Regisztráció Elfelejtett jelszó

Fidesz miatt került tragikus helyzetbe a gazdaság.

Re: nincs cím

#597886 banyaiz Előzmény: #597885

Fordul majd még a széljárás ebben a banki ügyben nem is kell olyan sokat várni rá vsz. 2014 után ha nyer a Fidesz akkor is rá fog kényszerülni gazdasági okokból.

Hosszú távon nem megy ez az egyszerű vagyok mint a faék stílus amit alkalmaznak az ügyben.

Illetve megy csak akkor a sötét középkorba süllyedünk vissza. Végtelenségig nem lehet a gazdaság ilyen fontos területét teljesen aktuálpolitikai szempontoknak megfelelően rángatni. Sokba fáj ez már így is. Ahogy mondtam még az elmebajnak is van határa , talán .

Re: nincs cím

#597885 prospero Előzmény: #597882

A bankok nagyon szépen kivették a szerepüket a magyar gazdaság tönkretételében.

1. tudták, hogy a hitelfelvevők tájékozatlanok: pl. nem tudnak kamatot, annuitást számolni

2. tudták, hogy a hitelfelvevők nem tudnak kockázatot felmérni

3. tudták, hogy aszimmetrikus helyzetben vannak a hitelnyújtóhoz képest, azaz vagy nem vesznek fel hitelt, vagy aláírnak bármilyen feltételt amit a bank támaszt.

4. ebből következően a bankok minden kockázatukat a hitelfelverőre hárították

5. azzal, hogy 140-150%-ban hitelezték túl magukat, a kockázatokat cinikus módon az államra is áthárították, mivel tudták, hogy szükséges a bankmentés egy krach esetén.

kb szerepüknek megfelelő elbánásban részesülnek a magyar kormány részéről.

Re: nincs cím

#597882 banyaiz Előzmény: #597878

Egy multi pl Mercedes , vagy Coca cola vagy Suzuki stb akikkel aláírtak, hát mi okuk lenne arra a saját szemszögükből, hogy ne kössenek "stratégiai" megállapodást a kormánnyal, ha már annak ilyen ambíciói vannak, és megkeresi őket ezzel?

Van egy elképzelésük gondolom Mo-n, hogyha ezt nem keresztezi a "stratégiai" megállapodás akkor egy aláírás , kis reklám egyben, belefér a részükről.

Csak arra nem tudtam még rájönni, hogy mivel gonoszabb gazdasági szereplő egy bank pl a Coca colánál, vagy a Mercedesnél? Viktor vagy ez félkegyelmű pénzügyminisztere akarom mondani gazdasági minisztere biztos el tudná magyarázni, mondjuk ha nem muszáj tudom nélkülözni ezt. :)

Re: nincs cím

#597881 JP Előzmény: #597855

Egyszerü matek: példáúl nem 100 kalóriát égetnek el napi meló alatt, hanem csak 70-et, vagy 60-at, és kijön a sokismeretlenes egyenleted. Te még tőzsdézel?

Re: nincs cím

#597878 prospero Előzmény: #597875

Egy ismerősöm mondta: Egy Audi gyár, vagy egy Mercedes gyár mondja meg Angela Merkelnek, hogy mi legyen a német gazdaságban, vagy hogy hova viszik a termelést.

Ezek után ugyan mi akadályozná meg őket abban, hogy udvariasan elhárítsanak egy ilyen felkérést. Semmi. A zsarolási potenciáljuk erősebb, mint a kormányé, mert egy adóemelési kísérletre válaszul mondjuk fogják magukat és összecsomagolnak itthagyva Magyarországot, és 50km-rel vagy 100 km-rel odébb települnek Romániába, vagy Szlovákiába.

Ennek ellenére Orbán mellé állnak, ahogy Te gondolod - égetni magukat, amit simán elutasíthatnának. Ehhez képest állnak oda mellé és támogatják.

Ami pontosan azt jelenti amit mondasz, hogy meg kell teremteni: számukra kiszámítható a gazdasági környezet Magyarországon.

