Regisztráció Elfelejtett jelszó

A négy elem -Nap, Víz, Föld, Levegő

Re: nincs cím

#741535 Kissherceg Előzmény: #725418

A holland vasúthálózat fele, azaz nagyjából 2 890 kilométernyi, már most is teljesen szélenergiával működik, de most a helyi VIVENS vasúttársaságok megállapodtak az Eneco nevű holland áramellátóval, hogy három éven belül a teljes hálózatot átállítják szélenergiára. Az Eneco abba egyezett bele, hogy 2018-ra képessé válik arra, hogy 1,4 terawattórányi, szélkerekekből származó áramot toljon a vasúthálózatba. Ez nagyjából annyi energia, amennyit Amszterdam háztartásai fogyasztanak. Ennek nagyjából a felét várhatóan nem Hollandiában termelik ki, hanem külföldi, főleg skandináv forrásokból szerzik be.

Hollandiában kifejezetten bőségesen áll rendelkezésre a szélenergia. Nem véletlen, hogy a holland malomipar többnyire szélmalmokra alapozva vált világhírűvé.

A most társuló holland cégek azt szeretnék, ha projektjük példát mutatna más európai országoknak és más iparágaknak is.

A legfontosabb rövidtávú eredmény persze az lenne, hogy a szélenergiára váltástól nagymértékben csökkenne Hollandia széndioxid-kibocsátása. A közlekedési szaktor eleve a holland kibocsátás 20 százalékáért felelős, ráadásul a közlekedés olyan dolog, amiről az emberek nem szeretnének lemondani. Így a cél, hogy a szektort minél nagyobb mértékben tiszta energiából üzemeltessék. Ha minden jól megy, akkor 2018-ra már egyetlen holland vonatút sem fog széndioxid-kibocsátással járni, függetlenül attól, hogy milyen hosszú a túra.

Az Eneco 2018-ig több új, speciális szélkereket épít majd, a vasút pedig úgy alakítja át a vonatokat, hogy a lehető legalacsonyabban tartsák az energiaigényüket.

Re: nincs cím

#725304 Kissherceg Előzmény: #689628

bár ez Kalifornia, de időjárás

Kalifornia állam egy éven belül kifogy édesvíztartalékaiból - állítja egy kutató az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA adataira támaszkodva. A katasztrófa megelőzéséhez a lakosságtól a mezőgazdaságon át az iparig mindenkinek sürgősen le kell szoknia a víz pazarlásáról.

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/idojarasi_katasztrofa_egy_ev_mulva_itt_a_nasa-joslat.594951.html

Re: nincs cím

#689628 Kissherceg Előzmény: #670349

ilyet is ritkán olvashatsz:

Szlovákia területének közel egynegyedén csökkent a fényszennyezés a válság kezdete óta - írta a pozsonyi Sme napilap kedden brit kutatóknak a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányára hivatkozva.

A műholdas megfigyelés alapján készült tanulmány szerint a pénzügyi és gazdasági válság 2008-as kezdete óta Európában több olyan ország volt, amelyek egyes területein jelentős mértékben csökkent a fényszennyezés.

Az érintett országok közül a legnagyobb mértékű csökkenést Szlovákiában mutatták ki, ahol az ország területének mintegy egynegyede felett "lett sötétebb" az égbolt. A fényszennyezés a vizsgált - 2005-2010-es - időszakban Szlovákia után Belgiumban, Finnországban és Svédországban csökkent a legnagyobb területen. (A publikációban található diagram szerint Magyarország mintegy 5 százalékán csökkent a fényszennyezés, de körülbelül ugyanekkora területen is nőtt.)

A tanulmány a jelenséget egyértelmű összefüggésbe hozza a válság következményeként megvalósított takarékoskodási intézkedésekkel, valamint a legfejlettebb országok esetében a közvilágításban alkalmazott új technológiai megoldások bevezetésével.

Szlovákiában a fényszennyezés csökkenése leginkább a kisseb településeket és néhány gyérebben lakott keleti régiót érintett, ugyanakkor Pozsony és néhány nagyobb nyugat-szlovákiai város esetében egyáltalán nem mutatkozott meg, sőt esetenként növekvő tendenciát mutatott a fényszennyezés.

