Regisztráció Elfelejtett jelszó

OTP részvény fórum

Re: nincs cím

#610473 Előzmény: #610394

Csak a példa kedvéért: Ebben a kormányzati ciklusban volt például olyan pályázati lehetőség KKV-k részére, amiben ingatlant vehettek a vállalkozás részére VALÓBAN kedvezményes hitel felhasználásával, 10% önerő mellett 40%(!) állami támogatással. Vagyis, példának okáért egy 9 milliós ingatlanhoz 1 millát kellett felmutatni, 4-et adott az állam és 4-et kapott hitelre magyar pénzintézettől (nem szükségképpen banktól!).

Mi volt ennek az egyik leglényegesebb feltétele? Az, hogy a meglévő(!) munkahelyeket még három évig meg kell tartania.

Persze erre elsőre bárki azt mondhatja, hogy "a haverok juthatnak pénzhez" de ez egyrészről azért nem igaz, mert tényleg számosan jutottak így TŐKÉHEZ, másrészt azért nem igaz, mert ez a nagyságrend a haverokat egyáltalán nem érdekli.

Ami azonban a legeslegfontosabb: Volt a már megkötött szerződésben egy igen eldugott mondat, amely úgy szólt, hogy "a pályázaton elnyert támogatást 90%-ban az EU finanszírozza". (MEGJ: 90-re emlékszem, de lehet, hogy csak 80% volt, tulajdonképpen mindegy).

Mit is jelent ez? Azt, hogy valójában az állam mindössze 400.000 Ft-ot tett be támogatásként, ugyanakkor három évre elvárhatja az adóbevételt, ami kifejezetten jó üzlet mindenki számára.

Ugyanakkor ha az üzlet bedől, az államot semmiféle kockázat nem terheli, hiszen az önrész és a jelzálogfedezet miatt nincs kockázata még akkor sem, ha nem marad életben a vállalkozás.

Ha pedig ugyanezt mondjuk abban a formában csináljuk meg, hogy a vállalkozás akár ki is válthatja a meglévő devizahitelét, akkor azzal óriási lendületet adhatnak a gazaságnak két különböző okból is:

- egyrészről jóval több forrás marad a vállalkozásnál, ami valóban elindíthat fejlesztést,

- vagy ha nem is indul el fejlesztés, akkor is vagy több adót fizet a vállalkozás, vagy több adót csal el és költ el foggyasztásra, amitől szintén jobban jár az ország.

MIVEL pedig a vállalkozások devizahitelezésének átalakítása már be volt dobva a köztudatba, ezért ez ügyben csak a labanc jegybankelnökkel (nehogy félreértsed: ESZEM ágában sincs minősíteni ezzel sem a személyét, sem a munkáját, sem a hozzáértését - egyszerűen nevezem a nacionáléjét :) ) kell egyeztetni, hogy akár a két jegybank swap ügyletével kiválthatnák az egész hitelállományt. Nyilván lenne olyan labanc bank, akinek ez annyira nem tetszene (például nem hívod meg az egyeztetésre), de ha az OSZTRÁK jegybankelnökkel meg lehet ez ügyben egyezni, akkor már lehetne őt is OSZTRÁK jegybankelnöknek nevezni, mert akkor már más lenne a viselkedése.

Mert azért azt ne felejdük el, hogy bár sokan és sokszor elmondják, hogy "Magyarországon nem kellett volna engedni a devizahitelezést" és "hülyék a magyarok", azért abban igen vastagon benne van a labanc jegybank és pénzügyi felügyelet, hogy megengedték a labanc bankoknak az ilyen nagy méretű kockázatos ügyek megkötését. Számomra érdekes, hogy ez másoknak eszébe sem szokott jutni: Valójában MÁR OTT meg kellett volna akadályozni azt, hogy ekkora kockázatot vállaljanak fel a bankok, azzal hogy nem tették, azzal részeseivé váltak a problémának.