Re: nincs cím

#597875 banyaiz Előzmény: #597874

Ezeknek a "stratégiai" megállapodásoknak kb ennyi szerepe van amit említesz.

Stratégai megállapodás az lenne, ha olyan üzleti környezetet teremtenének ahol nincs ez a kiszámíthatatlanság a kormányzat lépései kapcsán, hogy úttörő becs szó így lesz , aztán mégse. Ez volt utolsó teher, ja bocs utolsó előtti, elnézést de te gonosz szereplő ezért mégsem. :)

Persze, hogy az a cég akit felkérnek egy ilyen megállapodásra nem fogja azt mondani, hogy ne állapodjunk meg mit veszíthetne vele ha aláír egy ilyen papírt, semmit akkor asszisztálnak egyet ehhez a politikai show műsorhoz. De , hogy magukban mit gondolnak az más kérdés.

Termelő nem termelő vsz ez is fából vaskarika. Helyükben ezt is gránitba vésném. Hadd legyen vmi vicces az utókornak. :)

Re: nincs cím

#597874 prospero Előzmény: #597870

A magyarországi termelő vállalkozások pedig úgy néz ki, hogy mindezek ellenére bíznak kormányban, különben miért adnák a nevüket sorra ahhoz, hogy Orbán jó színben tetszelegjen a közvélemény előtt, a stratégiai megállapodások kapcsán?

Re: nincs cím

#597872 prospero Előzmény: #597856

Ha az ellenzék nyer, szerintem számodra lesz keserű az ébredés, nem számomra, bár irtózatosan fogom sajnálni Magyarországot.

Mert én nagyjából tudom, mire lehet számítani tőlük.

Szerintem: a teljesítmény adóztatására progresszív adókulcsokkal (már az átlagjövedelmet is és a jövedelem átcsoportosítására azokhoz, akik mögött nincs teljesítmény, ellenszolgáltatás nélkül.

A progresszív adókulcsoknak egy másik következménye, hogy az ország belső megtakarítási képessége le fog csökkenni.

A gyermekszegénység növelésére mivel a családi adókedvezményt meg akarják szüntetni, egyúttal csökkentik a családok humántőke képző erejét.

Támogatják a foglalkoztatás bővülését a minimálbér csökkentésével.

Végezetül a még hiányzó 500-600 milliárdért el kellene venni egy vagy 2 havi nyugdíjat, nemcsak a jelenbeli, hanem a jövőbeli nyugdíjasoktól is. Ez hogyan támogatja a növekedést szerinted?

Miután ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően megszünne a magyar GDP 10%-a átmenetileg kb, jöhetne a növekedés - amennyiben a külső környezet támogatja. Van erre garancia?

Honnan lehet ezt tudni? Kb ez az, amit 8 év kormányzásuk alatt bemutattak. Ugyanazok az emberek kerülnének vissza a hatalomba, ugyanazon elvek mentén folytatnák a kormányzást, akik 2002-2010 között vezették az országot egyenesen - az államcsődbe.

Én köszönöm nem kérek ebből. :-)!

Re: nincs cím

#597870 banyaiz Előzmény: #597869

Ezen a területen amit művelnek az tankönyvi példa lehet arra, hogyan érjük el azt, hogy üzleti partnereink bizalma velünk szemben 0 szint alá csökkenjen. Mindezt kemény munkával. :)

Ha ez volt cél csillagos ötös, ha nem ez volt akkor porszem került a gépezetbe.

Re: nincs cím

#597869 Nyeretlen_Keteves Előzmény: #597860

Szánalmasak...emlékszem mikor tavaly a kedves vezető mondotta Bécsben, na kérem még az is lehet, hogy jövőre teljesen kivezetik a bankadót!!!

Egy biztos, a sok gránítszilárdságú izé, meg kőbe van vésve történetek miatt, csak az tudnám javasolni a munkanélkülieknek, hogy baromi gyorsan tanuljanak kőfaragónak, mert valami 8. érzékem azt súgja, akkor nem lesznek elhelyezkedési problémáik...

