Regisztráció Elfelejtett jelszó

Nemzetközi és magyar gazdaság magyar aktuálpolitika nélkül

Re: http://www.stocklandyard.hu/forum/locatepost/581956

#582004 Előzmény: #581980

AT.hírek topicból ide másolva:

http://www.stocklandyard.hu/forum/locatepost/581956

"- Nem volt olyan, hogy a minimálbéresnek annyi volt az adójóváírása, mint a munkáltatói szja."

Visszanéztem 2009-ig a kalkulátorokat, valóban azt találtam, hogy ~1530 Ft volt az SZJA, ugyanakkor az is, hogy az SZJA bevétel oldalán megjelent a teljes ~15.000 Ft, ami adójóváírással ment le erre a szintre. Tehát ha az SZJA kivetésnél nézzük a költségvetést, akkor nagynak fog tűnni a szám, ha viszont a tényleges befolyásnál, akkor jóval kisebb lesz a szám amiatt, hogy az előbbi nem, az utóbbi viszont már tartalmazza ezen tételt is.

"A nagyobb jövedelmű 2013-ban viszonylag azért fizet kevesebbet, mint idén és a kisebb jövedelműekhez képest, mert eltörölték a szuperbruttót (2 424 000,- Ft feletti jövedelemnél 1,27-el kellett szorozni és arra számítani a 16%-ot)"

Viszont cserébe eltörölték a járadékplafonokat, ennek megfelelően a nettója (ahogy mutattam egy példával) ténylegesen nem fog változni. Ezért írtam, hogy a fizetésekkel kapcsolatban nem lehet csak az SZJA-val számolni, hanem minden bérre rakódó terhet figyelembe kell venni.

"Az egykulcs látszólagos egyszerüsége ellenére, mi magyarázza azt, hogy az szja törvény terjedelme nő."

Nem tudom, nem vagyok sem jogász, sem kodifikáló. Nem tartom azonban kizártnak, hogy jövőre lényegesen csökken, amikor kivezetődnek az átmenetek. Jelenleg ugyanis mind a régi rendszer, mind az új rendszer életben van, feltételezem ezért alakult ez így.

"Eszembe sincs bármelyik törvény igazságosságát vizsgálgatni. Csak a tényeket számolgatom ki."

És mégsem ugyanarra a következtetésre jutottunk, pedig én is csak konkrét és találomra választott számokat számolgattam ki :)

"Az EVA állami támogatásként fogható fel."

Ahhoz azért sok az adótartalma, és a vicces az, hogy az EVA bevétel összemérhető a teljes TÁNYA bevétellel. Tánya esetében inclusive MOL+OTP...

"- KATA-t főállású kisadózó választhat, aki nincs munkaviszonyosra bejelentve Továbbá nem főállású is választhat, azoknak 25ezer Ft/hó az adó, de semmilyen ellátásra nem jogosult."

Erre írtam azt, hogy 25x12+60IPA=360eFt, amit akár royalty címen is kiszámlázhat a MELLÉKÁLLÁSÚ adózó (akinek minden ellátása a főállás miatt biztosítva van), ez pedig mindössze ~6% adótartalom nem főállásnál, és főállásnál is csak 11%. Ezért írtam, hogy ez nemhogy nem illeszkedik a 16%-ba, hanem érthetetlenné is teszi az egy kulcsot.

"- Egészen biztos, hogy sohasem írtam, hogy akinek több van, attól el kell venni és a proletároknak adni."

Indirekt módon ugyanezt jelenti a gazdagok gazdagodnak és miért nem a szegényeket támogatjuk.

"Ez érdekes, mert ugyanakkora kulccsal való számolás egy lineáris skálát eredményez. Különösen, mint fentebb írtam, a szuperbruttó is eltörlésre kerül."

