most szépen rápihen
most szépen rápihen
első fecske, kérdés, hogy többen követik-e a példát
http://vastagbor.atlatszo.hu/2014/06/06/hetkoznapi-hosok-koztunk-elnek/
http://444.hu/2014/06/05/a-telekom-mar-tavaly-atengedte-az-origot-a-kormanynak/
„Ezt a nőt azért küldték ide, hogy minden konfliktus elsimítson Orbánékkal, és biztosítsa a T-csoport bevételeit és vezető pozícióját Magyarországon. Ez történik most.”
Ma is négyet ment, ezúttal 333-ig. :)
Lassan elkezdhetne lendületesebben emelkedni, mert június végével szeretnék tőle 360 környékén megválni.
Ma is :)
Ezúttal "Kiugrott a Magyar Telekom" címmel írtak egy cikket egy 1,3%-os (azaz ha utánaszámolunk, egy négy pontos) emelkedésről :)))))
A németek a japánoknak adnák az amerikai T-Mobile-t
A Deutsche Telekom hajlandó lenne a japán Softbank mobilszolgáltatónak adni az amerikai T-Mobile-t - közölte a japán Kyodo hírügynökségre hivatkozva a Reuters. A vételárról egyelőre nincsenek információk, ahogy arról sem, hogy az USA távközlési felügyelete is rábólint-e az üzletre.
A japán Softbank távközlési cég vezetője pozitív visszajelzést kapott a Deutsche Telekom vezetőitől, amikor május közepén bemutatta nekik az amerikai T-Mobile felvásárlásának terveit - közölte a Kyodo hírügynökségre hivatkozva a Reuters. A japán cégnek már van érdekeltsége az USÁ-ban: övé a Sprint, az ország harmadik legnagyobb mobilszolgáltatója.
A Kyodo hírügynökség nem közölte, hogy a japánok mennyit fizetnének a németeknek a szolgáltatóért cserébe. A Reuters még május elején arról írt, hogy a Softbank megkeresett néhány bankot, mert hitelt venne fel a vásásrláshoz: akkor 50 milliárd dolláros vételárat emlegettek a hírügynökségnek nyilatkozó iparági források.
A Softbank régóta ácsingózik a T-Mobile-ra. Terveik szerint a Sprint és a német érdekeltségű cég összeolvasztásával hatékonyabban tudnának versenyezni az amerikai mobilpiacon: a két legnagyobb szereplőnek (Verizon Wireless és az AT&T) egyenként több mint 100 millió előfizetője van, míg a Sprint 55 millió ügyféllel a harmadik. A T-Mobile US megvásárlásával a Sprint előfizetőinek a száma is megközelítené a 100 milliót.
A Sprint már tett egy kísérletet 2011-ben a T-Mobile US megvásárlásra, az amerikai versenyhatóság azonban megakadályozták az üzletet. A piacfelügyeleti szervek szerint komoly esély volna a mobilozás árának emelkedésére ha egy szolgáltatóval kevesebb működne az amerikai piacon.
A Deutsche Telekom pedig már nagyon menne az Egyesült Államokból: a Reuters információi szerint erőforrásait inkább Európában koncentrálná a cég.
Ez egyértelmű, kár erre a szót fecsérelni. :) Azon agyaltam merre lehetsz egy ilyen szép emelkedő napon, mondhatni kezdtem aggódni, de mikor megláttam hogy 3 percen belül reagáltál a kommentemre, tudtam hogy minden rendben és a környéken szaglászol :DDD
Depresszió?? Ugyan már! :-) Jól meg(nem)érdemelt szabadságomat töltöttem! De aggodalomra semmi ok ! Pártkasszából finanszírozódott a nyargalászásom természetesen :-) (telkó nyereségből mondjuk nehéz is lett volna:-) Amúgy készülök 2018-ra... de csak úgy komótosan! :-)
Merre nyargalásztál, csak nem depressziós lettél a választási eredmények miatt?!:)
Mondhattad volna, hogy gyere sűrűbben! :-))
Úgy legyen!
Tehát még idén!! :-)
Ez még kevés! :-) Legközelebb akkor jövök, mikor megveszik ezt a szutykot! :-)
327 forinton zárt ma a Magyar Telekom árfolyama, amivel 11 forintot, 3,2 százalékot emelkedett a telekompapír. Messze a legjobb magyar részvény volt ezzel a nagypapírok közül.
:D izgi napuk van a szerkesztőségben...
Ez mekkora bulvár bullshit az investor-on:
Főcím: Szakad a Deutche Telekom.
A cikkbe beleolvasva kiderül, hogy 4%-os minuszban van. És az is osztalékszelvény vágás miatt....
ja, már akkor sem értettem minek veszi meg a TCOM... De nekem nem fájt...