Hogy Ádámot találták-e meg azt nemtom, mert amúgy a mitokondrionális dns-ek alapján az anyai ágon lehet vizsgálni a leszármazást és akár a rasszok távolságát, de ősapánk tudása ha elfogadjuk az evoluciót és a mémeket akkor messze nem lehetett teljes, mondjuk Einsteint és elméleteit se ismerte, többek között :)

Esélytelen ...

:)))

Szóval például Őfelsége mémje akkor válik túlélővé, ha elhiteti a replikátor génekkel, hogy önzetlen, céljaik egyezőek s azok önként elkezdik örökíteni, illetve érdekében cselekedni?

Valahol olvastam, megtalálták Ősapánkat Ádámot. No, persze nem direkte, hanem genetikailag, és pontosabban nem a személyt, hanem azt a helyet ahol élhetett.

Vajon minden tudás amit felszedtünk azóta korábban nem létezett volna? Akkor ki is volt az ősapánk? Egy üres pohár?

...

;)

A példában említett katona nem magával barátkozik, és nem is magában iszik ...

;)

Nem érdemes kivonni a halmazból és egyénné tenni, az valóban más lenne. Tompa, melankolikus ...

A hadsereget pedig, legyen az bármilyen, meg kell tölteni harci szellemmel, ami az írányítás dolga ...

1. ok.

2. Értem a terelést, bocs a torzításért. De a falu al- és felvége közti torzsalkodás akkor az smafu?

:)

A lehetőségek mindenhol adottak de a módszer fogja megválaszolni a kérdést. Az egész idő kérdése ...

A rovarok az más tészta ök belülre azért önzetlenek mert az az evolúciósan stabil viselkedésük. Kifele nem azok. Valamérr valamikor lett egy mutáció az okozott egy devianciát, az elterjedt aztán az bizonyult életképesebbnek, kiszorítva a többit, ennyi...

Az orosz katona nem egyénileg (aki vodkázós jócimbora) a mém hanem az orosz hadsereg meg harci szellem maga...

1. A mém definíciója a hosszú szövegben. Nyilvánvalóan a nem a mémhez tartozókkal szembeni viselkedés a néző pont és nem az h belül hogyan működik és mit mhrdet.

2. a populáció más fogalom egy populációban lehet több mém pl. jászság vagy székelyek stb. a rasszok meg megint más fogalom itt szigoruan a mémekről van szó föleg mert igazán az számít. Lehet a mémhez tartozó populációt agresszivan vagy akárhogy növelni csak ehhez Mo-t érintően nincsenek meg a lehetőségek, sztem

Jó példa a második világháborús orosz katona : egyenként barátságos, esetenként idegenekkel szemben is önfeláldozó. De tömegével vérszomjassá válik.

Mindez egy személyen belűl ...

Érdekes ...

A rovarok képesek rá mi nem.

Mit nem lehet ezen érteni?

Az emberi egó határtalan.

Akkor taglaljuk ...

:)

1. A néző pontot nem definiáltad, általánosságban megfogalmazni pedig, meglehetősen "delphoi" ízűvé teszi a gondolatmenetet ...

2. A "helyes gondolkodás mód" véleményed szerint nem lehet agresszív? Bocsánat rossz szót használtam; helyesen : radikális ...

Valakivel pont ezt boncolgattuk a pf -en kb. másfél éve ...

A populáció növekvése többféle lehet. Az előző gondolattal ellentétben más pop asszimilálsa folytán is növekedhet a meglévő ...

A kettő nem külömbözhet nagyon egymástól, mivel esetünkben ez a rasszokat jelöli így negatív, elítélő jelzőkkel lehet illetni azokat, akik eme gondolatmenetet követik ...

Pedig pont azt taglaljuk, ki mennyiben tér el a másiktól és ezt a differenciát hogyan lehet csökkenteni. A fenitekből kitűnik, az egyik pop sem képes a másikat tökéletesen asszimilálni, akkor ez roppant durva következményekkel fog járni (szerintem már a közeljövőben) ...

az önzetlen mém nem életképes, a mém fogalmi elemi az önzőség, önzetlen az egész földi világ társadalma lehet, erre van 2 lehetőség, amit én látok, vagy valamilyen katasztrófa vagy külső invázió eredményeképp (összefogás) a földi civilizáció válik szuper mémmé így abban már lehet az önzetlenségnek szerepe, vagy pedig egy általános belátás (szimuláció vattever) alapján jut az egész világ erre a konklúzióra....

