Az EU/EGT tagállamok nyugdíjrendszereiben bevált automatikus korrekciós és kiegyenlítő megoldások ismerete nélkülözhetetlen bármely lehetséges magyar nyugdíjreformhoz. Amire egyébként a választások eredményétől függetlenül mielőbb szükség lesz, mert a magánnyugdíjpénztárak 2010-es visszaállamosítása - azaz a megreformált nyugdíjrendszer reformmentesítése -, a 2011-es radikális szigorítások, és általában a demográfiai osztalék aranykorának bealkonyulása után megint visszatérhetünk a kiindulópontra, és szembesülhetünk ugyanazokkal a rendszerszintű problémákkal, mint az 1990-es években. Eközben a nyugdíj-kiadások a 13. havi nyugdíj, a Nők40 és egyéb plusz juttatások, a finanszírozási kockázatok pedig a pandémia és az orosz-ukrán háború következtében nagyságrendekkel nőttek. Emiatt elengedhetetlen, hogy megismerjünk minden bevált - vagy legalábbis kipróbált - európai megoldást annak érdekében, hogy a magyar nyugdíjrendszer hosszú távon is fenntartható maradjon és minden érintett számára méltányosabb legyen.
Az automatikus kiigazító mechanizmusok (AKM) a nyugdíjrendszerekben olyan előre meghatározott szabályokra épülnek, amelyek automatikusan - külső politikai, jogalkotói beavatkozás nélkül - változtatnak a nyugdíj megállapítási vagy karbantartási feltételein, ha az AKM működtetéséhez kiválasztott indikátorok értéke változik, így biztosítva a fenntarthatóságot és a méltányosságot.
Az indikátorok lehetnek demográfiai, gazdasági vagy pénzügyi jellegű jelzőszámok. Demográfiai indikátor lehet egy meghatározott életkorban várható további élettartam, gazdasági indikátor lehet az infláció, a keresetnövekedés, a bértömeg alakulása vagy a GDP változása, pénzügyi indikátor lehet a nyugdíjkassza egyensúlyának változása. Az AKM-ek jellemzően a nyugdíj értékére, a járulék mértékére vagy a nyugdíjkorhatárra vonatkozó változásokat léptetnek életbe. Az automatikus jelző arra vonatkozik, hogy a nyugdíjrendszer kijelölt összetevőit érintő változások előre meghatározott szabály szerint külön politikai vagy gazdasági beavatkozás nélkül bekövetkeznek, ha a szintén előre meghatározott feltételek vagy küszöbértékek módosulnak.
MINDEN AKM KÖZÖS CÉLJA, HOGY CSÖKKENTSÉK A NYUGDÍJRENDSZEREKET ÉRINTŐ JÖVŐBENI BIZONYTALANSÁGOK NEGATÍV KOCKÁZATAIT,
különösen az infláció alakulása, a nyugdíjak finanszírozása és a várható élettartam növekedése vonatkozásában. A folyó finanszírozású (pay as you go) rendszerekben külön kockázatot jelent az egy nyugdíjasra eső járulékfizetők számának alakulása, amely közvetlenül függ a várható élettartamban, a termékenységben, a foglalkoztatásban és a migrációs egyenlegben bekövetkező változásoktól. Az automatikus kiigazítások révén megakadályozható, hogy a nyugdíjak megfelelőségét vagy a nyugdíjrendszer pénzügyi fenntarthatóságát tartósan veszélyeztessék a jövőbeni kockázati tényezők.
Az AKM megoldások a nyugdíjrendszer számtalan metszetét érinthetik, a nyugdíjszámítás során alkalmazott valorizációs módszerektől a nyugdíjemelési indexek alakításán és a nyugdíjrendszer pénzügyi fenntarthatóságát biztosító kiegyenlítő rendszereken át a várható további élettartamtól függő korhatár-alakítás és nyugdíjmeghatározás különböző automatikus szabályrendszereinek alkalmazásáig.
Az OECD legutóbbi jelentése szerint (Pensions at a Glance 2021) az OECD tagállamok közül
- a svéd mintára NDC (Notional Defined Contribution, névleges járulékmeghatározott) nyugdíjpillért is bevezető országokban (az EU/EGT térségben Olaszország, Litvánia, Norvégia, Lengyelország) a névleges egyéni számlákhoz,
- hét országban a nyugdíjkorhatár várható élettartamhoz kötéséhez,
- hat országban a nyugdíjmegállapítás és nyugdíjkarbantartás eljárásainak a várható élettartam vagy a bértömeg változásaihoz történő kötéséhez,
- hét országban speciális kiegyenlítő mechanizmusok alkalmazásához kötődnek AKM-megoldások.
