Nos, ez attól függ.
Van akiknek Bokros, Békessi, Medgyessy, László Csaba a hiteles közgazdászok, nekem Varga - Drábik - Bogár - Heim Péter - Mellár Tamás és a többiek.
Nos, ez attól függ.
Van akiknek Bokros, Békessi, Medgyessy, László Csaba a hiteles közgazdászok, nekem Varga - Drábik - Bogár - Heim Péter - Mellár Tamás és a többiek.
Elkezelt pénzek a magánkasszákban
Varga István szerint a nyugdíjpénztárak működési költségei százmilliárdos nagyságrendűek
2010. december 2. 06:00
Elkezelt pénzek a magánkasszákban
Varga István szerint a nyugdíjpénztárak működési költségei százmilliárdos nagyságrendűek
2010. december 2. 06:00
Magyar Nemzet
Tíz év alatt a kötelező magánnyugdíjpénztárak a befizetések több mint nyolc százalékát, az önkéntes pénztárak pedig a befizetések több mint kilenc százalékát fordították pénzkezelésre. Ez a befektetett pénz hozamának arányában 39, illetve 25 százalékot jelent – állítja Varga István gazdasági szakember.
Két hete Hozam helyett viszem cím alatt (MN, 2010. november 13.) közzétettek egy igen lesújtó számítást a magánnyugdíjpénztárak kezeléséről, és mellékesen megjegyezték, talán már az a tőke sincs meg, amit a statisztikák közölnek. Miért kételkednek?
– Több nyomós ok miatt. Először, törekedtünk az elvárhatónál is nagyobb pontosságra, ezért próbáltunk a felügyelettől és a pénztárszövetségtől adatokat szerezni, mennyi pénzt vittek el a kötelező rendszerből kilépő, 52 év felettiek tavaly, mert az elvitt pénzt a meglévő tőkéhez hozzá kell adnunk a hozam pontos kiszámításához. Többszöri írásbeli kérdésre sem kaptunk választ arra sem, hogy egyáltalán lesz-e válasz. Az volt a benyomásunk, a hivatalból figyelők sok mindennel nincsenek tisztában. Így elszámolni, átvenni majd háromezermilliárd forintra becsült befektetést, enyhén szólva is veszélyes: a kocsiról néhány tíz-húsz, sőt százmilliárd forint úgy lehullhat, hogy a nyomát sem látjuk.
– 2009 végén 2649 milliárd forint állt rendelkezésre önök szerint, ez növekszik az idei befizetéssel és a tőke hozamával, illetve csökken a kezelési költséggel. Mennyi lehet akkor a pénztárak tőkéje, amelyet a törvénytervezet szerint az ÁAK átvesz?
– A 19 kötelező magánnyugdíjpénztár összesített vagyona idén június végén 2841 milliárd forint, az önkéntes pénztáraké 831 milliárd forint volt, ez az utolsó közzétett adat. Ekkora értékek milliomod része is milliós nagyságrendű, tehát nagyon pontos elszámolás kellene. Csakhogy ez nem egyszerű. A pénztárakban összegyűjtött pénz nem egy bankszámlán ül, ami forintpontossággal elszámolható lenne. A pénztárak tőkéjét sokféle értékpapírba fektették, amit a mindennapi piaci értéken kell kimutatni. A kötvény és a részvény értéke percről percre változik, naponta akár többször adnak-vesznek ilyen papírokat. A nyugdíjalapokat nagy biztonsággal kellett volna kezelni, de egy korábbi törvény alapján a tőke egynegyede külföldi és kisebb részben magyar részvényekben áll, vagy mozog.
A teljes interjút a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatja.
A magyarországi magánnyugdíjpénztárak tizenkét éve
2010. november 13. 00:00
MNO Online
Varga István - Patrubány Anna
Előfordul – ha csak pillanatokra is –, hogy Magyarország a világ közepe. Kis túlzással így volt ez 1997. február 19–20-án, amikor itt, nálunk, a „feltörekvő piacon” randevúzott a fél pénzvilág.