Ez az SZJA-ra igaz. Azonban olyan esetben, amit járadéknak hívnak, elvileg már fellép az a paradoxon, hogy ugyanazon szolgáltatásért valaki többet, vagy kevesebbet fizet. Teoretikusan például ugyanazért az EÜ szolgáltatásért ugyanannyit kellene fizetnie mindenkinek, hiszen az "nem adó" a szó alkotmányjogi értelmében. Részben erre szerettem volna utalni, illetve részben arra, hogy a nyögdíjjárulék esetében sincs arányban a későbbi kifizetés a befizetésekkel, mivel az nem lineárisan kerül meghatározásra, hanem megint degresszíven a magasabb befizetők kárára. Tehát még mindig nem lineáris a rendszer, de erre írtam, hogy ennél lineárisabbá valószínűleg értelme sem lenne tenni.

http://www.stocklandyard.hu/forum/locatepost/581956

#581980

AT.hírek topicból ide másolva:

http://www.stocklandyard.hu/forum/locatepost/581956

"416 11:01 Margaretta (Tag) Re: bréking nyúz Címzett: @[__AT__]

- Nem volt olyan, hogy a minimálbéresnek annyi volt az adójóváírása, mint a munkáltatói szja.

- A nagyobb jövedelmű 2013-ban viszonylag azért fizet kevesebbet, mint idén és a kisebb jövedelműekhez képest, mert eltörölték a szuperbruttót (2 424 000,- Ft feletti jövedelemnél 1,27-el kellett szorozni és arra számítani a 16%-ot)

- Az egykulcs látszólagos egyszerüsége ellenére, mi magyarázza azt, hogy az szja törvény terjedelme nő. Tudom profán megközelítés, de mindenki számára érthető mérce, hogy a törvény szövege 2011-hez képest kb. 8%-al terjedelmesebb:) Sőt a 2013-as is ugyanannyi, mint a 2012-es. (74, ill. 80 oldal:)

- Eszembe sincs bármelyik törvény igazságosságát vizsgálgatni. Csak a tényeket számolgatom ki.

- Az EVA állami támogatásként fogható fel. Talán mostanra érte el a nullát etekintetben.

- KATA-t főállású kisadózó választhat, aki nincs munkaviszonyosra bejelentve Továbbá nem főállású is választhat, azoknak 25ezer Ft/hó az adó, de semmilyen ellátásra nem jogosult.

- Egészen biztos, hogy sohasem írtam, hogy akinek több van, attól el kell venni és a proletároknak adni.

- " A jelenlegi rendszer tehát még az egy kulcsos SZJA ellenére sem nevezhető lineárisnak, az még mindig erősen progresszív a magasabb jövedelműek kárára és még mindig erősen támogatja az alsóbb jövedelműeket." Ez érdekes, mert ugyanakkora kulccsal való számolás egy lineáris skálát eredményez. Különösen, mint fentebb írtam, a szuperbruttó is eltörlésre kerül."

Re: dél-koreai sikermodell

#581654 Előzmény: #581649

Most éppen itt tartunk és errefelé haladunk, nem véletlen, hogy ijedten szemlélem azt, ahogy a liberálkommunisták máris uszításba kezdenek az ország lezüllesztése és gyarmati sorba lökése érdekében. Hiszen jól látható az, hogy pont ezeket az ideológiákat nem engedték a hatalom közelébe sem arrafelé...

Re: dél-koreai sikermodell

#581649 lagwagoner Előzmény: #581642

Gondoltam, hogy tetszeni fog Neked. Pont rád gondoltam, amikor olvastam.

Azt is hozzá kell tenni azonban, hogy az erős állam mellé, kell(ett) egy lakossági hozzáállás is (a megtakarítási hajlandóságra utalva).

