ennél könnyebb nem is lehetett volna pffffffffffffffffff
ennél könnyebb nem is lehetett volna pffffffffffffffffff
Brutál erős ez a csoport, igaz a többi sem gyengébb sőt, mondjuk ahol a Barca meg az Inter is ott van. Bár Lyon, Liverpool sem hiszem, hogy gyengébb.
Azért remélem nem csak pofozógép szerepben leszünk. Nem vernek minden meccsen tönkre minket és legalább egy pontot szerzünk azt már jó eredménynek tartanám.
ez a beszéd most nem tetszik:
"A DVSC játékosai közül Mészáros Norbert és Leandro is csalódottan nyilatkozott a Nemzeti Sportnak a BL-sorsolást követően. A Debrecen ellenfele az angol Liverpool, a francia Lyon és az olasz Fiorentina lesz.
Mészáros Norbert, a DVSC védője a Nemzeti Sportnak elmondta, nem örül a sorsolásnak.
„A Reallal jobb lett volna játszani, mert garantált lenne a telt ház, és hatalmas élmény lett volna ekkora sztárok ellen játszani. Az biztos, hogy nagyon nehéz csoportba kerültünk, de de három-négy pont megszerzése így sem elérhetetlen" - fogalmazott Mészáros.
A brazil Leandro álma a Barcelona lett volna.
„Én a BL-cmívédő ellen játszottam volna a legszívesebben, de ezen most már kéár rágódni, nagyon nehéz csoportba kerültünk, meglátjuk, mire leszünk képesek" - mondta Lenadro a Nemzeti Sportnak."
Bakker, itt mindegyik szuper csapat; A Liverpool semmivel nem rosszabb mint a Real, vagy a Barca. Inkább örüljenek, és készüljenek, cél a 2. hely!!! nem fanyalogni a sorsoláson, hanem odatenni magukat és legyőzni a Lyon-t, Fiorentinát, szorongatni a liverpool-t netán oda-vissza x-et elérni.... hajrá!!!!
http://hu.wikipedia.org/wiki/2009%E2%80%932010-es_UEFA-bajnokok_lig%C3%A1ja_%28csoportk%C3%B6r%29
szeptember 15-16 és rögtön a Liverpool
kapott gól nélkül :))
Kissé erős ellenfelek, itt tényleg minden pont gól ajándék lenne... Hajrá!!
Sziasztok !
A következő mérkőzés nem tudjátok mikor lesz és hogy kivel játszunk ?
tv2 élőben kapcsolt :)
E csoport Liverpool, Lyon, Fiorentina, Debrecen :))
Jobb minőségben:
http://www.justin.tv/directory/sports
De mindegyik pénzt akar :( egy idő után! szemetek
http://www.fn.hu/foci/20090827/kovesse_eloben_bl_sorsolast/
Legalább így követni lehet! Röhej, hogy senki sem közvetíti!
BL-sorsolás élőben, ha a Digi esetleg mégsem menne a neten: