Regisztráció Elfelejtett jelszó

Orbán a gazdaságról: esernyő és viharkabát is kell

Re: bóvli3.0

#464124 Előzmény: #464109

Nézd, mindig ugyanoda térünk vissza.

Az, amit most látsz, az a valóság. Amit eddig láttál, az volt a víz, amiben lélegeztetőgépen voltál, csak senkinek sem tűnt fel, annyira ügyesen oldották meg. MOST vagyunk a szárazföldön, most tisztul ki a költségvetés és most látjuk meg a valóságot. De még nem mindenki. Antigurunak írtam éppen azt, hogy csak két út van, az egyik a lakosságnyúz+ingatlanadós+bankokseggétkinyalni IMF/EU/szakértői kormány, a másik az Orbán féle elképzelés.

Magyarán, aki aggódik Orbán politikája miatt, hogy az nem sikerül, az megnyugodhat, mert utána jönne a szakértői IMF kormány, amely megcsinálja mindazt (a jelenlegi lakossági megszorításokon FELÜL), ami tavalyelőtt "elmaradt", pedig elvánák.

Ha van valami, amit elmúlt napok fényesen bebizonyítottak és egyebekben sehogy máshogy ki nem derült volna az ez.

Világosan két út áll előttünk.

EL KELL TEKINTENI AZ AZT KÉPVISELŐ SZEMÉLY(EK)TŐL.

El kell dönteni, hogy kinek mi a szimpatikus.

Az ország kifoszátása szép indoklással a lakosság sanyargatásán és az uzsoráslobbi felszabadításán keresztül, vagy az ország saját lábára állása ezek elkerülésével.

Ez a kérdés, válasszatok. Nem kell szeretni, vagy utálni azt, aki az ideológiát képviseli. De ne a személy miatt ítéljetek el valamit!! Mert csak annak az ellentéte az alternatíva...

Re: bóvli3.0

#464109 nemtoom Előzmény: #464089

Tudod, a víz felszíne alatt 2 méterrel lehet mondogatni, hogy van itt bőven levegő. Az igazság viszont az, hogy ott csak hal élhet meg. Helyére kelene már tenni, hogy maradunk tüdővel lélegzők, vagy növesszünk kopoltyút, de ez a mostani állapot nem tartható fenn.

Másképpen fogalmazva: "Nyilván valóan meg lehet magyarázni a dolgokat..." Ismerős a szöveg? Nem oly régen még a másik pojáca mondta. Most megint csinálnak nagyjaink valamit, és megint csak a "végén csattan az ostor, ezredes!"

Re: bóvli3.0

#464089 Előzmény: #464072

"Ne gondold, hogy ellenemre lenne, amiben reménykedsz. Egész egyszerűen csak nem hiszem el, hogy miután senkivel nem maradtunk beszélő viszonyban, bárkitől is kaphatnánk támogatást."

Próbálj megízlelni egy gondolatot.

Próbáld megízlelni, hogy nincs szükésgünk támogatásra.

Próbáld megízlelni, hogy eddig azért adósodott el ennyire az ország, azért rabolták szét, azért akarták kirabolni a magyar vállalkozásokat és a lakosságot, hogy a hazugság fennmaradhasson, és ennek következtében szó szerint kamionszámra hordják ki innen a pénzt.

Ha jobban megnézed, valójában most látható igazán, hogy micsoda árat fizettünk a felül, és minden alapot nélkülözően a piactól elszkadtan értékelt forintért.

Tudod mi történik most? Az, hogy úgy hozzászoktak a hazugságokhoz arrafelé is, hogy egyszerűen nem hiszik el, hogy mi azt nem akarjuk tovább fenntartani és tényleges piaci alapra akarjuk az országot helyezni, azaz a finanszírozást piaci alapúra helyezni - akár LÁTSZÓLAG drágábban is, de valójában mivel tiszta összegek, ezért sokkal olcsóbban - a forintot pedig EUR reálértékben tartani, és nem arra borzalmas pénzeket elkölteni. Magyarán, hogy ÖSSZESSÉGÉBEN kevesebb legyen a kiáramló pénz.

