Regisztráció Elfelejtett jelszó

Sport

az eltűnt vb-szereplés nyomában

#1508360 TrendMan Előzmény: #1508356

Nem tudom Rossi mennyire ismeri Szalai előzetes 'kórtörténetét', de miután kitört a Fenerbahcetól, utána a német bajnokságban kétszer kapott lehetőséget (talán a Mainzban, majd néhány hónappal később a Hoffenheimben), mindkét esetben rögtön az első mérkőzésen döntő hibát vétett, amiből a csapata gólt kapott és soha többet nem kapott lehetőséget.

Parkoltatták, mint egy rozsdás hajót, amit nem tudnak hova tenni.

Ez a faszi nem tud nyomás alatt játszani.

Nem is lett volna szabad egy ilyen mérkőzésen beállítani.

Összességében azok, akik a török bajnokságból jöttek, mint betliztek.

Még talán Sallai nem romlott el egészen, mert ő tehetséges.

VB (sírós nóták a Himnusz előtt)

#1508359 TrendMan Előzmény: #1508358

Ha egy nép a döntő fontosságú mérkőzés előtt játszandó szomorkás himnusza előtt még további sírós nótákkal traktálja az idegrendszerét, az nem számíthat arra, hogy a döntő pillanatban szerencséje lesz.

Ezeket a sírós dalokat a mérkőzés előtt a stadionban nem is értem?

Mi ez? Valami prekondícionálás az újabb bukásra?

Ki találja ki ezeket?

VB

#1508358 matgab Előzmény: #1508338

ebből a szögből is jól látni, hogy semmi értelme nem lett volna annak, hogy Dibusz kijöjjön és beleugorjon a darálóba.
Kva nagy pechünk volt, mert Parrot nem is úgy találta el a labdát, ahogy szerette volna a cipője orrával -akkor valszeg a kivetődő Dibuszban elakadt volna, hanem a már lefelé csapódó lába talpával. Így meg a labda elkezdett lefelé előre csapódni és elpattogott Dibusz alatt.

VB

#1508357 matgab Előzmény: #1508334

A kinyújtott nyelvet én is láttam a meccs alatt. Nemcsak Dibusznál, aki inkább szégyenében kínjában , tehetetlenségében nyújtotta ki a nyelvét, hanem Szoboszlai (Varga?) is kinyújtogatta a nyelvét a rúgott gól után, ott meg nyilván a gyermeki túláradó öröm hatására.

Én nem látok ebben semmi koncentrációs problémát, nem debil módjára jött ki ok nélkül a nyelvük a szájukból.

Dibuszt alapvetően a Fradi utálók hívják vonalkapusnak. Nem azt mondom, hogy az a legerősebb nála, de egyáltalán nem szokott rossz lenni kijövetelekben.

Ha valami akkor az már jogosabb, hogy annak ellenére , hogy bravúros reflexei és hosszú kezei vannak, tizenegyeseket nagyon kis hatékonysággal fogja meg.

Azt is lehet mondani, hogy Szappanos magasabb meg nehezebb, ezért az ír fejelők ellen esetleg hatékonyabb, de összesen kétszer védett a válogatottban és azért a legutóbbi azeriek elleni meccsen is kaptunk gólt.

Arról nem is beszélve, hogy a 90. percben amit Dibusz fogott , azt nem sok kapus fogta volna meg, persze ha akkor gólt kapunk , akkor legalább még 5 percig támadhattunk volna.


Meg fogom nézni a teljes meccset még egyszer hét végén, mert annak ellenére, hogy most boldog boldogtalan ír a meccsről, válogatottról, annak ellenére, hogy korábban akár egyáltalán nem érdekelte a foci, de a szakértőktől sem látom azt, hogy bárki azt észrevételezte volna, hogy a probléma az Szoboszlai nyargaltatásában és kifáradásában lett volna.

Márpedig egyértelmű hibája volt abban , hogy a ziccert nem rúgta be, a 2. gólnál Parrotot elengedte és a 90. perctől fogva neki és Dibusznak (talán ezt lehet leginkább felróni Dibusznak és Orbának), hogy nem tolták feljebb az egész csapatot. Ezt megintcsak oda vezetem vissza, hogy elfáradt koncentrációban és csk-ként nem ismerte fel, vagy egyszerűen nem maradt figyelme a saját csapattársai irányítására.

az eltűnt vb-szereplés nyomában

#1508356 matgab Előzmény: #1508350

Igen, Szalai sokat visszafejlődött korábbi önmagához képest is. Nyomot hagyott rajta az, hogy az elmúlt 2-3 évben nem játszott rendszeresen és már soha nem fog abba a formába kerülni, mint fiatalon volt.
A nagy probléma az, hogy valóban nincs helyette senki.

A magyar focira és utánpótlás képzésre mindig is jellemző hiba volt, hogy nem képeznek senkit védőnek, vagy védekező középpályásnak. Csak a csatár meg az irányító középpályás a lényeg, esetleg a kapus.