Fontos kockázat

#610604 Kissherceg

http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-553374

Akár már húsz év múlva súlyos konfliktusokhoz vezethet Magyarországon a vízhiány - hívja fel erre a figyelmet az öt regionális vízszolgáltató által indított kampány, melynek célja a fogyasztók tudatosságra nevelése. Az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. vezérigazgatója elmondta: egy kis odafigyeléssel évente 76 millió köbméter vizet óvhatunk meg.

A víz fontos természeti kincs, és ennek megfelelően kellene vele bánni. A víz egy kicsit háttérbe szorult, évtizedeken keresztül ugyanis az ivóvízrendszerek fejlesztése volt az elsődleges, a szennyvíztisztítók építése nem kapott figyelmet. Ezek miatt szennyeződött valamennyire a környezetünk, amihez az is hozzájárult, hogy korábban a szakma nem volt teljes mértében tudatában annak, hogy a szennyvíz esetében mik azok a határértékek, amelyeket a természetes vízfolyások képesek még tolerálni - mondta el az InfoRádió kérdésére Ritter Gézáa, az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. vezérigazgatója.

A korábban megállapított határértékek kissé talán megengedők voltak - tette hozzá a vezérigazgató. Hozzátette: mára ezek a szabályzók beálltak a szükséges szintre és az is pozitívum, hogy sok szennyvíztelep létesült.

Nagyon fontos lenne, hogy a lakosság tudatosabban gondolkozzon, és pazarlás helyett csökkentse vízfogyasztását. Egy csöpögő csap, amelyet nem javíttatnak meg azonnal, naponta akár 170 liter víz elpocsékolását okozhatja egyetlen háztartásban. Hasonló veszteségeket okoz például a mosogatásnál folyamatosan folyatott víz.

Ebből a szempontból a tudatformálásnak óriási a szerepe, a mostani kampány azt a célt szolgálja, hogy elindítsa a szükséges folyamatokat..

Re: brutális napok

#546758 Kissherceg Előzmény: #530271

Megvan a megoldás a vízhiányra? Egy új, innovatív szélturbina a sivatagi levegő páratartalmából akár 1000 liter vizet is képes naponta előállítani. Az Eole Water tízéves fejlesztését Abu Dhabiban teszteli 2011 novembere óta. A szélturbina a levegőből lekondenzáltatott nedvességet tároló tartályokba juttatja, ahonnan a vizet megtisztítják, és az fogyasztásra alkalmassá válik.

Korábban írtunk a klímaváltozás és a növekvő vízfelhasználás miatt is fokozódó ivóvízhiányról, amely elsősorban a sivatagi és a fejlődő országokat sújtja, de az előrejelzések szerint a jövőben több ország is szembesülhet ezzel a problémával a melegedő éghajlat miatt. A szélenergiával működtetett innovatív vízleválasztási módszer a levegő páratartalmából óriási segítséget jelenthet az itt élőknek. Mindeközben mivel megújuló energiafelhasználás történik, a folyamat ráadásul nem járul hozzá további széndioxid kibocsátáshoz sem.

Marc Parent, az Eole Water alapíja, a karib-tengeri tartózkodása során jutott el az újító gondolatig, amikor megfigyelte, hogy mennyi vizet tud összegyűjteni klímarendszere segítségével. Majd azon kezdett gondolkodni, hogy hogyan lehetne olyan vízhiányos területeken kinyerni a vizet a levegőből, ahol nem elérhető központi áramhálózat. Erre a célra végül egy szélturbina bizonyult a legjobb megoldásnak.

A levegő páratartalmából történő vízkinyeréssel már sokan, sokféleképpen kísérleteztek, de az Eole Water az első olyan vállalat, amely a szélenergia felhasználásával alkalmazza a technikát. Lényegében egy 30 kW-os szélturbina alkotja és működteti a rendszert. Amint a csatolt szerkezeti ábra is szemlélteti, a levegő a turbina orr részén keresztül áramlik be, ahol egy generátorral felforrósítják, majd egy hűtőberendezésen áthaladva a nedvesség lecsapódik, amely összegyűjtésre kerül, és tovább halad egy rozsdamentes acéltárolóba, ahol megtisztítják a vizet. A víztisztítási lépés öt lépcsőből áll, melyben a fertőtlenítés UV-vel történik.