Ha sikerül közös megoldást találni, akkor azzal mindenki jól jár, ha pedig ebben az OSZTRÁK szervek együttműködnek, akkor csak az uzsoramaffia fogja ennek a kárát látni, de se a magyar-osztrák kapcsolatok, se a bankok nem.

Re: nincs cím

#610468 Ibiza Előzmény: #610461

"Az alap szitu vsz adott, ha túl laza a program az gáz, ha nem laza korlátozott a hatása. "

mint az autóban..ha nagyon nyomod akkor kisodródsz..ha alig akkor nem haladsz..ezért van a gázpedál és nem H/L kapcsoló van helyette..

"..olyan vállalkozásokat kitömni olcsó hitellel amik nem életképesek. Ha pedig azok akkor elvileg most is kapnak hitelt."

nem kaphatnak..nagyon jó cégek sem kapnak 10-20éves kapcsolatokkal..

Bankok visszatartják a hitelezést -már csak a gazdasági nyomás miatt is- az MNB meg fizette nekik a magas kamatot.

Re: nincs cím

#610461 banyaiz Előzmény: #610371

Hacsak nem ma délelőtt találja ki mi is legyen. :)

Herceg: Jelentesd azért meg, ha már megírtad , kíváncsi lennék rá.

Macika: Mkb?

Ibiza: Igyekszik az ember. De amit szivárogtattak a témában, hogy brit FLS prg-ot vezetnénk be hungarikumokkal. Annak a lényege nagy vonalakban egy swap ügylet jegybank rövid kincstárjegyeket ad (bizonyos díj mellett, a díjat ahhoz kötik van e hitelkihelyezésben bővülés adott banknál) cserébe a bank adja fedezetként a kihelyezett hitelt. Mérlegen kívüli tétel így banknál. Aztán lejáratkor visszacserélik így a bank nem hitelezhet eszetlenül mert a végén a mérlegébe kerül vissza a sztori.

Kérdés csak annyi, hogy milyen hatásai lesznek ennek Mo-n? Illetve milyen hungarikumokkal vesszük ezt át, ha egyáltalán? Az alap szitu vsz adott, ha túl laza a program az gáz, ha nem laza korlátozott a hatása.

Most annak az égvilágon sok értelme nincs, hogy olyan vállalkozásokat kitömni olcsó hitellel amik nem életképesek. Ha pedig azok akkor elvileg most is kapnak hitelt. Lehet esetleg egy olyan vállalkozói kör amit így a bankok inkább felvállalnak majd. De , hogy ez mekkora Mo-n, a fene tudja.

Plusz az is kérdés, hogy ez mennyivel tudná olcsóbbá tenni a hitelezést nálunk.

Illetve, hogy a Ft árfolyamban egyéb országkockázati dolgokban ez mit okoz.

Érdeklődve várom szimplisziti professzor munkáját a témában. Remélem komoly minőségellenőrzésen megy át mielőtt a nyilvánosságra kerül:)

Re: nincs cím

#610458 Ibiza Előzmény: #610445

sose szerettem..mert még a műfajában is nagyon szar..az a kínlódós fej ahogy énekel..felállt a szőr a hátamon..

Mindig azt gondoltam azért énekel mert nem akar a papírgyárban dolgozni..megélhetési muzsikus..

-----------------

jól szétoffoltunk..

180alatt gáz van..onnan már a 4k alá is benézhet..nem láttam a szokásos 180 körüli vételi erőt..

volt dolgom 600on volt stopom..(még 1-2hete) másnap áááá mondom átírom 500alá a stopot addig tartom..igen ám de csak napiba raktam..utána már nem adtam el..beleragadtam...mondjuk nem nagy pakk de kellemetlen mert tudom a megoldást de elcsesztem.

