Regisztráció Elfelejtett jelszó

E-Star

törölve

#538957 nemértem Előzmény: #538877

" Ennél jobban viszont csak a magadfajtákat utálom,"

Moderátor bácsi, Pistike nagyon csúnyát mondott, ennek a töredékéért Lajoskát már ki tetszett zárni.

törölve

#538877 Előzmény: #538851

Csak azok kedvéért, akik nem olvassák/olvasták az említett topicot: Én voltam az, aki aki minden alkalommal kérte, szóvátette, sőt, a Magyarország topicban konkrétan egy "komolyabb" beszólással bevágta maga mögött az ajtót akkor, amikor az zsizsikezés, avagy a zsidózás megkezdődött, mert közöltem, hogy ehhez én nem adom a nevem.

Sőt mi több, ahol moderálhatok, ott ezeket ki is mostam a topicokból, mert ki nem állhatom az ilyen primitívséget, akár pro, akár kontra akar valaki a zsidókra témát terelni. Ennél jobban viszont csak a magadfajtákat utálom, aminek néha keresetlenül szoktam hangot adni, ami ugye PC kultúrában nem szokás, de normális helyen szokás, mert magyar embernek ami a szívén, az a száján és ezt senki se próbálja tőle megvonni, elég volt ebből az elmúlt idestova 70 évben.

Egyszóval, most bizonyítottad be azt, most mentél le végleg arra a végtelenül neoprimitív sötétségi szintre, amitől én már annyira undorodom, hogy inkább hagylak magad lejáratni a hazugságaiddal, rágalmazásaiddal, gyűlöletkeltéseddel, mert ez már akkora mocsok, amitől undorodom és csak megvetően elfordulok.

törölve

#538851 nemértem Előzmény: #538847

Helyesen " fogd "vissza magad . Esetleg " névrokonod volt a " Magyarország" totyikban? Mert ,hogy az bizony azt tette, amit leírtam.

törölve

#538847 Előzmény: #538838

"Olvasd vissza, ki bolsizik, zsizsikezik, hülyéz le egy írásában 5 féle ember csoportot."

Ez már kimeríti a bűntetőjogi kategóriát, tehát ajánlom, hogy fogjad vissza magad, mert ezzel a hozzászólssal átléptél a bűntetőjog területére, nevezetesen kimerítetted a nagy nyiilvánosság előtt elkövetett becsületsértés és rágalmazás minősített esetét is.

http://batki.info/index.php/a-ragalmazas-es-a-becsuletsertes/

@Kissherceg, kérlek, hogy tűntessed el a fenti hozzászólásokat. Nem moderálva, sóval felhintve. Köszönöm.

Re: Büdös a hitel

#538846 nemértem Előzmény: #538840

Nekem úgy tűnik, Vitriol úr szinte teljesen egyforma tartalmú bejegyzései érik lassan a 1000-es számot. ki is rágódik annyit?! Honnan veszem , hány kiló? A stílus mögött az ember van.

Nyertem ezen a papíron, aztán vesztettem is. Vitriol sehol nem volt akkoriban.

Remélem , értesz már, értesz már? / Á, NEM HISZEM/

törölve

#538841 Előzmény: #538821

"inkább egy sündisznót készítek fel a Rio-i olimpia lólengés számára, az is hasznosabb időtöltésnek igérkezik."

Nomen est omen :)

Re: Büdös a hitel

#538840 vincentlauria Előzmény: #538827

1) gáz vagy...

2) Honnan veszed hány kiló AT, és hogy jön az ide? NEMÉRTEM...

3) Lupin saga: bár hamarabb írta volna a tanulmányát Lupin! szakadjatok már le róla. komolyan übergáz.. Lupin megírta, az árfolyam lekövette.. mi a fuszt kell ezen ennyit rágódnod... gondolom vered a fejed a falba, miért nem hallgattál rá, ide meg írod az ellenkezőjét...

NEMÉRTEM NEM ÉRTELEK...

törölve

#538838 nemértem Előzmény: #538832

Valótlan, amit írsz. Olvasd vissza, ki bolsizik, zsizsikezik, hülyéz le egy írásában 5 féle ember csoportot. Amúgy , igen, elég kemény vagyok, ha muszáj, de nem arctalanul, és nem a tömeg mögé bújva. A többes szám helytelen.

Ja , és sajnos baromságokat ír, jobban mondva, csak egy bizonyos szint alatt nem tűnik annak.

Bizonyos szempontból olyan,mint a Fidesz retorikája. Baráti körben nem csinálnak titkot abból, hogy nem az írás tudókat akarják megnyerni szavazóknak.

Re: Büdös a hitel

#538832 taresz Előzmény: #538827

Feltételezem Ti oszt kemények vagytok, mint Tarzan sarka.

AT bõ tollú valóban, de nem ír(t) baromságot. Ti meg mivel nem tetszik le is hülyézitek, nácizátok elsõre. Gratula.

Re: Büdös a hitel

#538829 Pubertas Előzmény: #538817

Barátom, kinek van erre ideje????????????

Ez a fórum jelenleg elmegyogyó.

He-he, tükrözi elmeállapotomat:-) na de ez már nekem is sokk...

ja most jön hogy akkor ne olvassam

Re: Büdös a hitel

#538828 Arsene Lupin Előzmény: #538795

"Amennyiben csak egy / és sokkal több van/ beragadt befektető is látogatja az oldalt, részben reménykedve, hogy valami hasznos információhoz juthat/akkor semmi keresnivalója nincs itt a rovarirtó tanulmányainak."

Sajnálom a reménykedőket, de csótányok ellen az nem segít.

törölve

#538827 nemértem Előzmény: #538821

Észre vetted, hogy pl. a tüntetéseken, cigány ellenes demonstrációkon / nem tévedni, sajnos van okuk/ mindig az ilyen 21 kg.-os , tornából felmentett kis gizda péniszek a legharciasabbak?

Na, ez most miről is jutott eszembe? Elfelejtettem...

törölve

#538821 Nyeretlen_Keteves Előzmény: #538817

Vazzeg te tényleg beteg vagy(oszt nem kicsit). Szerintem csinálj büntetőügyet... biztos jó kapcsolataid vannak. Bár nem a magam nevében írom ezt, elvégre én még nem náciztalak le, de ha valaki így tett, biztos meg volt rá az oka ugye. Viszont azt látom, hogy te használod ezt a "liberálnáci" (ez igen!) izét... Mi van a szerzett jogaiddal??? Másnak is volt oszt kerályod sz@rt rá...

Végezetül, ugyan tényleg nem akarlak megbántani :-) de te egy szófosásban szenvedő szánalmas f@szkalap vagy (se több, se kevesebb). Megígérem nem foglalkozom veled a továbbiakban, mert nem érdemes ugye....inkább egy sündisznót készítek fel a Rio-i olimpia lólengés számára, az is hasznosabb időtöltésnek igérkezik.