nem, arról tehet a liberalizmus, hogy az érdekvédelemre képes közösségeket szétvereti. Mint pl. a szakszervezeteket.
Ezért az alkalmazottak nem tudnak érdeket érvényesíteni, ezért sokáig maradnak bent és sokat dolgoznak, már aki dolgozik, mert ugye, ha 8 emberrel el lehet végeztetni 10 ember munkáját, akkor mindjárt lesz 2 munkanélküli is.
tehát akik dolgoznak, azok este 6-7-8 körül érnek haza és semmi energiájuk nem marad gyereknevelésre, főleg, ha még a házimunkákat is el kell végezni. Ilyenkor marad a szellem kikapcsolása, a legegyszerűbb módon, TV bekapcs.
Közben a gyerek délután 1-3 körül hazamegy és jó esetben tanul 4-ig, 5-ig. Akkor bekapcsolja vagy a szgépet, vagy inkább a tévét, megszokásból , szocializációból (ugye ezt látja a szüleitől is). És délután vannak a legganéjabb, legagyatlanabb legbutítóbb műsorok, amivel szennyezik az ifjúságot.
Persze a mi korunkban délután inkább még lementünk mondjuk focizni. Egyrészt a köztévé akkor focimeccseket (ráadásul élvezhető meccseket közvetített) és azt a mintát értékrendet követtük, másrészt ingyenesek voltak és egész jó állapotban voltak a pályák.
Ma egy pálya órabérleti díja több ezer forint óránként! Ami meg nem fizetős és még megmaradt a régi rendszerből, azok meg a karbantartás hiánya miatt már életveszélyesek.
Szóval ezért ilyen girhesek és neveletlenek, illetve nagy általánosságbank totálisan elkanászodottak a mai tizenévesek, mert a szüleik bérrabszolgák, nincs idejük energiájuk nevelni őket, az iskolákban minden nevelési eszközt kivettek a tanárok kezéből (most már azon vitatkozunk lassan, hogy lehet -e rúgdosni a tanárokat?), és a média meg ontja a rossz példákat a gyerekeknek, meg a pénz mindenhatóságába és fogyasztói társadalomba való hitet.
Ami meg ezt szépen alátámasztja az a liberalizmus azon nézete, hogy mindenki azt csinál amit akar.
Lehet az ember munkanélküli, vagy dolgozhatja magát halálra, nevelheti a gyerekét a család 1 fizetésből, a média meg adatja a mocskát, a sportpályás meg szedheti a bérleti díjakat.
Minden mindennel összefügg. Viszont ezek a dolgok így nincsenek rendben, nem normálisak.