Re: nincs cím

#597865 prospero Előzmény: #597855

Van egy teóriám rá, amit a folyamatok részben igazolnak, bár szerintem még senki nem elemezte. Kérlek szépen kényszervállalkozó volt. Kényszervállalkozását megszüntette (vállalkozások csökkenő száma ezt igazolja, aminek következménye, hogy a GDP hozzáadott érték megszünt) és munkabérként veszi fel a fizetését nem pedig vállalkozóként, miután megéri neki a nyugodt alvás.

Ezen túl, pl itt van a mezőgazdaság kérdése. Ha ugyanolyan lett volna a termés, mint tavalyelőtt, akkor nagyjából stagnál a GDP. De attól, hogy rossz lett a termés, a földet ugyanúgy meg kell művelni.

Re: nincs cím

#597863 prospero Előzmény: #597853

Amiből számomra az egyik legfontosabb tanulság: hogy nálunk a lé határozza meg a tudatot, nálunk meg nem.

Ők már gondolom belátták, hogyha így is úgy is szegények, addig amíg szegények, addig is inkább mosolyognak, mint siránkoznak.

Pedig jóval kevesebb jövedelmet költhetnek el gondolom én, mint mi. Itt is van, wikipédia szerint 1 főre jutó GDP 4992 USD ott. Magyarország 12,845 USD.

Gondolom a választásban szerepet játszhatott, hogy magyarországi jövedelméből ott ő már milliomosnak számít, meg a thai lányok vonzereje. :-)!

Egészségére, nem sajnálom tőle.

Re: nincs cím

#597860 banyaiz Előzmény: #597854

Személy szerint azt sem hiszem el amit kérdeznek az előzmények alapján. Szánalmas egy banda most jönnek ezzel az egyezzünk ki dumával aztán 2 hónapja szegték meg a sokadszorra a megállapodást.

2012 év végén úgy szabták a költségvetést, hogy örökre marad a max bankadó, minden korrábbi megállapodás , ígéret ellenére. Most meg jönnek kuncsorogni, hogy adnánk kedvezményt állapodjunk meg. :) Röhejes egy banda.

Aztán ha kicsit fordul a politikai széljárás akkor megint jön szarrágás, hogy meghosszabbítani a kilakoltatási moratóriumat, mentsük meg a nem tudom kit, és a gonosz bankok stb .

Odaküldik ezt a lakájt , hogy tárgyaljon vmiről, miniszter nem ér rá, tündérmeséken dolgozik? :) nem tudom komolyan venni őket.

Re: nincs cím

#597859 Nyeretlen_Keteves Előzmény: #597855

Ezt már én is kérdeztem?? Amőbáznak!! ráadásul azokkal akik eddig is dolgoztak már:-)

Siker van vazzeg! (vagy sikér, a franc sem tudja már)

Re: nincs cím

#597856 Nyeretlen_Keteves Előzmény: #597849

Lárifári!

http://www.mfor.hu/cikkek/Ket_eve_nem_volt_ilyen_keves_uj_munkahely.html

Csak azt a statisztikát hiszem el, amit magam hamisítottam (állítólag Churchill bácsi mondta, jó fej volt az öreg)

Tudom, hogy a kúrmányt, és Téged a tények, nem zavarnak(vagy zavarnak?).

Matekot államosítják, oszt jó napot... Egyébként a fityeszben is rájöttek már, hogy kaka van (eddig biztos a homokba dugták, a szép, okos fejüket), de kötelező mindent sikernek kommunikálni... de hamar eljön az igazság pillanata

Már leírtam, ha annyira baromira nőtt a foglalkoztatás ugye, akkor mi van a hatékonysággal?? Közmunkából nem lesz gazdasági növekedés (kiürül az ország ember!! a végén csak közmunkások maradnak, abból is csak 1), no meg beruházás nélkül sem, stb.....

Szóval álmodj tovább királylány, oszt vágd a centit.... még 4xx napig álmodozhatsz!

