"Van egy rossz hírem, hogy mettől meddig tart a Nagykörút, az nem értelmezés kérdése, hivatalosan"
Na hun van ez így "hivatalosan" leírva? :) Mert mindenhol az vagyon írva ahol én láttam, hogy ""hagyományosan"" annak nevezik, amit írsz, de ""hagyományosan"" a Margit körutat is hozzáadják. Mondjuk példának okáért.
"Egyrészt már születésekor is Nagykörútnak hívták, amikor még se délen, se északon nem volt budai összeköttetés."
Nyilvánvalóan elkerülte becses figyelmedet azon apróság, hogy egyszerre épült meg a Margit híd és a Nagykörút - mondhatni pont ugyanakkor kezdődött meg a kialakítás és kiépítés. Ha úgy tetszik, a Margit híd pont bele volt tervezve a körútra, ezért alakították át azt a részt úgy, hogy pontosan onnan induljon és érkezzen, ahol most van - és ehhez alakították a két parton a Margit és a Szent István körutakat, ahogy már említettem. Egészen a Széll Kálmán térig már egybe lett tervezve a körút, mert mire elfogadták a javaslatokat és megvalósításig jutott a tervezés, addigra már Budapestnek hívták a várost.
"Ez nem véletlen, mert a körút elnevezés nem egy teljes körre utal, hanem pontosan ív alakú utat jelöl"
Ajánlom figyelmedbe az alábbi szakaszokat "ív" jelgiére: Margit körút. És akkor most meséljed el, hogy mitől körút a Margit körút, ha nem része a Nagykörútnak és úgy általában egyetlen körútnak sem - oszt még csak nem is ív alakú.
"és mégsem ívút a neve (hogy legyen alkalmad elgondolkodni: Hungária körút, Kiskörút)."
Nyilván elkerülte becses figyelmed, de újólag jelzem, hogy a Krisztina körút (ami szerinted nem körút) pont a Kiskörútra zárna rá, vagyis mint említettem, a csigavonal alak jelzi azt, hogy a budai oldal nem került teljesen kiépítésre.
Ugyanakkor ajánlom becses figyelmébe a tisztelt érdeklődő törzsközönségnek, hogy a Hungária körút folytatása bizony már jóval a II.Vh előtt ki volt alakítva, ugyanis annak idején már úgy tervezték meg az utat, hogy a Lágymányosi vasúti híd mellett fusson át NYÍLEGYENESEN egészen az Budaörsi útig, ahol a Kádár rendszer még a felüljárót(!) is megépítette a kereszteződéshez, amelynek során JOBBRA és BALRA lehetett volna kanyarodni, ezzel bezárva ezt a körgyűrűt is - szintén csigavonalban, mivel a budai oldalon nehezen megoldható lett volna több teljes kör kialakítása.
"Másrészt a rakpartot, mint a körút lehetséges "bezárását" emlegetni értelmetlen, mert az sugárirányú"
Mondtam, hogy sz@pni fogsz, mint a torkosborz, de külön a GYK-k kedvéért még le is írtam, hogy a rakpart aztán pont nem sugárirányú, és alig valamivel rövidebb, mint a Nagykörút pesti szakasza. Google bárki barátja, aki nem hiszi, gyakorlatilag "Margit-sziget" alakot képezne Pest városának szigete, ha a Nagykörút mégis folyómeder lett volna. A rakpartok és a Duna baromira nem sugárirányú, ez csak optikai csalódás és tévhit. A legjobb megfogalmazás a rakpartokra, hogy gyönyörű ívek mentén haladó utak.
"Harmadrészt valóban, amikor a Nagykörutat kialakították, nem a jövendő hidak elhelyezkedésére gondoltak"
Nincs szerencséd, mind a HÁROM híd elhelyezésére gondoltak, még az Eskü téri híd is szerepelt a pályázatokban, azaz eleve úgy tervezték, hogy ott lesznek a városOKAT elkerülő külső hidak. Bizony, a Margit híd azonnal épülni kezdett és a Petőfi híd helye is ki volt jelölve, csak a megépítésére nem volt pályázat kiírva, mert részben pénz, részben valós igény nem volt még rá.