Re: nincs cím

#610454 Spade Előzmény: #610445

sztem gerendás is egy troll, ennyire h@lye egy ember magátol nem lehet, lof@szt megy ő kibucba ott kemény kétkezi munkát kell végezni :)

Re: nincs cím

#610451 Euroman Előzmény: #610445

lehet, nem tudom. ismerem a zenéjét, de fan nem voltam sosem...mondjuk ő legalább izraelbe mindig vissza tud vonulni, ott , ha máshol nem, egy kibucban meg tud élni...

trollkodás

#610449 Spade

Sztem Euroman a legnagyobb arc, jól átb@sz itt mindenkit. Egy igazi troll aki több szavazatot szerez a fidesznek mint 5 tv reklám. Jól kifigurázza a tipikus szoci gondolkozásmódot :)

Ha még nem fizetnek neki érte, sürgősen rá kéne pénzzel erősíteni a kampányára :)

Re: nincs cím

#610447 vincentlauria Előzmény: #610423

nem értelek. elvársz, de úgy tűnik te nem teszel érte, hogy az "ország" tartson valamire. én úgy nőttem fel, hogy Hazaszeretet, bármi történjék is, ez a Hazád. Voltam pár országban, nem mint turista.. emlékszem, osztrák-magyar határ Hegyeshalom: 99-2005 két hetente jártam haza suliból, a határon rögtön szemétdombot láttam a magyar oldalon.. siralmas látvány, hogy ez volt az első amit a vonatból láttál, amint áthaladtál Magyarországra, mégis mindig akkorát dobbant a szívem, hogy otthon vagyok! Ma is, akárhol vagyok, akárhonnan száll le a repülő, qrva jó érzés itthon lenni. Persze lehetne jobb is szebb is, de azért tenni is kell.. mindenkinek ami tőle telik.

Re: nincs cím

#610442 Euroman Előzmény: #610440

szerintem sem megy, ezt megnyerted....érdekes, hogy pesti kult. intézmény egy se jelentkezett...

Re: nincs cím

#610439 Euroman Előzmény: #610433

összeesküvéselmélet....

fyityi poponyaló bolyki persze rögtön kiosztotta...facebookra mindenki azt ír amit akar, ő nem kérte, hogy index, origo propagálja...közölte a helyzetét...ha én írtam volna, akkor engem is bérencnek tartanál?...azért mert a politika és a közmédia azt fröcsögi, hogy ez egy jó hely, attól még az nem biztos, hogy mindenki így gondolja...

Re: nincs cím

#610437 Ibiza Előzmény: #610433

Megszívta mert Fekete Péter a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója melót és boldog közösséget kínált neki..kicsit kellemetlen lesz ha nem megy..

Re: nincs cím

#610433 taresz Előzmény: #610427

Igaz a lóf @szt. Saját kudarcát verte rá egy csoportra. Az is felmerült bennem, hogy nem ingyen.

Re: nincs cím

#610428 Ibiza Előzmény: #610414

én kb 30-35 éves koromig idealista és humanista voltam..sokat tettem emberekért közösségekért..

utána kinőttem..sokan nem érdemlik meg a beléjük ölt energiát.. mint anno a hörcsögös történetem.

"csak egy történet: 7lakásos bérházban éltem a lakók szép kerteket csináltak, szomszéd néninek volt egy hörcsöge egy uborkásüvegben. kisrác voltam..megsajnáltam gondoltam megmentem.. a néni néha kirakta az öveget a virágoskertbe hagy levegözzön a hörcsög.. kiterveltem feldöntöm az üveget mintha magától.. gondolta erre a hörcsög mint a nyúl (némi képzavarral) eliramodik és bukfenceket hány végtelen szabadsága okán..hálásan visszanéz rám majd eliramodik a nap felé.. na nem így lett.. üveg felborít.. hörcsög meg les mint vett malac.. nézi mi van..kicsit segítek.. végre kicsusszan.. várom a féktelen örömöt.. csak les zavartan,hunyorog és visszamegy az ubisüvegbe... nagyon pipa lettem rá..késöbb megette egy macska.. nem sajnáltam."

-----------------------

nagyon VIP beszállósan néz ki a papír..320-350es eurhoz 3200-3600as otp dukál..