Nem oldás, vágás ...
;)
Nem oldás, vágás ...
;)
és egy kis oldás :)
.
2Face - See Me So
.
Szinte minden orosz tábornok ismerte a megoldást erre a problémára ...
De volt korábban is példa efféle problámák megoldására, mint például, aki kibogozta Gordius csomóját : Nagy Sándor.
Nocsak, mennyi ostoba katona ...
;)
Körbejártam egy utat az alábbi beírásokkal. Elindulva az egyéni percepcióból, ami a jelen embere, a motivációkon keresztül kis kitéréssel a pénz irányába, a kultúrák túlélőgépek segítségével (ember) folytatott harcán át, a virtuális valóságig és virtuális identitásig.
Lehet a genetika és a mémetika helyét a totális virtuális világba felszívódó virtuális identitás veszi át amolyan Matrixként. Ez talán totál értelmetlennek tünik , amikor egy falun áthajtva megállítanak majd kirángatnak a kocsidból és agyonvernek, de sztem az ide vezető utnak már nem is az elején járunk hanem talán már túl a felén....
A kérdés tehát adott hogyan is viszonyuljunk mindehhez, amikor az eddigi mémetikes manipulációnál (mónika shók) sokkalta erősebb identitást elveszejtők következnek, ha csak a számítógépnél virtualizáló 'Archimedest' egy kínai katona le nem szúrja közben.....
Huuuuuh ez most nagyon keménnnny lesz, aki a végére ér kap csokit tőlem :)
*
A kísérleti avantgardból és az érzékelési mechanizmusokkal foglalkozó új tudományokból és felfedezésekből megismettük az észlelési mechanizmusokat, de ez nem a szem, hanem az agy működésén alapuló észlelésé. Hogyan rakja össze az agy a szemnek nevezett gép segítségével a világot? És miként látjuk a világot az agyunkkal, és nem a szemünkkel? Az osztrák Alfons Schilling, 1976-ban megalkotta az agy-képek fogalmát a táj-képekkel szemben, ugyanis felismerte, hogy ha ránézünk egy tárgyra, akkor nem természetesen látjuk, hanem az agyunkkal mi rakjuk össze a kép elemeit. Ezért nevezhetjük agy-képnek.
A következőkben arról lesz szó miként definiálhatók a rendszer-kép változói. Ezeket a változókat együtthatókként határozhatjuk meg. Először egy matematikus, Axel Thue felvetett egy nyelvészeti problémát. Volt egy betűsora, mondjuk hét betű, A-tól G-ig, és ez a hét betű egy ABC-t alkotott. Leírt egy, mondjuk négy betűből álló betűsort, csak az adott hét betűt használva. Nyelvtana csupán két szabályból állt: az A betűt B-vé vagy A-vá alakíthatjuk, a B-t pedig A-vá. Thue azt vizsgálta, hogy létezhet-e egy olyan általános módszer, amelynek segítségével meghatározható, hogy valamely leírt betűsor levezethető-e a hét betubol (az ABC-bol) a két szabályt (a nyelvtant) használva. Úgy találta, hogy ez a "szó-probléma" általános szinten megoldhatatlan, lépésről-lépésre kell a lehetőségeket végigpróbálgatni. A szó-probléma megoldhatatlansága később Chomsky révén vált ismertté. O találta ki a semi-thue rendszert, és o alkotta meg az elso logikai-matematikai modellt a nyelv számára. A Chomsky által felépített semi-thue rendszerből fejlesztette ki Bacchus és Naur az elso programnyelvet: az ALGOL-t, az algoritmikus nyelvet. Ezek után Aristid Lindemayer, a belga matematikus volt az, aki 1967-ben megalkotta az L-rendszert, a Lindemayer-rendszert, ami Thue eljárásának alkalmazása volt: egy olyan programnyelv, amit "genetikai algoritmusnak" nevezett el.. Ennek a matematikai-nyelvészeti modellnek a segítségével képes volt a növényi növekedést utánozni. Nem a geometria, nem a látó-gépek, hanem egy, a matematikára épülő programnyelv tette lehetővé az élet egy aspektusának szimulálását, vagy másképp megfogalmazva: az élet szimulálását. A mai képi kód nem a mozgás, hanem növekedés utánzását kísérli meg: akár a kaotikus növekedés, mint az élet egy bizonyos aspektusának utánzását.
