Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

re

#818993 Spade Előzmény: #818975

Csak a legutóbbi példát mondom (és csak azért h ne nézzen ki kamunak amit mondtam) amivel vastagon lehetett fogni, bitcoin short

Az ellenzéki összefogáshuz:

#818992 Koffein Előzmény: #818987

Ilyen kampányban, amit Gulyás Márton ráerőszakolt a pártokra, a visszalépéseken volt a hangsúly. Gyurcsánnyal és a szocikkal nem tudtak foglalkozni. Miként üssék a dk-t, miközben összefogás van? Non szensz...

Momentumban is nagy a káosz, van ismerős, aki belépett, elmondása szerint bő fél évet várnia kellett, hogy visszaigazolják, azt is úgy, hogy ő írt rájuk, hogy mivanmá?! :)

Habár én a blökiken gondolkodom, hogy oda kéne belépni :D vaúúúúú :o))

Az ellenzéki összefogáshuz:

#818987 rbbj11 Előzmény: #818984

ez is igaz

De szerintem Napnál világosabb, hogy ellenzék nagy része Fideszb rendszernek asszisztál. Nem csak pénz miatt alakult így, hanem azért is, mert posztkomcsi ellenzéket valóban semennyire nem érdekli más, mint saját túlélése. Ezért is ugyanolyan ellenség, mint maga a fidesz.

Az ellenzéki összefogáshuz:

#818986 rbbj11 Előzmény: #818981

én nem is úgy képzelem az ellenzéki összefogást, hogy visszalépkednek egymásnak vagy nem....nem 6-8 párt kooperációjára gondolok, ami kormányzást úgyis lehetetlenné tenné, egy esetleges gyözelem esetén. MAX. 2 ellenzéki párt létezhet jelenleg, ha vki fideszt akar leváltani, és a fidesz egysége nem bomlik meg. Én be fogok szerintem lépni még idén a momentumba. Az elsö dolgom lenne, hogy ledaráljam az ellenzéket: mindenki, aki nem áll be az egy ellenzéki táborba, le kell járatni, ki kell golyózni. Nem a fidesszel kell elöször foglalkozni, hanem Gyurcsány és tsait eltakarítani, 1% alá kell essen a szavazótáboruk. Mindegy milyen áron. Ha az összes posztkomcsi eltakarítva, és kb marad lmp, kutyák, momentum, akkor kell minden vmire való arcot és szakembert elszipkázni vagy lmp-nek vagy momentumnak. És végül csak egy maradhat + a kutyák annak, aki feltétlen szavazni akar, de nem az új ellenzéki pártra, tehát kb. 5%-ot szerezhetnek ezek után.

Ez politika, nem homokozó, itt egy erös ellenzék azzal kell kezdje, hogy az összes rivális ellenzékit eltakrítsa az útból.

Ha emiatt végül kétpártrendszer lesz egy ideig Mo-on, az nem tragédia, a fidesz az elsö vereség után úgyis kétfelé hasad, a jobbik hasadása pedig egyik és másik fidesz féllel egyesülhet, és így lesz két erös jobboldali párt, aki egy erös baloldalival állhatna szembe.

Az ellenzéki összefogáshuz:

#818985 Boby. Előzmény: #818984

Ahogy az ősi mondás tartja,a lé határozza meg a tudatot.:-)

Az ellenzéki összefogáshuz:

#818984 Boby. Előzmény: #818981

Ezek az intézkedések, már a választás előtt is tudottak voltak az ellenzéki pártok részéről.Ha pedig tudták,hogy ilyen egyenlőtlen a megmérettetés, nem lett volna szabad résztvenniük benne.Sajnos az ész és az erkölcsi érvek ellenében, ismét a pénzügyi szempontok voltak az elsődlegesek.

