Lettem volna olyan helyzetben, Pécsen munkakezdéskor 20E-t kerestem. Csak láttam, h ebből nem lesz nagy jövő, s felköltöztem Pestre, sokat melóztam, tanultam tovább (fősuli, nyelv), szal nem a legyek hordozták össze..
Lettem volna olyan helyzetben, Pécsen munkakezdéskor 20E-t kerestem. Csak láttam, h ebből nem lesz nagy jövő, s felköltöztem Pestre, sokat melóztam, tanultam tovább (fősuli, nyelv), szal nem a legyek hordozták össze..
Hogy ezt a furcsaságot itt még tisztába tegyük:
Ahogy a KSH listájából is látható 2002-ben 122 ezer bruttó volt az átlagfizetés Magyarországon.
Ha te vagy bárki más akkor már 300 ezer bruttó vagy afölött keresett, akkor semmi joga nincs véleményt mondani arról, hogy az akkori fiatalok számára mekkora nehézséget jelentett a lakhatás vagy egy saját lakás megszerzése, mert te vagy akár KawaBazsy vagy más olyan helyzetben voltatok, amit az akkori átlagfiatal de akár az átlagember helyzetével össze sem lehet vetni.
Ba+++ itt írkáltok arról, hogy a mai fiatalok helyzete mennyivel nehezebb, mint 20-30 évvel ezelőtt az akkori fiatalok helyzete, miközben soha nem is voltatok olyan helyzetben, mint az akkori fiatalok voltak az akkori átlagfizetéssel vagy az alatt.
https://index.hu/tudomany/2023/10/24/pet-palack-mu...
"A műanyag azonban túlságosan nagy piaci tényező ahhoz, hogy a folyamatok megváltozzanak – hívja fel a figyelmet a Food Safety News cikke. 2021-ben 390 millió tonna műanyagot állítottak elő, és ez a mennyiség minden kimutatott egészségügyi veszély ellenére dinamikusan emelkedik. Egyes szakértők szerint a problémára a műanyag újrahasznosítása sem elég hatékony megoldás. Alternatív, egészségügyi és környezetvédelmi szempontból az alumíniumdobozok lehetnek az egyetlen olyan helyettesítő eszközök, amelyek megtörhetik a műanyag károkozását."
jó, persze, hogy ma huszon-harminc év munkatapasztalattal jobb fizetésed van, mint egy pályakezdő diploma nélküli melósnak...
Almát almával, körtét körtével kell összehasonlítani.
2002-ben 350E volt a bruttóm, plusz lakás (60 plusz rezsi), autó (Corolla, én választottam, a szinét is), telefon, akkor félmillás laptop. Ment az üzlet. :-)
Én 1987-ben kezdtem középfokú munkakörben, 23,80 volt a kezdő órabérem, ami 1988-ban lett 26,50-re felbruttósítva.
1994-ben szintén középfokú végzettséggel 138 ft-os bruttó órabért kerestem, ekkor egy 50 nm XX. kerületi panel kb. 2,5 millió volt. 2000-ben már havíbéres voltam, kb. 80 000 bruttóval. Ekkor váltottam, szintén középfokú végzettséggel bruttó 150 000 ért.
2005-ben 240000 bruttóm volt, de már diplomával, manapság már 7 számjegyű a bruttóm, ugyanott, mint 2005-ben.
Attól tartok ez az összeg volt a bruttó fizetésem, tudom égő, de az kemény világ volt.
Továbbá egy 1995-ös zuglói lakásárból próbáltam visszaszámolni az 1994-es lakásárat és ezt kb. a KSH adatai is megerősítették.
várjál csak várjál csak!
Nettó 21.000 ft-ot kerestél közalkalmazottként ugye?
Akkor azt hasonlítsuk össze egy mai kezdő tanulmányi referens fizetésével, mert azok biztos nem keresnek ma sem pályakezdőként nettó 400-500 ezret, de még bruttót annyit sem, az biztos (mondjuk talán 350 körül!)
Valamint egy 2000. évi lakásárat viszonyítani egy 94-es fizetéshez, az kb. ugyanolyan irreleváns, mintha egy 2012-es fizetést hasonlítanánk egy 2022-es lakásárhoz, hiszen a fizetések is nagyot nőttek 97-2000 között, meg a lakásárak is nagyot nőttek '94 második felétől '97-98-ig!
Én konkrétan bruttó 120-szal kezdtem '99-ben, de azért mert a szakmai gyakorlatomat a cégnél töltöttem, aki akkor diplomásként kezdett, az 150e ft bruttót kapott.
Akkortájt ennek kb. max a felét, vagy annyit sem kaptunk kézhez emlékeim szerint - de ebben nem vagyok teljesen biztos.
2002-ben bruttó 300 körül kerestem (4 év tapasztalattal) , és 8 millióért tudtam egy normál állapotú 45m2-es belvárosi lakást venni. Ez akkor ha kiszámoljuk 26,6 hónapnyi bruttó munkabér volt. A hitel kamata fix 6% volt (már állami kamattámogatásos volt, akkor jött be!)
Ma egy átlag fizetés Pesten adminisztrációs 4 év tapasztalattal (jó helyen) munkakörben mondjuk bruttó 450- 600 között mozog.
Viszont ugyanaz a lakás, amit akkor én 8 milióért vettem, az ma kb 40-45 millió ft.
Tehát ma -ha azt nem is nézzük, hogy az akkori bruttó 300-ból én sokkal többet tudtam havonta spórolni, mint ma akárki bruttó 600-ból!- csak a sima bruttót nézzük, akkor 66,6 hónapnyi munkabérből tudná megvenni ezt a lakást!
