ma is szépen mozog a kalap szar :)
ma is szépen mozog a kalap szar :)
"Pl. valamelyik nap te is beirtad, hogy van 5 kontid, de általában 100-as nagyságrendekkel játszol. Akkor most melyik vagy te valójában?"
Én az őszinte vagyok.. Ricsi mindig is mondta..
Rám szóltatok, hogy ne nyissak nagyokat így most a kicsi vagyok :)
Csak a tegnapi említett 5kontit berakom képbe, ez is én voltam, ahogy mondtam, tól-ig.
http://postimage.org/image/1wky6zqec/
nem sok, csak ezer forintot kerestem, pont ezért nem csinálom a pár kontis kötést, így nézve nem ez vagyok, csak unalomból nyitottam, meg kihívásként egy szép emelkedő napon ellentétesen.
Ami én vagyok a több száz konti, csak ezen a piacon most semmi értelme most, két éves oldalazásban, ez már ellentétes idén a terveimmel a helyben állásra több százat nyitni.
de tavalyi kötéseim is itt vannak kiemelve:
csak a napi daramszám miatt, és ez csak a fele a kötésnek, mert a másik fele az erste számlán volt ugyanilyen darabszámmal.
http://postimage.org/image/1wnkgmijo/
talán igazoltam, hogy az vagyok, akinek mondom magam ,-)
bár nem kell bizonygatni..
Ez természetes, adatok előtt én is sokszor ürítek, gondolom ezért írtad a 14.30-at.
Pont ezt csinálom, megvan a napi 1%, akkor lecsukom. Pontosabban teszek rá egy csúszót, és majd kiüt valamikor. Onnantól nem érdekel a kérdés.
csak ugye a nagyságrendek. Van mondjuk 1000 Eurod. Veszel 1 konti dax-ot, és 10 pont elmozdulással megvan az 1%, azaz 10 Eur. Azért az nem ördögtől való elmozdulás. Jah, és ennek az 1 kontinak az ára kb 35 Eur, szóval nem sokat kockáztatsz. Ha kettőt veszel 70 Eur-ért, máris csak 5 pont elmozdulás kell. Ha 10-et veszel 350 Eur-ért (a tőke harmada), 1 pont elmozdulás meghozza az 1%-ot.
és gondolom minden pozi önálló életet élhet, lehet hedgelni akár rövididőre is, állíthatod, hogy az adott megbízás csak 14:30-ig éljen, stb.
erstevel is lehet külföldön.
Le sem merem írni az eredményeimet, maradjunk annyiban, eléggé sikeres a dolog.
Itthoni céggel kereskedem, náluk van a számlám, ők meg az USA-ba utalják. Már sokszor leírtam, Hungária Értékpapír.
A program zseniális, főleg a magyar progikhoz képest. Van csúszóstop, van kétirányú megadás, mondjuk adjon 7000-n, vegyen 7100-on, de ha az egyik teljesül, a másik essen ki a könyvből. És van feltételes megbízás, mondjuk vegyen 7000-n, és ha ez teljesül - de csak akkor - tegyen egy stop-ot rá mondjuk 6 950-re. Így kényelmesen itt lehet hagyni.
Beállíthatok riasztásokat bármiben, bármilyen árszintre, és küld egy sms-t, ha elérte.
Mindezt ingyen!!!
mindegy milyen okot nézünk, nem működik és ez a lényeg.
de elfogadom a felsorolt indokokat, ezzel mi is így vagyunk ,-)
na részemről lezártam a témát, csak elmondtam a véleményem róla..
Peace
Kedves Hathor!
Válasszunk külön két dolgot:
Az hogy valamikor beirtam, hogy 1 konti long vagy short az nem jelenti azt, hogy mindig annyi van.
Pl. valamelyik nap te is beirtad, hogy van 5 kontid, de általában 100-as nagyságrendekkel játszol. Akkor most melyik vagy te valójában?
Az mindegy, hogy 1 konti vagy 100. Az a lényeg, hogy jó MM legyen. Vagyis arról már leszoktam, hogy beálljak a nagy nyerő reményében és 200 pont elmozdulás után zárni kelljen, mert van egy felszúrás vagy leszúrás és nem birom fedezettel. Utána meg 2 nap múlva megy jó irányba.