Re: dél-koreai sikermodell

#581642 Előzmény: #581637

Igen, pontosan erről értekeztem, hogy ez az, amikor az államot nem "ellenségnek" akarják beállíani és elpusztítandó "konkurrenciának", szétrakva az ország lábait mindenkinek, aki éppen arra jár, hogy a stricik begyűthessék a lét és dobjanak egy kis alamizsnát annak a k*va országnak. Ezt kell megérteni, azt, hogy csak akkor fogunk előrébb jutni, ha erős lesz az állam, mert másképen elvéreznek a magyar vállalkozások és a magyar nemzet. Ezt egyébként mindenki tudja Európában, különösen az újkeletű országok, csak nálunk akarják bemesélni, hogy nekünk pusztulni kell, mert pusztuljon a bűnös nemzet.

dél-koreai sikermodell

#581637 lagwagoner

http://pogi.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=149314&bejcim=A_delkoreai_sikermodell&todo=/

"A koreai állam saját cégeket fejlesztett ki, nem pedig a külföldi működő tőkére alapozta a növekedést. A társadalom saját belső megtakarításaiból finanszírozta a növekedését, ott senki nem jött azzal a gyenge érvvel, hogy nincs hazai tőke, kénytelenek vagyunk kifelé privatizálni. Ehelyett volt bennük buddhista türelem a megtakarításra, sokkal alacsonyabb jövedelmi szinten mint a mienk, és konfuciánus szervezettség a fokozatos fejlődésre. "

Felfalnak a patkányok - Spanyolország az összeomlás szélén

#575854 prospero

Felfalnak a patkányok" - Spanyolország az összeomlás szélén

2012.11.21

"A legrosszabbon már túl vagyunk" - vonta meg Mariano Rajoy spanyol konzervatív kormányfő a hatalomváltás óta eltelt egy év mérlegét. Ám, hogy e pozitív értékelés miből táplálkozik, egyelőre rejtély - írja a Die Presse.

Mik ezek?

Rajoy a 2011 novemberében aratott választási győzelme után a remény hordozójának számított, ám a spanyol népben támadt eufória hamarosan kijózanodásra váltott - mutat rá a bécsi lap. A beígért fellendülés helyett ugyanis a gazdaság lefelé tart. Rajoy reformjai nem hatnak, a népszerűsége hanyatlik, a szociális feszültségek pedig növekednek. Közben a munkanélküliség 26 százalékos, a fiatalok körében már elveszett generációról beszélnek. A gazdaság jelenleg 1,4 százalékkal csökken, az államadósság jelenleg a GDP 90 százaléka körül áll.

Csúcson a banki kintlévőségek

Szeptemberben minden korábbinál magasabb szintre emelkedett a spanyol bankok rossz hiteleinek állománya a teljes hitelállományon belül.

A spanyol központi bank hétfői közlése szerint augusztushoz képest 3,5 milliárd euróval 182,2 milliárd euróra nőtt a késedelmesen törlesztett hitelek állománya szeptemberben. Ez a teljes hitelállomány 10,7 százaléka, az előző havi 10,5 százalékot követően.

A nem teljesítő hitelek aránya hónapról-hónapra nő, miután a megszorító intézkedések bénítják a gazdaságot, növekszik a munkanélküliség, és egyre többen válnak fizetésképtelenné.

Szeptemberben az összes kihelyezett hitel állománya 1,7 ezer milliárd eurót tett ki, ez a GDP 170 százaléka és valamivel több mint az előző hónapban.

A dél-spanyolországi Jerez de la Frontera városban óriási, bűzlő szeméthegyek láthatók az utcákon, mivel a kukások, akiknek egyharmadára elbocsátás vár, három hete sztrájkolnak. A lakosok éjszakánként kétségbeesésükben felgyújtják a szeméthegyeket. "A patkányok felfalnak bennünket" - kesereg Maria Jose Garcia Pelayo polgármester, akinek közigazgatását egymilliárd euró összegű adósság terheli, és emiatt közel áll az összeomláshoz.