A budapesti Atrium Hyatt Szállóban Az új üzleti lehetőség, a magánnyugdíjpénztárak Közép-Európában című konferencián a hamarosan megjelenő magyar nyugdíjpénztári megtakarításokat, a magyar „nyugdíjiparba” való befektetés óriási lehetőségét, az adókedvezményeket, a támogatásokat kínálták világszerte ismert bankoknak, biztosítóknak, pénzügyi társaságoknak, ügyvédeknek és hatalmas tanácsadóknak.
Kik is? László Csaba, akkor helyettes államtitkár, később pénzügyminiszter, Győrfi István, Gere Ádám miniszteri megbízottak, Roberto Rocha, a Világbank vezető közgazdája, Sam Baker, a világ legnagyobb biztosítójának és majd bő tíz évre rá a világ legnagyobb csődjét összespekuláló amerikai AIG-nek az itteni nyugdíjpénztári befektetésekre delegált szakértője, valamint cseh, lengyel kollégáik és sokan mások.
A tervezett kötelező, de magánpénztár világújdonságnak számított, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank hatalmas hévvel ajánlott csomagjára gazdasági megváltásként gondoltak, és itt volt az áttörés színhelye.
Vajon az idesereglett befektetők a privatizációban kisemmizett, vagyontalan, éhbérért dolgozó magyarok békés öregkoráért aggódtak így együtt? Ha viszszatekintünk az előadásokra, inkább úgy fogalmazhatunk, hogy a be nem avatott magyar volt a big business tárgya. És ha az elmúlt tizenkét évről készítünk számvetést, megállapíthatjuk: ami a konferencia után történt, az sokba, nagyon sokba került nekünk.
Magyarországon 1998 elején indult el a kötelező magánnyugdíjrendszer az előző másfél évben nagy propagandával az állami rendszerből átcsábított önkéntesekkel, majd az iskolaév végétől a pályakezdők kötelező beléptetésével. Ez évben 32 milliárd forint gyűlt a pénztárakba, a következőben már duplája, 63 milliárd forint, és egyre nőtt az éves befizetés a jobb nyugdíjban reménykedő és a kötelezően belépő tagok számának gyarapodásával. Kétezer-nyolcban már 529 milliárd forint volt az éves beszolgáltatás, amely 2009-re 466 milliárd forintra csökkent a jövedelem- és állásvesztések, illetve az ideiglenesen megengedett kilépések hatására. A pénztártagok tizenkét év alatt 2555 milliárd forintot tettek be számszerűen – nem értékben – a „malacperselybe”. Kifizetésekre alig 15 milliárd forint ment el a bő évtized alatt, mert az új pénztártagok korára és a nyugdíjkorhatár emelésére tekintettel csak 2013-tól kezdődik a járadékfizetés lassú növekedéssel. A havi befizetés gyarapítja a tőkét, a tőke befektetésének hozama szintén, ami ismét befektethető, tehát kamatos kamattal gyarapodik a pénztártag vagyona. Legalábbis így szólt a csábítás. Valóban? A valóság: nincs hozam, annál több „viszem”. Nézzük!
A pénztári vagyon 2009 végén 2649 milliárd forint volt, ehhez számítsuk hozzá azt a 15 milliárd forintot is, amelyet időközben a pénztártagoknak kifizettek, hiszen ez a pénz is náluk maradt. A végösszeg 109 milliárd forinttal több, mint amennyit a befizetők addig a perselybe bedobtak. (Minden számítást erre az időpontra összpontosítunk.)
*
Szorgos kezek számlálták a befizetéseket, ami tizenkét év alatt több mint 210 milliárd forintba került, majdnem kétszer annyiba, mint a számszerű, 109 milliárd forintos eredmény. Azt is mondhatjuk: a megkeresett pénz kétharmada a kezelőké, egyharmada a tulajdonosoké.
