Regisztráció Elfelejtett jelszó

Felhasználók hírei

Re: vatikán

#598870 Előzmény: #598855

"viszont azt is írják h nem bizti h róma a 7ddombos város mert ugye jeruzsálem is 7domra épült ..."

És amikor majd elpusztul EGY valami, ami meglepő lesz, akkor mindenki hirtelen észre fogja venni a hét dombot is (piramist, templomot, hegyet, völgyet, bármit), és azt, hogy az "végülis egy város", hiszen lehet egy intézményt is "városnak" nevezni a "város"ban... Ezen az alapon akár a Pentagon is lehet 7 dombos, hiszen öt oldala van, plusz teteje és alja. De ennyi erővel valószínűleg számos építményről is csak a fejedre csapnál UTÓLAG, hogy "persze, hogy erre gondoltak". Ha ugyanis jobban belegondolsz, minden téglalap alapú templomtorony hét oldalú, mert alul van a négyzet, felül pedig a háromszög, és így tovább :)

"a rettegett bíró jelen esetben pedig nem Jézus, hanem az Atya és népét vagyis a zsidókat ítéli meg ahogy le van írva ez is."

Ha nagyon óhajtod, akkor ez a jövendölés arra is vonatkozhat, hogy a zsidókat eltörlik a Föld színéről, hiszen az ő teremtőjük nem lesz velük elégedett. Vagyis a világvége egyszerűen Izrael megszűntét is jelentheti ebben a kontextusban, különösen abban az értelemben, hogy az Armageddon (Megiddo) eleve ott van és így is értelmezendő az eredeti értelemben.

A legviccesebb pedig az az egészben, hogy ehhez nem szükségszerű az, hogy idegen hatalom pusztítsa el őket, lehet egy "sima mezei" természeti csapás is, akár egy nagyobb földrengés, akár egy becsapódó kisbolygó. Amik esetében egyébként paradox módon utólag megint az derülne csak ki, hogy tulajdonképpen előre kiszámítható események voltak, azaz "nem volt nagy szám" azt állítani, hogy most be fog következni valami.

Ez ügyben pedig pont érdemes felfigyelni arra a tényre, hogy nem sokkal tért el a földtől az Oroszország felett felrobbanó meteorit és legalább három becsapódás volt rövid időn belül, ami felettébb szokatlan, és kísértetélyesen közel van a prejúdikált decemberi naphoz. Mondjuk a példa kedvéért :)

"mert minden csapás és vezetgetés ellenére nem hallgatnak az Atyára Istenükre."

Az a baj, hogy az "ATYA" és a zsidók istene két különböző személy, de ez világosan le is van írva a Tórában, avagy az Ószövetségben (==Tóra light) ebbe azonban ne menjünk bele. Talán maradjunk annyiban, hogy a zsidók az Ószövetségi istenben hisznek KIZÁRÓLAG és elvetik az Újszövetségi ISTENT, vagyis csak tudathasadt lehet, aki egyszerre akar mindkét istenképben hinni - mert az lehetetlen. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy Israel neve Isis-Ra-El-ből származik és El ebben a kontextusban a Szaturnuszt jelenti, akkor csak elég rápillantani a Szaturnuszra távcsövekkel, hogy meglássuk:

http://www.exoplanet.eoldal.hu/fenykepek/szaturnusz---gyuruk-kiralya--/saturn-hexagon.html

Hexagonba (Dávid csillag sarkai!) álltak a felhők a Szaturnuszon, tehát eljött a zsidók királya (a Szaturnusz uralkodik), vagyis nem csoda, hogy ezt megjósolták, ha valaki tudta, hogy így fog alakulni a felhőcsoport a Szaturnuszon pontosan ebben az időpontban. Oszt ennyi is a jóslatoknak :)

törölve

#598857 Dr. ursi Előzmény: #598854

simán el tudom képzelni.

úgyhogy amikor meglesz a pápa leülök meditálni és ki fog derülni az igazság amit fentről súgnak meg :o)

Re: vatikán

#598855 Dr. ursi Előzmény: #598815

én arra is gondoltam h a roman azt is jelentheti h román :o) és székely mint tudjuk :o) azt nem tudtam h zsidó származású.

