Ezzel nem is lenne baj, ha nem lenne a másik oldalon többszörösen elherdálva baromságokra, lásd a télapó vagy a gázszerelő tömését...
Forintot el lehet felejteni, mert már a PMÁK nettó kamata se fogja fedezni a valós inflát.
Ezzel nem is lenne baj, ha nem lenne a másik oldalon többszörösen elherdálva baromságokra, lásd a télapó vagy a gázszerelő tömését...
Forintot el lehet felejteni, mert már a PMÁK nettó kamata se fogja fedezni a valós inflát.
de ez jó, hiszen az adófizetőknek egyre kevesebb kamatot kell kitermelniük. Tehát akkor örülünk!
Ismét csökkent az 5 éves PMÁK kamata. Szépen csendben, mindenféle hírverés nélkül, ahogy újabban szokták. Immár csak +2% az új sorozatban.
Most a hónapban fizet kamatot az infla+4%-os kötvény.
Kíváncsi vagyok mennyi lesz.
Megy a PR.
https://www.penzcentrum.hu/megtakaritas/itt_van_20...
"A rövidebb (maximum 2 éves futamidejű) papíroknál, ha két évig tudjuk tartani a papírt, akkor a 2,5 százalékos éves kamattal megéri emellett a konstrukció mellett dönteni. Amennyiben csak egy évre fektetnénk be, akkor az idő előtti visszaváltás miatt fizetendő 0,5-1 százalékos díj miatt (ennek pontos mértéke még nem ismert) már kevésbé vonzó a kétéves papír."
Tényleg, a hülyének is megéri a bruttó 2,5%, amikor februárban már 2,9% volt az elmúlt 1 éves infláció. :D
PEMÁK-ot lezárták, az új sorozat rosszabb lesz (eur infla +1%).
Van új 2 éves állampapír évi 2,5%-ért.
http://allampapir.hu/dokumentumok/x3_2366040426381...
FKJ, KKJ, 2 éves állampapír most már bukó, februári elmúlt 1 éves infláció már 2,9% volt. 1,5%, 2%, 2,5%-os hozamokkal ez tuti bukó. Úgy néz ki, elindult az adósság elinflálása szakasz.
3 és 5 éves PMÁK esetén talán megőrzi a reálértékét, de ki bízik ebben a bandában 5 éven át, amikor egyik napról a másikra tönkre vágnak szektorokat és képesek még akár visszamenőlegesen is törvényt hozni?
Tegnap szép csendben megszüntették a 2021/I és 2019/L PMÁK forgalmazását. 13-án még kijött a közlemény rábocsátásról 50-50 milliárd értékben. A kutya se írt róla sem tegnap, sem ma semmilyen híroldalon, hogy meg fog szűnni vagy megszűnt a forgalmazás (leszámítva a közleményt).
Most azért megnézném, hogy ki jegyezte le 2 nap alatt ezt a 100 milliárdot (kamatprémium csökkentés előtt, FKJ, KKJ után igen valószínű, hogy ennél is csökkentik) úgy, hogy a lakosságot nem informálták előre 2-3 nappal, ahogy szokták, hanem aznap kiadnak egy közleményt és aki látja, látja és vehet, aki nem, az már nem.
Kötvénymutyi? Biztos nem, csak túl sok sci-fit nézek. :)
Ha elfogadják, megszűnik a kamat utáni 6%-os eho.
Már nem annyira kellenek a lakossági megtakarítások az ÁAK-nak?
http://mfor.hu/cikkek/makro/Ezek_lesznek_a_legfont...
Jelen helyzetben én átugrom az ilyen kijelentéseket.
Egyik héten egy elejtett megjegyzés a kilépésről a másik héten meg ez. Passz.
Köszönöm a remek tippeket, de közben megtekintettem az OTP Supra és Maxima árfolyamok alakulását az elmúlt időszakban és alighanem ezek is - legalább részben - feltörekvő piaci kötvénybe fektetnek.
Ezért most én teszek nektek egy javaslatot:
Forgassátok át a pénzetek egy részét ezekbe!
Valami ilyesmire tippelek inkább:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bokros-csomag
Főleg a tegnapi 2020-as "lehet eurónk" bejelentés tükrében.
A 18-as választást még behúzzák, azután a lovak közé a gyeplőt.
Állítólag a feltörekvő piaci kötvényalapok jelentik a következő nagy dobást.
Én egyet sem tudok, tudtok ilyet ajánlani, ami a kisbüfinek is elérhető? Mondjuk olyan befektetési alapot, ami ebbe fektet?
Köszönöm.
Kinek mi a véleménye,mi lesz ebből ?
Az év első hat hónapjában 960 milliárd forinttal, 4477 milliárd forintra nőtt a belföldi kisbefektetők számára értékesített forint állampapírok állománya
http://www.portfolio.hu/befektetes/ongondoskodas/a...
.....
Nem alternatíva már sztem. Főleg úgy hogy bármikor dönthetnek és döntenek is osztalékcsökkentés/szüneteltetés mellett.