Regisztráció Elfelejtett jelszó

Parlamentbe jutott pártok tevékenysége - 2010-2014.

Új parlament megalakulása - 2010. május 14.

#249680 gentlemanus

Pár tény az új parlament alakuló üléséből:

Az alakuló ülés előtt a Jobbik esküt tesz a Szent Korona előtt ( Csillagos ötös ).

Az ülést Sólyom László köztársasági elnök nyitja meg. Beszédében demonstratíven rója meg a Jobbikot, miközben demonstratíven fejezi ki szimpátiáját az LMP felé. Az elviekben pártok felett álló, és a köztársaságot képviselő elnöktől teljességgel elfogadhatatlan ez.

A hagyományoktól eltérően nem a legfiatalabb parlamenti képviselő, jelen esetben a Jobbikos Dúró Dóra olvassa elő az eskü szövegét, ezt Horváth János levezető korelnök magához vonja ( nagyon valószínűnek tartom, ha a legfiatalabb képviselő a Fideszbe, az MSZP-be vagy az LMP-be esett volna, akkor nem változtattak volna a szabályokon ). Ezt egy sajnálatos dolognak tartom, mivel ezzel diszkriminálták azt a pártot, melyre több, mint 800 ezren szavaztak. Ez a lépés egy óriási 1-es. Így nem lehet 3/3-ot képviselni és összbékét teremteni.

Vona Gábor gárdamellényben teszi le a parlamenti esküt, ezzel is jelezve szolidaritását az Új Magyar Gárda tagjai felé.

A szocialista frakció tagjaiból páran izraeli zászlót is tartalmazó kitűzőkkel mentek a MAGYAR!! Parlament ünnepi alakuló ülésre, valamint olyan papírokat ragasztottak magukra, melyen egy náci jelvényt a kukába kidobó alak látható.

Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök politikai nyilatkozatot terjeszt a Ház elé, ezzel is kívánja demonstráltatni az új országgyűléssel, hogy teljesen új politikai korszak kerül kiépítésre.

Az alakuló ülés végén a Jobbik elénekelteti a Székely Himnuszt az Országgyűléssel. Hatalmas csillagos ötös bevésve az értékelő naplóba. A Jobbikkal együtt énekel a Fidesz parlamenti frakciója is. LMP-sek is ott állnak közöttük. Eközben a szocialisták egy része ( meghatározó arcai ) kivonulnak a teremből a Székely Himnusz alatt, míg akik bent maradnak pakolásznak, nevetgélnek. Közülük csupán páran tisztelik meg a magyarság e szent, összetartozást szimbolizáló himnuszát ( Hiller, Oszkó ).

Az MSZP a parlamenti munkát azzal kezdi, hogy már a parlamenti bizottságok megalakításánál is átveri a pártokat, előbb megállapodik, kezet ad a bizottságokra, majd egy nappal később visszakozik a megállapodástól. Schmitt Pál megválasztott házelnök végül a szocialistáknak, mint legnagyobb ellenzéki frakciónak adja a NBB elnöki posztját. A Jobbik az NBB elnöki poszt helyett a Költségvetési Bizottság elnöki posztját kapja.

A következő parlamenti ülést május 17-18-ra hívják össze.

Re: Megvannak a miniszterek - Készen áll a beiktatásra az új kormány

#240205 Netmaster Előzmény: #239773

"Ahhoz képest, hogy mekkorák a feladatok, a felhozatal lehetne kiegyensúlyozottabb is. Aki reménykedni akar, az kapaszkodjon abba, hogy a sötét lovak akár pozitív meglepetést os okozhatnak.

Ugyanakkor ez a kormányfelállás egy elszalasztott lehetőség is, hiszen egy egyenletesen erős, egyértelműen bizalmat ébresztő csapattal rengeteg bizalmi tőkét lehetett volna szerezni már az induláskor."

http://velemenyvezer.blog.hu/2010/05/04/orban_kormany_gyorsertekelo

"ha tényleg államtitkár lesz Nagy Rózából, lehet izgulni, hogy őt vagy valamelyik szocit viszik el hamarabb a rendőrök a Parlamentből."

http://vastagbor.blog.hu/2010/05/04/tuskes_ez_a_roza_viktor

Re: Megvannak a miniszterek - Készen áll a beiktatásra az új kormány

#239773 Sanguis Előzmény: #239757

Nincs mit mondani. Pintér belügyminisztersége kritikán aluli.