„A végső üldöztetés idején a Szent Római Egyházban Petrus Romanus fog uralkodni, aki nagy szenvedések között fogja táplálni a híveket. Eztán a hét domb városát elpusztítják és a rettegett bíró megítéli a népét. Vége.”

viszont azt is írják h nem bizti h róma a 7ddombos város mert ugye jeruzsálem is 7domra épült ...

ezt már én teszem hozzá hogy

és hát a biblia leírja h jeruzsálem másodszoris el fog pusztulni.

sőt aszem a 7dombnak van valami köze a cityhez és ny-hoz is ...

a rettegett bíró jelen esetben pedig nem Jézus, hanem az Atya és népét vagyis a zsidókat ítéli meg ahogy le van írva ez is.

és az is el van írva h miért.

mert minden csapás és vezetgetés ellenére nem hallgatnak az Atyára Istenükre.

tulképp pon t azé mert amit most csinálnak már jóideje a rótsíldék és a többiek.

itt nem az átlag zsidó polgárról van szó, azokat szintén az elitjük küldte hitler mészérszékére is és ezek a dolgok akkor ki fognak derülni napvilágra fog kerülni minden bűnük.

ismétlem egy bizonyos rétegnek, amibe olyanok is beletartoznak mint a zsidó szekták az usában akik pl pedofilokat is takargatnak belső szabályaik vannak szóval nem Istenszerűen élnek.

nagyon kevesen fogunk megmaradni.

bennem is csörgedez valamennyi zsidó vér, szóval nagyon-nagyon kevesen fognak megmaradni, sztem én se,m megyek át azon aszűrőn amivel ott mérnek :o(

Re: vatikán

#598854 Előzmény: #598846

A forgatókönyvek a hamisított doksik és egyszerűen ahhoz írják a jelent :)

A Mátrix 1999-ben készült, de mint írtam, semmi különös nincs a 9-11-ben, nagyon sokszor felismerhető az, több helyen láthatod, mint hiszed, csak a tornyokba csapódó repülőgép előtt soha nem figyeltél rá, mert soha nem volt jelentősége a számodra.

Éppen ez a lényeg, AZÉRT történt azon a napon, mert aznap volt 9-11. Pont az összes többi a belemagyarázás VISSZAMENŐLEG IS ;) Ugye mennyire egyszerű, ha így nézed? :)

Re: vatikán

#598843 Dr. ursi Előzmény: #598815

én meg most azt olvastam hogy direkt nem azonosította be az utolsót.

mert minden pápa=római péter.

mert ha beazonosítja akkor ugye már születésekor elteszik láb alól a pokol erői.

Re: vatikán

#598815 Előzmény: #598782

A végéről már írtam ;)

Ami a lényeges az az, hogy ideje meglátni valamit. Azt, hogy ezek eredetileg nem jóslatok voltak a szó szoros értelmében, hanem visszamenően legitimizálóm hamisítványok, amelyek végső legitimizálásához az kellett, hogy azok később is igaznak bizonyuljanak. Ennek megfelelően visszamenőleg abszolult pontos leírásokat fog minden ilyen jellegű irat tartalmazni, előremenőleg pedig "figyelemreméltóakat".

Ha így kezdjük el nézni a történelmet, akkor mindjárt más színben is fogjuk látni, és hirtelen felmegy a bűvész elől a függöny a trükk közepén: Valójában a hatalmi harcokon túl mindig az volt a szempont, hogy a korábbi doksiknak megfelelően történjenek az események. Ezért kellett Hitler, mert megfelelő személy kellett a Nostradamus féle "jóslatokhoz", ezért kellett mindig a pápának is olyan személynek lennie, aki megfelelt a jóslatoknak.

Ha csak ennyit nézel, akkor máris láthatod azt is, hogy miért 9-11-én dőltek össze az ikertornyok, azért, mert soha máskor nem omolhattak volna össze, hiszen a 9-11 jelenti azt, hogy "az ember az Isten fölé kerekedik", és hát, már a Mátrixban is benne volt a dátum, hogy "Capital city(!)" ideje mikor fog lejárni: Pontosan 11/09/01-én. Ott van Neo igazolványában :)

Nincs tehát se véletlen, se csoda semmiben.

