Regisztráció Elfelejtett jelszó

Pénzről vagyonról értelmesen

készpénzhiány UK-ban

#1501402 TrendMan

Tömegével zárnak be a bankfiókok Nagy-Britanniában, de most csatát nyert a "készpénzlobbi"

A Financial Conduct Authority (FCA) kedden tette közzé a készpénzhez való hozzáférésre vonatkozó végleges szabályokat, miután a törvényhozók aggályaikat fejezték ki amiatt, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévők és a vidéken élők nehezen jutnak készpénzhez a bevásárlások és szolgáltatások kifizetéséhez, ha egy bankfiók bezár. Az FCA szerint

2021 és 2023 júniusa között 1358 bankfiókot és lakás-takarékpénztári fiókot zártak be a digitalizáció miatt.

"Hárommillió ember továbbra is a készpénzre támaszkodik, még akkor is, ha a digitális fizetés egyre népszerűbbé válik. Sok kisvállalkozásnak pedig még mindig szüksége van arra, hogy valahol biztonságosan elhelyezhesse a bevételeit" - mondta Sheldon Mills, az FCA fogyasztóvédelmi és versenyügyi ügyvezető igazgatója közleményében.

A parlament törvényt fogadott el, amely felhatalmazza az FCA-t arra, hogy a bankokat kötelezze:vizsgálják meg a fiókbezárások miatt esetlegesen keletkező készpénzhiányt, és a bankszámlával rendelkező ügyfelek számára a fiók bezárása előtt alternatív szolgáltatást vezessenek be a készpénz ingyenes felvételére.

Az alternatívák közé kell tartoznia a városból vagy faluból kivonuló bankok által közösen létrehozott, ingyenesen használható készpénzkiadó automatáknak vagy postahivatalokban működő "központoknak".

örökösödési adó (elkerülés)

#1499892 matgab Előzmény: #1499871

Mindenki rászorulónak számít, akinek szaros 100.000 EUR különbség feltűnik a bankszámláján...

Hiszen akinek mondjuk van 101.000 EUR-ja, az ne kapja meg a 100e EUR életkezdési támogatást?? Milyen alapon? Hiszen akkor egy pillanat alatt lenullázzák a megtakarításait vagy örökségét azok, akiknek nincs pénzük és kapnak...

örökösödési adó (elkerülés)

#1499875 Spade Előzmény: #1499771

a rászoruloknak járna juttatás?, na igen de ha magyar rászorulónak járna akkor a kenyainak miért ne járna tőlünk ? És itt a probléma h nem lehjet morálisan lehatárolni h hol a "járás/juttatás határa/ és abból az lesz h a mondjuk 2 milla db magyar adakozást kéne osztani 8 milliárddal.így mindenki (minden rászoruló) kapna semmit az osztás után. Kb maradnánk ahol vagyumk. És lehetne még fokozni h ha (nincs isten a libsik 99%-a szerint akkor milyen alapon különböztetjük meg az élőlényeket ? A dns-re kapna az ember pénzt ha bemutatja az igazolást mint egy bérletet? A tigrincs meg a tehén miért nem ? Pedig őket is érinti a globális felmelegedés vízhiány meg stb faszom, ők basszák meg ?Ha nincs Isten nincs emberi elsőbbségi jog sem, egyébként ha van akkor se feltétlenül jár, az elsőbbség hiszen mindenki Isten teremtménye......

örökösödési adó (elkerülés)

#1499866 TrendMan Előzmény: #1499771

Addig, amíg arról volt szó, hogy valamely társadalmi réteg akármilyen - akár önkényes - alapon meg lesz dobva egy csomó pénzzel, addig nagy érdeklődés övezte ezt a beszélgetést.

Amint leíródott, a 'rászorulók' kifejezés, mindenki hatalmasat ásított és elvesztette az érdeklődését.

örökösödési adó (elkerülés)

#1499771 TrendMan Előzmény: #1499770

Ez egy meglehetősen szakállas vicc :-)

Az önkényes osztogatással nem értek egyet, mert az egyúttal mások önkényes kifosztása.

Nagyon érdekesnek tartom, hogy az a gondolat még senki fejében nem született meg, hogy valamilyen formában a rászorulóknak járna valamilyen juttatás.

????

örökösödési adó (elkerülés)

#1499770 matgab Előzmény: #1499769

most akkor mindenki egyetért azzal, hogy ne kapjanak kezdő összeget a fiatalok, csak azon vitatkozunk , hogy miért ne kapjanak?? :-D

Ez a topik megmutatja, hogy itt igaz magyarok csépelik egymást, ilyen a néplelkünk! :-)

Avagy tipikusan ez a vicc jut eszembe:

Lucifer revíziót tart a pokolban, megfelelően gondoskodnak-e az ördögök a rájuk bízottakról.

Az első kondér alatt vígan lobog a tűz, a kondér mellett egy tábla:
NE MÁSSZ KI! Lucifer kérdésére az ördög így felel:
- Ezek itt a németek. Tüchtig nép, betartják a szabályokat.

A következő kondér is mintaszerű, ám tábla helyett itt egy géppisztolyos őr áll.
- Ezek itt az oroszok. Ha valamelyik megpróbál kimászni,
az őr a géppisztollyal visszakényszeríti.

