Regisztráció Elfelejtett jelszó

Sport

3:0 (legalább négy magyar a pályán, három magyar gól, három magyar gólpassz) !!!

#1507188 matgab Előzmény: #1507042

Hát a Quarabag megint jól beárazta a Fradit...

Az első félidőt láttam az 5. perctől, ott elég meggyőzően játszott a Fradi. Aztán pont az egyenlítés után tudtam visszakapcsolódni és nem is értettem, hogy mi történt a Fradival, mert akkora volt a különbség az első és a második félidő elején látott teljesítmény között.

Mintha a szünetben a Fradi elbízta volna magát, hogy ez már megvan. Mindenesetre nekem megint az jutott eszembe, hogy ez a Keane nem teljesen az a felső polcos edző akire vágyik a Fradi vezetése. Az itthoni bajnokságot ez a keret edző nélkül is lehozná. De nemzetközi meccseken a Fradi védekezése elképesztően gyenge. És ez nem feltétlenül csak a védők teljesítménye - bár szöglet és bedobás után kapott gól azért erősen reflektor fénybe helyezi a védők teljesítményét- de maga a középpályán történő szűrés is gyenge minőségű.

Tóth Alex játéka továbbra is tetszik (amikor ő a támadó -szervező középpályás), de védekező középnek nem az igazi. Ötvös kiválása ilyen szempontból nagyon sajnálatos volt. De hogy egy edző ne tudjon betenni Ötvös helyére egy másik védekező középpályást, vagy ha nem tud, akkor ne variálja át a felállást mondjuk egy 5-4-1-re, vagy 4-5-1-re hogy az 1-0-ás vezetés tudatában az előnyt már megtartsuk és az esetleges kontrából meg elszaladt volna Gruber (vagy Pesics) ezt nem értem.

1-1 után meg teljes letargiába került az egész csapat, a 75. percig nem volt értelmes támadás felépítésük egy sem.

A Quarabag nagyon rutinosan sárgák nélkül apróították a 75. percig a Fradi játékosokat. A Fradi játékosok meg egyáltalán nem tűntek keményeknek, majd a 80. perc után elkezdtek teljesen fejetlenül és értelmetlenül durva (sárga lapos) szabálytalanságokat halmozni. Nekem ez azt mutatja, hogy fejben nem voltak ott, hogy mit is kéne csinálni. Mert ilyenkor az ellenfél rutinosan elkezd fetrengeni és csak további időt veszített ezzel a Fradi.

Nem lenne verhetetlen ezzel a kerettel a Quarabag idegenben sem, de nagyon nagy előnyt adott nekik a Fradi és sztem csak annyit fognak csinálni, hogy kőkeményen védekeznek és megpróbálnak 1 gólt találni és azzal meg is ölik a Fradi reményeket. A 10-es srác náluk az kész életveszély volt bármit csinált. Ehhez képest nálunk Gartenmann vagy főleg ez a Raemaekers nagyon lassúak és bizonytalanok voltak.


3:0 (legalább négy magyar a pályán, három magyar gól, három magyar gólpassz) !!!

#1507074 matgab Előzmény: #1507042

igen, azok a csapatoknak akik nem akarnak horror áron épkézláb magyar játékosokat venni, azoknak előbb utóbb valós utánpótlás képzésre (is) kell költeniük.

Kb az egész szakma ellenkezik, de ez kb olyan mint az egészségügy vagy a tanárok állandü tiltakozása.
-Fenntartható így a rendszer?

- Neeem!

- Ki szeretne változtatást?
- Mindenkiii!!

- Kinél kezdjük a változtatásokat?

- ??? Nálam ne, mert nálam minden jól működik, inkompetens aki itt változtatni akar!

3:0 (legalább négy magyar a pályán, három magyar gól, három magyar gólpassz) !!!

#1507042 TrendMan

Érdekes működésben látni az új MLSZ szabályt, hogy legalább 4 magyar mezőnyjátékosnak kell lennie egyszerre a pályán.

Ezt a szabályt már réges-rég meg kellett volna hozni.

Az eddigiek alapján komoly kerékkötője (volt) a magyar foci fejlődésének.

Ha pedig továbbgondolom, hogy ugyanaz a logika, amely eddig jégre tette a magyar játékosok számának növelését működik a magyar gazdaságban általában is, akkor ezt a gondolatmenetet egészen messzire tovább lehetne vinni ..

vetélytárs kerestetik

#1506930 matgab Előzmény: #1506914

Gyenge formában van Dibusz magához képest, kétségtelenül.

Tényszerűen azért most is fogott ziccert a BL selejtezőn. Persze mi magyarok a válogatott kapcsán, amikor Gula védett megszoktuk, hogy gyakorlatilag semmilyen ziccert nem fog meg, de egy-egy belepkézett góllal mattolta a csapatot. Kb Dibusz előtt sem olyan stabil most a védelem, mint anno Samy Mmaee idején.