Az igazi érdekesség most csak az, hogy ugye annak idején "végeláthatatlan" listát készítettek, és valószínűleg annak idején fel sem merült senkiben az, hogy "véletlenül" éppen 2012-ben kezdene lejárni, de az főleg nem, hogy a nemrégiben megválasztott pápa képes lenne túlélni 2012-t, hogy ahhoz igazíthassák az "utolsó pápát". Namármost, mivel ez fontosabb szempont, ezért le kellett mondania, így még elmondatták vele azt, hogy "éljen a világkormány" (2012-ben!) - és mivel megtette a kötelességét a mór, ezért mehet, és most már nyugodtan lehet valaki olyat megtenni, akit akár Petrusnak neveznek el, akár Péter eredetileg, akár valahogy bele lehet ezt a névbe magyarázni.

A kérdés csak az, hogy ezek után "mit terveznek", azaz, hogy mi a következő időszak lényege. Ha például egy igazán fiatal bíborosból csinálnak Pápát, akkor azért arra lehet számítani, hogy "hosszú időre rendezkednek be", ha időset, akkor pedig arra, hogy valami gyors változás várható a Vatikánban, amivel meg fogják ideológizálni a változást, például olyannal, hogy egyszerűen "nem Pápának" fogják hívni a pápát a jövőben, hanem "Petrusnak" és mindig "Petrusnak" (MCCCII. Petrusnak) fogják hívni.

A játék mindenesetre felgyorsult, hiszen az látható, hogy a hatalmi harc felgyorsult és az is, hogy már türelmetlenek a háttérben. De mondjuk egy Erdő Péter meghúzása nem a Péter miatt lenne érdekes, hanem azért, mert ezzel ő lenne az utolsó keresztény Pápa, aki egyben köztudottan zsidó származású (vallást értek alatta, no offense, no zsidózás!), sőt mi több, a nagyváradi rabbi unokája.

Miért érdekes ez jelen kontextusban?

Azért, mert egy ilyen pápa megválasztása egyszer és mindenkorra megszűntetné a zsidó-keresztény ellentét maradékát is, ugyanakkor ezzel egyszer és mindenkkora bebetonozná az iszlám és a kereszténység ellentétét, olyan világos háborús határvonalat húzva, ami még a keresztes háborúk idején sem osztotta meg a világot.

Mindehhez még az is hozzátartozik (az érdekesség kedvéért), hogy pontosan a fentiekből következően ez lenne az utolsó pápa, aki még kereszténynek mondja magát, de onnantól megnyilna az út arra, hogy BÁRKI pápa lehessen, aki zsidó-keresztény vallású. Érdekes nem? :)

És akkor még egy érdekesség ezzel kapcsolatban: Erdő Péter bíborosi címere "véletlenül" a magyar apostoli keresztet tartalmazza és a székely zászlót, mert elég csak elfordítani és máris ott a kék sárga alap, a csillag és a félhold (Mózes hatalmi botjának a vége, amint a Vénuszra mutat), ráadásul Mária országa van középen a sárga csík helyén, azaz elég egyértelmű utalás van arra a címerben, hogy Székelyföld magyar és az az apostoli királysághoz tartozik.

Ebben a kontextusban tehát - furcsa módon - a székely zászló éppen most történő mindenhová kihelyezése valójában Erdő Péterre utalást is jelent, azaz egyfajta burkolt kampányolás mellette.

Node ha ő megjelenik Pápaként a Székelyföldről beszélve, akkor az még ebben a régióban is komoly feszültségeket gerjeszthet, és mint tudjuk, eddig az ilyen feszültségekből már két világháború is kialakult.

Szóval, a jelek már közöttünk vannak, a jövő majd kiválogatja, hogy melyikre fog hivatkozni.

Re: hitelezés beindítása

#598789 Dr. ursi Előzmény: #598774

én nemtok semmit.

de sztem máshol sem vezetett eredményre lásd fed v boe v boj h telenyomta a kerbankokat mert azok visszajuttatták betétként v állampapírba és nem hiteleztek mert nincs kinek ott sem ! sehol sem ! mert tele vannak a népek hitellel.

ez olyan amikor a padlásod már plafonig van cseresznyebefőttel akkor valahogy nem akaródzik a csereszét befőzni.

ezért merült fel még német jb részéről is a közvetlen hitelezés ötlete.

valahogy a felhasználókhoz kéne eljutttani a forrásokat de olyan forrásokat amikre keresletük lenne ezen felhasználóknak vagyis a lakosoknak és a vállnak.

ez konkrét hitelek konkrét célokra és nagyon konkrét kamatokkal thm-ekkel mert hiába 5% a kamat ha a többi kts még 3-5.

szóval meg ki vagy téve h bármikor emelhetnek meg bármikor változtathatnak.

szóval ez így nem megoldás semmire.