Azonban ami a tulajdonosoknak jutott, az nem vagyongyarapodás. A pénztár tőkéjének vásárlóereje ugyanis – az infláció miatt – folyamatosan csökken. A befizetések mindenkori vásárlóerejének megőrzése esetén 3261 milliárd forintnak kellett volna lennie a számlákon 2009 végén, ám látjuk, csak 2664 milliárd van. Így még a 109 milliárdos hozam ellenére is kijelenthető: sikerült 597 milliárd forint veszteséget elérni 210 milliárd forintba kerülő pénzkezeléssel. Szép.
Ennyire ügyetlenek a piaci játékosok? Aligha. Tegyük fel, minden pénztári pénzt kincstárjegybe, állampapírba fektet egy számítógép, és az évente kapott kamatot ismét. Ebben az esetben 2009 végére 3264 milliárdra nőtt volna a pénztári vagyon, amely összeg 600 milliárd forinttal több a meglevőnél. Tehát évi 10–14 milliárd forintba kerülő befektetési szolgáltatás 600–700 milliárd forintos veszteséget ért el egy ingyen dolgozó automata eredményéhez képest.
De hát a pénztárak igen nagy hányadban államkötvénybe fektettek, a kötvények hozama biztos bevétel, hogyan lehet azon veszteni? Úgy, hogy a pénzpiaci lobbi hatására törvénnyel nagyobb arányú kockázatos befektetésre kényszerítették a pénztárakat, és ott többet veszítettek, mint amennyit a kötvényen nyertek.
Ügyetlenség? Dehogy, a pénztári veszteség valahol nyereség.
Az elúszott pénz számbavétele azonban ezzel még nem teljes. Hiszen a pénztárakba tizenkét év alatt fizetett 2555 milliárd forint hiányt teremtett az állami nyugdíjalapban (bár a kötelező magánnyugdíjpénztárakba kerülő összegeket az állam vonja el a pénztártagoktól, azt továbbutalja a pénztáraknak). Mindeközben azonban az államnak továbbra is fizetnie kell a jelenlegi nyugdíjakat (ezeket a jelenlegi befizetésekből fedezik), így a magánnyugdíjpénztárakba elutalt pénzek a költségvetési hiányt növelik. Ezt pedig a pénzpiacról kell finanszírozni, magyarán: újabb hiteleket kell felvenni. A kincstárjegyek éves átlagkamatait alapul véve ennek a hiánynak a pótlása az említett időszakban szám szerint 197, érték szerint 254 milliárd forint kamatkiadást generált a a költségvetésben.
Természetesen ezt a költséget az adófizetők állják: a magánnyugdíjpénztárakba belépők és az állami pillérben maradók egyaránt. Az a kitétel tehát, hogy majd évtizedek múlva az állam jól jár, hiszen a nyugdíjak zömét már a magánpénztárak fizetik, enyhén szólva nem állja meg a helyét: addigra az adófizetőket e pluszterhek miatt már annyi pénzzel kopasztják meg, amely egyértelművé teszi, hogy a pénztárakon kívül az állam és polgárai is óriásit buknak ezen az üzleten.
Egyébiránt az önkéntes nyugdíjpénztáraknál sem jobb a helyzet. Bár az önkéntes nyugdíjpénztárak már 1993-tól működhetnek, most az ő tevékenységüket is csak az elmúlt tizenkét évre visszamenőleg vesszük górcső alá, szintén 2009 végéig.
Az önkéntes pénztárakban 1998 végén már 100 milliárd forint állt, majd a következő évben 44 milliárd forint folyt be, azután egyre több befizetés történt, évi 110 milliárd forintig növekedve. Így az 1998 és 2009 vége közötti tizenegy évben 927 milliárd forint került befizetéssel a kasszákba, de a tagok elvittek 451 milliárd forintot, mert az önkéntes befizetések kivehetők, tehát a „malacperselyben” 576 milliárd forintnak kellene lennie haszon nélkül 2009 végén. Ezzel szemben 756 milliárd forint volt, 180 milliárddal több, ami eredmény. Csakhogy a befizetések és kivétek különbözete vásárlóerejének megőrzéséhez 353 milliárd forint többlet kellene, de csak 180 milliárd van, tehát a pénztárak 173 milliárd forint értékvesztést realizáltak. Mindezért 85 milliárd forint díjat fizettek a pénzüket számlálóknak. Amennyiben az önkéntes pénztárak nettó vagyonát – és a kamatot is – a számítógép automatikusan kincstárjegybe fektette volna, úgy a kivett pénzek figyelembevételével 925 milliárd forintnak kellene lennie a kasszában, de csak 756 milliárd van. Tehát az egyszerű kincstárjegybe fektetéssel 169 milliárd forinttal több lenne a ténylegesnél.
