1. rész: Mégsem az öngyilkosság az egyetlen kiút
http://index.hu/video/2012/01/16/siket-vak_1/
2. rész: A pokol, ahol még sötétség sincs
http://index.hu/video/2012/01/19/siket-vak_2/
3. rész: Nem tudjuk mit éreznek, mit gondolnak
1. rész: Mégsem az öngyilkosság az egyetlen kiút
http://index.hu/video/2012/01/16/siket-vak_1/
2. rész: A pokol, ahol még sötétség sincs
http://index.hu/video/2012/01/19/siket-vak_2/
3. rész: Nem tudjuk mit éreznek, mit gondolnak
50 év, 50 rövid mondat, 50 segítő, pozitív igazság.
"1. Az élet nem igazságos, ennek ellenére jó.
2. Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést
3. Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
4. A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik, tartsd velük a kapcsolatot.
5. Ne vedd magad túl komolyan. Senki más sem teszi."
http://pozitivnap.hu/kulfold/a-vegen-csak-az-szamit-hogy-szerettel
A maradék 45 a linken. :)
Egészen más perspektívából: egy Down-szindrómás zenész története (videóval)
„A fogyatékos emberek száma Magyarországon a 2001. évi népszámlálás adatai szerint 577 ezer fő, ami jelentős növekedés az 1990. évi népszámlálás adataihoz képest, akkor 368 ezer fogyatékos személyt tartottak nyilván. A 2001. évi adatok szerint a különböző fogyatékossági típusok megoszlása az alábbiak szerint alakult: mozgáskorlátozottak: 43,6%, vakok és gyengénlátók: 14,4%, értelmi fogyatékosok: 9,9%, siketek és nagyothallók: 9,2%, beszédhibások: 1,3%, egyéb: 21,6%. A fogyatékosok emberek számának növekedésével, illetve társadalmi jelenlétük erősödésével számos olyan társadalmi és szociális probléma merült fel, melyeket a törvényhozás nem hagyhatott figyelmen kívül. Több törvény, egyéb jogszabály is „megérett" a módosításra, vagy esetleg hatályon kívül helyezésre.“
"Dörnyei Tamásról, a kerámiaműhely munkatársáról már mécsest is neveztek el társai- a Down- szindrómával született férfi közel húsz éve tagja a társaságnak. Bár hétköznapjait egy otthonban tölti- egyedüli foglalkoztatottként társai közül-, hétvégére öt testvére valamelyikéhez s annak családjához látogat. Mint mondják, számukra teljesen természetes az, hogy Tamás sérült, sőt- a nagyvilág kételyeit ő maga oldja nyitottságával, barátságos viselkedésével. Tamás bár szavakal nehezen fejezi ki magát, kreativitása, kedves lénye a muzsika nyelvén is megmutatkozik. Autodidakta módon tanult meg furulyázni. Játszik zongorán, énekel és a Parafónia zenekar szilofonistájaként a társulattal igazi világutazóvá vált. A zene mindenkié egyesület külföldön nagy elismerésnek örvend- fellépéseiknek köszönhetően Tamás többek között már Lettországba, Litvániába, Németországba is eljutott."
Karmák - Hétköznapi hősök: http://www.karmak.hu/
"Hiánypótló társadalmi célú alkotás készült Láthatatlanok címmel a közelmúltban a fogyatékkal élõ embertársaink életérõl, megdöbbentõ elszigeteltségérõl, sokszor szégyenteljes kiszolgáltatottságáról. Verdes Tamás és Takács István Gábor, a TASZ, azaz a Társaság a Szabadságjogokért független emberi jogi szervezet munkatársai nem csupán a szakemberek kompetenciájával, hanem a fogyatékkal élõ emberek iránti szeretettel, felelõsséggel nyúltak a témához. Filmjüket láthatóan nem a szikár tudományos kutatási szemlélet, hanem az empátia, „alanyaik” iránti elkötelezettségük, a közvélemény felrázásának, szembesítésének szándéka jellemzi. A filmet nyáron a Duna Televízió is levetítette. Verdes Tamást kérdeztük a film elkészülésének körülményeirõl."