A spanyol falvak és városok százai állnak a csőd szélén, és a rossz gazdálkodás évei után ma már alig képesek kifizetni a városházi alkalmazottakat. Sőt, még a korábban gazdag üdülési régiók is, mint a Baleári-szigetek - Mallorca és Ibiza - a spanyol kormánytól kértek segítséget ahhoz, hogy fizetőképesek maradhassanak. Ugyanilyen helyzetben vannak más régiók is, mint Katalónia, Andalúzia, Valencia, a Kanári-szigetek vagy Kasztília. Az állam által létrehozott 18 milliárd euró összegű mentőalap közben már kiürült.

Fotó: Reuters

Gyűlik a szemét Madrid utcáin a sztrájk miatt

A Die Presse a továbbiakban emlékeztet arra: az EU központja hónapok óta azzal számol, hogy a spanyol állam is igénybe veszi az EU mentőalapját. Az EU a szükséghelyzetre kidolgozott terveket már a fiókban tartja. Az Európai Központi Bank is megígérte, hogy spanyol kérelemre állampapírokat vásárol fel a hozamok csökkentésére. A spanyol gazdaság a lap megfogalmazása szerint térden állva kéri Rajoy miniszterelnöktől, hogy vessen véget a bizonytalanságnak, fogadja el a segélyt. A miniszterelnök továbbra is tétovázik, miközben a háttérben állítólag "puha mentésről" tárgyalnak, amely lehetőleg nem jár feltételekkel. Rajoy viselkedésében valószínűleg a Katalóniában november 25-én tartandó regionális választások is szerepet játszanak. Akkor ugyanis Rajoy egy olyan függetlenségi mozgalom ellen küzd, amely a spanyol segélykérelem folytán szárnyakat kaphatna.

A tagadás fázisa

Spanyolország történelme során 13 alkalommal került csődbe, így a többi országgal együtt a természetes ciklus részeként itt is felváltja majd a dőzsölést a nadrágszíj meghúzása, a fejlődés útját azonban az határozza meg, hogy a nemzet miként reagál az ilyen átállásra – véli Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza és befektetési igazgatója. A kormányok kezdetben mindig tagadják, hogy válság lenne – ez a tagadás szakasza, amikor azt halljuk, hogy ez csak ideiglenes, külső tényezők okozzák. A politika költségvetési hiány vállalásával reagál (akárcsak Európa 2008 és 2010 között).

Visszamenőleg lerontott statisztika

Augusztus végén a spanyol statisztikai hivatal visszamenőleg lerontotta a 2010-es és a 2011-es GDP-mutatókat. Az eurózóna negyedik legnagyobb gazdasága tavaly csak 0,4 százalékkal bővült, 2010-ben pedig 0,3 százalékkal zsugorodott – közölte hétfőn a spanyol statisztikai hivatal. Ezzel „hatályon kívül helyezte” a korábbi adatokat, amely szerint a 2010-es 0,1 százalékos mínuszt 0,7 százalékos növekedés követte."

Megjegyzés: Itt sem kis problémákat örökölt a jelenlegi kormány az előző szocialista kormány(ok)tól...

Re: hogy erre is figyeljünk :o)

#562796 xmann Előzmény: #561930

Nem a mostani inflációt kell nézni hanem azt ami a dkj futamideje alatt várható . Az hogy mi volt az elmúlt évben nem számít . Egy évre előre még van mindig 1-2%realhozam. Máshol ennyi sincs

Re: hozamok

#562497 Dr. ursi Előzmény: #562493

6,92 infla 6,6 reálhozam 0,32% forintban mínusz adó ? és kts-k.

spanyol 10éves 6% fölött infla 2,3% reálhozam 3,7% euróban ...