Re: Államfőválasztás: az önmérséklet első próbája

#239569 Netmaster Előzmény: #238218

"Szeretjük vagy sem, Sólyom volt a rendszerváltozás óta az első, aki valóban elnökként viselkedett. Neki sikerült először úgy aktív elnöki munkát végeznie, hogy közben nem áldozta fel a hivatalt egyetlen párt oltárán sem.

Nem tudjuk, ki lesz az utódja. Bárkit is választ majd az Országgyűlés, az biztos, hogy ennek a pártharcoktól hangos országnak nem egy jóságos nagypapára van szüksége, hanem egy olyan emberre, aki az ország hosszú távú érdekeiért bármilyen pártérdekkel szemben képes kiállni. Egész pontosan: egy igazi elnökre. Olyanra, amilyen Sólyom László is volt."

http://velemenyvezer.blog.hu/2010/04/28/solyom_president

Re: Apróságok

#239568 Netmaster Előzmény: #239424

A legfőbb probléma a társadalmi támogatás szinte teljes hiánya. Egyrészt ott a munkáltatók humánerőforrás-rablógazdálkodása, másrészt a tömegközlekedési problémák, harmadrészt a megélhetési nehézségek (ami egyik részben a kieső jövedelem, másik részben a munkába való minél korábbi visszatérés kényszere). Lehet itt családi adózás és egyéb könnyítések, támogatások, de a trendfordításhoz ennél jóval több kell.

Re: Apróságok

#239424 zeeh_ Előzmény: #239405

"A gyermekvállalás nem azonos a szegénység vállalásával"

Ma, Magyarországon 2010-ben igenis a szegénység vállalása, ha valaki gyereket vállal.

Ennyire fontos az államnak a következő generáció és az, hogy megálljon a népességfogyás.

20 év alatt agyilag nem fogta fel sem az Antall, sem a Boross, sem a Horn, sem az Orbán, sem a Medgyessy, sem a Gyurcsány, sem a Bajnai kormány, hogy ezzel a tendenciával nem lesz, aki összehozza 20-30 év múlva a jelenleg dolgozók, azaz a mi nyugdíjunkat is pl.

Már ha akkor lesz még olyan, hogy nyugdíjrendszer és nem omlik össze ez a piramisjáték.

Apróságok

#239405 Netmaster

„A gyermekvállalás nem azonos a szegénység vállalásával

Több ponton is változtatás várható a családpolitikában az új kormányzat alatt – erősítette meg a Duna Televízió péntek reggeli háttérműsorában Soltész Miklós kereszténydemokrata politikus, a Fidesz–KDNP népjóléti kabinetjének vezetője.”

http://www.mno.hu/portal/710479

"Civil zöldekkel egyeztetett az LMP

Az LMP és hat országos civil zöldszervezet a jövőbeni együttműködésről egyeztetett szerdán."

A szervezetek: Magyar Természetvédők Szövetsége, Magyar Madártani Egyesület, Levegő Munkacsoport, Greenpeace, Védegylet. Hogy a hat miért csak öt, azt nem tudom. A csoportképre is érdemes vetni egy pillantást, úgy látom az összhang egyelőre nem teljes. :)

http://lehetmas.hu/hirek/1748/civil-zoldekkel-egyeztetett-az-lmp

Kinőttek a Humuszból (HVG)

#239333 Netmaster

"A Hulladék Munkaszövetség két korábbi elnöke is bejutott a parlamentbe, egyikük az LMP, másikuk a Jobbik országos listáján."

http://hvg.hu/hvgfriss/2010.17/201017_zoldek_a_jobbikban_es_az_lmpben_kinottek_a_

"Ami az ügyeket illeti, sok kérdésben nem is lesz nehéz együttműködni. „A multinacionális tőke szabad mozgására épülő globális kapitalizmus az egész világon megbukott. Emberek milliárdjai nyomorodtak meg fizikailag és lelkileg, a társadalmi szakadék a világban tovább nőtt” – értékel a Jobbik. Árnyaltabban, de hasonlóan látja az LMP is: „Noha a globalizáció nagy lehetőség az univerzális emberi jogok és a kölcsönös megértésen, méltányosságon alapuló világtársadalom kialakulására, az elmúlt harminc év globális fejlődése nem csökkentette érdemben a szegénységet, hanem fokozta az egyenlőtlenségeket, és elmélyítette a környezeti válságot.” „Állami eszközöket bevetve feltámasztjuk a kivitelre és kiváló minőségű élelmiszerek előállítására képes magyar feldolgozó- és élelmiszeripart az alapanyagot feldolgozó mezőgazdasággal együtt” – ígéri a Jobbik programja. „Azt szeretnénk, ha a vidéki termékláncok lerövidülnének, így lényegesen nagyobb haszon maradna a termelőknél, és a fogyasztók számára átlátható lenne az élelmiszerek eredete” – fejtegeti ugyanazt, de hosszabban az LMP.