De gondolj csak arra, hogy miért ordítottam én errefelé, és szidtam az MNB-t, mint a Bokrost?! Hogy HAZUGSÁG hogy nőtt az államadósság, és nézzed csak meg, alig pár nap múlva mit is láthatsz? Azt, hogy nemhogy nem csökkent a devizatartalék a végtörlesztés miatt, hanem éppen ellenkezőleg, brutálisan növekedett. Mondhatni, majdnem annyival, amennyi forrást idén be kellene vonni.

Mit is jelent ez?

Azt valójában, hogy a kreatív költségvetés miatt az összes hiány, veszteség, adósság a kormánynál kerül kimutatásra, az összes nyereség, tartalék pedig az MNB-nél, és ez a kettő nincs szinkronizálva, összehozva, egy táblázatba rendezve.

Namármost, természetesen minden országnak van több-kevesebb tartaléka, minden kormánynak van több-kevesebb tartaléka, de nem fogsz tudni olyan országot mutatni Magyarországon kívül, amelynek több a devizában fennálló tartaléka, mint a tartozása.

Olyat meg az egész világtörténelemből nem tudsz mutatni, amikor azt, hogy valakinek több a pénze, mint az adóssága, azt finanszírozhatatlannak nevezzék.

Azt meg végképp nem, hogy egy ilyennek több adósságot akarjanak a nyakába sózni.

Egyszerűen lássad meg, hogy ezek hozzászoktak az innen kipumpált extraprofithoz, és most döbbenten nézik, hogy az a sarc nem fog megérkezni és az náluk bizony hiányozni fog a bevételek közül. MEG VANNAK DÖBBENVE, hiszen az elmúlt 20 évet abban a kényelmes életben élték le, hogy itt idióta kiszolgálók ülnek és ez az ingyenpénz nyugodtan beárazható akár 1000 évre is.

Most nem tudnak mit csinálni.

"Haragban vagyunk az EU minden fórumával"

Csak a HAMVAZS szekcióval.

"Saját magunknak kellene talpra állni, de ezt ennek e csontvázra lerágott országnak jelentős segítség nélkül nem fog menni."

Látod, ahogy fentebb írtam, próbálj megízlelni egy ÚJ gondolatmenetet.

SAJÁT MAGUNKNAK KELL TALPRA ÁLLNI, aminek az első lépése az, hogy NEM FOGADUNK EL SEGÍTSÉGET, mert akkor éppenhogy kiszolgáltatottak leszünk és nemhogy talpra nem tudunk állni, hanem még a lábainkat is eltörik, hogy nehogy talpra álljunk.

Egyszerűen NEM SZORULUNK SEGÍTSÉGRE, mert mi finanszírozzuk jelenleg is a külföldet... ők szorulnak ránk. Tessék már észrevenni!

Re: bóvli3.0

#464072 nemtoom Előzmény: #464067

Ne gondold, hogy ellenemre lenne, amiben reménykedsz. Egész egyszerűen csak nem hiszem el, hogy miután senkivel nem maradtunk beszélő viszonyban, bárkitől is kaphatnánk támogatást. Haragban vagyunk az EU minden fórumával, beleértve mostmár a néppárti frakciót is. Sikerült a szomszédos országokat elvadítani, a pénzvilággal nagyképűek voltunk, Kína, és az arabok semminek néznek, Oroszország pedig nem egyhamar fogja megbocsátani a válást.

Saját magunknak kellene talpra állni, de ezt ennek e csontvázra lerágott országnak jelentős segítség nélkül nem fog menni.

Re: bóvli3.0

#464067 Előzmény: #463929

Leminősítés->forint erősödés. ROTFLMAO

Kezd kimerülni az uzsorások fegyvertára :D Még a végén mindent vinni és nyerni fogunk...

bóvli3.0

#463929 nemtoom

Leminősítette Magyarországot a Fitch Ratings, ezzel mindhárom nagy hitelminősítőnél bóvli kategóriába került a magyar államadósság.

A Fitch Ratings hitelminősítő befektetésre nem ajánlott kategóriába minősítette le Magyarország devizában és forintban fennálló államadósságának besorolását. A társaság további leminősítés távlati lehetőségére utaló negatív kilátást adott az új besoroláshoz.

Orbán, Simor, Matolcsy, Fellegi

#463841 nemtoom

Orbán: Minél gyorsabb IMF-megállapodás a cél

2012. 1. 6. 10:38|Utolsó módosítás: 2012. 1. 6. 10:48|Gazdaság » Gazdaságpolitika

A miniszterelnök a Simor Andrással, Matolcsy Györggyel és Fellegi Tamással tartott válságmegbeszélést követően leszögezte: fel sem merült a bankbetétek zárolása.

