http://www.vg.hu/penzugy/e-star-holnapig-varnak-415684
"18-án vagy 19-én, vagyis jövő hétfőn vagy kedden kezdeményezik majd a részvények transzferálását – mondta lapunknak Soós Csaba , az E-Star elnöke.
Ezt követően várhatóan egy hosszabb tőzsdei felfüggesztés vár majd az energetikai cég papírjaira, a kereskedés a tervek szerint november 21-én indulhat majd újra annak érdekében, hogy egységes feltételeket biztosítsanak az új részvényeseknek a piachoz való hozzáférésre, ekkorra már az egykori kötvényesek és más hitelezők kezében is lesznek majd részvények."
"A kötvényesek és más hitelezők a cég csődegyezségi megállapodásának értelmében 366 forintnyi követelés után kapnak egy darab részvényt, amelynek az árfolyama jelenleg 170 forint körül van. Ez azt jelenti, hogy a kötvényesek csak akkor jutnak hozzá a pénzükhöz, ha a részvény árfolyama több mint a kétszeresére emelkedik."
Szóval legjobb esetben is, jelenleg feleztek... ki fogja felhúzni az árfolyamot innen??