és mégis minket vesznek.

pedig minden olyan szar itt :o)

csak a kilátásaink szarabbak :o)

mindent rosszul csinál a kormány :o) ráadásul már történelmi távlatokban mérhető 2,5 éve :o) pedig milyen klasssz volt minden amikor átvette a kormányrudat :o)

eccerűen nem értem :o) akkor ki a fene veszi a mi papírjainkat ? ezek totál hülyék ? :o) pedig 3-szoros bóvliban vagyunk és pár nnapja minősítők fenyegettek hogy még lejjebb raknak :o))) nem kéne akkor a külföldi tőkének inkább menekülni innen ? :o)

hmm-hmm.

hogy erre is figyeljünk :o)

#561930 Dr. ursi

http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/harom_eve_nem_volt_ekkora_kereslet_az_egyeves_magyar_kincstarjegyekre.174144.html

4,2-szeres lefedettség, 6,3-as kamat 1évre, infla 6,6

vajh miért éri meg külföldnek negatív hozamon finanszírozni minket ?

amikor minden olyan szar egyesek szerint :o)

tudtommal németeket, hollandokat dánokat finansz negatívban.

jó érzés ebbe a csoportba tartozni.

ahogy itt vannak még a britek, és usa is :o)

hmm.

nem értem;o)

Elkerülhetetlen az összeomlás

#560872 prospero

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/marc-faber-elkerulhetetlen-a-dramai-osszeomlas-388628

Jó lenne addigra kikerülni a veszélyzónából....

"A világ egyik legbefolyásosabb, legtekintélyesebb befektető-közgazdásza elkerülhetetlennek tartja a nagy piaci és politikai összeomlást, de bekövetkeztének idejét a hamis statisztikákkal és más manipulációkkal operáló kormányok és jegybankok képesek akár alaposan is kitolni. Az alapblog.hu-nak adott interjújában megerősíti egyúttal azt a nézetét, hogy főként az amerikai, részben pedig most már az európai jegybank az, amelynek megalapozatlan, végtelennek tetsző pénznyomtatásai illetőleg kötvényvásárlásai szétrombolják a jelenlegi gazdasági-pénzügyi világrendszert.

Mik ezek?

„Kína gazdaságának lassulása kezd ténylegesen nagy problémákat okozni, a kialakulóban lévő és esetleg tartósodó konfliktusok egyes ázsiai országok között egyelőre beláthatatlan következményeket hordoznak magukban” – mondta az alapblog.hu-nak Marc Faber. Hozzátette, ázsiai szemszögből Európa bajai észlelhetetlenek. Persze van néhány olyan cég, amely valóban meghatározó mértékben függ az európai exporttól, de ez csupán egy kisebbség.

Kína pedig külön kezelendő. Aggasztó egyrészt maga a lassulás ütemének fokozódása, másrészt az e témához kapcsolódó óriási hazugságáradat – hangsúlyozta Marc Faber, aki olvas olyan nem hivatalos - de általam nagyra értékelt közgazdászok által készített - statisztikákat, miszerint a kínai gazdaság másfél százalékkal növekszik a valóságban.

„A legfrissebben publikált hivatalos adat arról szól, hogy Kína GDP-je az idén - a korábbi 8 százaléknál nagyobb ütem helyett – 7, 8 százalékkal bővül. Azon papírokból, amelyekbe beletekinthettem, az derül ki, hogy ennek csak a töredéke igaz: 1,5 százalékos a bővülés!” – mondta Marc Faber.

Véleménye szerint senki nem tudja a teljes igazságot. „Mivel azonban alaposan ismerem, és megbízhatónak tartom a tajvani, a koreai nyilvántartásokat, és azok feketén-fehéren mutatják, milyen brutálisan visszaesett Kínába irányuló exportjuk, egész Kínával kapcsolatos gazdasági tevékenységük, nos, egészen biztosak lehetünk benne, hogy hazugság a 7,8 százalékos gazdasági növekedésre vonatkozó pekingi hivatalos előrejelzés” – magyarázta.

Egyre fékevesztettebben és ellenőrizetlenebbül zajlik a gazdaság valós állapotához nem kötődő pénznyomtatás Amerikában, Európában pedig az objektíve nagy bajhoz vezető központi kötvényvásárlási program – vélekedett a közgazdász.

