Eddig nem volt kötelező a munkahelyen lenni, ha nem volt órájuk. Merthogy minek. Ez viszont nem azt jelentette, hogy nem dolgoztak, hanem például azt, hogy otthon is javíthattak dolgozatokat. Nem véletlenül volt azért szimpatikus sokaknak a pedagógus pálya, mert adott egyfajta szabadságot, kötetlenséget és nyáron hosszú fizetett szabit - de a közhiedelemmel szemben ez nem azt jelentette, hogy csak annyit "dolgoztak", amennyit "az órán töltöttek".
Lehetett volna azt mondani, hogy rendet tesznek, mint a rendőröknél, katonknál, hogy ezentúl betűszerint be kell tartani a munkaszerződéseket és eltöröljük a kedvezményeket - mert azzal még úgy-ahogy egyet is lehetne érteni, mert rendnek kellene lennie.
Viszont ha egyszer azt mondják, hogy ezért kompenzáció jár, hogy ezt megfizetik, akkor elég kontraproduktív érvnek tartom azt a replikázást, hogy tulajdonképpen miről is beszélünk, hiszem most olyat akarunk megfizetni, amit a munkaszerződés alapján már eddig is megfizettünk.
Nekem semmi bajom a pedagógus életpályamodellel, mert nem érdekel, semmi bajom nem lenne azzal, ha más követelményrendszert állítanának fel, mert az sem érdekel, az sem érdekel, ha megduplázzák a bérüket, mert fontos a jó minőségű oktatás, de egy dolog nagyon is érdekel:
Ha az állam több pénzt akar számukra kifizetni, azt gazdasági növekedésből tegye meg és ne adóemelésből. És ennyi. Lehet ezt ragozni MEG LEHET MAGYARÁZNI csak szerintem nem érdemes.