http://index.hu/tech/cellanaplo/2015/03/18/johet_az_atalanydijas_mobiltelefonalas/
Ollé
Budapest, 2015. március 16., hétfő (MTI) - Csökkennek a mobilszolgáltatókra vonatkozó nagykereskedelmi hívásvégződtetési díjak április 1-jétől.
A Magyar Telekom a tőzsde honlapján közölte hétfőn, hogy a nettó végződtetési díj percenként 1,71 forint (áfa nélkül) és a díj 2015. április 1-től hatályos.
A mobil hívásvégződtetési díj jelenleg 7,06 forint, és 2013 januárja óta változatlan.
A végződtetési díjat a szolgáltatók egymásnak fizetik, amikor ügyfelük egy másik hálózatba telefonál, így a végződtetési díjak mérséklése csökkenti a szolgáltatók bevételeit, egyben kiadásait is.
Budapest, 2015. március 16., hétfő (MTI) - A mobil adatforgalom 35 százalékkal növekedett a tavalyi utolsó negyedévben Magyarországon éves összehasonlításban, elsősorban a hálózati infrastruktúra fejlődésének és az internetképes mobileszközök szélesebb körű elterjedésének köszönhetően - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) távközlés, internet című friss kiadványából.
A jelentés szerint a regisztrált mobiltelefon-előfizetések száma megközelítette a 11,8 milliót a december végéig tartó három hónapban, ezen belül a havidíjas előfizetések aránya 55 százalékra emelkedett a feltöltőkártyással szemben. Ez egy év alatt 120 ezres, az előző negyedévhez képest 168 ezres bővülés.
December végén száz lakosra 120 mobiltelefon-előfizetés jutott, közel négyszer annyi, mint vezetékes előfizetés - írja a KSH.
Tavaly összességében 8,1 milliárd hívást kezdeményeztek a mobilhálózatokból, 0,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Ezen hívások időtartama meghaladta a 19 milliárd percet, ami 5 százalékkal több a 2013. évinél - írja a statisztikai hivatal.
A kiadvány szerint tavaly az utolsó negyedévben egy mobil-előfizetésre átlagosan 422 percnyi beszélgetés jutott.
A jelentés kitér arra is, hogy folytatódott az internetpiac dinamikus bővülése: az előfizetések száma meghaladta az 7,2 milliót 2014. negyedik negyedévének végén, ami 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A piac egyre inkább koncentrálódik: az előfizetések több mint 93 százalékát hét szolgáltató jegyzi. A vizsgált időszakban az internet-előfizetések 80 százaléka volt egyéni és 20 százaléka üzleti, ami 5 százalékpontos eltolódás az egyéni előfizetések irányába az előző évihez képest - írja a KSH.
Az összes internet-előfizetés 65 százaléka a mobilinternet-előfizetés volt, aminek részaránya egy év alatt 2,4 százalékponttal nőtt.
Az internetszolgáltatásból származó nettó árbevétel meghaladta a 43 milliárd forintot 2014. utolsó negyedévében, ami folyó áron 2,8 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. Az árbevétel változása nem tükrözi az előfizetések számának ennél dinamikusabb bővülését, az akciók és a díjak mérséklése miatt - jegyzi meg a KSH. Az internet-szolgáltatásokból származó árbevétel 38 százaléka származott mobilinternetes előfizetésekből, ami 13 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.
Na látod! Ezen a terülten is csak kullog mögöttünk a világ kevésbé szerencsés része(a nagyobbik része ugye:-) A lehetőségek korlátlanok. Szerintem az 5G-t mi át is ugorjuk... avval csak a lúzerek fognak pepecselni:-)
Ezt el sem olvasom. Még Budapesten is van ahol nincs 3G sem, van helyette EDGE, vidéken is tudok ilyet, nem is egy helyen. Ezzel kellene foglalkozni, hogy ne kelljen a szüleimhez WiFi routert venni hogy online lehessek, hanem legyen lefedettség....
ahányszor kattintok, mindig más szöveg jön:
"Valaki valahol elrontott valamit. Mi vagy Ön, esetleg a rendszer hibázott. Pontosan tudjuk, mit érez. Dühöngje ki magát, és térjen vissza a címlapra. Előtte olvassa el, hogyan dühöngenek kevésbé higgadt olvasóink.
Üdvözlöm kedves uram!
Elnézését kérem, hogy zavarom miközben próbálok illedelmes lenni, akár egy 18. században élő markáns, frappánsul kifinomult modorú melanzsos úriember. Éppen csak szeretném kifejteni önnek a szerény véleményemet az ön által vezetett index.hu internetes hírportálról.
Szerény véleményem a következő. Ez Magyarországon a legundorítóbb anarchista, mocskolódó, ízléstelen és kúltúraromboló oldal ami az világhálón van. Rentgeteg cikket olvastam és folyton folyvást elszörnyedtem. Katasztrófa! A cikkek a cikkek szerzőit minősítik, ebből ítélve szinte (kisebb kivétellel) az egész szerkesztőség egy utolsó tróger, tudatlan, rosszindulítú, pofátlan, tahó (ide jelzőnek írhatnám még: ,,tuskó" ,,paraszt" ,,bunkó"), szellemileg társadalmon kívüli, normális emberek közé nemvaló csürhe.