A kötelező és az önkéntes magánnyugdíjpénztárak banálisan egyszerű módon, kincstárjegyvásárlással éppen megőrizték volna a befizetések reálértékét, de nem hoztak volna hasznot. Természetesen ekkor a pénzkezelő művészekre sem lett volna szükség, és a ráfordítás ötöde is elég lett volna az automatikus adminisztrálásra. Így a kötelező és az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona együtt még a kezelésre elpazarolt 240 milliárddal is több lenne – együtt 4446 milliárd forint – a tényleges 3405 milliárdhoz képest.
Látható, hogy tizenkét év alatt kerekítve ezermilliárd forint maradt ki a pénztárakból anélkül, hogy a pénzpiac pénzteremtő trükkjei egyáltalán szóba kerültek volna a pénztárak javára. Nincs hozam, ezermilliárd forint „viszem” ment el az „ügyes” befektetéssel!
Azért még ez sem az elszámolás vége.
Az önkéntes pénztárba való befizetéshez adókedvezmény is jár, évi 20–30 milliárd forint. Némi becslést is felhasználva tizenkét év alatt 251 milliárd forint bevételről mondhatott le így az állam a fenti reálveszteséget halmozó pénztárak ösztönzésére.
Tehát állítható: az államháztartás 1000–1300 milliárd forintot biztos bukott az ügyön, a pénztártagok is közel ezermilliárdot.
És ha úgy gondolnánk, ez sem a vége. A pénzpiac megmondóemberei, az IMF, a nemzeti bank nem győzi csepülni a költségvetést az eladósodásért. Azt állítják, hogy az adósság növekedése miatt nagy a kockázat, a kockázat miatt a kamatláb. A nagy kamatláb fékezi a hitelezést, pénz nélkül leáll a gazdasági aktivitás, nő a munkanélküliség, kevesebb az adóbevétel, megint nő a költségvetés hiánya, az eladósodás… Tehát a magánnyugdíjpénztár bevezetése lefelé mutató spirált generál, holott valaha a megtakarításokkal tőkét ígért a gazdaságnak. Ebből semmi sem lett, semmi sem jutott a gazdaságba. Az összegyűjtött tőkét a pénztárak miatt növekvő államadósság finanszírozására fordították (mivel a pénztárak kincstárjegyeket is vásároltak: épp a tevékenységük által generált adósságot finanszírozták), valamint a nemzetközi részvénypiacra került, a jelek szerint katasztrofális „eredménnyel”.
Belátható tehát (de itt nem számszerűsített), hogy hatalmas veszteség a gazdaság lefékezése is.
Milyen tanulságok szűrhetők le mindebből? A kommunista és kapitalista kapzsiság nálunk azonos politikai vonulathoz kötődik. Mindkét kényszerített pénzelvonás megbukott. Az utóbbi „eredménye” itt áll előttünk fehéren feketén, de még zúg az utóvéd-propaganda, próbálja manipulálni a közvéleményt. Pedig most nem a szépre festett jövőt kell elhitetni, hanem a tizenkét éves múlt tényeit értékelni. Egyesek még most sem látják a súlyos kárt.