1. "A gondolatmenetedben nincs összefüggésé alakítva a környezet"

Dehogynincs a túlélőgép fogalmi alapeleme a környezet, a földi környezet és a más túlélő gépekkel való szakadatlan verseny az életért való küzdelem és interakció, és persze h az egyes túlélőgépek miközben fejlődnek adaptálódnak a többiek is ezt teszik, tehát semmi különbség nincs ebben a mémekre vonatkpoztatva sem..

2. "Tanítani, a helyes gondolkodás módot kell,"

A mém rendszer pont azt mutatja meg h nem növekvő populációban hiába a gondolkodásra tanítás önmagában ,mivel 1-2 %-t biztos nem sikerül "helyesen" megtanítani az biztosan elvész, akiket meg nem a mi mémünk szerint tanítottak az meg x@rik is rá, így a mémhez tartozó popukláció egyszerüen kihal. tehát a helyes gondolkodásra tanítás beláthatóan kevés, hacsak nem lesz általános hirtelen a 6 gyerekes családmodell. Tehát megujulás uj idea stb. kell...pl. a "svájcinak lenni" mém csak h mondjak egy példát elég jól funkcionál...

Egy önzetlen "mém" mennyire lehet életképes? Vagy szimbiótaként társul egy replikátor génnel?

Érdekes gondolatok ...

Csak van 1 kis bibi ...

A gondolatmenetedben nincs összefüggésé alakítva a környezet és a benne elhelyezett populáció. A valóvilágban van ilyesféle ...

;)

Sajna ezek a civilizációk már adottak, folyton fejlődnek ezért nehéz "túlélőgépeket" fejleszteni, ha minden nap új és újabb prolémával kell szembesülniük. Hiszen a "másik oldal" is fejlődik ...

Tanítani, a helyes gondolkodás módot kell, nem a kész probléma megoldását. Nem sablonokat kell készíteni egyes problémák megoldására.

Egyébiránt, üdvözöllek köreinkben ...

:)

Amúgy nem szoktam kommentálni a beirásaimat de most megteszem mert fontos levonni bizonyos következtetéseket, főleg Mo-ra a magyar kultúrára vonatkozólag.

Tehát a tűlélő mémeknek nem igazán az a lényege, hogy mondjuk az emberek agymosottak vagy hülyék vagy hogy hollywoodból megbolondítják (a világot mozgató háttérhatalmak vazallusai) (bár lehet mindez egyszerre igaz is) hanem az hogy jobban alkalmazkodnak ez emberekhez, többet nyujtanak összességében (lelkileg, fizikqailag, anyagilag) azaz túlélőgépeket gyártanak. Ezt lehet az erős kultúrális ráhatással (expanziós) pl. Hollywood, lehet a nagyobb szaporulatra ösztönzés révén (organikus) iszlám/cigány stb. Ha tehát azt akarjuk h a saját mémjeink életképesek, azaz túlélő gépek legyenek úgy kell alakítanunk őket, úgy kell megújjulnunk kulturálisan h követhetők legyünk szellemileg, gazdaságilag, gondolatilag, jelentsen ez bármit, nem pedig busongani meg lealázni a tudatlan f@szkalap populációt....aki nem ér fel a nagysághoz...

Sztem.

'A természetes szelekció legáltalánosabb formájában a létező dolgok eltérő arányú fennmaradását jelenti. Egyes dolgok élnek, mások meghalnak, de ahhoz, hogy ennek a szelektív pusztulásnak bárminemű hatása legyen a világra, egy további feltételnek is teljesülnie kell. Minden egyes létezőnek sok-sok másolat formájában kell előfordulnia, és - legalábbis néhányuknak - potenciálisan képesnek kell lennie a túlélésre - másolatok formájában -, eléggé hosszú evolúciós időszakon át. A kis genetikai egységek rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal, egyedek, csoportok és fajok nem. A gén szót olyan genetikai egységként értelmezem, mely elég kicsiny ahhoz, hogy sok nemzedéken át fennmaradjon, és sok másolat formájában elterjedjen. Ez nem merev meghatározás, hanem amolyan elmosódó, mint a „nagy” vagy a „régi” definíciója. Mennél nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy kromoszóma-részlet eltörik a crossing over során, vagy megváltozik valamiféle mutáció révén, annál kevésbé érdemli meg a gén nevet abban az értelemben, ahogyan én használom ezt a kifejezést. Egy cisztron feltehetőleg rászolgál, de esetenként rászolgálnak nagyobb egységek is. A gén részecske mivoltának egy másik aspektusa, hogy nem öregszik; pusztulásának valószínűsége millióéves korában sem nagyobb, mint százéves korában. Testről testre vándorol nemzedékeken át, testet test után manipulál a maga módján és a maga céljaira, egymás után hagyva el a halandó testeket, még mielőtt az öregségbe és halálba süllyednének.

