" Ez a mai életünkben akkor kezdődött, mikor volt
olyan, akik örökösen kokárdát hordtak, a többiek
meg nem."
Igen,ezt én is így látom.
" Ez a mai életünkben akkor kezdődött, mikor volt
olyan, akik örökösen kokárdát hordtak, a többiek
meg nem."
Igen,ezt én is így látom.
" „Percekig ültünk, és némán néztünk
magunk elé, amikor rájöttünk, hogy alig
telt el fél év, és több köt össze minket,
mint ami elválaszt. Ez a mondat a Bridge
Builderek projekt egyik hétvégéjén
hangzott el” – mesélte Pistyur Veronika,
a Bridge Budapest vezetője."
Pár napja, vagy hete erről írtam Csuszának!
Annyit azért talán megjegyezhetünk,hogy igaz ugyan,hogy ezek a vállalkozók Magyarországról indultak,de az igazi sikereket a világban aratták.
kösz a cikket!
Kéne ilyen csoportot itt a fórumon létrehoznunk!
Közös brain storminggal, ami nem a tőzsdéről szól!
Jól kicsinálták az öreget.
http://borsonline.hu/20150720_stadler_jozsef_azt_mondtak_egy_napom_van_hatra
Nem árt elolvasni a hsz-eket is, hogy ki mit gondol erről.
SIRALMASSÁ váltak az erkölcsök, normák, a gondolkodás.
Ez a mai életünkben akkor kezdődött, mikor volt olyan, akik örökösen kokárdát hordtak, a többiek meg nem.
„az simán elképzelhető, hogy egy ügy érdekében a jobboldali politikus a baloldali politikussal vagy a liberálissal vagy bármilyen szélsőségessel együtt kommunikál és érvel azért a közös területért, amelyikért felelős”
Hát, ez nálunk van. Sajnos, vagy inkább másképp A ROHADT ÉLETBE!
Sokan gondolják ezt. Jó volt emiatt elolvasnom ezt a cikket.
Gondolom prospero is egyetért abban, hogy el kéne érni, h. a nyilvánvaló hazudozás és választók megtévesztése nem cél és nem elfogadható. Épp elég az is, h. politikusok ált csúsztatnak, látványosan mellébeszélnek. De legalább ne állítsanak hamis adatokat.
Hogyne lenne nagy gond!Erről a szemtelen,nyílt hazudozásról írtam a minap.Ezekután,ebben a kérdésben, milyen minimumban tudnál te megállapodni prosperoval?!Semmilyenben.A politikusok a fidesz előtt is hazudoztak, csak nem ekkorákat.De amit ezek művelnek, az valami elképesztő!Úgyhogy a svájci hagyma pucolást,nyugodtan felejtsd el!
ha nem akarnák, hogy ennyien jöjjenek, talán kézzelfoghatóbb lenne a siker, ha odairányítanának pár ezer határőrt, hőkamerákkal, megfelelő felszereléssel ellátva, akik visszafordítják a bevándorlókat és nem engedik átlépni a határt. nem ismerem a jogi szabályozást, de biztos lenne rá valami mód. az hogy két újságíró könnyű szerrel átsétál a határon, szerintem mindent elmond a határvédelemről.
Mondjuk ha gazdaságilag nézem lehet annyi értelme a kerítésnek megépítés =beruházás munkát ad embereknek, majd a lebontása is munkát ad embereknek.
Így nézem vmennyi értelme van. De ennyi erővel építhetnénk egy piramist is, kézi erővel kővontatás jó sok ember kell hozzá. De Felcsúton legyen és az ország legtávolabbi pontjában legyen a kőbánya, sokáig tartson:)
Akkor már inkább építsünk ebből a 30 mrd-ból még 2 stadiont annak több értelme van.
Csúcsra akarják járatni a parasztvakítást akkor megépítik. :)
Mondjuk ilyen célra semmi se drága, szóval ezen se lepődnék meg.
Plakátok+konzultáció+kerítés = 30 mrd Ft
Mit nyerünk vele a politikai hisztérián kívül amiben megint vmi megmentő szerepben lehet feltűnni = dupla nullát.
Lehetne erről a témáról értelmesen is beszélni. Ha az a cél ide ne tudjanak bejönni akkor úgy kell lezárni a határt, hogy ide a madár se tudjon berepülni.
De nem ez a cél.
Ettől a nyamvadt kerítéstől szerinted ez megvalósul? Átmásznak rajta aztán ennyi. Vagy még jobb esetben elvágják aztán lehet még rákölteni . :)
Ettől egy dolog valósul meg a hiszti, amiből politikai hasznot próbálnak húzni.
Jó eséllyel ez a kerítés meg sem fog épülni azért mert utána jó eséllyel ugyanúgy jönnének menekültek és akkor nehéz lenne megmagyarázni mire költöttek el ennyi pénzt feleslegesen.
Vszínű vhogy kihátrálnak belőle, majd ráfogják a gonosz eu-ra vagy ilyesmi.
Miert nem tudnak ilyenröl idöben irni??? Miert ma délben kell, mire elment a vonat? Miert nem olvastam sehol egy-ket hete rola? Fenebe, pedig elmentem volna!
http://www.kulturpart.hu/lavor/47617/megrazo_ut_budapestrol_indult_a_kulonvonat
Szerintem az alapvető probléma ott van, hogy megint hiszti van . Olyan ez mintha klimaxos vagy nehéz napokat élő nők irányítanák az országot.
Van egy probléma , mindegy mi az , és akkor hiszti van.
Személy szerint én elutasítom a nemzeti konzultációt, a plakátokat, az egész hangoskodást , értelmetlen handabandát ebben a témában (is).
Milyen dolog az, hogy van egy EU egyezmény amit mi elfogadtunk és amikor nehézség van akkor építenénk egy kerítést (ami egyébként semmit nem ér politikai eszköz) azzal az indokkal ne itt lépjék át a határt akkor nem tudják ide visszatoloncolni?
Ez Kambodzsa. De ha már Kambodzsát játszunk akkor telepítsünk aknákat a határra.
Az egész egy politikai cirkusz a józan ész megint a háttérben van. Az ellenzék pedig annyira bal****, hogy nem tudja ezeket kihasználni. Egyáltalán nem így kellene ezeket a témákat megfogni. Higgadt , józan , logikus érveléssel kellene válaszolni.
Ilyenekkel sem tudok mit kezdeni , hogy a kárpátaljai menekülteket befogadjuk majd. Persze , hogy befogadjuk, ez világos. Ezt úgy adja elő egy Lázár mintha feltalált volna vmit.
Nyilvánvalót előadni úgy mintha feltaláltak volna vmit. Egyébként pedig a hiszterizálása minden fontos témának. = simplicity. :)