Csak azt szerettem volna mondani, hogy Kozma Lajos tervei alapján épült Átrium házban (az átrium mozi épületében) a Margit körúton árultam egy ilyen jellegű lakást Művész lakás volt a tetőtérben, hatalmas tetőterasszal, ahova szintén ilyen nagy frontú erkélyajtóról lehetett kimenni. Annyi, hogy ez a margit körúti lakás egy szintes volt. Nagyon kegyetlen volt, hogy a lakás kisszobájából leválasztott ficakban volt a liftnek a gépháza. Számomra nagyon ijesztő volt, hogy kinyitottam egy ajtót, mintha belépnék egy fürdőbe egy szobából, és egy óriási liftkerékkel találom szemben, ami tekeri a kötelet fel, húzza a liftet. Nem tudom abban a szobában hogy lehet így élni, de az embereknek kell a feeling.
Elég veszélyes is volt az egész, mert az összes Margitkörúti ház tetejéről át lehetett jönni ebben a blokban, vagyis a másik házak tetejéről arra tévedt idegen simán benézet minden helységbe, még a fürdőbe is, ha úgy akarta.. gondolok itt betörési szempontokra..
Még valami. Nappali ezzel a kinyitott terasszal klasz volt, de meg volt erőszakolva ez a feeling. Nekem a képen látható terasznak mondható valami is meg van erőszakolva. Mit értek ez alatt? Terasznak mondható a tetősíkba bevágott kis kiülő? Nekem más a terasz. Borzasztóak azok a fekete borítások, mint széntől, koromtól kopott vaslapok, amik borítják körbe a falakat, kéményeket. Nekem nem tetszik az az érzés ami ott látható a besülyesztett lukban, és bárhova nézek kéményeket, cserepeket, borított falakat látok.
Ezen Margit körúti lakásnak terasza sem volt számomra igazán terasz, holott az egész 20méteres utcafront a lakáshoz tartozott, de kb 1.5méter széles sávban..
Képen mutatom a netről bányaszott képet a margit körúti Átrium házról, annak teraszát jelőlve a lakáshoz.
http://postimage.org/image/5anh9bpor/