Marc Faber szerint mindezzel álvalóságot teremtenek a gazdaság szereplői köré. „A legfőbb nehézség, a totális eladósodottság problémája nem hogy nem szűnik meg, hanem még súlyosbodik is, miáltal a bekövetkező robbanás, széthullás, összeomlás ereje még drámaiabb lesz. Elkerülhetetlen a bekövetkezés, a kérdés csak az, hogy mikor történik meg. Addig a Dow Jones index értéke akár százezer pontig is felszökhet...”"

Megfordult a trend - a spanyolok mennek dolgozni Lengyelországba

#560836 prospero

Egyre több fiatal spanyol mérnök és informatikai szakember érkezik Lengyelországba munkát keresni – számol be a Dziennik Gazeta Prawna című lengyel lap. A dél-európai országot ugyanis az EU legmagasabb mértékű munkanélkülisége sújtja, ami miatt a fiatalok akár kevesebb pénzért is hajlandók munkát vállalni Lengyelországban.

Az Eurostat október elején közölt augusztusi adatai szerint a munkaképes korú lakosság negyedének (25,1 százalék) nincs munkája. Különösen a fiatalokat sújtja az állástalanság, a 25 éven aluliak körében ugyanis minden második ember (52,9 százalék) munkanélküli. Emiatt egyre több spanyol fiatal dönt úgy, hogy külföldön keres munkát, és a latin-amerikai, valamint a nyugat-európai országok mellett Lengyelország is igen népszerű célpontnak számít.

A varsói spanyol nagykövetségnek nincsenek konkrét adatai a Lengyelországba érkező munkát kereső spanyolokról, azonban a lengyel cégek beszámolói szerint világosan látszik a trend – írja a Dziennik Gazeta Prawna. „Valójában minden sarkon találkozom spanyolokkal” – mondta a lapnak egy varsói kutatóintézetben tanító spanyol tanár.

„Az európai migráció változatását látjuk. Bár nincsenek konkrét adatok, egyre nagyobb számban érkeznek bevándorlók Lengyelországba az EU nyugat-európai tagállamaiból” – mondta Alex Lazarowicz, a brüsszeli Európai Központ szakértője. A spanyolokon kívül görögök, portugálok és olaszok is érdeklődnek a lengyelországi munkavállalás iránt. A nemzetközi cégek Lengyelországban működő könyvelési és informatikai szolgáltatóközpontjai pedig szívesen látják a nyelveket beszélő fiatalokat.

Példa nélküli hitelezési folyamatok Európában

#560835 prospero

http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/pelda_nelkuli_hitelezesi_folyamatok_europaban.174001.html

A 2011-es szint alatt maradhat legalább négy éven keresztül a banki hitelezés Dél-Európában, ami tovább mélyítheti a recessziót - véli az Ernst & Young a Bloomberg jelentése szerint. Az európai banki hitelezést egyre inkább kiszorítják a vállalati kötvénykibocsátások.

A piaci körülmények és a szabályozás hatására a bankok elkezdenek visszahúzódni saját országhatáraikon belülre, széttördelve ezzel az eurózóna pénzügyi rendszerét - nyilatkozta Andy Balwin pénzügyi szolgáltatásokért felelős vezető a cég jelentésében. Szerinte a hitelezés szigorodása egyúttal a perifériális országok recessziójának mélyítésével jár együtt.

Az előrejelzés szerint a lakossági hitelezés idén Spanyolországban 15%-kal esik vissza, az eurózóna hitelállománya pedig 2%-kal, vagyis 262 milliárd euróval csökkenhet. A teljes spanyol hitelállományban 8,8%-os csökkenés várható, a betétállomány idén 6,1%-kal eshet vissza, ezt követően 2013-ban azonban ez utóbbi folyamat fokozatosan megfordulhat.

Az Ernst & Young szerint az olasz bankok eszközállománya 144 milliárd euróval csökkenhet, a vállalati hitelek 5,1%-kal, a lakosságiak 3,3%-kal eshetnek vissza. A nem teljesítő hitelek aránya itt 2013-ban 9,2%-on tetőzhet, ami 1999 óta a legmagasabb arány. Franciaországban vegyes folyamat bontakozik ki: a lakossági hitelek területén 5,2%-os csökkenést, a vállalati hitelezésben viszont 0,6%-os növekedést hozhat ez az év. Németországban mindként területen 1,6%-os bővüléssel számolnak.