Mindazonálltal szeretném ha ti ****kalapok, megdöglenétek! Gondolom semelyikőtök sem rákos beteg, vagy ha igen annak szívből örülök. De az ATV-n sokszor van egy úgynevezett Herinda roma származású jósnő (mondhatnánk boszorkány). Ma este felhívom adáson kívül és megátkoztatom mindennyiotokat! Remélem hamar meghaltok, mivel ilyen emberekre nincs szügsége a társadalmunknak!
Továbbá bocsánatot kérnék, hogy a végére letegeztelek, de rájöttem, hogy egy ekkora tanulatlan moslékarcú ****t nemfogok illedelmesen magázni.
X. Y.
© 1999-2015 Index.hu Zrt.
Impresszum
Médiaajánlat"
el akartam olvasni az idén kitüntetettek listáját és ilyen baromságok jönnek fel helyette:
"Valaki valahol elrontott valamit. Mi vagy Ön, esetleg a rendszer hibázott. Pontosan tudjuk, mit érez. Dühöngje ki magát, és térjen vissza a címlapra. Előtte olvassa el, hogyan dühöngenek kevésbé higgadt olvasóink.
Milyen agyatlan, amngolul nem tudó barom írta ezt a cikket?
A knock out nem kiütés magyarul (a bokszringen kívül), hanem leütés.
A kocsit nem ellopni, hanem elrabolni akarták, de angolul nem lehet értéket elrabolni, csak ellopni (steal), a rablás (robbery) során sem elrabolják (rob), hanem ellopják (steal), amit magukkal visznek a rablók.
Magyarul viszont ellopni úgy lehet valamit, hogy azt a tuljadonos nem veszi észre. Ha észreveszi és kényszerítés van, akkor azt a magyarban elRABOLják.
Az ehhez hasonló barmokat nem kéne kirúgni a ****ba az Indextől?
X. Y.
Ő volt az? Sebaj! Legalább olcsóbban vettünk! Persze, hogy ez ma vagy hétfőn olcsónak számít-e még vagy drágának azt nemtom :-) Szerintem csak az ismert okok miatt vannak ezek az "anomáliák" ...
JOe kiszólrt vagy 300k részvényt aztán bemondta a tutit :D
Kisebb zavar állt be az erőben :-) Már ami a Mol és a Telkó erejét illeti. De most ugye van némi gebasz kis hazánkban evvel-avval.... Majd megnyugszanak és haza mennek :-) Ha 340 és 350 között kell venni akkor ott (is) veszünk.
Ahogy leírom, hogy 39x-be beleálltunk...már nem is igaz! :-)
A Tisztelt befektetők is nyomhatnának abból a sz@rból egy keveset.. hátha a szer hatása alatt felnyomkodnák 500-ra. Bár a nagy kábulatban arra is ugyan annyi esély lenne hogy levigyék 300-ra..Amúgy meg nem történik semmi a papírban. Beleállt 39x-be, mint DT a drogperbe :-)
Csodálkoztam, hogy eddig nem nagyon foglalkoztak a témával pedig ugye...Jó lesz ez :-) Telkó mit veszíthet a bolton? Angela is boldog, Putymó is boldog, Izéke is boldog(na jó, ő lehet, hogy nem annyira:-) mindenki boldog (majd egyszer talán én is boldog leszek:-) Persze a MET jövője is kérdéses lehet..majd valamikor.
Népdal már a spekulációt
Szerdán jelentették be, hogy a Magyar Telekom és a MET közös vállalkozást alapít, ami áramot és gázt árul majd cégeknek. Fele-fele arányban lesznek tulajdonosok.
A MET 2011 óta élvezi a kormány és az állami Magyar Villamosművek jóindulatát, amelynek köszönhetően a társaság jelentős versenyelőnnyel bír a magyar földgázpiacon. A MET és az állam sajátos üzletéről itt írtunk részletesen, a MET tulajdonosairól pedig itt. A Magyar Telekom 2010 óta árul energiát Magyarországon, a cég fő tulajdonosa a német Deutsche Telekom. Egy ilyen szövetségnek akkor van értelme, ha a MET adja a gázt és az áramot, a Telekom pedig az ügyfélszolgálatot, irodai hátteret, üzletkötőket.
A MET eddig a nyugati irányból az országba hozott gáz jelentős részét (nem hivatalos információink szerint) külföldön értékesítette. Piaci pletykák szerint az utóbbi egy évben különösen fontos szerepük volt az ukrajnai szállításban. Most úgy tűnik, hogy jelentősen bővítenék a magyarországi ügyfélkörüket.
Mi lesz a magyar gázpiacon?
A Telekom és a MET összefogása erősíti azokat a vélelmeket, amelyek szerint a hazai gázpiacról kiszorulnak a nyugat-európai energiakereskedők.