Re: hitelezés beindítása

#598767 Dr. ursi Előzmény: #598764

ez is jó ! azt olvasom orba szájba a libsi médiából hogy azé nincs hitelezés mert kivitték a forrásokat a kiszámíthatatlanság meg f tudja mi miatt

és ekko "A magyarországi bankrendszer jelenleg fürdik a likviditásban. Ez az eszköz legfeljebb annak a néhány banknak jelenthet segítséget, amely nem kap elég forrást a bankközi piacon − fogalmazott a szakértő. Samu"

kiderül h a bankrendszerünk FÜRDIK A LIKVIDITÁABAN !!!

Re: fish :o) ez jó

#598766 prospero Előzmény: #598760

"Az erősen exportfüggő Hollandiában pedig − a némi késéssel csak a közelmúltban indult − ingatlanpiaci árzuhanás és ezzel összefüggésben a jelzáloghitelek magas GDP-beli aránya (107 százalék, szemben a spanyolországi 52 százalékkal) okoz félelmet; a kiugróan eladósodott háztartások próbálják visszafizetni hiteleiket, a kormány pedig a recesszió miatt egyre újabb megszorításokra kényszerül.

Ez az arány nagyon durva. Igaz nem devizahitel, de szerintem óriási problémát fog jelenteni Hollandiának hamarosan, főleg ha elkezdenek zuhanni az ingatlan árak, mert akkor pótfedezetet kell betolniuk nekik is, tovább nyomva lefelé az árakat. Durva!

Az alacsony munkabérekkel és versenyképesen exportáló vállalatokkal rendelkező Németországon kívül az eurózóna többi részében alig találni olyan országokat (és azokat is csak a kisebbek között), amelyek érdemi növekedésre számíthatnak. A német modell a legtöbb közgazdász szerint nem vehető át univerzálisan − a többi európai gazdaságban ezért hosszú évekig tartó stagnálás ijesztheti el a beruházásokat és teheti egyre nehezebbé az államháztartás finanszírozását."

Úgy tudnám ezt megfogalmazni: a recesszió miatti szükségszerűen kiszámíthatatlan gazdaságpolitika és rossz gazdasági környezet elriasztja a beruházásokat. Úgy látszik ez nem magyar sajátosság.

Re: hitelezés beindítása

#598764 Dr. ursi Előzmény: #598761

csak azt nem értem h miért nem akarják meglátni h idehaza nincs kinek lakást építeni mert tele vannak a népek frank alapú hitellel és még a kérót sem tudja eladni mert már több a hitel rajt mint amiért megvennék ... így ki a picsának fogja kihelyezni a hitelt ? kérdem én.

értsék már meg végre h előbb olyan olcsó forinthitel kell amivel ki tudnak szabadulni a meglévő frank alapúból !!! utána tudna tervezni a nép és utána merne másban apróban hitelt felvenni pl autócserére s a lakásokra újakra régiekre a fiatalok az olcsó ft hitelt.

de amíg nincs kivltva a régi frankos addig nem fogják felvenni a hitelt.

mire ???

még egy kecóra ???

amikor a miben lakik azt is alig bírja havonta kipettyegni ...

a másik vajh mennyin továbbítaná ezt a több 100 ponttal alacsonyabb hitelt a kerbank a lakos felé és a váll felé ???

kamatmarzs nyugateurópai lenne ??? hát tutifix h nem !

mnb majd ad kerbanknak 2-3%-on kerbank meg lakosnak vállnak 7-8%-n.

ez így nem éri meg csak a kerbanknak.

neki igen.

bár mondjuk a 7-8 ft hitelt se fogja senki felvenni mert ad1 nem termelhető ki, ad2 lásd előbbi vélemény lakosságról.

hitelezés beindítása

#598761 Dr. ursi

"Piaci információk szerint a magyar jegybank márciustól felálló új vezetése egy, a Bank of England (BoE) által már tavaly nyár óta alkalmazott eszközzel szeretne életet lehelni a halódó magyarországi hitelezési piacba s pörgetné fel a gazdaságot. A tervek szerint az MNB az akció keretében az alapkamatnál akár több száz bázisponttal (!) alacsonyabb kamat mellett nyújtana forintalapú finanszírozást a hazai bankoknak, ha azok cserébe ezeket a forrásokat új hitelkihelyezésekre fordítanák."