Az EU/EGT tagállamok közül nem működik külön nevesített AKM Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Franciaországban, Írországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Spanyolországban, Svájcban és Magyarországon sem. Minden országban beavatkoznak persze a nyugdíjrendszer alakításába, de ehhez politikai aktorok közreműködésére van szükség, nincs automatikus eljárás.
Svédországban és Finnországban működnek a leghatékonyabb AKM-ek, de Észtországban és Olaszországban is fejlesztik ezeket a megoldásokat, amelyekben mind a nyugdíjmegállapítás, mind a nyugdíjemelés, mind a nyugdíjkorhatár alakulása függ a várható élettartam változásától, továbbá a járulékfizetők és a nyugdíjasok arányának alakulásától. Ez utóbbi a német kiegyenlítő mechanizmusban is fontos szerepet játszik.
A várható élettartamhoz kötött nyugdíjkorhatár
A nyugdíjkorhatárnak a várható élettartamhoz kötése azt célozza, hogy a hosszabb életre számító évjáratok tagjai tovább dolgozzanak, vagyis az élettartam növekedése ne a nyugdíjas évek számát növelje. Ezt a megoldást alkalmazza Dánia, Észtország, Finnország, Görögország, Olaszország, Hollandia és Portugália. 2017-ben Szlovákia is bevezette ezt a módszert, de 2020-ban visszavonta az intézkedést.
- Dánia, Észtország, Görögország és Olaszország nyugdíjrendszereiben a 65 éves (Dániában a 60 éves) életkorban várható egy év további élettartam-emelkedés egy évvel növeli a nyudíjkorhatárt.
- Finnország, Hollandia és Portugália a 65 éves korban várható további élettartam növekedés 2/3-ával egyenértékű korhatár emelést alkalmaz. Svédország is áttér erre a kétharmados emelési módszerre.
- Portugáliában az a nyugdíjigénylő, aki 40 évnél hosszabb szolgálati időt szerzett, annyiszor 4 hónappal korábbi életkorban igényelhet csökkentés nélküli nyugdíjat, ahány évet szerzett a 40 év felett (például 43 év esetén egy évvel korábban mehet nyugdíjba).
A nyugdíjkorhatár várható élettartamtól történő függővé tétele következtében az élettartam-növekmény egésze vagy kétharmada az érintett személy aktív dolgozói időszakára esik, így nem (vagy csak kisebb mértékben) növeli a nyugdíjban töltött idő hosszát. AZ EU átlagában a nők 20-25 évig, a férfiak 15-20 évig nyugdíjasok, ennek az időtartamnak a további növekedését akadályozzák meg a nyugdíjkorhatár várható élettartam alakulástól függő automatikus szabályozása révén. (Dániában a nyugdíjkorhatár emelkedése következtében a nyugdíjasként töltött élettartam várható átlagos hossza mindössze 14 és fél év.) Ha csökkenne a várható élettartam, akkor ez automatikusan csak Észtország, Finnország, Görögország, Portugália esetén vezethet a nyugdíjkorhatár csökkenéséhez.
A NYUGDÍJRENDSZERT ÉRINTŐ PÉNZÜGYI EGYENSÚLYTALANSÁGOT AZONBAN NEM KÉPES ÖNMAGÁBAN KEZELNI AZ A MEGOLDÁS, HOGY A NYUGDÍJKORHATÁR A VÁRHATÓ TOVÁBBI ÉLETTARTAMTÓL IS FÜGG,
hiszen minél magasabb a nyugdíjkorhatár, az aktív dolgozó annál több nyugdíjjogosultságot halmozhat föl, amelynek nyugdíjjáradékként történő kivétele a rövidebb nyugdíjas élet ellenére további finanszírozási kockázatot teremt. Ezért ezt a jogosultság-halmozódást is szabályozni szükséges (korábban ezt járulékfizetési vagy nyugdíjplafon, degresszió és hasonló módszerek révén valósították meg, de ez sok esetben ellenérdekeltséget szít a járulékfizetés tekintetében). Az AKM-ek ezt a célt a fenntarthatósági koefficiensek bevezetésével oldják meg.