"A születések számának csökkenése kapcsán országunk elöregedésének rémképét festik elénk. Ez a félelem érthetetlen számomra. Először is: nem az öregek, hanem a fiatalok eltartása jelenti a nagyobb gondot. Gyermekeinket 15-20, s ha tovább tanulhatnak, 25 éven át kell eltartanunk, mire keresőképessé válnak, míg öregjeink közül kevesen élik túl ennyivel a nyugdíjkorhatárt, különösen, ha azt meg is emelik. Ezen kívül a növekvő gyermekek ruházása, taníttatása jóval költségesebb, mint az idősek eltartása, akár családi, akár társadalmi szinten.
Az elöregedéssel fenyegetőzni enyhén szólva demagógia-gyanús. Nem hallunk arról, hogy a nyugdíjasok a saját eltartásukhoz szükséges munkát már korábban elvégezték. E helyett felvilágosítanak minket, hogy ez csak elvben van így, valójában a tőlünk levont nyugdíjjárulék nem a saját majdani nyugdíjunkhoz, hanem a mai öregek nyugdíjához szükséges, mi majd az akkori keresők munkájából kapjuk a nyugdíjunkat, s ha nem lesz elég dolgozó, csúf világ jön. Ez azonban épp a kapitalista gazdaságban, ahol a tőke értékesebb az élőmunkánál, furcsa érvelés; nagyjából azt mondja ki, hogy az állam elsikkasztja egyéni tőkénket. Ha nem az állam vonná a nyugdíjjárulékot, hanem ki-ki maga tenné félre, az öregek eltartása nyilván nem függne a népesség ingadozásától, csak a pénz értékének változásaitól.
Nem hallunk arról, hogy létszámuk csökkenése nemcsak terhet jelent a fiataloknak, hanem jelentős könnyebbséget is. Ha a családban egy gyermek van, a családi tulajdon koncentrálódik, a testvérek számának növekedésével viszont megoszlik. Az egyke általában örököl lakást a szüleitől vagy nagyszüleitől, míg annak, akinek több testvére van, erre kevés az esélye. (Ahogy kevésbé anyagi jellegű javak megszerzésére is, pl. arra, hogy taníttassák.) Világunkban a lakásszerzés teljes életműnek számító feladat, sokkal nagyobb teher, mint az idősek eltartása.
Nem hallunk arról, hogy a társadalom elöregedését bármi módon kapcsolatba hoznák a munkanélküliséggel. Ha ilyen gondot jelent a keresőképes korúak számának csökkenése, miért növekszik a keresőképes munkanélküliek száma? Az ő eltartásuk az igazi fényűzés, míg munkába állításuk nemcsak a saját maguk, hanem az öregek eltartásának terhét is megoldaná. Ha viszont a munkanélküliség léte, mint mondják, gazdasági szükségszerűség, úgy ez a probléma nem az elöregedésből, hanem gazdasági berendezkedésünk hibájából fakad.
Az igazán súlyos szemléleti fogyatékosság, hogy kizárólag emberekben, emberi munkában gondolkodunk. Azt mondjuk, a nyugdíjasokat és más eltartottakat a keresők tartják el. Bizonyos értelemben így is van, de az emberi munka megélhetési forrásainknak csak egy részét jelenti, ráadásul mind kisebb jelentőségű részét. Ideje észrevennünk, hogy nemcsak a munka, hanem elsősorban a természet tart el bennünket. Ezért már a jelenlegi népesség mellett is tragikusnak mondható a helyzetünk, ami a további szaporodással gyorsulva romlik.
Az emberi tevékenység önmagában véve nem hoz létre javakat. Hiába lesz öregkorunkra sok-sok dolgozó az országban, a puszta létükkel is egyre jobban kifosztott természet maradékából a legkeményebb munkával sem tudják kisajtolni a saját megélhetésükre valót, nemhogy másokat is eltarthatnának.