A gének halhatatlanok, vagy legalábbis olyan genetikai egységként definiáltuk őket, amely megközelítőleg rászolgál erre a címre. Nekünk, egyedi túlélőgépeknek, arra van kilátásunk a világban, hogy esetleg néhány évtizeddel tovább éljünk. A gének várható életkorát azonban nem évtizedekben, hanem évezredekben vagy évmilliókban kell mérnünk.

Potenciális halhatatlansága teszi, hogy a gén jó eséllyel pályázik a természetes szelekció alapegysége címre. De itt az ideje, hogy hangsúlyozzuk a „potenciális” szót. Egy gén élhet egymillió évig is, de sok új génnek még az első utódnemzedékbe sem sikerül átjutnia. Az a néhány, amelynek sikerül, ezt részben szerencséjének köszönheti, de főképp annak, hogy jól tud túlélőgépeket készíteni. Olyan hatással van a számára átmeneti lakóhelyül szolgáló egymást követő testeknek az embrionális fejlődésére, hogy az illető szervezet egy kicsit nagyobb sikerrel él és szaporodik, mint ahogy a vele versengő gén vagy allél hatása alatt tenné. Egy „jó” gén például azáltal biztosíthatja fennmaradását, hogy az őt hordozó egymást követő testekre hosszabb lábakat örökít, s így azok a ragadozóik elől könnyebben elmenekülnek.Minden olyan gén, amely alléljai rovására igyekszik saját fennmaradási esélyeit növelni a génkészletben, definíció szerint nagyobb eséllyel marad fenn. A gén az önzés alapegysége.

Az állati agressziónak az az értelmezése, mely szerint tartózkodó és formális volna, vitatható. Egészen bizonyosan helytelen azt állítani a jó öreg Homo Sapiensről, hogy az egyetlen faj, mely megöli saját vérét

Vajon az állatok miért nem ragadnak meg minden kínálkozó alkalmat arra, hogy megöljék saját fajukhoz tartozó vetélytársaikat?

Általánosságban azt válaszolhatjuk, hogy nemcsak előny származik a kíméletlen harciasságból, hanem ára is van, s nem csak a nyilvánvaló idő- és energiabefektetés. Tegyük fel például, hogy B és C egyaránt vetélytársaim, és én történetesen összetalálkozom B-vel. Ésszerűnek látszik, hogy mint önző egyén, megpróbáljam megölni. De várjunk csak! C ugyancsak vetélytársam, és C vetélytársa B-nek is. B megölésével potenciálisan szívességet teszek C-nek, hiszen eltávolítom egyik vetélytársát. Lehet, hogy jobban járok, ha B-t életben hagyom, mert akkor versenghet vagy megküzdhet C-vel, s ezáltal közvetve javamat szolgálhatja. Ennek az egyszerű hipotetikus példának az a tanulsága, hogy nem feltétlenül járok jól, ha válogatás nélkül megpróbálom megölni vetélytársaimat. A vetélkedések nagyon bonyolult rendszerében az egyik vetélytárs eltávolítása a színről nem jár szükségképpen haszonnal: lehet, hogy más vetélytársak könnyebben húznak hasznot halálából, mint én magam. A „harcolni vagy nem harcolni” döntést ideális esetben meg kell előzze egy bonyolult, bár tudattalan „költség-haszon” kalkuláció. A központi fogalom, amit Maynard Smith bevezet, az evolúciósan stabil stratégia, Evolúciósan stabil stratégiák a definíció szerint azok, amelyeket - miután a populációban uralkodóvá váltak - alternatív stratégiák nem múlhatnak felül. Azaz mivel a populáció többi része egyedekből áll, melyek mindegyike maximálisra próbálja növelni saját sikerét, egyedül az a stratégia marad fenn, amelyet, ha egyszer már kialakult, egyetlen deviáns egyed sem múlhat felül. Egy nagyobb környezetváltozást követhet egy rövid, evolúciós szempontból labilis időszak, sőt talán oszcilláció is a populációban. Ám ha egyszer már kialakult, megmarad: a szelekció bünteti az attól való eltérést.