A genetikai algoritmusokat John H. Holland fejlesztette tovább a rendszereket komplex adaptív rendszereknek nevezte el és ekként definiálta őket – hogy képessé tegyen egy rendszert arra, hogy alkalmazkodjon a környezetéhez. Eddig a pontig elkülönült egymástól a rendszer és a környezet és átjárhatóság volt közöttük. Semmiféle elképzelés nem volt arról, hogy a rendszer hogyan képes fejlődni, miként növekszik és hogyan képes alkalmazkodni a környezethez. A Hidden Order (Rejtett rend) című könyvében ír arról, hogy az alkalmazkodás hogyan járul hozzá az összetettséghez. Könyvében hét fogalmat fejt ki: halmozódás, jelölés, nem-lineáris, áramlás, változatosság, belső modellek, alapelemek. Ezek a mechanizmusok és tulajdonságok teszik lehetővé a kellőképpen összetett rendszer számára, hogy alkalmazkodni tudjon a környezethez.
A rendszer-elmélet következő foka a kvantumelmélet nemcsak a valóság megfigyelő-függőségét állapította meg, hanem ennél többet is. Megfigyelésünkkel a kép viselkedését változtatjuk meg, de nem a valóságot. Szeretnék egy olyan gépet, ami a látás folyamatával egyidőben megváltoztat valamit a külvilágból A látás folyamata nemcsak a valóság és a kép percepcióját változtatja meg, hanem a valós világot magát. Ez a kvantumelmélet egyik alapvetése. Természetesen ha a megfigyelő egy gép, arra jövünk rá, hogy valóságunk nem csupán megfigyelő-függő, de gép-függő is. Folyamatosan fejlődő megfigyelő-gépeink, a műholdas televíziótól a számítógépekig, nemcsak megváltoztatják a megfigyelést és nemcsak szimulálják a valóságot (az életet), hanem felépítik azt. Ez a változás, vagyis hogy a valóság megfigyelő-függő, gép-függő, és hogy a gépek az interfész segítségével képesek felépíteni a valóságot, végül ránk, a szubjektumokra is visszahat. A klasszikus világ jelszavai: "fedezd fel önmagad" vagy "valósítsd meg önmagad", nyilvánvalóan nem érvényesek többé abban a világban, amit most, ezeknek a gépeknek a segítségével építünk. A szubjektumunkat is fel kell építenünk. Többé nem mondhatjuk, hogy velünk született identitással rendelkezünk, hogy "férfi vagyok" vagy "nő vagyok", "van bennem valami, egyfajta genetikus kód, amit továbbfejlesztek" és "csak meg kell találnom a módját, hogyan fejezzem ki, hogyan ismerjem meg önmagamat". A pszichoanalízis azt mondja, hogy soha nem ismerhetjük meg önmagunkat, mert a tudatalatti létezése ezt megakadályozza, sőt, még csak kifejezni sem tudjuk magunkat. Kizárólag "felépíthetjük magunkat", azokhoz a gépekhez hasonlóan, amelyek képesek felépíteni, amit látnak.