A harmadik kondérnál is minden stimmel, de Lucifer felvonja szemöldökét:
- Nem látom az őrséget, és tábla sincs.
- Ide nem is kell, ezek a magyarok. Ha egy megpróbál kimászni a többi visszahúzza.

örökösödési adó (elkerülés)

#1499769 TrendMan Előzmény: #1499768

A társadalom irányítóinak, akik rossz esetben politikusok, fogalmuk nincs mit kellene tenni.

De úgy vannak ezzel, mint a foci kapus, aki nem ácsoroghat középen a kapuban, amikor tizenegyest rúgnak, el kell vetődnie erre vagy arra, akkor is, ha fogalma nincs melyik a jó.

Különben mit gondol a közönség?

örökösödési adó (elkerülés)

#1499768 Koffein Előzmény: #1499767

Most is ez van, szja kedvezménnyel. Aki 26 éves volt, az mit érez?

Úgy rossz az elképzelés, ahogy van, globálisan amúgy se fogják bevezetni.. eltudjuk képzelni, hogy kínába ilyen legyen? afrikába? bangladesbe? vietnámba? indiába? miből? ez max nagyon woke, előrehaladott társadalmakba, azt is szavazat maximalizálás miatt...arra se vagyunk felkészülve, hogy mi lesz, amikor az MI, meg a robotok elveszik egy csomó ember munkáját, azokkal mi lesz? akkor aztán nyílni fog az olló és nem kicsit...

örökösödési adó (elkerülés)

#1499767 TrendMan Előzmény: #1499759

Most akkor eljutunk oda, hogy egyes abszurd döntések indokul szolgálnak majd további abszurd döntésekhez?

Kovács agyonütötte Szabót, ezért ne akadjunk fenn azon, hogy most Kovács Tóthra is kezet emel?

Továbbá nem arról van szó, hogy mindenki kapna X összeget, hanem hogy egyes (korosztályok) valamilyen önkényes értékrend vagy véletlenszerű okok mentén kapnak X összeget, mások meg nem, mert nem voltak jókor jó helyen vagy mert csak.

örökösödési adó (elkerülés)

#1499759 Koffein Előzmény: #1499755

Nézd meg a vezető nyugati világot, mit érez az, aki kifizette a diákhitelét, és mit érez az, akinek elengedték, és mit érez az, akinek nem fogják elengedni, de arra számít, hogy elengedik? Mit érez az, aki a kvóta miatt már nem fér be az egyetemi keretbe? amúgy pontjai, tudása megvan, mert egy gyengébb kisebbségit kell betolni a helyére... mit érez kishazánkba az a munkavállaló, aki bruttóba ugyanakkora fizetést kap, de mégis kevesebb fizetést vihet haza nettóba, mint egy pályakezdő a 25év alattiak szja kedvezmény miatt?

Nem kampányolni akarok a mellett, hogy mindenki kapjon x összeget, mert ha szavazásra kerülne, tuti ellene szavaznék... szerintem egy dolgot megoldana egy időre, kikerülne a képletből az, hogy x-nek több esélye volt, mint y-nak, mert jobb családba született. kap x összeget, amiből lakásra letudna tenni önerőt, tanulni tudna tovább belőle, befektetni, vagy eltőzsdézni, saját vállalkozást indíthatna stb... aki nem tud bánni a pénzzel, amúgy is elverné pár hét, vagy hónap alatt és ugyanott állna, mint mielőtt megkapta a zsét.. de ő döntött, hogy mire használja fel.. a lottó is ilyesmi, nyakába hull egy akkora összeg, amit nem tud, nincs felkészülve, hogy miként menedzselje s pár év után megy vissza a régi munkahelyére..

Amúgy ez se itt lesz bevezetve, max kanadába, usába, na meg azt se mostanság, oszt láthatjuk a kísérlet eredményét.. :)

örökösödési adó (elkerülés)

#1499756 Spade Előzmény: #1499748

Ez nem rossz névsor, de azért ha a lényget akarjuk megragadni abból kell kiindulni h melyik volt az a 7 bank aki a fedet alakította és azok mögött ki áll.

örökösödési adó (elkerülés)

#1499755 TrendMan Előzmény: #1499737

A társadalom feladata nem lehet az egyenlőtlenségek kitermelésének elősegítése.

Az egy dolog, hogy az ember sok mindent kibír, de ez nem szolgálhat alapul arra, hogy egyes társadalmi rétegeket behozhatatlan hátrányba hozzunk másokkal szemben.

Miben különbözne ez attól, mint ha egyesekre sárga csillagot rakunk, mások meg beköltözhetnek ezek otthonaiba?

Mellesleg azok a 20 évesek, akik jelentős összeget kapnak az államtól alanyi jogon (mert csak), miért jelennének meg a munkaerejükkel a munkaerőpiacon?

Egyébként nevezett döntés hogyan állná ki az alkotmányosság próbáját? Hogyan állna ki egy morális tesztet?

örökösödési adó (elkerülés)

#1499748 Koffein Előzmény: #1499739

ők a malterosok? :))

1. The Astor Bloodline
2. The Bundy Bloodline
3. The Collins Bloodline
4. The DuPont Bloodline
5. The Freeman Bloodline
6. The Kennedy Bloodline
7. The Li Bloodline
8. The Onassis Bloodline
9. The Rockefeller Bloodline
10. The Russel Bloodline
11. The Van Duyn Bloodline
12. The Merovingian Bloodline
13. The Rothschild Bloodline



Kép