2002 előtt én önálló lakást tudtam bérelni 25e ft-ért (jó ez elég ótvar lakás volt), de amit megvettem azt is kb. 45-50 között lehetett kiadni. (azaz a fizetésem kb. 10-20%-a ment el albérletre (nem osztva bérelve, hanem egyedül!).
Ma egy ilyen lakás bérleti díja kb. 140-200e Ft. Ami a fizetésének (még ha 500-zal számolunk is) a 30-40%-a!!
Azt hittem a 'FREE GAZA ANIMALS' táblával fognak pózolni.
csilliárdosok elmélkedése folytatódik:
95-ben kezdtem asztalosként dolgozni Pécsen, 100 Ft órabér, havi 20E megvolt kb. 96-ban Pestre költöztem, itt a duplája volt a norma.
Egyébként itt van egy konkrét példa:
1994-ben tanulmányi referensként dolgoztam egy felsőoktatási intézményben, azt gondolom, hogy az akkori fizetésem kb. elfogadható fiatal nemzetgazdasági átlagként - 21.000 Ft.
Arra is emlékszem, hogy teljesen reménytelennek tűnt abból a fizetésből lakást vásárolni, felesleges volt bármiféle számolgatás.
Hogy mégis legyen egy viszonyítási alap:
1995-ben egy zuglói, jó állapotú, tűrhető környéken lévő, szoba-konyhás lakást meg lehetett venni 5 millió forintért.
Egy 7. kerületi, rossz állapotú, háromszobás lakást a kerületi önkormányzattól 2000-ben 7 millió forintért lehetett megvásárolni.
Ha abból indulunk ki, hogy a zuglói lakást 1994-ben 4 millió forintért lehetett megvenni (akkor is nagy infláció volt), akkor ez kb. 200 havi bruttó átlagfizetést jelent.
Ha most egy fiatal 400-500 ezer bruttót keres (sokan többet), akkor ez felszorozva 200-zal =100 millió forint.
Ezt még az állam ezerféleképpen megsegíti, ráadásul az adórendszer most sokkal kedvezőbb (ugyanabból a bruttóból jóval több marad) - egy mai fiatal helyzete semmivel sem rosszabb, inkább jobb, mint anno közvetlenül az átkos után.
Egyébként itt lehet nézelődni:
https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu...
https://www.ksh.hu/statszemle_archive/1997/1997_03...
Most már tudok állást foglalni és szerintem Matgab te nagy tévedésben vagy.
Nem tudok se pro, se kontra állást foglalni, szerintem ez egy akadémikus vita.
Én arra emlékszem, hogy anno a hatvanas-hetvenes évek fiatalja soha nem kapott sehonnan semmilyen támogatást, hacsak a család nem támogatta meg erősen.
Ez egészen így volt a zorbán kormányig.
Ma a csapból is az folyik, hogy az állam milyen kedvezményes hitellel, kölcsönnel, miegymással akarja felstaffírozni a fiatalokat.
Ez mellesleg az égbe hajtja a lakásárakat és persze az albérlet árakat is.
Hogy mennyiért lehetett anno lakást bérelni vagy venni, most csak találgatni tudnám és persze ez is csak az akkori havi átlag fizetést fényében adna információt.
Azért abban igazuk van, hogy a 70-es évek szülötteinek sokkal jobb lehetőségei voltak, mint a mai fiataloknak.
A 60-as évek szülötteinek meg még a 70-eseknél is jobb dolguk volt.
Itthon a rendszerváltás miatt egyértelműen. Akkori alacsony árak mellett, viszonylag sok megtakarítással rendelkeztek az emberek és szinte bármilyen vállalkozásba belekezdtél, az jól eltartotta a családot. Persze az emberek nagy részének távol állt a gondolat világától a vállalkozás. De aki a 60-as évek (korai 70-esben) született, az pont akkor volt fiatal.
A hetvenes évek szülöttei könnyen kerültek multinacionális cégek vezető pozicióiba, hiszen azok a 90-es évek közepétől jöttek Magyarországra. Ha beszéltél valamennyire angolul és egy kicsit okosabb voltál az átlagnál, akkor 4-5 éven belül felsővezetői pozicióba kerülhetett az ember.
A lakások árai vagy albérletek meg azért még 2016-2018-ig jóval megfizethetőbbek voltak.
Nem is tudom elképzelni, hogy egy mai 20-25 év közötti ember hogyan milyen perspektívával kezdi el az életét...
Hogy szülői segítség nélkül - ha átlag felett fog keresni - akkor 45-50 éves korára talán össze tud gyűjteni majd egy 40-50m2-es kecónak az árát??
És az albérletek sem olcsóak (a fizetésekhez képest meg főleg). Tehát ha vkinek azt is fizetni kell, akkor még esélytelenebb.
Erről is szó volt, meg arról is szó van, attól függően, hogy ki mit szeretne bizonyítani.
A mai milliárdosok többsége boomer és a homelesszé váló boomerek hátán kerültek ilyen pozícióba - persze ez is torzít.
A boomereket a mai fiatalság szörnyen nehéz helyzetét bemutatni szándékozó publikátorok mutatják be úgy, mint akiknek még sok-sok lehetőségük volt kiemelkedni.
Berlinbe a leggyakoribb gyereknév Mohammed, és Noah második helyre csúszott..
https://www.t-online.de/region/berlin/id_100172378...