Nem, ma sem látják, hogy:
– a politikus magát minősíti le, amikor elfogadja, hogy az állami tisztviselő rossz gazdája a nyugdíj ügyének, de jó gazda a megfoghatatlan, offshore-szigetre települt spekuláns, akire a törvény szigorával kell rátukmálnunk a békés öregkorunk feletti gondoskodást;
– a nyugdíjpénztárba gyűjtött járulék államkötvénybe fektetése jókora kábítás, mert az így kapott kamat nem haszon, ezt is a pénztártagok fizetik, csak kerülő úton, az adó által, hisz épp a magánnyugdíj miatt nő a költségvetési hiány, a pótlás kamata a lakosság terhe;
– a pénztárakba gyűjtött pénz vásárlóereje folyamatosan csökken, amit az elszámolások nem követnek, de a pénztártagok vesztesége több áttételen keresztül valakik haszna;
– a pénztártag vagyonát fedezet nélkül kezelik (el) azok, akik természetesen csak ingatlanfedezettel hiteleznek – például a pénztártagnak;
– az ismeretlen pénzvilágba kényszerített tömegek nem egyenlő partnerei a brókereknek, szó sincs egyenlően informáltak piacáról, inkább karámról, ahol a tájékozatlant nyírják;
– a magánnyugdíjrendszer értelme a költségvetést terhelő jövedelemszivattyú telepítése, melyet az egyensúlyra kényes IMF nem kifogásol (a Költségvetési Tanácsnak sem szúrta a szemét), hogy az egészségügy, az oktatás és az állami nyugdíj ráfordításai csökkentésével teremtsenek forrást e kábítással működő szivattyú táplálásának.
Napnál világosabb: kevés beavatott kopaszt sok balekot. Még meddig?
Érdekes, hogy az ATV linkről egyesek úgy gondolják, hogy egy
Suppán G. véleményt hallottak, felhívom szíves figyelmeteket, hogy tévedtek,
ez egy K. Olga irányított kérdés/válasz játék előadását hallhattátok.
filter kollega, az atv honlapon és a nepszava.hu-n kívül olvasol mást is, mint "törzsfideszes" szavazó?? :))
Korozs Lajost magára valamit is adó ember nem idézi.
Korózs Lajos
Mondhatsz bármit :), függetlenül attól h racionális-e vagy sem az mnyp, elfogadhatatlan a stílus és a módszer, olyannyira ha így tolják tovább szetm simán bebukják a 2014-t...
igen más ingatlan is jó csak a lakás talán likvidebb meg kevesebb hozzáértés kell....
Hali Spade:)
Ja, Ja. De ott nem "elfekvő" ott a lényeg:)
Az ingatlannal egyetértek, de nem csak a lakás, lehet más is. A többiről nem mondok semmit, mert..........
Hali Bakiba :),
Nézd meg akkor a németeknél egy FB elnök élethalál ura és nem elfekvő :)
Igen, éppen arról van szó, hogy a járulékplafont ki akarják terjeszteni a munkavállalói járulékokra is, vagyis pont nem a járulékplafon megszüntetése a cél...
Hali Csokibá:)
8 az a 2, de ez is kiveri a biztit nálam:)
nem látta a részletet...
de a kormány hamarosan pótolja a mulasztást, és egy módosító indítvány keretében zárja le a kérdést
pont ezektól a módosító indítványoktól félek. Volt már rá példa hogy évközben alapjaiban változott meg az adó rendszer nem?
Jól teszi.....az pénzkiesés lenne, most minden garasra szükség van.
AZ MNB-t lényegében egyedül az FB felügyelheti erre való, ezt kellene erősíteni, mert más kontroll nincs, se a számvevőszék se a kormány se a parlament...ez meg nonsense lássuk be, azért mert eddig politikai temető volt az állami cégek FB tagsága és a f@szukat lóbázták, nagyon fontos funkciója van (lenne)....
Itt az egyik részéről gondolkodtak.... Igaz ez a másik fele...
http://hvg.hu/gazdasag/20101110_abszolut_jaradekplafon
Szóval itt bármi lehet...
ezt tudom, de én nem akarok függeni mástól... én akkor akarok nyugdíjas lenni, amikor úgy érzem eljött az ideje a pihenésnek... ezért nem is érdekelt soha az állami nyugdíj... ha elfáradok 50 évesen, akkor irány a pihi... és ez csak öngondoskodásból érhető el...
no jó éjt nektek! (elfáradtam)
