először, bejelentve, hogy az al-Nuszra Front volt a támadó és az áldozatok pedig polgári személyek. Kérlelték az ENSZ-t, hogy küldjön le szakértőket, bizonyosodjanak meg róla, hogy ki volt a felelős. Ez a kérés hónapokon keresztül amerikai szabotázzsal találkozott, majd mikor megérkezett a bizottság, azon a napon, akkor hirtelen lett egy vegyifegyver-támadás Damaszkuszban. Hát micsoda isteni szerencse, hogy pont volt kéznél egy szakértőbizottság! A Massachusetts Institute of Technologynak van egy nagyon jó tanulmánya, amely bebizonyította, hogy a szír kormányerők fizikailag nem állhattak a damaszkuszi támadás mögött. Ráadásul jól bizonyítható ma már, hogy az áldozatok túlnyomó része nem damaszkuszi lakos, hanem a tengerpartról származó gyerekek és fiatalok, akiket két-három hónappal korábban raboltak el szabadcsapatok. Ezeket az embereket keresték, és Damaszkuszban kerültek elő.

Re: nincs cím

#745146 Dr. ursi Előzmény: #745140

hát innen kerültek ide az afgán "menekültek" ....

---Azért sem polgárháború, mert a kormány ellen harcoló fegyveresek 60-70 százaléka ma már biztosan külföldi ember. Komoly részben már nem is arabok: pakisztániak, afgánok, afrikaiak, csecsenek, komplett csecsen brigádok.---

és tényleg a migránsok között sok a paki, az afgán, jó pár négert is látni és olyan világos bőrű férfiakat is akik nagyon csecseneknek néznek ki.

európa egy idióta. a szír tényleges menekültekkel együtt beengedte a bekeveredett nemzetközi harcosokat is, akik fegyvert mindig kapnak (és mindig usa fegyvereket ...) és mindegy hol és kit ölnek meg mert ez az életformájuk.

-

szép!

lehet figyelni az elhagyott csomagokra a tömegközlekedési eszközökön, a rendezvényeken, a pályaudvarokon, tereken. és a túl kitömött emberekre (=öngyilkos merénylő).

idehaza is.

szép jövő!

köszönjük ballibsi eu.

amérika visszainteget (hiyzen ők jó messze vannak).

Re: hogyan

#745145 banyaiz Előzmény: #745136

Van egy tippem a számára. Ne a pártszékházból a propaganda anyagokból akarja megfejteni.

Ugorjon el Kabulba pl aztán nézzen szét a terepen, hátha sikerül valamire rájönni. :)

Gondolom úgy juthat ide ennyi, kiépült embercsempész hálózat, felhajtók, "felbujtók" , szállítók . Megvan a bejáratott útvonal, megkent határőrök és a többi és a többi. Pénz hegyek.

Ez lenne tippem innen a gép elől 10 másodperc gondolkodás után. :) De ha kutatni akarja akkor a helyszínen próbálkozzon, lehetőleg. : Ha csak egy gittegylet propaganda célból létrehozva, akkor nem kell költeni repülőjegyre.

Ez tetszett nekem nagyon…

#745143 banyaiz

Ez tetszett nekem nagyon. Kultúrák találkozása. :) Miket produkál azért az élet.

"A helyszínen tartózkodó kollégánk tudta meg a pontos adatot: 830 menekülttel gördült be a hat vagon Magyarbólyba. Sok pakisztáni is volt a vonaton, egyikükkel sikerült beszélnünk, aki elmondta, hogy a célja Barcelona, mert olyan helyre akar menni, ahová viszonylag kevesebben tartanak. Megkérdeztük, hogy esetleg a focicsapat miatt menne-e a katalán városba, de azt mondta, nem is szereti a focit, ő a krikettért rajong. Erre a többiek is elkezdtek helyeselni a háttérbe.

Amúgy ezek a srácok nem tudják, hol vannak, kollégánk mondta, hogy ez Magyarország, ennek a hírnek nagyon örültek, de elmondták, hogy a horvátok is rendesen bántak velük."

Re: nincs cím

#745141 banyaiz Előzmény: #745112

Amit mondtam, beleálltunk , és innen kényszerpálya. Mert milyen nevetséges lenne ha ekkora hűhó után ugyanúgy áramlanak tovább rajtunk keresztül.

Ez a kényszerpálya . Nincs mozgásterünk így az ügyben.

Eredménye lassan mindenkivel szájkarate és mindenkit kioktatunk arról védje meg a határait ahogy Mo teszi. Közben tegnap átment rajtunk regisztráció nélkül vagy 5-10 k ember. :)

Kialakul egy párhuzamos jogrend amit este példaként hoztam Röszke bódé , Szeged bíróság, és Beremend Letenye horvát határ. Ugyanabban az országban, ugyanakkor.

A korlátok felismerése annak belátása, hogy lehet anélkül is képviselni egy értelmes rendezési tervet , hogy mi itt erőlködünk a szélmalmokkal.

Ennyi lenne a teendő vsz.

De már annyira benne vagyunk, hogy félő a fejünk fölé is kerítést húzunk nehogy ejtőernyővel jöjjenek. :)

Azért lássuk be van egy tragikomikus hangulata a dolgainknak.

Re: nincs cím

#745140 Dr. ursi Előzmény: #745135

köszi. ez a fickó értelmes. jól látja.

-

remélem az a szövetség, a gyűrűé, ami jó pár éve alakult legyőzi a szemet...

Re: nincs cím

#745139 Dr. ursi Előzmény: #745133

a 3. vh folyik. tudjuk kik által (bildelberg mögöttesei) szervezve.

erről a mocsokról mindent elmond karrierjének állomásai ... mind usa mögöttesek bérgyilkos szervezetei.

Ma akadtam egy cikkre, …

#745138 tozsdenyul

Ma akadtam egy cikkre, mely szerint az Emirátusok eddig 250 ezer szírt fogadott be, és pár milliárd dollárral támogatta meg eddig szíriát.

(re: miért nem segítenek a gazdag arab országok)

Re: hogyan

#745137 JP Előzmény: #745136

Ó hogy, hogy??.... A **** ősember, hogy jutott el a mai Amerikába mikor még hajó se volt, csak az istenverte két lába??!! Ilyen ökör egy kérdést.....

Szokjon hozzá mindenki, hogy a jelenlegi jóléte már évek óta a csúcsán pöffeszkedett. Az a sok pocséklás amit a mai eddigi európai embert illeti, az már hovatovább szinten tartott. Ennek a fejlődésnek jóidőre reszeltek. Azt a sok bevándorlót innen európából még az Isten se vezeti vissza oda ahonnan jöttek, erre ne is bízzon senki egy fillért se.

hogyan

#745136 TrendMan

A frissen létrehozott Migráció Kutató Intézet igazgatója is ezzel a kérdéssel búcsúzott:

"Azt én is nagyon szeretném érteni, hogyan jut el Európa kapujáig több tízezer ember Afganisztánból." ???