Szóval, de bizony, hogy pontosan oda igazították, ahová hidakat terveztek, ezért is kellett a fél várost szétbontani Pesten és Budán(!), hogy összeérjen a körút. Ugyanis ellenkező esetben - nem ért volna össze a Margit híd, ráadásul PONT AZÉRT van megtörve a híd (bizony), hogy így fogja össze a Körutat.
Püff neked.
"Negyedrészt ha már a körút bezárásáról értekezel, nem fordul meg a buksidban, mi a helyzet a szintén azon a köríven található Alkotás utcával, Villányi úttal, Karinthy Frigyes úttal és Irinyi József utcával?"
Mint írtam - mert írtam -, elvtársaid a Margit körút nevét is ÚT-ra változtatták, a déli szakasz pedig éppen akkor épült volna ki, amikor uralomra kerültek. Ennek okán - mivel akkoriban az még igen erősen külváros volt - valójában csak némi tereprendezést végeztek el, de nem zárták be a körgyűrűt. Ennek a torzónak az eredménye lett az, hogy az Allianz Biztosító engedély nélkül épült székházának fennmaradása okán nem nyílegyenesen épült meg AZ ÚJ KÖRGYŰRŰ ÚJ SZAKASZA, hanem kénytelenek voltak az Andor utca tönkretételével, elképesztő kerülővel, hatalmas többletköltséggel a híd forgalmát az M1-M7 irányába irányítani, ahelyett, hogy az a gyűrű részét képezte volna.
Ezért zavarja meg az elvtársakat a sok utcanév, mert nem tudják, hogy merre kellett volna a körgyűrűnek záródnia.
"Blahát nem a Margit hídtól, hanem az Oktogontól akarja megközelíteni"
Ez most már nevetséges: Ha megmutatom, hogy nagyjából végig kerékpárúton lehet haladni, akkor csakazértis rászúrsz egy szakaszra, hogy bizonyítsd az ostobaságodat. Az a marha, aki nem száll fel az Oktogonon a 4-6-ra, hogy két megálló mulva leszálljon a Blahán, az más egyéb ostobaságra is képes.
"ott nem fogsz barátságos kis segédútvonalakat találni."
Minek? Ott a villamos. Tudod, nem csak az autosokat lehet ám átszoktatni a tömegközlekedésre, hanem az anarchista individualista lázadókat is.
"A lényeg nem is ez, hanem hogy bővüljenek a kerékpárosok számára a Budapesten belüli összeköttetések."
Szerintem meg ennek a helye bizonyosan nem a Nagykörút. Ahogy ezt már Budán is bemutatták, ahol világosan látható, hogy csak a lúzerek mennek a kerékpárúton, de az öntudatos lázadó a főútvonalon megy. Vagy a járdán.
"Bizonyára nagyon népszerűnek érzed magad a kerépkárosok fikázásával"
Én nem fikázom a kerékpárosokat, csak elegem van abból, hogy ők akarják diktálni Budapestnek a szabályokat - miközben egy büdös fillérrel sem járulnak hozzá az általuk követelt utak kialakításához. Én ezért tartom elfogadhatatlannak azt, hogy még ők szóljanak be azoknak, akiknek az adófizetéséből nekik kell valami ingyen, mert nekik az jár.
"ám ha kialakítanak rendezett kerékpársávokat a Nagykörút mentén, máris nem kell hisztizned amiatt, ha valaki jobb híján az út szélén, vagy a járdán teker"
Nettó hazugság, elég csak megnézni a Margit hidat, ahol többen mennek a járdán és az úttesten, mint a kerékpárúton. Hasonló a helyzet a Margit körúton és szinte minden más szakaszon. Egyszerűen nem igaz, hogy ahol kerékpár út van, ott azt használják a lázadók. A lázadók csak követelnek.