jaja, rendesen...
első fele érdekes, másodikban tévedhetsz:))
Szerény kis részvénycsomag értékesítés. :D
"A Citigroup közel 8 milliárd darab állami tulajdonban lévő részvényét elkezdte eladni a kormány, ebben ugyan semmi meglepő nincs, ezt régóta várja a piac, ezzel együtt több mint 5%-os esésé lett belőle. A Citi magával húzta az egész pénzügyi szektort, ez a szegmens látványosan alulteljesítette a szélesebb piacot, a főbb indexek új napon belül csúcsokról estek vissza a kereskedés végére. "
Üdv! Hát az L lehet hogy nálunk Y....tegnap délelőtt a belvárosunk egyik legnagyobb villamossági kereskedésében voltam, 2 neon csövet venni...mivel az eladókat régről ismerem, kb. 30 percet beszélgettünk....mert ezalatt az idő alatt rajtam kívül egyetlen vásárlójuk sem volt...ja és amikor odaértem, éppen az utcán trécseltek, tehát addig sem volt...való világ totál KO.
Tegnap sikerült Ddowban egy +0át összehozni. Mindez köszönhető a CAT vártnál jobb eredményének.
Jobb? Bevételei 11%al csökkentek. Mihez képest? A bázis időszak, 2009 első negyede úgymond a recesszió mélypontja. Ahol 22%os volt a csökkenés. Ehhez.
Kicsit részletesebben: az ázsiai térség produkált +11%ot. Ez szép.
De minden más vastagon negatív. Főleg a húde helyreálló usában, észak amerikában. Gépértékesítés -15%, motor értékesíés -40% ..
Szóval az utcai éljenzés, meg a szép számok mögött azért a top-line, elsősorban Amerikában, az rettenetesen rossz. Nem mutat fordulatot az építőipari gépek értékesítése, semmi javulást over-the-road teherautók és egyéb motor-piacokon (mint a tengeri.)
(un)recovery
Olvastam egy irományt, amiben volt egy bekezdés: úgy néz ki (lejenleg) párhuzamossan 2 féle válság forma van jelen. A 'V' a tőzsdén, a pénzügyi területeken, a befektetésekben, vállalti eredményekben, és egy 'L' az átlagemberek vagy lejjebb levők szintjét érintő munkanélküliségben, lakhatásban, fogyasztásban.
A konkluziója az volt: összeeségében megint a nem tehetősek vesztenek, s az erősebb kutya baszik alapon a V lesz az irányadó.
Ebben szerintem semmi meglepő nincs, USA esik $ gyengül! Szerintem tök normális most.
én így szívtam mikor bullozott piac..eurusd meg esett 1,5 felettről....
bankoknak csúnyán odavertek, msot lesem...
tőlem mehetne még felfele, de mindegy mit csinálnak...
Egyenlőre tankönyvi lefordulásnak néz ki a móka,holnap réssel fel megoldják hogy ne legyen olyan könyvízű! :D
elengedtek a záróizmaik?
Nem látom jól, most egy O vagy egy 0 van a mellkasán?
én verzióm a vonatom kb pont tükrözi..kérdés meddig esnek ez a 5.pont vagy B pont?...de
hát még 3hétig kb igen...nehogy jöjjön egy erősebb vihar:)váratlan
átmeneti lehet csak...
http://kepfeltoltes.hu/view/100426/obama_full_www.kepfeltoltes.hu_.jpg