Az ellenzéki összefogáshuz:

#818981 tozsdenyul

"

1. A Fidesz szabályozásilag ellehetetlenítette az ellenzéki összefogást.27 egyéni induló alatt egy párt BUKJA A TELJES PÁRTLISTÁJÁT. A választási törvény ugyan csak annyit ír, hogy 27 egyéni alatt nem INDÍTHATÓ pártlista, de arról nem rendelkezik, hogy ha visszalépés miatt csökken 27 alá az indulók száma, akkor mi van. Egy 2/3-os törvény helyett az NVB, azaz a Nemzeti Választási Bizottság hozott egy olyan határozatot, hogy amelyik pártnak 27 alá csökken az egyéni jelöltjeinek száma, annak a PÁRTLISTÁJÁT is törlik. Ebben rögtön 2 durva dolog is volt. Egyrészt az NVB a törvényhozás helyett tovább gondolt egy 2/3-os törvényt, másrészt olyan döbbenetesen demokrácia és jogellenesen tette ezt, hogy akkor történt a határozat, amikor a hivatalos kampány már elkezdődött, tehát az aktuális ellenzéki tagok kiestik a bizottságból, de még listaállítás nem történt, tehát a listát állító pártok képviselői MÉG NEM ÜLTEK a bizottságban. Azaz az éppen 100%-os FIDESZES NVB ELINTÉZTE, HOGY AZ ELLENZÉKI PÁRTOK SZABÁLYOZÁSILAG SE TUDJANAK ÖSSZEFOGNI.

.
2. A Fidesz pénzügyileg ellehetetlenítette az ellenzéki összefogást.A Fidesz a pártfinanszírozást is átírta. Minden párt az egyéni jelöltjeinek száma függvényében kap ÁLLAMI TÁMOGATÁST a kampányára. És a szabályozás szerint ennél többet nem is költhetnek!... . És a visszalépésekkel az ellenzéki pártoknak még ez a kevés pénz is TÖRVÉNYILEG CSÖKKEN. Azaz 30-50%-ot buktak volna a kampánypénzből is a visszalépésekkel. Ráadásul az egyéni indulóknak egyénenként jár 1 milliós támogatás és ugye még ezt is bukná minden visszalépő.
.
"


én 1990-ben nem találkoz…

#818980 Ricsi Előzmény: #818976

én 1990-ben nem találkoztam olyan emberrel, aki az MDF-re, és nem az SZDSZ-re szavazott volna.

Mär annyira elszakadtam …

#818978 rbbj11 Előzmény: #818977

Mär annyira elszakadtam Bp-öl, hogy nekem a családom nagy része is kisvärosi vagy "falusi" lett, és barätok is azok, kollégák is. Tehát ezért még érdekesebb a dolog. Nagyon sok lmp-s szavazot ismerek, ezért nagyon meglepö a hivataos fidesz arány. Mär csak azért is, mert az osztrák ingäzó, aki a teljes lakosság min. 50%-a mär a teljes szavazokörzetben, egyáltalän nem tipikus fidesz szavazó.

Ha teljes falvak és elsz…

#818977 TrendMan Előzmény: #818976

Ha teljes falvak és elszegényedett körzetek szavaztak oda, akkor nem fura.

Persze az is simán benne van, hogy kaptak Putyintól néhány tanácsot.

egyébként nekem is fura …

#818976 rbbj11 Előzmény: #818907

egyébként nekem is fura az eredmény....azt hittem, egyedül vagyok vele, és ugyebär az nem stat minta, ami a sajät környezetem pär tucat ember...de én messze nem ilyen arányokat tudok a fidesz szavazokrol...persze az is lehet, h. hazudnak arrol, kire szavaztak, de miert tagadná le egy fideszes a szavazatät? Azu pedig elég fura lenne, ha pont nekem a rokonaim, barätaim, kollégáim extrémen felülreprezentáltak lennének ellenzéki oldalról...

re

#818975 rbbj11 Előzmény: #818868

engem érdekelne, hogy lehetett ezzel az elmélettel egzakt módon ilyen megbízhatóan sok pénzt keresni?

Az így leírtakkal kb egy…

#818974 rbbj11 Előzmény: #818854

Az így leírtakkal kb egyet is értek, akkor ezt megbeszéltük, értjük egymást

Tiszteletben kell tartanunk, ha különbözőképpen reagáljuk le ezek szerint nagyon hasonlóan értékelt folyamatokat.