Az emberek megtehetik, hogy belépjenek olyan szövetségekbe, amelyekben a részt vevő egyének mind jól járnak, még ha azok nem is stabilak a fenti értelmében. Ez azonban csak azért lehetséges, mert minden egyén a tudatos előrelátására épít, s képes belátni, hogy hosszú távon érdekében áll engedelmeskedni a szövetség szabályainak. Még emberi szövetségek esetében is fennáll annak állandó veszélye, hogy egyes egyének rövid távon olyan sokat nyerhetnek a paktum felrúgása révén, hogy a kísértés ellenállhatatlan lesz. Talán a legjobb példa erre az árrögzítés. Minden egyes benzinkutasnak hosszú távú érdeke fűzódik ahhoz, hogya benzin árát egyöntetűen mesterségesen magasan szabják meg. A hosszú távú érdekek tudatos becslésén alapuló kartellek meglehetősen hosszú ideig fennmaradhatnak. Szinte mindig bekövetkezik azonban, hogy valaki nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy árai csökkentésével gyors haszonhoz jusson. Szomszédai azonnal követik példáját, s az árcsökkentési hullám végigsöpör az országon. Az önző egyed számára meglehetősen sokféle haszonnal járhat, ha csoportban él. Ha állatok csoportokban élnek együtt, akkor génjeiknek több hasznot kell húzniuk a társulásból, mint amennyit ráfizetnek. Egy hiénafalka a magányos hiénánál annyival nagyobb prédát képes elejteni, hogy minden egyes önző egyednek kifizetődő falkában vadászni, még ha a táplálékon osztozni is kell. Valószínűleg hasonló oka van annak is, hogy bizonyos pókok együttműködnek egy nagy közös háló építésében. A császárpingvinek konzerválják a meleget azzal, hogy összebújnak. Mindegyikük jól jár.

Ami az emberben kivételes, annak nagy része egyetlen szóban összegezhető, „kultúra”. A szót tudományos értelemben használom, s nem úgy, ahogy a sznobok. A kulturális átadás analóg a genetikai átadással, amennyiben bizonyos fajta evolúciót idézhet elő, noha alapvetően konzervatív. A nyelv „evolúciója” nem genetikai jellegű, és nagyságrendekkel gyorsabb, mint a genetikai evolúció.

Az emberi kultúra az új replikátornak amuinek egységét nevezzük mémnek, amely a kulturális átadás egységének vagy az utánzás, az imitáció egységét jelenti. A mém lehet egy dallam, egy gondolat, egy jelszó, ruhadivat, edények készítésének vagy boltívek építésének módja. Éppúgy, ahogy a gének azáltal terjednek el a génkészletben, hogy spermiumok vagy peték révén testből testbe költöznek, a mémek úgy terjednek a mémkészletben, hogy agyból agyba költöznek egy olyan folyamat révén, melyet tág értelemben utánzásnak nevezhetünk. Ha egy tudós egy jó gondolatot hall vagy olvas, akkor továbbadja kollégáinak és tanítványainak. Megemlíti a cikkeiben és előadásaiban. Ha egy gondolatnak sikere van, azt mondhatjuk, hogy agyról agyra terjedve elszaporodik.

Vegyük például lsten létének eszméjét. Nem tudjuk, hogyan bukkant fel a mémkészletben. Valószínűleg több ízben keletkezett, egymástól független „mutációk” révén. Mindenesetre valóban nagyon régi. Hogyan készít magáról másolatokat? A mondott és írott szó révén, amit nagyszerű zene és nagyszerű művészet támogat.

Miért van ilyen nagy túlélési értéke? Ne feledjük, hogy itt a „túlélési érték” nem a gén értékét jelenti a génkészletben, hanem a mém értékét a mémkészletben. A kérdés valójában ezt jelenti: mi adja lsten eszméjének stabilitását és gyakori megjelenését a kulturális környezetben? Az Isten-mém túlélési értéke a mémkészletben nagy lélektani vonzerejéből fakad. Látszólag egyszerű választ kínál a lét mély és zaklató kérdéseire. Azt sugallja, hogy az evilági igazságtalanságok helyrehozhatók egy következő világban. Az „örökkévaló karok” támaszunk saját fogyatékosságainkkal szemben, ami, mint az orvos placebója, attól még nem kevésbé hatásos, hogy csupán a képzelet teremtette. Többek között ez is indokolhatja, hogy Isten eszméje oly könnyedén másolódik egyedi agyak egymást követő generációiban. Isten létezik, ha másképp nem is, olyan mém formájában, amelynek az emberi kultúra kínálta környezetben nagy túlélési értéke vagy fertőzőképessége van.