A biztosítási elv alapján a nyugdíjrendszerekben jövedelem átcsoportosítás zajlik a korábban elhunytak részéről a hosszabban élők részére. Miután a kisebb keresetűeknek jellemzően rövidebb a várható élettartama, a kisebb nyugdíjukat is csak rövidebb ideig kapják, ennek következtében sérül a nyugdíjrendszerben a méltányosság. Ezt csak úgy lehetne kezelni, ha a várható élettartamokat nem csak a születési évjárat, hanem a társadalmi csoporthoz tartozás szerint is figyelembe vennék, de ez kezelhetetlenül elbonyolítaná a rendszert. A várható élettartamok keresettől is függő alakulását inkább a jövedelem újraelosztási eljárásaiban lehet figyelembe venni, vagyis a nyugdíjrendszerben a szolidaritási elvet is fokozottan érvényesíteni kell. Az OECD becslése szerint a kisebb keresetűek várható élettartama átlagosan 3 évvel rövidebb, ami 13%-kal csökkenti a nyugdíjuk összértékét a tovább élő magasabb keresetűek nyugdíjához képest, mégpedig azon a negatív hatáson felül, amit a kisebb összegű nyugdíjuk okoz.
Nyugdíjmegállapítás és/vagy nyugdíjkarbantartás demográfiai és/vagy makrogazdasági indokátorok függvényében
További AKM megoldások a demográfiai változások nyugdíjkiadás növelő hatásainak csökkentése érdekében automatikusan változtatják a nyugdíjszintet a várható élettartam, a járulékfizető/nyugdíjas arány, a GDP vagy a bértömeg/átlagkereset alakulása függvényében.
Élettartamtól függő fenntarthatósági koefficiens a finn és a portugál nyugdíjrendszerben
Finnország a 62 éves korban várható további élettartamhoz igazított korrekciós élettartam koefficienst alkalmaz az új nyugdíjak megállapítása során. A bevezetés évében, 2009-ben a koefficiens értéke 1 volt (az 1947-ben született évjárat tagjai részére), ami 2021-re 0,957-re csökkent (az 1957-ben született évjárat tagjai részére), vagyis az új nyugdíjak megállapításkori értéke egy évtized alatt 4,3%-kal csökkent. Az előrejelzések szerint a koefficiens értéke 2066-ban 0,869-re csökken, vagyis az 1998-ben vagy később született évjáratok tagjai részére a leendő nyugdíjuk megállapításkori értéke 13,1%-kal lesz alacsonyabb e koefficiens alkalmazása miatt.
Portugáliában 2007-ben vezették be a fenntarthatósági együtthatót, amit 2013-tól a nyugdíjkorhatárnak a további várható élettartamtól történő függővé tétele követett. A portugál fenntarthatósági együttható a 65 éves életkorban 2000-ben mért további várható élettartam és a tényleges nyugdíjkorhatár betöltése előtti évben a 65 évesek részére mért további várható élettartam hányadosa. Az együtthatót azonban csak a korhatár előtti nyugdíjak esetében alkalmazzák, ha az érintett nyugdíjigénylő 60 éves koráig nem szerzett legalább 40 évi biztosítási időt. Ekkor azonban a nyugdíjmegállapítás során jelentős nyugdíjcsökkentést okoz a koefficiens alkalmazása, 2021-ben ez 16,7% volt, de 2066-ra eléri a 30,3%-ot, miközben a korhatár előtti nyugdíj összegét ezen felül is csökkenti az annyiszor havi fél százalékos málusz, ahány hónappal a tényleges nyugdíjkoratár előtt igényelte az érintett a nyugdíját.
Öröklési nyereség és életjáradék-osztók a svéd nyugdíjrendszerben
Svédországban az állami nyugdíj income pension ágában az adott évjáratban az átlagos várható élettartamnál rövidebb ideig élő biztosítottak nyugdíjjogosultságait – az öröklési nyereséget - szétosztják az adott évjárat még élő tagjai között. (A svéd állami income nyugdíj összege semmilyen mértékben nem függ a biztosítási időtartam hosszától, kizárólag a felhalmozott névleges nyugdíjjogosultság összegétől. Ezért is nevezik “income”, azaz jövedelem-nyugdíjnak.) Ez az eljárás a nyugdíjfolyósítás megkezdése után is tovább működik az életjáradéki osztók újraszámítása révén. Minden évjárat tagjai olyan biztosítási kockázatközösséget alkotnak e rendszerben, amely szerint a rövidebb ideig élők halálukig felhalmozott nyugdíjjogosultságai közvetlenül kimutatva hozzájárulnak a hosszabb ideig élők nyugdíjjogosultságainak fedezetéhez.
