Regisztráció Elfelejtett jelszó

Nagyvilág

ennek mi az értelme?

#1179631 Ibiza Előzmény: #1172653

ébresztö. Egész EU 10-20évre visszaveti magát. Saját piacaikat szükitik, saját olcsó beszerzéseiket dobják el és duplázzák a költségeiket, a fejlesztési pénzek egy részét soha nem használt fegyverekre költik.. ez mi?

nyertesek vs vesztesek a tőzsdéken

#1176619 Koffein

A fontosabb tőkepiaci eszközök árfolyamváltozását megvizsgálva igazolódik az előbbi állítás, mely szerint a nyersanyagok kerültek idén a tápláléklánc csúcsára. Ha a Wall Street „félelem indexének” is nevezett VIX indexet (amely egy volatilitási index) figyelmen kívül hagyjuk, akkor a lista felénél találjuk az első olyan eszközt, amely nem árupiaci termék.

Jól bemutatja a nyersanyagárak emelkedését a CRB Index (amely több árupiaci szektort foglal magába, a fosszilis energiahordozóktól a mezőgazdasági termékekig), melynek értéke 27 százalékkal került feljebb idén. Összehasonlításként tavaly - amikor szintén elég erős éve volt a nyersanyagoknak – az index 36 százalékot ment, tehát egy negyedév alatt sikerült ez a teljesítményt egész jól megközelíteni.

A nyersanyagok közül érdemes kiemelni az olajat, hiszen az olajár emelkedése az egész gazdaságot áthatja és inflációt generál a szállítási költségek emelkedésén keresztül. Nem véletlenül vezetett be a kormány benzinárstopot itthon, és nem véletlenül nyúl hozzá fél éven belül harmadszor az USA a stratégiai kőolajkészleteihez. Az olajár emelkedése elsősorban Oroszország olajpiacon betöltött szerepével függ össze, hiszen jelentős exportőrnek számít, azonban a szankcióktól való félelem miatt sok kereskedő nem vásárol orosz olajat, az USA pedig embargót is bejelentett, amelyet egyébként több európai ország is szorgalmazna.

A részvénypiacok a háború és a szankciók következményeivel kapcsolatos aggodalmak miatt nagyot estek az idei évben. A vezető amerikai, európai és ázsiai részvényindexek szinte kivétel nélkül mínuszban vannak ebben az évben, de természtesen egyik sem esett akkorát, mint az orosz tőzsde, ahol csak a napokban kezd újra éledezni a kereskedés, miután egy hónapig fel volt függesztve.

Európában üdítő kivételnek számít az angol FTSE 100, mely 1,9 százalékos erősödést tudott idén felmutatni, de ennél még érdekesebb, hogy a Latin-Amerikai régió mennyire jól teljesített idén. Ezt a régiót az orosz-ukrán háború gyakorlatilag egyáltalán nem érinti, azonban a koronavírus-válság annál inkább érintette. Bár a turizmus kilábalása lassabb a vártnál, ennek jelentősége a nagyobb Latin-Amerikai országok esetén jóval alacsonyabb, ahol pedig mégis nagy a részarányuk, ott okkal optimisták az elemzők a kilábalás esélyeit illetően. A bázishatás és az erős, fókuszált jellegű konjunktúra mind nagy segítséget jelentenek ennek a sokat szenvedett régiónak. Mindez pedig az utóbbi hónapokban a részvénypiacokon is látszik, amelyeket jóval kevésbé, vagy egyáltalán nem érintett a globális tőzsdék esése.


A Latin-Amerikai régióval szemben a globális rangsor végén helyezkedik el a magyar tőzsde, miután a BUX közel 12 százalékot esett idén. Ez nagyrészt az OTP 26,8 százalékos zuhanásának betudható, miután a banknak orosz és ukrán kitettsége is van; a bankok elleni szankciók miatt eleve kevésbé voltak vonzók a bankpapírok a befektetők számára; illetve a külföldi befektetők jellemzően az OTP-n keresztül szereznek magyar kitettséget, így a régióban való kitettség-csökkentés is az OTP-n (és a forinton) csapódott le. Ehhez képest a Mol árfolyama 16,3 százalékot emelkedett, részben az energiaárak emelkedésének köszönhetően, bár az itthoni árstop miatt komoly bevételkiesést kell elszenvednie a cégnek.