Ahhoz, hogy az öregek (és fiatalok) eltartása ne jelentsen túl nagy gondot, természeti tőkénkre kell legjobban vigyáznunk, amit pedig már a mai népességünkkel is nagyrészt feléltünk. Gazdasági, szociális, kulturális (azaz bármilyen) szempontból a még elérhető legnagyobb biztonságot nem a születések számának növekedése, hanem a csökkenése adja."
"Az alábbi videón látható amerikai nő anyja hét és fél hónapos várandós volt, amikor úgy döntött: megöleti kislányát. Ilyen előrehaladott állapotban már az úgynevezett vegyszeres feltöltést alkalmazzák, ami abból áll, hogy az anya méhébe sós oldatot fecskendeznek, amit lenyel a baba, az pedig szétégeti őt. Az anya pedig megszüli a halott magzatot 24 órán belül. A halálra ítélt lány, Gianna Jessen viszont mindenki meglepetésére élve született."
http://konzervatorium.blog.hu/2011/09/20/a_lany_aki_tulelte_az_abortuszt_gianna_jessen_vallomasa
"A Bátor Táborról – hála sikeres marketingjének – lassan mindenki kezdi tudni, mi fán terem: krónikus beteg gyerekek élményterápiája. De hogy milyenek ezek a krónikus betegek, vagy mitől válik terápiává az élmény, azt csak azok tudják, akik belülről ismerik. Gyerekként hét és tizennyolc éves koruk között kerülhetnek oda cukorbetegek, vérzékenyek, onkológián kezeltek, illetve egy fiatalkori ízületi betegségben szenvedők, önkéntesként pedig azok a húsz évnél idősebbek, akik az interjúkon megfelelnek, és a képzésen részt vesznek. Mert szigorú szűrésen kell átesni, és évről évre egyre több jelentkezőből lehet válogatni. A régiek visszatérnek, van, aki hét-nyolc éve, és minden évben ugyanannyi új is kerül a turnusokba. Van köztük pszichológus, tűzoltó, tanár, rendőr, ügyvéd, adóellenőr, és még sorolhatnám."
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=452029
Az elmúlt években már érkeztek izgalmas hírek innen. A fantáziát 2008-ban az a megtalált emberi ujjcsont váltotta ki, amelynek DNS-ből a Max Planck lipcsei intézetben megállapították, hogy egy mintegy 48 ezer éve Altáj hegységben élő hominida egyed maradványa. Minden ellenkező várakozással ellentétben, a neandervölgyinél régebbi ősre bukkantak. A 8-9 éves gyerek ujjcsontja ugyanis eltért a neandervölgyi és a modern ember genetikai jellemzőitől.
Érdekes h a mikronéziai emberekben megtalálhatóak ezek a gének.
" „Nem jártunk ki sehova, a lakóotthonban viszont jó, nem vagyunk bezárva, mint az intézetben, ahol csak ülni kellett, az udvarra se mehettünk ki” – meséli a TASZ Láthatatlanok című dokumentumfilmjében Baranyi Éva, aki ma a Tarka-Barka Lakóotthonban él. Több mint 10 év telt el azóta, hogy egy fogyatékos embereket gondozó, nagylétszámú intézetből egy bajai lakásba költözött társaival, ahol a szükségleteihez mérten segítséget kap.
Magyarországon 15 ezer fogyatékos ember él tömegintézményekben, távol a városoktól, elzárva a társadalomtól. A TASZ Láthatatlanok című 45 perces dokumentumfilmje az ezekben az intézményekben élő fogyatékos emberek helyzetével ismertet meg, és bemutatja, milyen életminőség-javulást jelent számukra, ha az átlagosan 100-130 fős intézmények helyett családias kisközösségekben telnek napjaik."
http://ataszjelenti.blog.hu/2011/06/15/azert_vannak_hogy_masok_jol_elhessenek
Dokumentumfilm a linken.
Hasonló téma: http://stocklandyard.hu/forum/locatepost/219659
"A Magyar Nemzeti Galéria idén nyáron különös játékra hív. Ha betartjuk a szabályokat, a Privát labirintusok című kiállítás segíthet közelebb kerülni az autisták világához, felfogásához, hétköznapjaihoz.