A lakossági szolgáltatás a hatósági árak és a különadók miatt veszteségessé vált. Továbbá a hamarosan induló nemzeti közműszolgáltató a kormány ígérete szerint olcsóbb gázt fog adni, mint a piaci szereplők. Így az állami közművállalat a várakozások szerint át fogja venni a háztartások ellátását, és a lakossági szolgáltatásból kivonulnak a 90-es évek közepén megjelent nyugat-európai nagy cégek. Ahogy például Budapesten már az állam szolgáltat a lakosságnak gázt.
Az orosz – magyar gázszerződés meghosszabbítása ebből a szempontból kulcsfontosságú lehet. Logikusnak látszik, hogy az állami közműszolgáltató az állami MVM-től vegye majd a földgázt, ami pedig a Gazpromtól vásárol. Ha Putyin februári látogatásakor tényleg olyan kedvező árról volt szó, mint amiről Szijjártó Péter beszélt (260 dollár ezer köbméterenként), akkor erre kényelmesen építhet a nemzeti közmű, a következő két évben lesz elég olcsó gáza, hogy beszálljon az árversenybe, felgyorsítva ezzel is a piacszerzését.
A lakosságot tehát mondjuk, hogy viszi az állami kereskedő a hosszú távú szerződésből jövő orosz gázra alapozva. Marad viszont a vállalati üzletág, amin még most is lehet keresni, ott ugyanis nem volt rezsicsökkentés.
A várakozás szerint ezt a piacot a MET foglalja majd el, amely ugyan nem állami cég, de tulajdonosain keresztül közel áll az államot irányító személyekhez.
Piaci spekulációk úgy tartják, hogy a MET orosz résztulajdonosának köszönhetően a hosszú távú szerződésben meghatározott gázárnál is olcsóbban tud majd szintén orosz gázhoz jutni. A hozzánk eljutott pletykához hasonlóról korábban a Vasárnapi Hírek is írt, ott azt állították, hogy Putyin budapesti látogatásán titkos alku született arról, hogy a MET rendkívül kedvezményes áron vehet majd gázt.
Ezzel az olcsó gázzal a MET letarolhatja a magyar piacot, ahogy ezt annak idején a szintén kedvezményes orosz gázzal kereskedő Emfesz tette. Az Emfesz alig néhány év alatt szerezte meg a magyar földgázpiac negyedét, az Ukrajnán keresztül importált olcsó gázának köszönhetően. Ezeknek a konstrukcióknak mindig politikai jelentősége is van, az oroszok az olcsó gázzal igyekeznek magukhoz kötni a célország befolyásos politikai és gazdasági vezetőit.
A MET-ről spekulálók szerint az új gáztörvény is ennek a modellnek kedvez majd. A parlament előtt lévő új szabályozás megkülönbözteti a határokon átjövő gázcsöveket aszerint, hogy EU-tagállam vagy nem EU-s ország van-e a túloldalon.
Az EU-s határra az eddigieknél szigorúbban érvényesítené a törvény a versenyeztetési kényszert, és ezzel a 2011 óta tartó MET-MVM együttműködést valószínűleg be kell fejezni az osztrák-magyar határon. A szigorításra az Európai Bizottság kényszeríti Magyarországot.
Az ukrán és a szerb határon is van azonban áteresztő kapacitás, és itt a készülő gáztörvény szerint már miniszteri rendelettel is lehet majd befolyásolni, hogy ki férhet a vezetékhez. Ebből az is következhet, hogy a MET előtt hamarosan zöld út nyílik, hogy Ukrajna felől behozhassa a kedvezményes áron megvett orosz gázt. Így orosz támogatással és magyar állami segítséggel komoly lehetőséghez jutna.
A Telekom felismerhette, hogy összefog vagy kiszáll
Ha ezek a jóslatok beválnak, akkor a MET képes lehet a vállalati szolgáltatás nagyon komoly szereplőjévé válni. Nem világos, hogy a Telekom honnan szedi most a gázt, amit 2010 óta árul, a Portfoliónak azt mondták, hogy több helyről. Ha viszont a MET lesz a legolcsóbb beszállító a következő egy-két évben, akkor logikus összebútorozni velük, mielőtt átveszik a magyar piacot, és a többiek innen is kiszorulnak.
A végén Moszkva jár a legjobban?
Az EU által alőírt gázpiaci liberalizáció, és az új nemzetközi gázvezetékek megépítése miatt úgy tűnt, hogy megrendülhet az orosz gáz monopóliuma Magyarországon. Ha azonban a lakossági és a vállalati piac legfontosabb szereplője is elsősorban orosz gázt forgalmaz majd, akkor az oroszok biztosítani tudják nagyon erős pozícióikat ezután is.
Kérdés, hogy a piac visszahódítása után milyen áron adják majd a gázt, illetve mennyire gyorsan jöhetnek vissza egyéb szereplők, ha már nem az orosz gáz lesz a legolcsóbb. Szintén érdekes lenne tudni, hogy a magyar kormánynak milyen elvárásoknak kell megfelelnie, hogy az oroszok tartsák a jó árat.
Jaja! Saját részvény vásárlásra mindig adnak felhatalmazást, csak sosem vásárolnak:-) De nem is kell! Minden igyekezetük ellenére is skyrocket lesz továbbra is :-)