A devizákat tekintve, természetesen az orosz rubel és az ukrán hrivnya teljesített a leggyengébben a dollárral szemben, de általánosságban látszik, hogy az európai fejlődőpiaci devizák gyengültek a zöldhasúhoz képest. Ennek oka, hogy a háború és a bizonytalanság idején a befektetők inkább a biztonságosabb eszközöket keresik,. Érdemes még a forintra is kitérni, hiszen egy nagyon volatilis időszak áll a hazai fizetőeszköz mögött: láttunk néhány hete 400 forintos eurót, és 368 forinthoz közeli dollárt, viszont ehhez képest a forint szépen visszaerősödött a vezető devizákkal szemben.

A kriptovaluták az eszközosztályok között jellemzően a legkockázatosabbak közé tartoznak, nem meglepő, hogy az elmúlt három hónap csúnya mínuszokat lehet látni az egyes tokeneknél. A zászlóshajónak számító bitcoin árfolyama azonban relatív alacsony mínuszban van, miután a háború alatt ezen a piacon nem láttunk olyan heves reakciót, mint például a részvényeknél. Mindemellett több narratíva is a bitcoin mellett szól, egyrészt sokan az infláció elleni védelemként gondolnak az eszközre; másrészt az Ukrajna számára való adománygyűjtésben is fontos szerepe volt, ami megerősítette a szerepét; végül pedig az orosz felsővezetésben komolyan felmerült, hogy az olajért és a földgázért elfogadja a bitcoint fizetőeszközként – vagyis jó sztorikból itt sem volt hiány az idei első negyedévben.

kripto


https://www.portfolio.hu/uzlet/20220401/a-haboru-t...

fogolydilemma alias

#1170617 TrendMan Előzmény: #1170442

Vagy kilopták az orosz radarból az alkatrészeket vagy a szolgálatos vodkáért/élelemért ment vagy küzd néhány Rambo az ukrán oldalon, akik 50 méterrel a föld felett is meg tudnak tenni nagyobb távolságot.

Egyébként én ezt a hírt már tegnap olvastam meglepő, hogy ma is azt írják, hogy ma történt....

fogolydilemma alias

#1170442 Koffein Előzmény: #1169997

Ahogy írod, az utána következő lépések is érdekes lesznek, mert hogy az oroszok előbb utóbb megkapják az ország egyik felét, az is biztos, hogy ezután a 90%os népszerűség is beesik a béka segge alá...


Ez a támadás is érdekes, orosz területre csak úgy bement 40km-ert 2 ukrán helikopter és kilőtt egy olajtárolót...

Mire tippeltek? Fos az elhárítás, meglepték az oroszokat, vagy saját akció volt?

https://www.portfolio.hu/global/20220401/macaes-a-...

fogolydilemma alias

#1169997 TrendMan Előzmény: #1168854

Na igen!

De azért ehhez nem kell egy Vona-nak lenni, hogy az ember így (egyébként helyesen) lássa a dolgot.

Mer' ugye Zelenszkij jelenleg egy pozítív figura Ukrajnában, a nemzeti egység megtestesítője.

De mi lesz majd a háború után, ha Ukrajna elveszíti Donbaszt?

- Te basztad el Zelenszkij!

Még egy dutyi vagy egy véletlen öngyilkosság sem zárható ki az utójátékban, ha ez így alakul.

fogolydilemma alias

#1169607 Koffein Előzmény: #1169529

Valószínűleg erre az a magyarázat, nem kell a politikai marketinget tolnia az emberek arcába.. a nélkül eltudja mondani, a véleményét, hogy megköveznék a vetélytársak, vagy a szavazóbázis :)

...

Más, most jött szembe velem Kasparov vicce :D

https://twitter.com/Kasparov63/status/150971523942...

szabad fordításban kb így hangzik:

Két orosz beszélget: Mik a hírek?

- Háborúban állunk a NATO-val

- és hogy megy?

- Vesztettünk 15.000 katonát, 100 repülőt, 600 tankot.

- és hogy áll a NATO?

- Ó, ők még el sem kezdtek harcolni.

kééész XD :D:D

fogolydilemma alias

#1169529 Ibiza Előzmény: #1168854

sok dolgot hasonloan látok. Felmerül a kérdés, ha valaki már nem politizál akkor miért lesz hirtelen normálisabb?

infláció

#1156138 Koffein

Német infla 7,3% 1981 óta nem volt ekkor...

Belgium 8,3% 1983 óta nem volt ekkora

Spanyolo. 9,8% 37éve a legmagasabb

zzzzzzz

#1148584 Ibiza Előzmény: #1141431

aha, a vörös csillag az nem de a z az igen.
Szegény Zorro retusálni fogják, Y fog razolni