A kutya nem törődik a vidékiekkel

#818968 banyaiz Előzmény: #818956

Azért írom ezt mert némelyik cikknek olyan a hangulata mintha Pestről lejönne vidékre szafarira és bemutatná milyen érdekes állatfajok élnek vidéken. :)

Mint egy afrikai szafarin lenne jé milyen különleges állatok szaladgálnak itt . Van egy ilyen rácsodálkozás életérzés benne. :) Vagy lehet csak én érzem így.

Nem ezt célozzák ezek a cikkek csak van egy ilyen hangulatuk ami zavaró egy kicsit.

Nézzen körül a Havanna lakótelepen és interjúvolja meg a közönséget a sarki kocsmában du 3-kor . Ott is elég sok különleges állatfajjal összefuthat . Állatrendszertani lexikont elő kell venni hozzá milyen faj, milyen alfaj az akivel összefutott.

A kutya nem törődik a vidékiekkel

#818966 banyaiz Előzmény: #818956

Kétségtelen van sok olyan falu van ahol Sátántangó 2-t minden változtatás nélkül le lehetne forgatni. Se díszletet se szereplőt nem kellene keresgélni csak venni a valóságot.

De azért szerintem baromi nagy leegyszerűsítése a dolgoknak, hogy a falvakban ennyire kiszolgáltatott emberek élnek általánosságban.

Ugyanezt a Sátántangó 2-t leforgatnám bármelyik városban. Csak a megfelelő környéket kell hozzá megkeresni.

Az biztos, hogy falvakban ez jobban kijön , látványosabb mint egy nagyvárosban.

Mondjuk Bp-en is 70-80 éves embereket kezdünk kérdezgetni a világ dolgairól lehet szegény már megküzd az agyérelmeszedéstől kezdve mindennel érdekes válaszokat lehetne begyűjteni. Mi a véleménye erről + arról.

Vagy amikor van egy ételosztás ott áll ezer ember és akkor készítsünk velünk interjút mi a véleményük a világ dolgairól. Ott már Sátántangó 3 forogna. :)

Azért annál bonyolultabb a történet a falvakban teljes homályban vannak és ezért győzött a fidesz . Ennél azért összetettebb folyamatok adták ezt .

MO totyik=ellenzéki kere…

#818965 Sumér harcos

MO totyik=ellenzéki kerekasztal,

persze 2018as verzioban,amolyan stock- EKA:)

A kutya nem törődik a vidékiekkel

#818964 TrendMan Előzmény: #818956

Szerintem Orbánnak már a földosztás belengetésére is van egy szenáriója, ha a helyzet megkívánná.

https://index.hu/velemeny/2018/04/09/hogy_lehetett_ennyire_hulye_egesz_magyarorszag/

#818962 banyaiz Előzmény: #818930

Azért Spade a KGST országok gazdasági mutatóiban jelentős volt az is, hogy egymás termékeit átvették. Kölcsönös segítség alapon.

Nagynéném húsiparban melózott . Készült olyan löncshús is amit lehet a kutyák is kiköpnének . Olyan minőség volt , majd az oroszok megveszik, ezt belföldön nem lehet eladni, meg is vették. Jó az nekik .

Millió ilyen termék ami a világban nem lett volna versenyképes , de KGST-ben valakinek jó volt. Vagy ha nem volt jó akkor is megkapta .

Aztán ez egy pillanat alatt megszűnt és akkor persze, hogy sok szám zuhant. + hirtelen nagy jelentősége lett ha eladható terméket gyártasz azt mennyiből hozod ki. KGST azért ez is tompította . Miskolcon, Ózdon, Diósgyőrben tudnának róla mesélni, vagy Komlón, vagy a pécsi bányászok stb.

Vagy Sztálinvárosban mostani Dunaújvárosban. :) Mit és mennyiért gyártottak és azt kinek lehetne eladni egy olyan piacon ahol a minőség és az ár szempont.