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kiszivargott_erre_keszul_az_uj_mnb-vezetes_beindul_a_penzpumpa.545874.html

Re: és mi történik usában

#598735 Dr. ursi Előzmény: #598596

http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/evek_ota_nem_tett_ilyet_a_jpmorgan.180062.html

"a kötvények mögöttes fedezetéül a new yorki First Republic Bank és a Johnson Bank által nyújtott kölcsönök szolgálhatnak"

:o)

az a kölcsön meg egy nagy b l f mivel nem betét, hanem elektronikus jel van mögötte, az a jel amit a fed generált amiből megvette ezen bankok szar jelzálogleveleit és az a jel így pénzként bekerült említett bankokhoz amire most a jp fog jelzáloglevelet kibocsátani gondolom aaa-s minősítéssel :o))) ez aztán a multiplikátor hatás ... és ezt már egy gyerek is érti, csak a libsiés szoci magyar felnőttek nem.

Re: nincs cím

#598720 Előzmény: #598597

Én tudom, hogy hazudik.

Hiszen vegyük azt, amit idézel, hogy 1,5 milliótól elvesz 30.000 Ft-ot áltagosan, havonta. Ebből visszaoszt az inaktívoknak 10.000 Ft-ot (vegyük úgy, hogy 1,5 millió minimálbéres van), a maradék 1 milliónak meg 5.000 Ft-ot. Ekkor az adódik, hogy 15.000 Ft x 1,5 millió elvonás lesz TÖBBLETKÉNT a rendszerben. Ez ugye éves szinten 270 milliárd többlet, ami pontosan azt jelenti, hogy "itt a fedezet a bankadóra", amit ki kell vezetni.

És ennyi az égész rendszerük, megspékelve azzal, hogy az ország kifosztását akarják felgyorsítani az eladósítással.

Mindenesetre azért jó tudni, és sokszor kell hangsúlyozni, hogy több millió embert akar kifosztani és ezt most nyiltan ki is mondja. És még annyi esze sincs, hogy számoljon, hogy lehet, hogy azt kampányolja, hogy "csak" 300.000 embert akar megnyúzni (amit lehet, hogy úgy értett, hogy havonta csak ennyit, de havonta mindig másokat), de ettől még - ahogy írod - milliónyian fogják látni, hogy meg akarják lopni őket, hogy kommunista módon folytatódhasson az osztályharc. És akik azt fogják látni, hogy megnyúznák, azok bizonyosan nem fognak rá szavazni, és ez lesz az első eset Magyarország történelmében, amikor ezek az emberek EL IS FOGNAK MENNI szavazni, hiszen számukra KIZÁRÓLAG MEGNYÚZÁST ígérnek a kommunisták.

Re: ez jó :o) és igaz az elkényelmesedett jóléti állam minden polgárára mindenhol

#598615 taresz Előzmény: #598612

Diplomáciából jeles. :) Jó a cikk.

Re: ez jó :o) és igaz az elkényelmesedett jóléti állam minden polgárára mindenhol

#598614 Dr. ursi Előzmény: #598612

"A gazdasági válság következtében több mint 120 ezer munkahely szűnt meg négy év alatt a francia iparban, az elmúlt hónapokban a francia híradásokban vezető hírként szerepelnek a PSA-Peugeot-Citroen, a Renault, a Doux, a Sanofi, a Merck, a Kronenbourg, vagy a Coca Cola sorozatos gyárbezárásai,"

-

érdekes.

ha annyira szar a helyzet Magyarországon minden tekintetben ahogy egyesek vélik és agitálják akkor mi a fenének jönnek ezek ide hozzánk ?! :o)ezek a cégeknek nem franciába kéne menniük ? ezek tényleg nem értik hogy itt semmi sem jó és nem elég hiteles legfőképp :o)))