Egy labirintus útvesztőiben bolyongani lehet könnyed kaland és kihívás, hiszen tudjuk, előbb-utóbb – idő és kitartás kérdése csak – úgyis kitalálunk onnan. Meglátjuk a fényt, és minden mehet tovább a régi, megszokott kerékvágásban. Emlékként csak a bizsergető izgalom marad. Valakik számára azonban nincs kiút. Nekik egész életüket a falak között kell tölteniük, az újabb és újabb zsákutcák csak szorongást okoznak, nincs biztonságot adó állandóság, nincs kapaszkodó, amelyhez visszatérhetnének. Kábult tévelygés ez a félhomályban. Van egyáltalán kiút? Minden darabokra hullik, kicsúszik és elillan a kezek szorításából, de rendszerre szükség van. Ha nincs adva, hát önerőből, saját módszerek és szabályok szerint kell felépíteni."
"Hogy mi se vesszünk el az elsőre irkafirkáknak tűnő képek között, falra festett, találó és ügyesen elhelyezett idézetek adnak útmutatást: „A valóság egy autista számára események, emberek, helyek, hangok és látványok zavarba ejtő, egymással kölcsönhatásban álló egyvelegét jelenti. Látszólag semminek sincsenek világos körvonalai, rendje vagy jelentése. […] A megrögzött szokások, az időpontok, a konkrét útvonalak és a rituálék segítenek rendszert teremteni az élet elviselhetetlen zűrzavarában.” "
"A Privát labirintusok – Autizmussal élő alkotók és kortárs képzőművészek közös kiállítása Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában tekinthető meg 2011. június 3-tól szeptember 18-ig."
Tükre (időnként görbe), nagyítója, ilyesmi. :)
a rendíthetelen ólomkatona :))
emberiség tükre lesz itt?
"A Varázslatos Gladiátorok a Baltazár Színház értelmi sérült színészeit és a társulat munkáját mutatja be, magyar viszonylatokhoz képest meglepő bárdolatlansággal. Legalábbis én még nem láttam ilyen érzékeny témában ennyire bevállalós, kendőzetlen őszinteséggel kamerába mondott "nagy igazságokat". Mint például azt, hogy "tőlük nagyobb teljesítményt várok el, mint a normális színészektől" és hogy "engem nem érdekel, hogy mit okozok bennük azzal, ha üvöltök".
A mondatok Elek Dóra, a Baltazár Színház rendezőjének száját hagyják el, aki nem fél bevallani, hogy autoriter vezető. Nemhogy nem gagyog értelmi sérült vagy Down-szindrómás munkatársaival, hanem attól sem riad vissza, hogy megalázó módon beszóljon. Türelmetlensége, feszültsége és bunkó stílusa az egész filmet áthatja, és még ha ez nem túl szimpatikus is, az azért beszámítandó a javára, hogy nem egy ilyen habitusú rendező ismert színházi körökben, és hogy nem mellesleg ezzel a "módszerrel" nagy sikereket ér el.
A színészei pedig szemmel láthatóan boldogok, Elek Dóra és a színháza nélkül ugyanis ma Magyarországon nem lenne más esélyük, mint az értelmetlen gombválogatás, vagy a megalázó mértékű segélyből tengődés, ahogy sorstársaik tízezreinek. Lehet, hogy a Baltazár nem egy liberális intézmény, de legalább van, és értelmes kiutat nyújt ennek a tíz, szeretni valóan őszinte embernek, akiket – ahogy a film is bizonyíték rá – egyáltalán nincs miért sajnálni."
http://comment.blog.hu/2011/07/05/miert_te_normalis_vagy
Blogja is van a filmnek: http://varazslatosgladiatorok.blog.hu/
"Az első hajléktalan focivébét 2003-ban szervezték Ausztriában, 2006-tól pedig Magyarország is rendszeresen részt vesz az eseményen. Az idén Párizs a cél. Miért csinálják ezt az egészet a szervezők és mi motiválja a játékosokat? Miért vágtak bele, mit gondolnak és mit várnak a tornától?"