A vállalati kötvénykibocsátások összege példa nélküli módon idén meghaladhatja a banki hitelkihelyezésekét Európában - vetíti előre a jelentés. Ez azonban inkább csak a legnagyobb vállalatokra lesz jellemző finanszírozási forma a jövőben is.

Re: Mi a baj a magyar adóssággal?

#558585 prospero Előzmény: #558578

Az emberek 90%-nak gőze sincs arról, hogy mi változott meg az alkotmányban, ugyanis nem veszik a fáradtságot, hogy elolvassák. Ez Magyarország. Európában pedig gyakorlatilag senki nem olvasta a magyar alkotmányt. Ergo a változtatás egy jó lehetőség arra, hogy véleményvezérek megmondják a tutit, hogy mit kell gondolni a magyar alkotmányról. Ha egy olyan beágyazottságú személy külföldön, mint mondjuk Magyarországon Simor András azt mondja, hogy az alkotmány rossz, akkor azok, akik hisznek Simor Andrásnak készek tényként elfogadni, hogy az új magyar alkotmány az európai értékekkel szemben áll. Az európai értékek helyére pedig bármi behelyettesíthető, ami az adott személynek fontos. Így lett Magyarországból pária, köszönjük meg a ballib oldalnak, akik még saját identitásukat sem merik vállalni egy önkormányzati választáson, de a parlamentben már azzal büszkélkednek, hogy lenyomták a Fideszt. :-)

Ez nem baltás mentalitás, hanem igazi úriember mentalitás.

Re: Mi a baj a magyar adóssággal?

#558578 Dr. ursi Előzmény: #558570

ezt én se értettem eddig hogy miért hasonlítgatnak a szintén volt szoci szomszédainkkkal, amikor mi leszakadtunk tőlük 2002-ben ! ezt valahogy elfelejti ez a sok hülye.

hogy az új alkotmányunktól is hogy ki voltak bukva, azt felejtve hogy mindegyik volt szoci ország rögtön csiált ahogy megszűntek a szovjetek előtte ill utána ahogy volt sorban a váltás csak mi nem. nekünk jó volt a 49-es ... komcsi alkotmány kiegészítve a szabadrabélás jogosságával.

na mindegy.

csodállak hogy van türelmed ezekhez az ostobábbnál ostobább bábokhoz :o) egy mókus hamarabb felfog alapdolgokat, poedig állítólag tudományosan bizonyított hogy a mókusok nagyon hülyék.

Re: Mi a baj a magyar adóssággal?

#558570 prospero Előzmény: #558559

Jól összefoglalja ez a cikk a lényeget, és lerántja a leplet a szoclib hazugságról, amely szerint azért nincs beruházás és növekedés Magyarországon, mert az Orbán kormány intézkedései csökkentik a befektetői bizalmat. Az, hogy a befektetők elvesztették a bizalmukat Magyarországban, sokkal inkább az örökölt fundamentális okokra (devizaadósság, és magas államadósság) vezethető vissza és a cikk igazolja amit korábban is írtam: nem a régió országaival kell hasonlítani a magyar teljesítményt, - mivel a régió országaitól már 2002-ben elkezdtük a leszakadást - hanem sokkal inkább a görög, spanyol, olasz folyamatokhoz. Azokhoz képest pedig Magyarország nagyon jól áll.

Re: Mi a baj a magyar adóssággal?

#558559 Dr. ursi Előzmény: #558552

jó hogy beemeled ezeket.

de a despota demagóg állib csöcsön szopózottaknak ez nem jut el az agyvelejükig, mert azt már rég kimosták.

és így ezek az összefüggések és tények nem zavarják meg őket butulásukban :o)