Gyerekeknél is azt látom, hogy az edző elmagyarázza azt már egész kis korban is, hogy hogyan cselezzen, de azt, hogy hogyan szereljen, vagy hogyan helyezkedjen védőként, azzal egész egyszerűen nem foglalkoznak.

Így pedig soha nem lesznek tehetséges , gyors, jól képzett védőink, csak aki valamiért nem volt elég jó csatárnak. Azt hiszem Szalai Attila és Juhász Roland is korábban csatárok voltak, onnan lettek védőnek átminősítve.

A magyar foci rákfenéje továbbra is az, hogy az utánpótlással az edzői szakma resztlije foglalkozik leginkább. Azok az edzők, akik a felnőtt csapatok edzésére valamiért nem elég jók, jó esetben "csak" azért mert rutintalanok és pont azokon a fiatalokon szerzik meg a rutint, akikkel amúgy a legtapasztaltabb edzőknek kellene foglalkozni. Kik voltak mostanában az ifjúsági válogatottak edzői? Gera, Szélesi? Olyan edzők, akik előtte sehol nem bizonyítottak. Gera zseniális játékos volt, de már csk-nak sem volt az igazi.

az eltűnt vb-szereplés nyomában

#1508350 TrendMan

Igen, Szalai az egyik komoly hibaforrás, én is így gondolom, hogy:

"Az, hogy kik pótolhatják őket a védelemben, nem látszik, bár Dárdai Márton tud középen játszani. Kicsit érthetetlen volt, hogy a tizenegyest összehozó, sárga lapot is kapó, egyébként is bizonytalan Szalai Attila helyére miért nem állt most be, mert játékban van, és nincs rossz formában, Orbán szeret is mellette játszani. Kérdés az is, hogy a védelemben vezéregyéniségnek számító Orbán szerepét át tudja-e majd venni valaki."

https://telex.hu/sport/2025/11/19/vb-selejtezok-ko...

VB

#1508334 TrendMan Előzmény: #1508330

Alighanem jogos, de egy ilyen mérkőzésen a kapusnak mindig kulcsszerepe van és róla tudni lehet, hogy vonalkapus, így ilyen helyzetben támadható.

Ráadásul érdekes volt a játékosok metakommunikációját, arckifejezését látni a közelképeken:

Az írek kifejezéstelen arccal, mint egy gép fogaskerekei darálták le a játékot, ezzel szemben pl. Dibuszról volt néhány közelkép, ahol a száját nyalogatta és a nyelvét számolgatta, szó-mi-szó, ránézésre nem volt a koncentráció szobra.

Persze Szalait, a nagyranőtt csecsemőt is lehet elemezgetni: Ő volt az egyelten, aki a mérkőzés előtt azt nyilatkozta, hogy nem tart az írektől. Nem is tartott, rögtön az elején tizenegyest vétett és részben rajta ment el a hajó.

VB

#1508330 matgab Előzmény: #1508327

Én megnéztem azt a gólt vagy harmincszor.

A labda a 11-es -16-os között esett fejmagasságig, ami már nem a kapus védettségi területe. Dibusznak két saját emberét kellett volna megkerülnie és ott volt még Orbán és Varga is. Azaz valószínűleg saját embereivel ütközött volna és még akkor is bemehetett volna a labda, ha nem ér bele senki az ír fejelő emberen kívül.

Továbbra is azt mondom, hogy a legnagyobb hiba Bolla (védő) behozatala volt (aki teljesen súlytalan játékot játszott), valamint Styles és Ötvös egyidejű behozatala. Ezek mind inkább védekező játékosok, Bolla megölte a jobboldali szárny játékunkat és onnantól kezdve az íreknél volt a labda és ívelgették felfelé (átívelve Styles-t és az amúgy lassú Ökröst ).

Persze Mocsi behozatala az utolsó pillanatban szintén hatalmas hiba volt.

Én nem értem ezt az össznépi össztüzet Dibuszra, kb. olyan emberek százezrei akarják megítélni a teljesítményét, akik még soha életükben nem védtek és nem is értenek hozzá. Ha bármi miatt kikapunk az eleve csak Dibusz miatt lehetett- kvázi ennyi a tudásuk.

VB

#1508327 TrendMan Előzmény: #1508324

A 3. gólnál, a rossz nyelvek szerint 2-3 lépést kellett volna tennie előre, de én azt a gólt csak egyszer láttam egy villanásra, mert a tömeges cseréknél nagyon megijedtem és kimenekültem a sörözőből.

Felrémlett az a bizonyos Egervári-féle hiba ...

VB

#1508326 matgab Előzmény: #1508319

Mondok még valamit, aztán lehet igaz, lehet sem.

A csapat és Rossi egységének megbomlása és az eredményesség drámai visszaesése akkora datálható, amikor a 2024-es EB selejtezőket végig jól védő Dibusz helyett betette az EB-re Gulácsit végig. Illetve korábbi elveivel ellentétben betette a csapatba a nem játékban lévő játékosokat - pl. Szalait Attilát meg hasonló formán kívüli embereket.

