lehetne éppen cigány is, logikailag ugyanaz, csak arra még egyelőre nincs cenzúra bevezetve :)
lehetne éppen cigány is, logikailag ugyanaz, csak arra még egyelőre nincs cenzúra bevezetve :)
elfelejtettem a cenzúrát, a csillagok helyére a bbuuzzii szó kerül
Tudod, viktor évek óta dumálja, egy az oldal, egy a zászló. De mégis van másik jobboldali párt, és így folyamatosan akarják lejáratni. Kb egy éve vették elő ezt a jobbik-mszp összeborulást, és mint látom, a fityiszhívők el is hiszik. Vagy ha nem is hiszik el, azért szolgalelkűen ismételgetik.
Mostanában az a nagy bölcsesség, hogy egyre többször ugyanaz a két párt álláspontja. Dehát mit lehet tenni mondjuk a trafikmutyi esetén. Mindkettőnek kifordul tőle a gyomra, így mindkettő elítéli. De ettől még igen messze vannak egymástól.
Tudod, számomra annyira esélyes, hogy a ****k pártfogója összeállna a leginkább ****ellenes párttal. De mondják, hátha elbizonytalanítják a jobbik szavazóit. Pedig ennek semmi esélye, mert szerintem a jobbiknak van a legértelmesebb szavazóbázisa.
És hogy milyen ostobák a fijjúk. Ha igaz lenne ez a jobbik-mszp duma, akkor a jobbik szavazói nem a fideszre, hanem a maszopra szavaznának, és akkor a fijjúk mehetnének újra kapálni.
Röviden ennyi :))
Nem evidens? Ez az MSZP-s dolog még viccnek is durva.
Fidesz mással nem mehet, a rajongók magját a komcsigyűlölők adják, nekik nem lehet megmagyarázni egy olyan paktumot.
Mondjuk a köztársasági elnöki székre nem gondoltam, így már nem is hülyeség.
Gyáva ember, félre áll, ha esélyt lát a számonkérés elkerülésére.
nekem erről mindig az volt a véleményem mióta nem utálom viktort :o) h maga ellen szavaz aki érzelmi alapon szavaz.
mindig.
mindegy épp kit utál.
érzelmi alapon csak rosszul választhat.
-
a jobbik a maszop mellé fog állni ha ez kell a hatalomba kerüléshez.
lásd. bulgária.
és a maszop is örömmel öleli keblére a jobbikot. ha csak így lehet.
-
én a helyetekben megtanulnék gondolkodni.
elmélázni, elmerengeni, vajon megéri -e az egyénnek, nekem, neked, nektek utálni viktort.
-
nem magadra értsd, másoknak is címezve, csak épp erre válaszoltam, de ha rád is vonatkozik akkor magadra is értsd :o)
-
micsoda alkuk háttér megállapodások kellenek egy maszop-lmp-jobbik-együttes koalícióhoz ... ezen kéne mélázgatni. sztem mindenki rájön h nagyon csúnya világ jönne a bérből és fizetésből élőkre.
sztem ennyi.
Szerintem nem evidens, hogy a Jobbik a Fidesszel menne koalícióra, ha ő a mérleg nyelve...
Kérdés, hogyan tetszik a szavazóknak egy Jobbik-MSZP koalíció...baloldaliaknak mondjuk, mindegy... kinek a segítségével kerülnének vissza a hatalomba...viszont nem vagyok meggyőződve, hogy a Jobbikos szavazóknak is?
de...kap egy eus állást.. azt mondja úgy érzi megosztó a személye és az euban többet tehet az országért..mártír lesz jó állással...vagy svédcsavarral köztársasági elnök.
"viktor félreáll." :-DDD Ezt te sem gondoltad komolyan!
elég ha viktor félreáll..még varga is hozhat pár százalékot..ezt elég meglépni az utolsó pillanatban...elég már az 51% is..
Na ilyen azért már csak nem lesz.
Össze fognak (vagy akarnak) állni a Jobbikkal, légy nyugodt. A hatalmat nem bírják elengedni ők sem.
lehet tartani, de minek? :))
sokan utálják ma már viktort, de nem elegen és nem egy oldalon. emiatt még nyerhet a fidesz, de szinte biztos, hogy 2/3-ad, meg 50%+1 sem lesz lesz.
;)
Látom, nem is kell itt választásokat rendezni, lezsírozzátok ti itt simán… :)
Majd jó megmagyarázó szöveget írnak hozzá.
Inkább a kisebb rossz,stb,még a fidesz sem mondhat mást,mert uraik,parancsolóik nem engedhetik a Jobbikot tűzközelbe
kezdjél zsepi-vásárlásba, mert így lesz.... Jobbik lesz a mérleg nyelve...
Fidesz nyer, de egyedül nem tud majd kormányozni. (Jobbikkal vagy nélküle megpróbálhatja.) mivel az mszp-szavazók zsigerből gyűlölik a viktátort, hogy néz az majd ki, ha összeállnak vele a hatalomért vagy netán kívülről támogatják, csak azért, hogy megelőzzék a náciveszélyt? (az egy dolog, ha ma is arról pofáznak, ha a fideSS-ről van szó.... )
Én akkor röhögnék/sírnék,ha egy megerősödött Jobbik miatt nagykoalíció jönne létre. Mondjuk ez a választási rendszer miatt nem valószínű,de ha a fidesznek választania kell az mszp és a jobbik közül,akkor a komcsikat fogja választani,egyrészt a "náciveszély" miatt másrészt a közösen elkövetett lopások, rablások, soha fel nem nyitott ügynök akták miatt.