Regisztráció Elfelejtett jelszó

Politika totyik

Re: nincs cím

#573069 tozsdenyul Előzmény: #573050

Félreértettél. 2001-ben a hiány azonos időszakban volt 350 milliárd. Ehhez képest lett 650 milliárddal több, azaz összesen 1000 milliárd a hiány 2002-ben a kormányváltásig. Tehát a választási évben, a különbség volt 650 milliárd az előző évhez képest. Ennyivel költöttek többet, mint "általában".

Ez a 650 milliárd extra, a GDP kb. 4,5%-a (GDP 14500 milliárd körüli akkor), a szocik extrái (100 nap, nyugdíj stb...) és egyéb egyszeri tételek az év hátralévő részében tettek ki kb. 672 milliárdot.

Csak elgondolkodtatásra hoztam, ha sikerült, az már valami :)

"Bajnai tevékenysége számomra a no comment kategória, mivel az IMF pénzéből közel 3000 milliárd forintot vert el egy év alatt, amiből fenn tudta tartani a látszatot, hogy ő már mindent rendbe hozott."

Jaj, hát az MNYP?

:)

Re: nincs cím

#573050 prospero Előzmény: #573000

Ha megnézed bármely költségvetési év lefutását, akkor azt látod, hogy minden évben az első félév környékén elérjük, vagy meg is haladjuk a tervezett hiány 100%-át, és a második félévben normalizálódik a helyzet akár kiigazítások nélkül is.

Nem is értem, a 2001-es első négy havi adathoz miért akarod hozzáadni a 2002-es adatot mondván a 350 milliárdhoz 2002-ben további 650 milliárdot tett hozzá a Fidesz az első 4 hónapban.

Nehezen tudom elképzelni, hogy a Fidesz miatt szállt el 2002. A szocik duplázták a családi pótlékot, 50%-os közalkalmazotti béremelést jelentettek be, 13 havi nyugdíjat adtak, ez utóbbi önmagában egy GDP 1%-os kiadás volt. 2002-ben a hiány 9,3% volt! A GDP értéke kb. 17 ezer milliárd forint volt abban az időben, tehát a szokásos lefutás helyett, amikor a hiány a második félévben általában automatikusan csökken annak következtében, hogy az adóelőleg feltöltéseket ebben az időben még december 20-ig kellett megtenni ami azt jelenti, hogy a 4%-os gazdasági növekedés hatását (ami akkor 2000 milliárd forint volt - mármint a különbség) decemberben adózzák le a vállalatok pl. társasági adózásban tao feltöltési kötelezettség miatt (ez 16%-os kulccsal számolva pl. 320 milliárd többletbevételt generál a 6,6%-os hiányhoz képest). Ezzel szemben az első félév után még rádobtak egy nettó GDP 2,7%-ot, ami kb. további 460 milliárd forintott tett ki, tehát ahelyett, hogy a hiányt visszahozták volna 3-4% közelébe, amit mondjuk ami önmagában a tao feltöltéssel bekövetkezik, 460 milliárdot még rátettek, azaz 830 milliárddal rontották az ország pozícióját csak ebben az évben.

Bajnai tevékenysége számomra a no comment kategória, mivel az IMF pénzéből közel 3000 milliárd forintot vert el egy év alatt, amiből fenn tudta tartani a látszatot, hogy ő már mindent rendbe hozott.

Re: nincs cím

#573024 banyaiz Előzmény: #572917

Egyébként elméletileg bőven megvalósulhat miért ne? Annyira gödörben vagyunk csak felfelé kellene innen indulni.

Csak ennek volna néhány külső belső feltétele. Pl első körben egy épelméjű gazdasági miniszter. Aztán egy épelméjű gazdpol, jó külső környezet stb stb.

Fékeket és ellensúlyokat az Alkotmányból, választási rendszerből ellenőrző szervekből stb áttették a gazd polba. Kellenek sőt kívánatosak a fékek ellensúlyok csak szólni kellene nekik, hogy nem ezen a területen. :)

Biztos ismered a viccet a sündisznóról és a gyökérkeféről. Ez is olyan sok a fék ellensúly, csak az hely ahol érvényesül az nem ideális. :)

Re: nincs cím

#573019 banyaiz Előzmény: #572914

Amikor elkezdte működését még 5-6% gdp növekedésket jelzett előre ciklus 2. felére.

Miután az 1 éves előrejelzései is folyamatosan kínosan alakultak elővette a távoli jövőt. Gdp duplázás a távoli jövőben.

Csak egy dolgot kérdeznék tőle ezt a növekedést úgy képzeli, hogy az ő gazdpolja fennmarad ennyi időn keresztül, vagy esetleg azért ilyen optimista mert arra számít 10 év alatt csak átmegyünk normálisba és őt az NGM közelébe sem engedik, és ezért növekedésre is lesz esély? :) Nem mellékes körülmény ami tisztázást igényelne. :)

Re: nincs cím

#573010 Ricsi Előzmény: #572978

Na látod, ez itt a legnagyobb baj...

Kormányzati felelősség...

Annyira, de annyira szeretnék legalább 1 pártot, amelyik nem azt nézi, ellenzékben van vagy kormányon, hanem csak az ország érdekeit. Lehet, nem nyerne azonnal választást, de 1-2 ciklus alatt mindenki rájönne, végre egy csapat, amely nem a saját politikai érdekeit, hanem az ország érdekeit nézi.