A miniszterelnök elképesztőnek nevezte a pletykát, amely szerint a kabinet zárolná a magán bankbetéteket. Hozzátette: Nem merült fel a jegybank devizatartalékának felhasználása sem. Orbán Viktor közlése szerint a kormány mandátumot adott Fellegi Tamás tárcanélküli miniszternek az IMF-fel való tárgyalásokra és az előzetes megbeszélések időpontjait jórészt rögzítették a nemzetközi szervezetekkel. A miniszterelnök leszögezte: gyors hiteltárgyalásokra számít.

Hozzátette: nem intrepretálja a jegybank álláspontját, az MNB-törvénnyel kapcsolatos vitát pedig folytatják az EU-val. Mint mondta, továbbra is együttműködnek Brüsszellel, a javaslatok nagy részét elfogadták.

A miniszterelnök elmondta: Simor András jegybankelnök kezdeményezte a mai találkozót a bizalom megerősítése érdekében. A jövőben napi szinten tartanak egyeztetést a kormánytagok és az MNB a forint biztonsága érdekében. Hangsúlyozta: a kormány támogatja a Nemzeti Bankot a forint támogatására irányuló törekvéseiben. Mint mondta, gazdaságpolitikai fordulatra csak az év második felében számíthatunk, az első félév pedig komoly nehézségeket hoz majd, a növekedés alapja a miniszterelnök szerint az uniós mentőalap megfelelő működése lesz.

Re: Egy janicsár nem adja fel!

#463302 nemtoom Előzmény: #463249

Járai Zsigmond nem mondott le a Költségvetési Tanácsban betöltött funkciójáról - mondta Missura Gábor, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának titkárságvezetője az MTI kérdésére.

Hozzátette: "Járai Zsigmond egyben az Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági elnöke is, amely pozíciót szintén betölti."

Na ezért! Egy janicsár nem mond le. Főleg nem ha még szpáhi, akindzsi és tüffendzsi is.

Egy janicsár nem adja fel!

#463249 nemtoom

Járai besokallt?

A Világgazdaság Online piaci forrásokból származó információi szerint felajánlotta lemondását a Költségvetési Tanács elnöke.

A hír azért meglepő, mert korábban a jegybank és a PSZÁF összeolvasztásának terve kapcsán sokan nem zárták ki, hogy Járai Zsigmond lehet az összevont intézmény feje. A Költségvetési Tanács (KT) ugyanakkor az utóbbi időben több aggályt és kritikát is megfogalmazott a kormány gazdaságpolitikájáról, például a költségvetéshez benyújtott tavalyi módosító javaslatokkal kapcsolatban – emlékeztet az internetes lap.

A KT jelezte azt is, hogy véleménye szerint a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseinek nyugdíjkasszába történő átirányítása csökkenti a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát és előreláthatóságát, így növeli a kockázatokat.

A Világgazdaság Online emlékeztet rá, hogy egy novemberi konferencián Járai Zsigmond arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdaságpolitikának sokkal kiszámíthatóbbnak kell ahhoz lennie, hogy a gazdasági növekedés elindulására esély legyen. Az is régóta ismert, hogy Matolcsy György és Járai Zsigmond nem ápolnak egymással baráti viszonyt - írja a lap.

Néhány hónappal korábban, a Költségvetési Tanács elnöke ugyanakkor még úgy véli,jó irányba halad a magyar gazdaság, a növekedés beindult. Az ÁSZ honlapjára feltett beszámoló szerint Járai Zsigmond kijelentette: úgy tűnik, hogy a válság valószínűsége kisebb, mint egy évvel ezelőtt. Azt mondta, az elmúlt évben a magyar gazdasággal szemben megnőtt a bizalom, beindult a növekedés, heroikus munkát végzett a magyar kormány.

no pasarán!

#463114 nemtoom

Bár a kereslet a múlt héten lefújt 3 éves aukcióhoz hasonlóan lanyha volt, az ÁKK ezúttal csak az elfogadott mennyiséget vette vissza 35 milliárd forintra. Az elfogadott hozamok átlaga 9,96 százalék lett, ami bő 2 százalékponttal múlja felül a két héttel korábbit, a szerdai másodpiaci benchmarkot pedig 116 bázisponttal.