Az income nyugdíj számításánál a vezérlő elv az, hogy a nyugdíjigénylő várható további átlagos élettartamára szétterítik a névleges egyéni nyugdíjszámláján felhalmozott nyugdíjjogosultságát. Ezért minden születési évjáratra előre meghatározzák az adott évjárat várható átlagos élettartamától függő életjáradék-osztót, amit rendszeresen felülvizsgálnak és szükség szerint újraszámolnak.
A gender-semleges számítás jegyében a nők és a férfiak Svédországban is jelentősen eltérő várható élettartamát átlagolják, vagyis uniszex élettartamot használnak (akárcsak bárhol Európában). Ennek következtében azonos feltételek esetén a nők átlagos nyugdíja 65 éves korban mérve átlagosan 8%-kal magasabb, mint a férfiak átlagos nyugdíja - ahhoz képest, amennyi a nyugdíj összege a nemek szerint eltérő várható élettartamok alapján számítva lenne.
Az életjáradék-osztó előzetes kamatot is tartalmaz (mértéke jelenleg 1,6%), amely azt fejezi ki, hogy a jövőben milyen feltételezett “kamattal” lehet számolni a nyugdíjszámla tekintetében, azaz a jövőben milyen feltételezett éves mértékben nő majd a bérindex (a svéd átlagkereset). A feltételezett kamat figyelembe vétele miatt egyrészt a frissen megállapított nyugdíj összege magasabb, másrészt a már folyósított nyugdíj növekedési üteme lassabb, miután az indexálás során az előzetesen figyelembe vett kamat mértékét le kell vonni a bérindexből.
A svéd prémium nyugdíj (a ténylegesen tőkefedezeti nyugdíjpillér) összegének számítását az életjáradék-biztosításokra vonatkozó alapelvek vezérlik. A prémium nyugdíj összegének megállapítása során a prémium egyéni nyugdíjszámla egyenlegét elosztják a prémium nyugdíj életjáradék-osztójával, amely annyiban tér el az income nyugdíj megállapításához használt életjáradék-osztótól, hogy nem 1,6%, hanem más összegű (az utóbbi években 1,75% - 3% közötti) előzetes kamatot tartalmaz és nem a nyugdíjba vonulás időpontjában az adott személy évjárata alapján várható élettartamot, hanem a további élettartamra vonatkozó általános előrejelzéseket veszi számításba (ezek alapján az osztó jellemzően nagyobb, mint az income nyugdíj számításához alkalmazott életjáradék-osztó). Három évente készül a jövőben várható élettartamokra vonatkozó új előrejelzés, ennek megfelelően három évente változhat az életjáradék-osztó mértéke, így az azt követően folyósított prémium nyugdíj összege is.
A járulékfizető dolgozók számától, a GDP-től vagy az országos bértömegtől is függő nyugdíjak
Több ország alkalmaz ilyen típusú fenntarthatósági megoldásokat. Észtországban a teljes járulékbevétel változásához, Görögországban a nominális GDP növekedéséhez, Portugáliában a GDP reálnövelkedéséhez, Litvániában az országos bértömeghez is igazítják a nyugdíjakat.
- Görögországban például 50%-ban a GDP nominális növekedésétől, 50%-ban pedig a fogyasztói árak változásától függ a nyugdíjkarbantartás vegyes indexének a mértéke.
- A német nyugdíjrendszerben több biztonsági megoldás is működik, mind a nyugdíjjárulékok szabályozását, mind a nyugdíjak indexálását illetően.
Az éves járulékmértéket a rendszerbe épített fenntarthatósági alap (a nyugdíjrendszer belső függőségi rátájától, azaz a járulékfizetők számának a nyugdíjasok számához viszonyított arányától függő biztonsági alap) befolyásolhatja. Ez az alap egy havi nyugdíjkiadás 20-150%-a között fluktuálhat. Ha az előrejelzések szerint a következő évi járulékbevételek nem biztosítják, hogy az alap e keretek között maradjon, akkor ennek megfelelően növelhetik vagy csökkenthetik a járulék mértékét.