Egyébként mit szólsz ehhez:(loptam a pf-ről)

\"Pleschinger Gyula szerint a minisztérium számára is váratlanul rossz növekedési adat olyan külső körülményeknek tudható be, amelyek a mi érdekköreinken kívül voltak.\" (Kossuth Rádió G7)

\"Nem volt váratlan a tavalyi 1,7 százalékos gazdasági visszaesés, idén pedig már növekedés várható - mondta a Kossuth Rádióban a kormányszóvivő.\" (Kossuth Rádió 180 perc)

Nos?

Re: nincs cím

#597855 Ricsi Előzmény: #597849

Nem akarok veled vitatkozni, felteszek egy kérdést, és arra kérnék választ...

HA a foglalkoztatottság nő, és HA emellett csökken az ipari termelés és a GDP is, akkor ez a sok-sok ember, aki most munkába állt, mi a tökömet csinál?

Re: nincs cím

#597854 prospero Előzmény: #597852

Amire én számítottam banki ügyekben a kormánytól, az kezd bejönni. Konszolidáció és kiegyezésre törekvés. Számomra ez mondjuk nem meglepetés. A várható GDP bővülésből fognak visszaadni a bankoknak más népszerűségjavító intézkedésekkel egyetemben, amennyire a 3% vagy maximum a 3,5% hiány erre fedezetet nyújt.

Kérdés, hogy a bankok hajlandók-e beállni a kormány mögé és támogatni a gdp bővülést, vagy továbbra is talicskázzák haza a pénzt, hazai gazdaságuk támogatására.

Re: nincs cím

#597853 Keg Jenő Előzmény: #597849

Olvastam egy interjút Kondor Ádám zeneszerzővel a nyomtatott Narancsban. Ami érdekes belőle, fogta magát, eladta a lakását és Thaiföldre költözött, mert jobb alkotói körülményeket lel egy prosperáló, jókedvű, mint egy lecsúszó, marakodó országban. Még nem voltam Thaiföldön, de aki volt, mindenki azt meséli, hogy mennyire jókedvűek a lakói - még ha éppen szegények is.Egyébként a cikkben viccesen/keserűen azt javasolja, hogy ketté kéne vágni az országot Hunniára és Pannóniára, Hunnia volna a pálinka-kolbász-foci világa, Pannónia meg az européer reformkonyháé, az egyik szaúdi olajpénzből finanszírozná magát, a másik meg IMF-hitelből. :-) Vakmajom.

Re: nincs cím

#597852 banyaiz Előzmény: #597849

Azért azt mondani, hogy a 6 számból 5 rendben, azt állítani, hogy a foglalkoztatottság pl rendben, hát kissé egyedi értelmezése a valóságnak. :)

http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/oromhirt_kapott_az_otp_matolcsyektol.179894.html

Nocsak nocsak rájuk jött a szapora fosás a gdp adattól? Kár, hogy már segget csináltak a fejükből vagy ezerszer banki ügyekben (is) . Ezen a tárgyaláson azért rákérdeznék, hogy ugye ez a megállapodás nem úgy lesz betartva mint a korábbiak a 3 év múlva kivezetjük , felezzük , eu-s szintre csökkentjük aztán egy huszárvágással gránitba foglaljuk örökre típusú történet. Arra is , hogy erre mi a garancia, mert az aláírásuk és a szavuk ez kb 0 értékű legalábbis eddigiek alapján.

Re: nincs cím

#597849 prospero Előzmény: #597830

A foglalkoztatás alakulásáról ott a beszédes statisztika a KSH honlapján.

2010 márciusában kb. 3,780 millió fő dolgozott Magyarországon akikből kb. 90 ezer fő volt közmunkás, 2012 decemberében pedig kb. 3,930 millió fő, akikből az átlagos közmunkalétszám szintén 90 ezer fő. Tehát növekedett a munkahelyek száma, még akkor is, ha ez nem tetszik Neked. Ráadásul úgy, hogy a válság kitörése után 2008-2009-ben 200 ezer fővel csökkent a foglalkoztatás. A válság maradt a foglalkoztatás nőtt.