Egyébként érdekes, hogy 2008as nehéz napokon is sűrűn járkált hozzánk IMF.
Sok mindent úgy sem tudunk meg, mi van a háttérben.
Egyébként érdekes, hogy 2008as nehéz napokon is sűrűn járkált hozzánk IMF.
Sok mindent úgy sem tudunk meg, mi van a háttérben.
"És igen..sokkal kevesebb a végtörlesztők végleges száma."
Minél lenne kevesebb? Még két hónap hátra van és akkor a Karácsony-December 30 közötti rohamról szót sem ejtettünk. Szerintem éppen az várható, hogy jóval TÖBB lesz a végtörlesztő, mint amit várnak.
lassan fel kell ismernünk, hogy USA egy másik kontinensen helyezkedik el.
Mi beletartozunk abba a kontinensbe, aminek államai igen nagy bajban vannak, vegyük ki ebből a németeket. Magyarországon meg egyelőre semmi pozitív fejlemény. Csúszunk a lejtőn, az tény. Borzasztóan zavar engem a gázolaj emelkedés is, ami kihat a szállítókra, a fogyasztói árak emelkedésére. Fogyasztói árak szedik ki a pénzt a zsebünkből, mellette elgyengül a forintunk is, ami szintén nem túl bíztató. 2008ban 315ös EUR/HUF szintnél tiszta para volt, Államcsőd, bankcsőd vízionálások.
Most 308as szinten elég kellemesen elvagyunk.
Csökken ingatlanjaink értéke, szívják a vérünket. Mellette emelkedő hitelek, álló kamatkörnyezet, álló gazdaság, csökkenő fogyasztás.
örömre nincs ok. Max egy nemzetközi hangulatot lehetne követni fel.
ja és tán ma tárgyalunk imf-el..
kötünk velük egy nagyon nagyon elővigyázatossági hitelkeret megállapodást..nekik nem lesz presztizs veszteség..- nem hajtjuk el őket -nekünk meg garancia.
Ennél azért nagyobb izmozásra számítottam reggelre. Talán azért is bizonytalanodtak el kint is egy picit, mert Usa olyan fontos szinteknél van, hogy egy mai esetleges emelkedés, és annak megtartása a napokban a kritikus szintek fölött, már komolyan veszélyeztetné a bear piacot, és azt nem sokan hiszik el egyelőre, hogy ez bekövetkezhet, többek között én sem. Én is lefordulásra számítok ma kint, előtte persze még megszivathatnak minket a jó öreg futilövéssel. Azért ez szánalmas, hogy ezzel az apró kis "játékkal" tulajdonképpen szét szivatják amcsik európát.
forgalom a december végét idézi már...magyarul : NULLA
na jó csak usa szinte éves csúcsai alatt...mi meg? szóval mit szabályoz...röhej az egész...
mert olcsó..ha eurban számolod..az sem biztos leminősítenek minket...sőt..
gyenge hazai valuta kifejti kedvező hatását.. az nem érdekes 200mrd-ot bukik lakosság rajta.
És igen..sokkal kevesebb a végtörlesztők végleges száma.
ahhoz képest ami tegnap ment USA -ban ez egy phos....azthiszem ráadok ma is..had zuhanjon be.
Opété mire hősködik,a végtörlesztésre v. a gyenge forintra?
ma berneki pásztor beszél..fontos usa adat nem lesz.. felmehetünk kicsit..
ma berneki pásztor beszél..fontos usa adat nem lesz.. felmehetünk kicsit..
Forint elgyengült 309.3ra eur-val szemben.
Futik csökkenőben még. KT negatív, a promptosok miatt
jaj de megszívtam a tegnapi longot..most kapcsoltam be, és nyitóban szépen el is adtam...-70pont.
Tegnap 700 alatt zártakat én már rá is dobtam, lehet hogy kicsit korán, majd elválik.
jaja,tudhatjátok, hogy ami a Ti gondotok, azaz enyém is :) szép tételek vannak