A nyugdíj összegét az aktuális nyugdíjérték mint szorzótényező révén befolyásolja a német gazdasági fejlődés éves alakulása. Az aktuális nyugdíjérték megegyezik annak a havi nyugdíjnak az összegével, ami egy átlagkeresőt illetne meg a tárgyévben. A számítás során az előző évi aktuális nyugdíjértéket megszorozzák az előző évi nemzetgazdasági bruttó átlagkereset változásának mértékével, majd az előző évi nyugdíjjárulék változásának százalékos mértékével, majd az előző évi fenntarthatósági szorzótényezővel, így kapják meg a tárgyévi aktuális nyugdíjértéket. A törvény garantálja, hogy a tárgyévet követő évi aktuális nyugdíjérték semmilyen esetben sem lehet kisebb, mint a tárgyévi aktuális nyugdíjérték. Ha a valóságban kisebb lenne, akkor ezt nem tükröztetik az adott évi aktuális nyugdíjértékben, hanem a jövőbeni növekedés terhére számítják be úgy, hogy a következő években bekövetkező növekedésnek csak a felét veszik figyelembe mindaddig, amíg ezáltal nem pótolják a hiányt.
A fenntarthatósági szorzótényező a nyugdíjrendszer függőségi rátájának a változását méri. Vagyis azt, hogyan változik a járulékfizetők száma a rendszer által fizetett ellátásokban részesülő nyugdíjasok számához képest. A képlet alkalmazása során a ráta változása mértékének csak a negyedét veszik figyelembe.
E megoldás hosszabb távon a bruttó helyettesítési ráta csökkenéséhez vezet, mivel az aktuális nyugdíjérték növekedése elmarad(hat) a bruttó nemzetgazdasági átlagbér növekedésétől. A német nyugdíjtörvény ennek kapcsán az új nyugdíjmegállapítások tekintetében meghatározza a bruttó helyettesítési ráta alsó küszöbértékét, amely 2030-ig nem lehet alacsonyabb 43%-nál. Ez lényegében azt jelenti, hogy – legalábbis 2030-ig - az érintett személy megállapított nyugdíja nem lehet kevesebb, mint az utolsó keresete összegének 43%-a. A helyettesítési ráta 2030 után szükség szerint bármilyen irányban változhat, a demográfiai folyamatok miatt természetesen nem kizárt a további csökkentés. A jelenlegi politikai szándék arra irányul, hogy 2025-ig legalább 48%-on tartsák a bruttó helyettesítési rátát.
AUTOMATIKUS KIEGYENSÚLYOZÓ MECHANIZMUSOK MŰKÖDNEK A NYUGDÍJRENSZERBEN AZ EU/EGT TAGÁLLAMOK KÖZÜL AZ EMLÍTETT NÉMETORSZÁG MELLETT FINNORSZÁGBAN, HOLLANDIÁBAN, SVÉDORSZÁGBAN ÉS LUXEMBURGBAN IS.
A svéd rendszerben a 16% nyugdíjjárulékból fedezett felosztó-kirovó rendszerű income nyugdíjpillér önfenntartását a hosszú távú egyensúly biztosítását célzó kiegyenlítő mechanizmus segíti, amely egyrészt a négy nemzeti nyugdíjbiztosítási alap, továbbá egy plusz biztonsági alap rendszerét takarja, amelyekből fedezik az aktuális hiányt is, másrészt a névleges egyéni számlák főszabály szerint a bérindex mértékével történő indexálásának mértékét csökkenti – a bérindex helyett a csökkentett mértékű kiegyenlítő index lép hatályba - , ha az adott évi nyugdíjkiadások meghaladnák az adott évi járulékbevételeket. A működés alapelve, hogy a bérindexet olyan mértékben csökkentik, ahogyan a kiadások meghaladják a bevételeket a kettejük viszonyát mérő egyensúlyi arányszám szerint. A rendszer automatikusan kapcsol be és ki az egyensúlyi arányszám és a bérindex változásainak függvényében. Az automatizmusok eredményeként a rosszabb időkben csökkenő indexálás miatti “elmaradt hasznot” a jobb időkben a bérindex fölé növelt indexek révén visszapótolják.
Az EU/EGT tagállamokban bevált automatikus korrekciós és kiegyenlítő megoldások - a best practice - ismerete nélkülözhetetlen bármely lehetséges magyar nyugdíjreform megtervezéséhez és előkészítéséhez annak érdekében, hogy a magyar nyugdíjrendszer hosszú távon is fenntartható maradjon és minden érintett számára méltányosabb legyen.