Az utánzás tág értelemben véve a mémek replikációjának módja. Ám éppúgy, ahogy nem minden replikálódásra képes gén sikeres, egyes mémek sikeresebbek a mémkészletben, mint mások. Ez a természetes szelekciónak felel meg.

Ha a mém egy tudományos gondolat, akkor elterjedése attól függ, mennyire elfogadható a tudós egyedek populációja számára; túlélési értékét durván megmérhetnénk azzal, ha megszámlálnánk, hogy az egymást követő években hányszor hivatkoztak rá a tudományos folyóiratokban. Ha népszerű dallam, akkor elterjedtségét a mémkészletben megbecsülhetjük annak alapján, hogy hány ember fütyüli az utcán. Ha nőicipőmodell, akkor a populációmemetikusok a cipőboltok eladási statisztikáit használhatják fel. Egyes mémek, éppúgy mint egyes gének, ragyogó átmeneti sikert érnek el, és gyorsan elterjednek, de nem maradnak fenn hosszú ideig a mémkészletben. A popzene és a tűsarok lehetnek erre példák. Mások, mint például a zsidó vallási törvények, évezredeken át terjeszthetik magukat, rendszerint az írásos emlékek nagy potenciális tartóssága miatt.

Egy „idea-mémet” olyan entitásként határozhatnánk meg, mely alkalmas arra, hogy az egyik agyból a másikba átvigyük. Darwin elméletének mémje ennélfogva elképzelésének az a lényegi alapja, amelyben mindazok az agyak egyetértenek, akik értik az elméletet. Az abban levő különbségek tehát, ahogy az egyes emberek az elméletet képviselik, definíció szerint nem részei a mémnek. Ha Darwin elmélete felosztható volna összetevőkre úgy, hogy egyesek elfogadják A részét, de nem B részt, míg mások hiszik B-t, de nem A-t, akkor A-t és B-t különálló mémeknek tekinthetnénk. Ha szinte mindenki, aki hiszi A-t, hiszi B-t is – hogy genetikai kifejezéssel éljünk, ha a mémek szorosan „kapcsoltak” -, akkor célszerű őket egy mémmé összevonni.

Hogy egy konkrét példát vegyünk, nagyon hatásosan kényszerítette ki a vallás előírásainak való engedelmeskedést, a pokol tüzének fenyegetése. Sok gyermek és még egyes felnőttek is hisznek abban, hogy szörnyű kínokat fognak elszenvedni haláluk után, ha nem engedelmeskednek a vallási szabályoknak. Ez a meggyőzés különösen visszataszító technikája, s az embereknek nagy lelki gyötrelmeket okozott a középkorban, sőt még ma is. De nagyon hatásos. Szinte szándékosan tervezhette meg így egy mélylélektani indoktrinációs módszerekben járatos machiavellista papság. Kétlem azonban, hogy a papok ilyen okosak lettek volna. Sokkal valószínűbb, hogy öntudatlan mémek biztosították saját fennmaradásukat ugyanolyan pszeudokönyörtelenség révén, mint amiről a sikeres gének esetében is beszéltünk. A pokol tüzének eszméje egészen egyszerűen önfenntartó, a maga mélylélektani hatása miatt. Azért kapcsolódott össze az Isten-mémmel, mert a kettő erősíti egymást, és segíti egymás fennmaradását a mémkészletben.

Bármily spekulatív legyen is az a mód, ahogy mémelmélet kidolgozásra került, van egy fontos tétele, amit újra hangsúlyozni kell amikor kulturális tulajdonságok evolúcióját és túlélési értékét vizsgáljuk, átnunk kell, hogy minek a túléléséról beszélünk. A biológusok, mint láttuk, ahhoz szoktak hozzá, hogy az előnyöket a gének szintjén vizsgálják (vagy az egyed, a csoport, a faj szintjén, ízlés szerint). Amit eddig még nem vettünk figyelembe, az az, hogy egy kulturális tulajdonság kifejlődhetett úgy, ahogy kifejlődött, egyszerűen azért, mert önmagára nézve előnyös. Nem kell szokványos biológiai túlélési értékek után kutassunk olyan jellegek esetében, mint a vallás, a zene és a rituális tánc, ámbár lehetséges, hogy ilyenek is jelen vannak. Amint a gének olyan aggyal látták el túlélőgépeiket, amely képes a gyors utánzásra, a mémek automatikusan átveszik a hatalmat. Még csak genetikai előnyt sem kell tulajdonítanunk az utánzásnak, noha ez minden bizonnyal segítene. Mindössze az szükséges, hogy az agy képes legyen az utánzásra, s olyan mémek fognak kifejlődni, amelyek a végsőkig kihasználják ezt a képességet.