A multik ne élvezzenek kedvezményeket mások rovására, a munkát sújtó adóterhek csökkenjenek, a környezeti adók emelkedjenek, a vidék népességmegtartó ereje növekedjen, a zöld hatósági munka javuljon, ne privatizálják az egészségügyet és az egészségbiztosítást – mindezek gyakorlatilag közös elemek a két párt programjában. A környezetvédelmi tárca Fidesz által tervezett megszűnése ellen alighanem mindkét szervezet tiltakozik majd."

A tegnapi események nyomán

#239159 Netmaster

"Nem kérdés, hogy az államigazgatás megújítására égető szükség van. Ám a politikusok a nulláról való építkezést hajlamosak sokkal könnyebbnek gondolni, mint amilyen az valójában. Rutinok, bejáratott csatornák szűnnek meg, és időbe telik, mire az újak kialakulnak.

Addig viszont a rendszer működése assabb lesz és kevésbé hatékony. Orbán próbált mindenkit megnyugtatni, hogy az átszervezések nem mehetnek a hatékonyság rovására – ami azt jelzi, a problémát ő is érzékeli.

Az átszervezésekkel óhatatlanul együttjáró akadozások és hibák pedig pont akkor jelentkeznek, amikor az új kormány a legtöbbet akarja megvalósítani: az első 12 hónapban."

http://velemenyvezer.blog.hu/2010/04/30/orban_kormany

"A bejelentés óta egyre többen találgatják, hogy vajon mi lehet a változtatás célja. Sok verzió kering már: (1) Egyesek szerint Orbán Viktor így akarja elkerülni a napi gondokkal való foglalkozást, különös tekintettel az ebből fakadó esetleges népszerűtlenségre. (2) Mások szerint egyszerűen csak több ideje jut ebben a rendszerben a kormányzás stratégiai kérdéseire, a jövőkép felvázolására, ami fontos lehet a hosszú távú sikeres kormányzáshoz. (3) Megint mások azt állítják, hogy ez vezet az előbb-utóbb esetleg riválissá váló Navracsics amortizációjához, akit majd Orbán – a kormányzás gondjaiért felelőssé téve - egy adott ponton könnyen lecserélhet egy másik helyettesre. (4) De akadnak olyanok is, akik, éppen ellenkezőleg, ebben látják Navracsics felkészítését a miniszterelnöki pozícióra, ami akkor lehet számára aktuális, ha Orbán a kormányzás helyett majd valamikor a Sándor-palotát választja.

Szerintem jelenleg legfeljebb az első két változat lehet a miniszterelnök-jelölt fejében, a másik két forgatókönyv inkább csak poli-sci-fi, ami persze nem zárja ki, hogy később ne lehetne belőlük realitás. Ma azonban a döntő kérdés az, hogy a kormány felett lebegő „prezidenciális miniszterelnök” pozíciója egyáltalán létrehozható-e – nem az alkotmányban, hanem a politikai gyakorlatban."

http://torokgaborelemez.blog.hu/2010/04/30/156_navracsics_lesz_a_felelos

Államfőválasztás: az önmérséklet első próbája

#238218 Netmaster

"A kétharmados parlamenti többség birtokában a Fidesz-KDNP elvileg bárkit megválaszthat a köztársaság első emberének – ehhez csak saját sorait kell rendeznie. Kizárólag a pártszövetségen múlik, hogy egy pártkatonát vagy egy pártok felett álló, csak a demokráciának és az alkotmányosságnak elkötelezett államfőt választ a parlament a közeljövőben."

http://lehetmas.hu/hirek/1755/allamfovalasztas-az-onmerseklet-elso-probaja

Ez is érdekes menet lesz, ha a parlamentben nem is, a sajtóban biztos. :)

Re: Így lesz-e vajon?

#238174 gentlemanus Előzmény: #238167

Netmaster kolléga, dehát a parlament alakuló ülése az csak május 15-re várható. Addigra állni fog a teljes kormánystáb.