A változó erősségű szél miatti áramingadozást hibrid energia kontroller segítségével tudják kiküszöbölni, amely segítségével naperőmű által termelt, vagy a hálózatról érkező elektromos áram is felhasználható a víztisztításhoz. A szélenergiával termelt többletáramot akkumulátorokban tárolni lehet, vagy rá lehet táplálni az elektromos hálózatra.

Egy prototípus már 2011 októberében elhelyezésre került Abu Dhabi-ban, mely 500-800 liter tiszta vizet képes előállítani naponta a száraz sivatagi levegőből, és a tesztelési időszak várhatóan 2012. júniusig tart. A WMS1000 szélturbina óránként 62 liter vizet állít elő 45%-os átlagos páratartalom mellett 24 Celsius fokon. Az így nyert és tisztított vízből vett minták elemzésével kiderült, hogy a rendszer sokkal jobb minőségű vizet termel, mint amilyenek WHO által ajánlott szabványok.

A fejlesztő vállalat szerint a rendszer hatékonyabban működhetne egy toronyszerkezettel, ahol ki tudná használni a rendelkezésre álló 24 km/órás szélsebességet. Az Eole Water szerint így akár napi 1000 liter tisztított vízhez is juthatnának. A cég már 12 partnerre tett szert, akikkel együttműködve belefoghatnak a turbinák gyártásába, hogy olyan helyeken is lehetővé váljon a levegőből való víznyerés, ahol nem áll rendelkezésre elektromos áram, például fejlődő országok vidéki területein.

A technológia vitathatatlan előnyei:

- Önálló, külső elektromos áramot nem igénylő módszer a biztonságos víz előállításához, nincs kiszolgáltatottság és energiafüggőség. Alacsony üzemeltetési költség.

- Fenntartható vízellátás olyan helyeken is, ahol kevés víz nyerhető ki kutakból vagy felszíni vizekből.

- Környezetbarát technológia, mely teljes mértékben megvalósítja a fenntartható fejlődés alapelveit. A működtetéséhez csupán szélenergiára van szükség, a rendszer nulla emisszióval képes üzemelni, és a környezetre a lehető legkisebb hatással van, a legkisebb beavatkozást igényli.

Re: brutális napok

#530271 Kissherceg Előzmény: #250740

régen volt téma a zöld energia, elő lehetne ismét szedni :)

látszik, hogy genesis sztorit már felejtik az emberek :)

brutális napok

#250414 Kissherceg

Hihetetlen napokon van túl hazánk, néhány adat:

"Soha nem mértek még ilyen erős széllökést Magyarországon, mint ma reggel a Bakonyban fekvő Kab-hegyen. A hétfő délelőtti órákban 162 km/h-s széllökést regisztrált az Országos Meteorológiai Szolgálat műszere. A korábbi, 160 km/h-s csúcsot Szarvason mérték 1988 augusztusában. "

"A Bakony délkeleti végében fekvő Öskün már 76 órája megállás nélkül esik az eső. Már megáradt a falut ketté szelő patak is, 30 éven belül ez másodszor fordult elő. Az utak tele vannak ágakkal, levelekkel, a pincékben áll a víz. Éjfél óta tovább erősödött mind a szél ereje, mind a csapadék intenzitása és azóta is intenzíven esik"

http://www.idokep.hu/?oldal=live

Re: Geotermikus szerverközpont

#183930 hosszhuszár Előzmény: #183929

Hát igen, mint kiderül, co2 kereskedelemnek sok értelme nincs.....

Afrikát, iparosítani fogják, de csak nepelemekkel, és szélenergiával!

Micsoda kasza lesz itt is, az eddig kiosztogatott támogatás milliárdokról ne is beszéljünk....

Azok a tudósok, akik szájbarágósan elmagyarázzák, hogy szinte semmi köze a co2 kibocsájtásnak, a felmelegedéshez, mert grobálisról szintén nem beszélhetünk ugye, azok sarlatánok lesznek.....

Re: Geotermikus szerverközpont

#183929 Kissherceg Előzmény: #183928

jaja, autógyárakat meg CO2 kereskedelmet szépen lehúzzák... Mondjuk fakivágással többet ártunk szvsz, mint az iparral