Bizonyára elkerülte a figyelmedet, hogy a nyerőt nem Ft-ban hanem %-ban adtam meg. Vagyis 10x-er annyi pénz esetén evidensen többek lennének a nagyságrendek is.
Egy szóval se mondtam, hogy minden pozim nyerő. Áprilisban azthiszem annyi vesztő lett, hogy kellett a május eleje, hogy 0-ba hozza.
És még annyit, hogy akkor bővítek ha eléri a szintet. Ha nem éri el akkor nem.
És eszem ágában sincs 10-100 pontonként bővíteni. Swinger vagyok és kész.
Ez meg az én privát véleményem.
Arra meg már lassan rá kellene jönni mindenkinek hogy ez egy zérő összegű játék. A forexen pont azt csinálom amit irtál. Meg van a napi x ezer Ft (általában a tőke 1-2 %-a) és lecsukom a gépet.
De véletlenül se ebből akarok megélni, mert azokkal a tőkékkel amikkel itt játszanak nem lehet.
Szia,
milyen platformon és mely cégnél kereskedsz? Én a külföldi (luxemburgi, ciprusi) számlától ódzkodom.
ahhoz képest a dasx topikban se pörögsz :P
Én 3 okból hagytam el a magyar piacot.
1). Iszonyat drága, a konti alapletéte 33K, a konti dax alapletéte 35 Eur.
2). A nyitó-záró bohóckodás, és a sok zárvatartás casino-vá teszi a dolgot. Én most dax futuressel kereskedem, szinte sosincs zárva.
3). Iszonyat illikvid, a múltkor be akartam rakni 20 kontira stop-ot, 100 pont volt, ami alatt a gép össze tudta volna kapni. Akkor zártam le mindent, és léptem ki ebből.
ja látom elkezdtem már írni előbb, csak a képet nem küldtem fel, közben csörgött a tel, és megfeledkeztem, hogy elküldtem az üzit.
Fél 10kor csináltam egy chartot óráson, nem raktam még be, de most berakom a képet.
Amit nézek rövidre a túlvett indikátorok, hosszabbra az elvárt célár fel az a grafikonon, fordított fej-váll jelleg, valamint zászló fel, illetve zászló 161.8as fiboja, addig a visszateszt belefér, és kell is indik alapján. Elvileg esésben vétel a gondolatom.
Amatoregy!
Azért egy darab kontit venni szinteknél és várni más mint több darabbal, és haszonra hajtva. Van akinek napi megélhetés kell belőle, neki másképpen kell gondolkodni, Te az egy kontival, valszeg játékból, tesztként csinálod, na persze profit reményében, de azzal valszeg pár ezres bukót is ki lehet ülni, aztán ha fél év múlva év múlva mégis eléri a szintet, akkor megjött a profit. Többnyire másképpen vannak itt az emberek ,-)
Ricsi módszerét még mindig nem látom jónak sávos buxban. Nem hiába hagytad itt Ricsi buxot!
Hétfőn esett bux majd 1.5%ot, volt majdnem kettőben, akkor arra bővítettél esésben, tegnap felfele ment 2%ot, akkor az a lkefele bővítés rossz, akkor felfele fordulsz bővítéssel, utána megyünk vissza megint rossz, és megint lefele bővítesz, majd fel, akkor megint rossz.
Ez a privát véleményem.
teljesen igazad van. nekem sem kellene ennyit görcsölnöm. kezdek saját agyamra menni és emiatt kapkodok.
A tökéletes módszer:)
Szintek vannak (számok ugye, az én értelmezésemben, a matek az matek :D), és ha eléri, akkor köttetik üzlet, ha nem éri el, akkor nem köttetik üzlet. És ugye, mondjuk van vétel 23K-n, eladás 25K-n, nem is kell vele foglalkozni, lesz ez is, az is, csak idő kérdése. Csak év végén kell elmenni a nyereségért.
sehol. Vannak szintek ahová beállok és vagy eléri vagy sem.
Egyébként fbux a stooq.com-on....
Van úgy hogy egész nap rá se nézek. Pedig lenne idő rá. Viszont igy nem is idegeskedek.
oké, de azt hol nézed nap közben? vagy elég a 15 perc késleltetett?