Mindez az IMF-tárgyalódelegációt vezető Fellegi Tamás mai tájékoztatóján elhangzottakat követő halvány forintkorrekciót is semmissé tette, a hazai deviza újra esésbe váltott. Röviddel az aukció után az euró 322,80, a dollár 251,40, a svájci frank 265 forinton állt.

Re: Hozam: 10%

#462843 lagwagoner Előzmény: #462832

Ezt akartam is kérdezni: Magyarországon hol van baloldal, hol van jobboldal? Értékrendben.

Minél inkább megyek jobbra, annál jobban vörösödik. A baloldal meg egyenlő a korrupcióval.

Re: Hozam: 10%

#462832 nemtoom Előzmény: #462818

Rühelem az álbaloldalt, és rühelem az áljobboldalt. Egyáltalán a politikát, és a politikusokat amblokk. Amit el akartam nyöszörögni az az, hogy Gyurcsány ámokfutása után egy megfontoltabb irányvonal alakult ki. Ugyanerre lenne szükség a mostani, sokkal nagyobb szarban. Ha ez a baloldal imádata, lelked rajta.

Re: Hozam: 10%

#462818 Sumér harcos Előzmény: #462805

"Bajnai megfontoltan, kapkodás nélkül és az országot nem még nagyobb bajba sodorva lépkedett. (anélkül, hogy az mszp-szdsz tetteit valaha is eelfelejteném) Nagyon nehéz helyzet volt, de a hit az országon belül sem omlott össze"

hát bááz én nem akarlak sértegetni ilyen mondatok után,de....lassan az egész stocky is egy balodal imádó katyvasz....

Re: Hozam: 10%

#462805 nemtoom Előzmény: #462599

Bajnai megfontoltan, kapkodás nélkül és az országot nem még nagyobb bajba sodorva lépkedett. (anélkül, hogy az mszp-szdsz tetteit valaha is eelfelejteném) Nagyon nehéz helyzet volt, de a hit az országon belül sem omlott össze. Ez a mai magyar helyzetről már nem mondható el. Hogy értsd mire gondolok: "Nagy vagyon már nincs az országban. A kispolgárok is egyre nagyobb ütemben viszik valutára átváltott forintjukat külföldre." (és a fidesznek sem lehet soha elfelejteni, hogy mibe sodorták a lakosságot)

"És ez nem igaz, és ez éppen most derül ki és éppen most kerül oda a adósbesorolásilag, forint árfolyamilag az ország, ahol eddig kellett volna lennie - csak a jó csinovnyikoknak eltűrték, mert őket megtűrték, hiszen gátlástalanul szolgáltatták ki az országot és adtak el mindent sz@rért-hugy@rt bárkinek." Tehát a jó csinovnyikkal jól kiszúrtak az alacsony forintárfolyammal, hogy drágán tudjon importálni, míg a mocsoréknak meg jól megemelték, hogy olcsón tudjon exportálni? vagy pont fordítva? vagy hol ezt - hol azt kapod elő, de néha rossz helyre nyúlsz?

És kérlek, ha válaszolni akarsz, akkor csak röviden, mert 10 sornál többet nem fogok tőled elolvasni.

Re: MOL

#462800 lagwagoner Előzmény: #462794

Nagyon örülök, hogy "nemzeti érdek" jelszóval orosz pénzemberek profitrealizálását finanszírozta a magyar kormány, lokális árfolyamcsúcson. Eközben ennek a (30-40%)veszteségnek töredékéből meg lehetett volna oldani az orvosok követeléseit, hogy ne hagyják el Magyarországot.

Bár a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság is nemzeti érdekből lett atomhatalom, miközben a nép éhezik. Tehát annyira nem unortodox megoldás.

MOL

#462794 nemtoom

"...Aztán ott a Mol, amit méregdrágán sikerült visszavenni az oroszoktól, s ha most kéne újra eladni, azzal szembeköpnék magukat, hiszen elherdálnák az állami vagyont. Egy kényszereladásra csak jóval piaci ár alatt kerülhetne sor, ami a mai árfolyamok mellett számításaink szerint 30-40 százalékkal lenne a bekerár alatt, 150-200 milliárdos árfolyamveszteséget okozva. Mit is mondtak a visszavétel után?