VB

#1508325 matgab Előzmény: #1508315

Igen Dárdai kezdte el a stabil védekezést kiépíteni, de ő semmifajta támadójátékot nem mert felvállalni. A Rossi éra 2020-2023 között ugyanezekre az alapokra tért vissza, majd 2023-tól fogva megpróbált támadóbb focit játszani, sajnos ez meg is látszik az eredményeinken. Sokkal több kapott (és rúgott) gól, de összességében nekünk a nagy adok-kapok játékba belemenni nem jó, főleg az erősebb csapatok ellen.

VB

#1508324 matgab Előzmény: #1508319

Melyik gólról tehetett Dibusz?
A 11-es nem rajta múlt, bár 11-es védési mutatói Dibusznak valóban nem jók, de jól rúgta Parrot.

A 2. gólnál a védelem (Szoboszlai) hibázott óriásit, egy az egyben léphetett ki a játékos, nem sok esélye lett volna semelyik kapusnak fogni a labdát.

A 3. gólnál bár hosszan repült a labda, de a 11-es pont magasságába nem lett volna szabad kimenjen , az a védők területe, ott már nem védett a kapus sem, ráadásul 2 védőnk felugrott (igaz inkább egymást zavarták). Ráadásul mit keresett ott Varga, ahelyett, hogy elől lett volna és összeszedte volna Orbán Vili előtte történő felszabadítását, vagy a kapust zavarta volna a felívelésben...

Utána lefejelték a labdát, Mocsi egyértelműen lemaradt, Parrot elképesztő módon megnyúlt és bepöcizte a labdát. Erre kapus nem érhetett oda.

Viszont védett egy óriásit a 90. percben, amikor Nego először hibázott a meccs során, ami kb 10-ből 9 kapusnak gól lett volna.

VB

#1508315 TrendMan Előzmény: #1508314

Én úgy emlékszem ezt a taktikát Dárdai játszotta. :-)

Igen, a Nemzetek Ligája A csoporttal marketingelni lehetett a rendszert, ha nem is közvetlenül, de közvetve ez nyilván 'nemzeti' érdek volt.

Meg persze ott könnyebb, kisebb hangsúly van azon a versenysorozaton, de ezt a kisember, akinek a fejét tömik a sikerközleményekkel nem tudja.

VB

#1508314 matgab Előzmény: #1508309

az biztos, hogy a politika beleszól a fociba. Ezt pl. az ír magyaron lehetett látni, hogy a német bíró az teljesen inkorrekten vezetett és meggyőződésem, hogy két oknál fogva:

1) hogy kiszúrjon Orbánnal.

2) hogy az USA-ban lévő ír kisebbség miatt az ír csapat kijutását meg akarják könnyíteni, nem véletlenül játszottak mindhárom hazai meccsükön 30-40 perc emberelőnnyel.

Emlékszünk mi arra, hogy mikor játszottunk mi utoljára 30 perc emberelőnyt? Egymás után két meccsen? Egymás után 3 meccsen? Ilyen véletlenek nincsenek.

tudatosan hagyják az íreket piszkálni, rúgdosni a másikat és előbb utóbb elpattan a húr az ellenfélnél (ugye mindhárom esetben úgy állították ki az ellenfél meghatározó játékosát, hogy az nem valami eszeveszett durvaságot követett el, hanem a sokadik ellene elkövetett büntetlen szabálytalanságot torolta meg- nem is durván vagy sérülés veszélyesen.

Azt is nehezen tudom elképzelni, hogy itthon ahol a kápó mindent meg akar határozni, akkor pont a fociba nem szólna bele , ami a szívügye. Nem taktikai szinten, de ráhatása biztos van, legalább informális szinten.
Például Rossi szerintem 2-3 évvel ezelőtt egy olyan taktikát felállást alakított ki, amivel nagyon sikeres volt a válogatott. Feljutottunk a NL A csoportjába és ott sem estünk ki. És veretlenül jutottunk ki az EB-re.

De ezután elkezdték neki mondani, hogy ez így nem jó túl passzív a csapat, miért nem támaszkodunk a magyar kreatívitásra , technikára, miért nem kényszerítjük rá az akaratunkat az ellenfelekre.
És ebből - mivel egyáltalán nem vagyunk világverő csapat- az jött ki, hogy elkezdtük nemcsak rúgni , de kapni is a gólokat.

A különbség a korábbi szériához képest az, hogy akkor ha elkezdtünk vezetni, azokat a meccseket megnyertük. Igaz, sokszor nagyon kevés gólos szenvedős meccset játszottunk.

Most minden meccsen vezettünk , de csak a leggyengébb csapat ellen tudtuk megnyerni a meccseket, a másik 2 csapattól összesen 2 pontot szedtünk össze.