Az ember egyik egyedülálló tulajdonsága, mely lehet hogy mémikusan fejlődött ki, lehet hogy nem, a tudatos előrelátás képessége. Az önző géneknek nincs előrelátásuk (valószínűleg a mémeknek sincs a múltbeli szalakcióra épülnek). Öntudatlan, vak replikátorok.

Az a tény, hogy replikálódnak, bizonyos további feltételekkel együtt azt jelenti, hogy akarva, nem akarva, olyan tulajdonságok kifejlődése irányába haladnak, melyeket önzőnek nevezhetők. Az egyszerű replikátortól, legyen az gén vagy mém, nem várhatjuk, hogy lemondjon rövid távú önző hasznáról, még akkor sem, ha valójában hosszú távon megfizet érte, a lényeg hogy az evoluciósan stabil stratégiát játsza vagy megtartsa ennek kedvez az evolúció. Lehetséges, hogy az ember egy további egyedülálló tulajdonsága az igazi, érdektől mentes, valódi önzetlenségre való képesség. Remélhetőleg, így van. Amit így állítható, az az, hogy még ha a sötét oldalát nézzük is, és feltételezzük, hogy az egyén alapvetően önző, tudatos előrelátásunk – az a képességünk, hogy a jövőt képzeletben szimulálni tudjuk - megmenthetne bennünket a vak replikátorok legrosszabb önző túlkapásaitóI. Megvannak legalábbis a szellemi eszközeink arra, hogy hosszú távú önző érdekeinket segítsük elő, s ne csupán a rövid távúakat. Megvan a hatalmunk ahhoz, hogy dacoljunk velünk született önző génjeinkkel, és ha szükséges, a belénk táplált, belénk nevelt, önző mémekkel is. Még annak módját is megbeszélhetjük, hogy tudatosan ápoljuk a tiszta, érdekmentes önzetlenséget - olyasmit, aminek nincs helye a természetben, olyasmit, ami még sohasem létezett a világ egész eddigi történetében. Géngépeknek építettek bennünket, és mémgépekként nevelkedtünk, de megvan a hatalmunk ahhoz, hogy szembeforduljunk a teremtőinkkel. Mi, egyedül a Földön, fellázadhatunk az önző replikátorok zsarnoksága ellen."

Talán a Magyarország topicban volt egy vita a civilizációkról, benne a magyarról, a jövőkről, akkor hozzá akartam szólni, de éppen időhiány miatt ez elmaradt, így most gondoltam átfogóbban írok a témáról annál mint amit ott irtam volna.

A civiliáció(nk) fejlődéséhez a best seller munkák és elméletek tulajdonképpen 4 irányból közelítenek ez egyik a Spengler A Nyugat alkonya és ennek továbbfejlesztője Toynbee, aki Spengler fatalista, zárt , ezer évig tartó születő-fejlődő-csúcs hanyatlás -pusztulás életciklusokra bontható kultúrá /civilizációk modelljét továbbfejlesztve azt mondja az utolsó fázis nem szükségszerű, sőt, akár a többi se, hamarabb elbukhat, eltűnhet, vagy jóformán meg se születhet-avagy megmarad. Majd következik 2 irányzat amelyek a jelen és közeljövő lehetőségit kilátásait elemzik, így Fukuyama - A történelem vége valamint Huntington A civilizációk összecsapása. A negyedik irány pedig az amiről beszélni is szeretnék, az Dawkins - Önző gének elméletének mémjei, főleg azért mert ez a kultura fejlődésének dinamikájával fogalkozik.

"Olyan szar ez a zene"

Teee ezt nem a humor topicba akartad írni ? :))

Na szal nem szereted a haardot ? Peddigggg...:)

Olyan szar ez a zene, hogy nem tudtam végig hallgatni :))

Hát bocs :) !

Doors és Ramstein keverékének hangzik. Tök állat!

:)