Dibusznak a Fradiban is van versenytársa és a válogatottban is Szappanos mellett ott van már a fiatalabb kapus generáció (Hegyi, Pécsi, Tóth Balázs) -amihez mi magyarok mindig félünk odanyúlni-.

Alapvetően a védelem nincs összeállva, Keane talán túlságosan támadó szellemű fradit épít, ami a magyar bajnokságban jó és látványos, meg a gyengébb nemzetközi ellenfelekkel szemben, de könnyen visszaüthet majd erősebb csapatok ellen, ahol alapvetően védekezni és védekezésből kontrázni kellene.


vetélytárs kerestetik

#1506914 TrendMan

Nagyon látszik Dibuszon, hogy hiányzik neki a vetélkedés Gulácsival.

kb ez az egész válogatott bajait elmondja, ha nincs egy poszt vetélytárs, akkor nem esik olyan jól a versengés.

ha válik a tulajdonos, kiderül, hogy a klub piacképtelen (és egyéb finomságok a magyar foci jelenéből)

#1506783 TrendMan

Jörgen Klopp a FIFA Klubvilágbajnokságról

#1506656 TrendMan

"„A klubvilágbajnokság a futballban valaha megvalósított legrosszabb ötlet” – jelentette ki a német tréner."

" a probléma gyökere abban rejlik, hogy „olyan emberek találnak ki dolgokat, akiknek soha nem volt vagy már nincs közük a napi gyakorlathoz”.

https://index.hu/sport/klubvb/2025/06/29/jurgen-kl...

Ez a hibajegyzék szerintem a politika világára még inkábbb igaz.

„Biztosítanunk kell számukra a szüneteket, mert ha nem kapják meg azokat, nem lesznek képesek csúcsteljesítményt nyújtani – és ha ezt már nem tudják elérni, akkor az egész termék értéket veszít.”

Ez meg úgy összességében a fogyasztói társadalom zanzásítva.

magyar - svéd emlékére

#1506444 TrendMan

Úgy látom a következő vb-selejtező sorozatot is elkezdhetjük leírni.

sakk-matt

#1506192 TrendMan

De kinek?

"

A tálibok fogták, és betiltották a sakkot

A tálib tisztviselők közlése szerint

a játékot addig tiltják be, amíg meg nem határozzák, hogy összeegyeztethető-e az iszlám joggal, a saríával.

A tálib kormány sportügyi igazgatóságának szóvivője vasárnap azt mondta, hogy a sakk az iszlám saría törvény szerint szerencsejátéknak minősül.

Vallási megfontolások vannak a sakksporttal kapcsolatban. Amíg ezeket a megfontolásokat nem tisztázzák, a sakksport Afganisztánban fel van függesztve

? nyilatkozta az AFP hírügynökségnek.

Egy kabuli kávézótulajdonos, aki az elmúlt években nem hivatalos sakkversenyeknek adott otthont, elmondta, hogy tiszteletben tartja a döntést, de ez ártani fog az üzletének. Megjegyezte, más muszlim többségű országokban szabad sakkot játszani.

A sakkjáték egyébként Indiából az arab világ közvetítésével jutott el Európába.

A sakk a legújabb sport, amelyet a tálibok korlátoznak. A nők gyakorlatilag egyáltalán nem vehetnek részt sporttevékenységekben.

Tavaly a hatóságok betiltották az MMA nevű küzdősportot a professzionális versenyeken, mondván, hogy az túl erőszakos és problémás a saría szempontjából. Az MMA-versenyeket gyakorlatilag 2021-ben tiltották be, amikor a tálibok bevezették az arcba ütést tiltó jogszabályt."

asztala vigasztalan

#1505645 TrendMan Előzmény: #1505644

Igen, hát ilyen híreket eszem ágában sincs olvasgatni.

Látszik, hogy a média már csak a nevére is annyira rá van kattanva, hogy ha nincs hír, akkor is írnak valami kamu dolgot a nevével, csak hogy odakattintson az ember.

Hát én juszt sem!

asztala vigasztalan

#1505644 matgab Előzmény: #1505630

Ők a szükséges ,de nem elégséges feltételei a győzelemnek.

Amúgy Szobo nyilatkozatai jó nagy marhaságok...

Kezdve azzal amikor a Montenegró elleni EB selejtező után a pálinkával a kezében állította, hogy nyáron majd olyat alkotnak, amire mindenki emlékezni fog (ok örömittasan mit nyilatkozzon?) , de a törökök előtt is mondta elég nagyképűen, hogy lenyomjuk a törököket, a török meccs után, hogy Budapesten majd olyat alkotunk, hogy azt nem felejtik el , most meg azt , hogy akik azt kívánják , hogy ne legyünk ott a vébén, nem lesznek boldogok.

Értem, hogy szükség van optimizmusra, de valahogy akkora arccal nyilatkozza le ezeket a mondatait, hogy egy idő után egy nagyotmondó kisegérre emlékeztet... Saját magát égeti le, főleg ha valaki a nyilatkozatok mellé teszi az azt követő teljesítményeket.


asztala vigasztalan

#1505630 TrendMan Előzmény: #1505627

A B-divízióval szerintem nincsen gond, lehet innen még jobban is meg lehet vívni a VB-selejtezőket, mint az A-ligából.