Richard Feynmann, a híres Nobel-díjas fizikus rájött, hogy a kezdeti feltételekből kiinduló nézopontot (például egy születési adottságból következtető nézőpont: valaki felnő, mondjuk egy férfi, aki bizonyos adottságokkal rendelkezik, bizonyos "kezdeti feltételekkel": például középosztálybeli férfinak született), tehát a kezdeti feltétel szemléletet a rendszer-állapotnak kell felváltania. Fejlődési ideje alatt egy rendszer állapota egy vektorral jellemezhető. Feynmann szerint a fejlődési időt is figyelembe kell venni. Ahelyett, hogy egy részecske mozgását a fázistérben A pontból B pontba tartónak vennénk, a fázistérrel magával kell helyettesítenünk. Nem mozgásként kell definiálnunk, hanem különböző állapotok közötti átmenetként - ami nagyszerű gondolat. Amikor a mozgásról beszélünk, úgy kell tekintenünk, mint olyan dinamikus rendszert, amelyben különböző állapotváltozásokat észlelhetünk. Állapotváltozás történik, ezek után az egész rendszer egy másik állapotba, egy másik fázisállapotba kerül, és ez a lényeg. Feynmann ezt, saját megfogalmazásával, a valószínűségek változásának tekinti, ugyanis egy ilyen tér sohasem mérhető meg igazán: csak valószínűségi értékekkel adható meg.
Azaz arra jutottunk, hogy a különböző lehetséges utakhoz bizonyos adott valószínűségi értékek tartoznak. Egy régimódi filmben van egy kiindulópont, A, és egy befejezés, B pont, és pontosan követni tudjuk, merre is halad a főhős. A fizikában ez nincs így: az egyes útvonalak különböző valószínűséggel bírnak. Az a bizonyos út, amelyen egy részecske mozog, csupán több (az összes) lehetséges út valószínűségi átlaga. Feynmann tehát bevezette a Feynmann-féle vonalintegrálként ismert fogalmat, ami az összes lehetséges útra kiszámított integrál.
Nem szabad kijelentenünk, tehát pl. a mozi nyelvével élve, hogy a főhős ezt vagy azt teszi, ez ugyanis az egyik dologtól a másikig haladó körkörös okságot jelent. Hanem egyre gyakrabban fordul elő, hogy a néző egy alakítható, behatárolatlatlan területen találja magát, ahol többféle lehetséges út (történet szál) közül választhat. Ilyen esetben a megfigyelő maga alkotja meg a gépben tárolt valószínuség-értékek Feynmann-integrálját.
Mindez azt jelenti, hogy például a mozi jövője nem a szándékosság, hanem a véletlen. És a művész legjobb esetben is csak annyit tehet, hogy megad egy valószínűségi értéket, s az így létrejövő érték-mező keretein belül a néző saját véletlenszerű útját járhatja végig a rendszerben így alkotja meg a saját filmjét. Nem a szándék tehát, hanem a véletlen határozza meg az aktuális utat.
Az elkövetkező száz évben olyan tárgyakat fogunk létrehozni, amelyek nem eredetik és nem csupán másolatok - a másolás kultúrája véget ért - hanem klónok. A klónozás pedig azt jelenti, hogy minden példány teljesen egyforma, vagyis nincs többé eredeti és nincs többé másolat. Csak klónok vannak. Az emberek ettől félni fognak, mert ez azt is jelenti hogy klón-identitásokat fogunk előállítani. Azaz a következőkben létrehozzuk azokat a gépeket, amelyek segítségével identitás nélkülivé válhatunk, A posztmodern művészetekben mindenki ismerte azt az elképzelést, hogy önmagunk megalkotása felé tartunk. A modernitással az volt a baj, hogy az emberek féltek a megsokszorozott identitástól. Aggódva látták annak a lehetőségét, amit ma "végső identitásnak" hívunk. A kifejezést William Burroughs, alkototta meg 1964-ben írott regényében, a Nova Express-ben: "az egész bolygó egy végső identitás és a teljes önfeladás felé halad". Később Scott Bukatman írt egy könyvet Terminal Identity (Végpont identitás) címmel a virtuális identitás irodalmáról. Eszerint az elgondolás szerint egy egyén különböző, társadalmilag kívánatos szerepek egész sorát éli meg élete folyamán: egyszer anya, máskor szerető, vagy éppen irodai alkalmazott stb. A mi társadalmunkban tehát az egyén megalkothatja és pozicionálhatja saját magát, különböző helyzetek egész sorát élheti át. Bár a filozófusok még mindig azt hiszik, hogy az ember meghatározhatja saját helyzetét, a fizika azonban megmutatta azt, hogy identitásunk felépítésében csak sok valószínűségi vagy véletlenszerű művelet kap szerepet. A "végpont identitás", vagy "virtuális identitás" fogalma ugyanezt fejezi ki: olyan egyénre utal, amelyhez már nem kötődik identitás, vagyis identitás nélküli egyénhez
Borgestol származik a gondolat: " A világ, sajnos, valóságos; én sajnos Borges vagyok". Borges azt állította, hogy egy ember identitása hozzá van láncolva a valósághoz, így ha olyan eszközöket fejlesztünk ki, amelyek virtuális, immateriális tereket és valóságokat hoznak létre, akkor ennek az árát is meg kell fizetnünk: a virtuális identitásokat és virtuális testeket (virtuális személyiségeket) - hiszen a kettő szorosan összetartozik - is létre kell hoznunk illetve létre jönnek. Ez lesz a következő lépés az embernek, a tér és az idő természetes börtönéből történő kiszabadításában.