Na, sajnos ilyen nincsen kis hazánkban. Ezért nem csípem sem a fijjúkat, sem a maszopot. Szeretnék egy rendes pártot, tudom, illúzió...

Re: nincs cím

#573009 tozsdenyul Előzmény: #573000

9,5% is lehetett az a hiány.

A 100 napos programról nettó költségnek 160 milliárdot találtam, viszont volt rengeteg egyszeri tétel, az év végi "extrakiadások" a GDP 3,8%-át tették ki.

Re: nincs cím

#573000 tozsdenyul Előzmény: #572956

Nekem más rémlik: 2001-ben az első négy hónapban a hiány (350 milliárd) kb. a GDP 2,4%-át érte el, 2002-ben a Fidesz ehhez még 650 milliárdot tett hozzá, amivel az első négy hónap után a hiány a GDP 6,6%-át tette ki.

A teljes évnyi hiány mennyi lett? 8,5%?

2002 bizony nagyobbrészt a Fidesz (már akkor is Matolcsy, nahát) miatt szállt el, és sokkal kisebb rész volt a 100 napos program.

Fenntartom a véleményem, az elkúrás már 2001 végén a Fidesszel elkezdődött, az első szoci kormány nem igazította ki az elkúrást, még rá is tett egy lapáttal, a második szoci kormány pedig kiigazította az elkúrást.

A mostani folyamatokat meg majd meglátjuk, nekem korai még ítélkeznem. De nem vagyok optimista jelenleg...

Re: nincs cím

#572978 prospero Előzmény: #572964

Miért ne szavazta volna meg? Nem az övé volt a kormányzati felelősség, ráadásul a kormánypártok állították, hogy megvan rá a fedezet.

Az ő szavazatuk nélkül is érvényesült volna a parlamenti diktatúra, ugyanis a kormánypártok szavazata is elegendő volt a többséghez.

Re: nincs cím

#572956 prospero Előzmény: #572937

Én is remélem.

2002 nem a Fidesz miatt szállt el, hanem a 100 napos program miatt. A kamattámogatásos forinthitel, 2001-ben 100 milliárd alatt, 2002-ben 100 milliárd fölött terhelte a költségvetést. Az 50%-os közalkalmazotti béremelés és a 13. havi nyugdíj minimum 500 milliárddal dobta meg a hiányt szeptembertől arra az évre.

Re: nincs cím

#572937 tozsdenyul Előzmény: #572912

Azért remélem senki sem róla fog példát venni.

2001 még rendben, 2002 elszállt, 2009 rendben, 2010 elszállt - hasonló várható most is.

Re: nincs cím

#572917 prospero Előzmény: #572915

7 év alatt duplázott Magyarország, most pedig elveszett évtizedről beszélnek 2008-tól számítva. Ha az elveszett évtizedből további 6 évig nem történik fellendülés csak a minimális 1%-os növekedés,a fennmaradó 9 évben is meg lehet csinálni, van már rá bizonyíték, hogy lehetséges.

Re: nincs cím

#572914 prospero Előzmény: #572785

Nem annyira degenerált, inkább arról beszél, hogyan lehetne bizonyos szerintem támogatható célokat elérni.

1998-ban a GDP 10280 milliárd forint - 2005-ben 22018 milliárd forint. Szóval egyáltalán nem lehetetlen 15 év alatt duplázni.

Re: nincs cím

#572912 prospero Előzmény: #572818

Hát ez újraválasztási szempontból hiba. Gyurcsány Ferencről kellene példát venni, 2004-es hiány 10% körül, 2005-ben pluszban különböző igéretek, 2006-ban újra is választották....

A 4K! nem csatlakozik a Bajnai-mozgalomhoz

#572911 Netmaster

"A 4K! nem csatlakozik a Bajnai-mozgalomhoz, de törekszik arra, hogy még a választások előtt megállapodást kössön a demokratikus erőkkel – közölte honlapján a párt.

A volt szocialista miniszterelnököt a „régi, igazságtalan rendszer részének” tartják, ezért nem látják értelmét annak, hogy belépjenek a mozgalmába."

http://index.hu/belfold/2012/11/13/a_4k_nem_csatlakozik_a_bajnai-mozgalomhoz/

Re: nincs cím

#572837 Ibiza Előzmény: #572832

ok dulifuli..nem te voltál a paraszt..ez egy gondolkodás mód..de te tudod..sokat változtál..biztosan oka van te dolgod.

Re: nincs cím

#572832 Ricsi Előzmény: #572796

Miután folyamatosan parasztozol és makizol engem, megkérlek, többet ne reagálj a beírásaimra. Eddig sem igazán válaszoltam neked, mert a stílusod igencsak alpári, de mostantól megkérlek, ne is foglalkozz vele, mit írok. Neked nem írok, legyen elég ennyi...

Re: nincs cím

#572819 banyaiz Előzmény: #572811

Bármilyen feltételt szabnak az az ország számára csak kedvezőbb lehet mint Tolcsy zseniális hátrabukfencei. :)

Az más kérdés, hogy a választás éve előtt egy IMF megjelenés az az álmoskönyvek szerint nem éppen az újraválasztást fogja eredményezni. Itt van a kutya elásva.