A Kormányt nem a rövid távú pénzügyi és politikai haszonszerzés, hanem a hosszú távú stratégiai gondolkodás vezette a MOL 21,2 százalékos részvénycsomagjának visszavásárlásakor. A Kormány továbbra is arra törekszik, hogy gyarapítsa a nemzeti vagyont és megerősítse az állam tulajdonosi szerepét a nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelentőségű vállalatokban - szögezi le a tájékoztatóban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. ..."

Re: Hozam: 10%

#462599 Előzmény: #462527

Elnézést, hogy félreértettél, de kérlek olvassad újra - nem azt írtam, hogy rosszul gondolod, vagy írtad, hanem új bekezdésben azt írtam, hogy egyebekben egyre kevésbé tudom felfogni azt a fajta szelektív emlékezetet, amely elfelejti, hogy 2010-ben rettenetesen nem volt rendben az ország, és hogy azóta többé-kevésbé semmi olyan nem történt, ami még Bajnaiék regnálásakor nem került szóba.

Ha úgy tetszik, akkor nem azért ilyen szakadt most a busz, mert azzá tette a sofőr, hanem azért, mert ilyen volt korábban is, csak elrejtették előletek a színes szélesvásznú szemüvegekkel.

Semmi olyan nem történik most adóügyileg, vagy gazdaságpolitikailag, ami nem történt volna meg, ha 2010-ben marad az előző sofőr, csak annyi, hogy most nincs romeltakarítás a polgárháború után és hogy ennek a sofőrnek állandóan a papírját nézegeti az összes rendőr, meg a teljes HAMVAZS médiumok úgy próbálják meg beállítani, hogy előtte minden rendben volt.

És ez nem igaz, és ez éppen most derül ki és éppen most kerül oda a adósbesorolásilag, forint árfolyamilag az ország, ahol eddig kellett volna lennie - csak a jó csinovnyikoknak eltűrték, mert őket megtűrték, hiszen gátlástalanul szolgáltatták ki az országot és adtak el mindent sz@rért-hugy@rt bárkinek. Akár egy egész tópartról van szó, akár a vízvagyonról, akár repülőtérről, akár manyupról, itt bármit el lehetett olcsón vinni, csak szólni kellett, hogy kinek mire van szüksége és a készséges helytartóság máris kiszolgálta az igényeket.

Így épültek völgyhidak a síkvidékre, magashegyi alagutak síkvidékre, hiszen a Strabagnak kellett a dokument, hogy ők ilyet is tudnak építeni, errefelé meg van elég hülye hozzá, hogy ezt még meg is finanszírozza.

És hol a sofőr?

#462530 nemtoom

Történelmi mélypontjára esett a forint az euróval szemben. Tegnap egész nap szenvedett a forint, csak nem akart talpra állni nap végére sem. A ma kereskedés szinte esemény nélkül zajlott, aztán egyszer csak megindult az árfolyam.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 19,93 pontos nyitás után erősen csökkent szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 16.650,17 ponton állt, ami a keddi záró értékéhez képest 339,81 pontos, 2,0 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 319,88 ponttal alacsonyabb.

11:08

Egy euró 319,48 forint, míg 1 CHF 262,21 forint volt a bankközi kereskedelemben 11 óra után nem sokkal.

10:56

Újabb csúcs dőlt meg, az országkockázati felárunk soha nem volt ilyen magas, mint most. Utoljára 2009 márciusában, a nemzetközi válság elmélyülésének idején döntött rekordot a CDS-árazásunk Londonban.

Re: Hozam: 10%

#462527 nemtoom Előzmény: #462468

A busz: Magyarország. A mindenkori sofőr a négy évente négy évig uralkodó mindenkori választás-győztes formáció. És ennek a mindenkori sofőrnek az a dolga, hogy a járművét rendben tartsa. Főleg ha azért lehetett a sofőrje, mert ő ígérte érte a legtöbbet, megmondta honnan-hova, mikor és mennyiért szállít. Ehhez képest mára lerohadt az egész, csak a lejtő miatt gurul még, fogalma sincs hogy hol van és azt sem tudja hogy mit kéne csinálnia, egyszóval nem ért hozzá.

A manyup témát én az idestova 130 bejegyzésemben egyetlen egyszer sem hoztam szóba, tekintve hogy abszolut nem érint, éppen úgy ahogy a végtörlesztés sem. Valakivel összekavarsz.