Elliott Smith - Between The Bars
.
TILA TEQUILA, T-Pain, J-Shin Send Me an email
- Főnök, tegye már be!
- Már bent van!
- Húúúú, de nagy!
Két cápa panaszkodik egymásnak:
- Tegnap megettem a strandon egy dagadt nõt, de annyira hájas volt, hogy elrontottam a gyomrom.
- Én egy szõke bombázót faltam fel, de annak meg olyan üres volt a feje, hogy már egy hete nem tudok lemerülni.
Szõke kislány kérdezi anyukáját:
- Anyu, születhet egy hétévesnek kisbabája?
- Ugyan kislányom, dehogy!
- Oké fiúk! Folytathatjuk!
:)))
(bocs, szöszik ...)
A szöszi átmegy a barátnőjéhez, és csodálkozva látja, hogy egy majom is
ott figyel a lakásban amit a barinő a pasijától nyert meg pár napra megőrzésre, amíg az elutazott.
Szöszi: - De cukiiii! Kitől vaaan?
- a pasimtól.
Szöszi: - És miéjééé nem védekezteteeek?
Gyurcsány és a hajléktalan
Egy hajléktalan már majd éhen hal, végső kétségbeesésében elmegy a német követség elé, és egy darab száraz kenyérre elkezdi kenni a kutyaszart ... mert abból van bőven Budapesten.
Meglátja a nagykövet,és lerohan:
- Ember, mit csinál?
- Nagykövet úr,éhes vagyok de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre, mert az bőven van itt!
- Tudja mit, itt van 10 euró! Vegyen magának valamit, de innen menjen el!
A fószer megy is boldogan. És ha már ilyen jól sikerült a próba, elmegy az amerikai követség elé is. Meglátja a nagykövet, és lerohan:
- Ember, mit csinál?
- Nagykövet úr, éhes vagyok de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre!
- Tudja mit, itt van 20 dollár! Vegyen magának valamit, de innen menjen el.
A fószer úgy gondolkozik, ha egy nagykövet ennyit ad, mennyit kaphat a miniszterelnöktől? Reggel leül a Lánchídhoz. Jön is Gyurcsány futva, és meglátja a hajléktalant, ahogy keni a kenyérre a kutyaszart.
Odaszalad hozzá: - Ember, mit csinál?
- Miniszterelnök úr, éhes vagyok, de nincs pénzem, hát kutyaszart kenek a kenyérre!
- Azt látom, de ilyen vastagon?! És a többieknek akkor mi marad???
Az igaz nem csak zsebre megy már hanem bőrönd csomitartó is tele a szajréval, bezzeg ilyenkor mikor emelni kell, keményen küzdenek a ph@szverés ellen :)
.
Hiperkarma - Kérdőjel
.
A politikusok sosem voltak arról híresek ami miatt, szentté avatnak másokat. De a kezük, az roppanásig hajol maguk felé ...
;)
Hát jah, minden szentnek maga felé hajlik a keze :)