A nehéz ez a menü, hogy 7 mérkőzésből egyet sem tudtunk megnyerni, ezt nem könnyű megemészteni.

Az A-válogatott kapcsán azt szűrtem le, hogy jelenleg a Szoboszlai-Sallai-Schäfer hármasból legalább kettőnek a pályán kell lennie, hogy épkézláb játékunk legyen.

Érdekes volt, az első török meccs 30. perce körül 1:1-nél épp a XIII, kerületben egy étterem előtt haladtam el gyalogosan, a kirakatban ment a meccs és egy pasas kijött dohányozni és onnan nézte.

Azt mondta nekem, hogy

"Szerintem ezeket simán lenyomjuk! Egyet lőttek kapura és abból gólt kaptunk, Mi már vagy ötször lőttünk kapura! Idehaza ezeket simán lenyomjuk!"

Én egy kicsit hümmögtem még aztán ennyiben maradtunk.

asztala vigasztalan

#1505627 matgab Előzmény: #1505620

Alapvetően semmi meglepő nem volt abban, hogy a törökök ellen kikaptunk. Egy sokkal jobb csapat , sokkal nagyobb merítési lehetőséggel.

Az, hogy a magyar válogatott 2018-2024 között folyamatosan felülteljesített valós képességein az megint irreális elvárásokat, reményeket alakított ki a szurkolók (politikusok) és még a szakma körében is.

A valóság: van egy Szoboszlaink (top liga élcsapatában folyamatosan játszó meghatározó játékos),

egy Willie Orbánunk, aki topliga élcsapatának állandó játékosa, de azért egy topkigás válogatottba nem férne be. Amúgy 2-4 éve sokkal jobb játékot mutatott a válogatottban , mint mostanában. ( Lehet a csehek ellen összeszedett sérülése ilyen szempontból meghatározó volt, többet nem akar egy válogatott meccs miatt profi meccsekről hiányozni?).

Egy kiöregedő Gulácsink, aki legyünk őszinték 2015-2022 között kellett volna a válogatottban , de azóta Dibusz sokkal jobb.

Egy Kerkez Milos, akiből még sok minden lehet, de egy top válogatottba még nem férne be, de még egy topklubba sem sztem

egy Sallaink, aki most török ligában játszik, de ő is beférne egy egy top bajnokság közép csapatába.

Ezek után van egy második vonal a válogatottban,

egy Szalai Attilánk, aki a Bundesligában megmérettetett, de könnyűnek találtatott.

Egy Schafer, aki az Union Berlin nem meghatározó játékosa, Negohoz, Baloghhoz vagy Nikitscherhez hasonlóan. Kb Nagy Zsolt van még ugyanebben a kategóriában.

Tóth Alexben még lehet fantázia.

De sajnos ezen szint alatt vannak még a többiek Varga Barnabással, Dárdaiakkal, Csobothtal.

És az összes többi az már egyáltalán nem kellene , hogy a válogatott közelében sem legyen.

Egy Gazdag vagy Bolla, akik örök tehetségek (mint Csoboth is), akiknek soha nincs egy emlékezetes jó megoldásuk, vagy egy már bántóan lassú és öregek Botka , Vécsei vagy Fiola.

Lehet pénzt önteni az utánpótlásba, de amíg az utánpótlás edzők mindig úgy vannak kezelve, hogy azok lesznek, akik nem elég jók a felnőttekhez, vagy egyéb problémáik vannak (mondjuk alkoholizmus), addig nem lesz magyar utánpótlás nevelés.

Ráadásul nálunk nincsenek bevándorlók vagy nem úgy szaporodunk, mint a törökök, tehát a merítési háló is jóval kisebb.

Genetikailag meg nem egy illyr (délszláv ) nép vagyunk.

Szóval talán kijutunk a VB-re, de ott sem fogunk sok sót megenni.

A Nemzetek Ligája meg nekünk fontos, akik ott vagy a világversenyekre való kijutás peremén, egy angol, német olasz válogatott soha nem fogja komolyan venni, mert ők egyenesen jutnak ki.

Ezért lehet a B divizió öldöklőbb lesz, mint az A csoport, mert ezeknek a válogatottaknak fontosabb.

nagyot koppantak a végén

#1504637 TrendMan Előzmény: #1504636

Két lehetőség van:

1. A szervezők szerették volna inkább nem megmutatni, ezért egy néző készítette a mobil telefonjával.

2. Társadalmunk már túljutott a csúcsponton és innentől fel kell készülnünk rá, hogy minden egyre szarabb lesz.

Én már azt sem teljesen értem, hogy a labdarúgó bajnokságok top ligás góljait miért lehetett problémamentesen megnézni mondjuk 10 éve és miért van rendben az, hogy valaki most rátelepszik erre a szolgáltatásra és kisajátíthatja azokat.