Figyeld meg, hogy bejönnek majd a pletykák!
Figyeld meg, hogy bejönnek majd a pletykák!
120. hm.
bcs háttérbe vonult. a strómanjai és a csápjai még megvannak, de ha jön a fantombüfi, akkor annak is vége. a megmaradt pakkja felett (ha marad neki) még diszponálhat, de csak már mint 1 egyszerű részvényes.
Többen erre vártunk, hogy valami megváltozzon a BCS korszakhoz képest.
Az úri közönség lelépett...ki ezért,ki azért
Véget ért egy korszak. Sokakat kifizettek. Sokan csalódtak. Vannak,akik még reménykednek. De látni kell a jelekből,hogy valami megváltozott. Az ennyi volt egy erős jelző......de akár igaz is lehet.
nem azon múlik a papper sorsa, h vannak fel és lebeszélők. nyilván ha beépített emberek voltak, akkor jó pár milliót tudtak keresni a tippekkel, ez kétségtelen. ez természetesen tud igen zavaró is lenni, de nem ez határozza meg esztike jövőjét. a fórumba beírtam, h kit mit gondol/érez, h mi a lehetséges következő esemény, de nem nagyon volt közönség az együttgondolkodásra. persze egyrészt nyár van és uborkaszezon, másrészt pedig kifáradtak a népek esztike pofonjaiban.
meglátjuk, mi lesz holnap a belengetett torkos csütörtökből. remélem, nem a mi torkunk lesz véres! :D
jó értelmes emberekkel átbeszélni a dolgokat, mert ki tudnak mozdítani a komfortzónából és új megközelítésekre tudnak ösztönözni, vagy bizonyos gondolatmeneteket vissza lehet ellenőrizni. :)
larry lehet egybeesés. de a csúcs után hirtelen nagy lett a csend, ez kétségtelen. figyeljük a változásokat.
Milyen fura....aznap írtam,hogy last lelépése űbergáz. Okosnak hitte magát a tapló. És azóta sincs sehol huntR, plutó,tomek. Lelépett hóstrucc(egyetlen normális kifogás lehet,hogy a futurba). Csacsát sztem a lelkiismerete viszi tovább,Vaculak végzi az utolsó simításokat a végleges eltűnés előtt.
Rossz előérzetem van.
Világos, köszi a választ, lehet simán véletlen.
Velem írogatott a fórumon, és normális volt. Elkérte a tőkeemeléses listát, amikor az volt a téma. Szóval lehet véletlen egybeesés is, nem tudom. De sok régi nick eltűnt a csúcs után, azt tény. Fura.
Nem ismerem a Larry-t. Közületek valaki esetleg? Az merő véletlen, hogy ismét ír a fórumba? Azt írja nem adott el. Én úgy gondolom úgy kitárazott 160 + on mint a huzat. Nekem az az érzésem hogy visszavett vagy visszavesz lent a következő hullámra. Teljesen tévúton járok?
Látom megtette a rum a hatását, elkezdtél okosan gondolkodni.
:-))
remélem. belevettem 119,6-on, nem egyből esni kezdett a kis céda? :D
Visszajött Larry a fórumra? Lassan tényleg indulunk fel.
Pár gondolat a Globtermről. A 2019. július 30-i BÉT tájékoztatás szerint esztike megveszi a Delta System Kft.-t 28,6 milliárd forintért, amelyből 2,35 milliárd forint pénzben kerül teljesítésre, legkésőbb 2019. december 20-ig. A fennmaradó 26,25 milliárd forint vételárat az EST MEDIA Nyrt. akként teljesíti, hogy az arra vonatkozó követelését a Deltagroup Holding Zrt. nem pénzbeli hozzájárulásként az EST MEDIA Nyrt. rendelkezésére bocsátja. Az apport ellenértékeként alaptőke-emelés keretében 125 millió darab, 210 forint kibocsátási értékű, „A” sorozatú törzsrészvény kerül kibocsátásra a Deltagroup Holding Zrt. részére. A pénzben teljesítendő 2,35 milliárd forintos vételárat maradéktalanul meg kell fizetni 2019. december 31-ig. Ennek érdekében az EST MEDIA Nyrt. 2019. július 30-án részvényesi kölcsönszerződést kötött a GlobTerm Kft.-vel, amelyben a GlobTerm Kft. kötelezettséget vállalt arra, hogy a 2,35 milliárd forint összegű finanszírozást határidőben az EST MEDIA Nyrt. rendelkezésére bocsátja. Ezen részvényesi kölcsön hosszú lejáratú, visszafizetésének határideje 2024. december 31., kamata évi 3 százalék.
Megnéztem az e-beszámolót, a Globterm-nek 2018. évi adatát nem láttam, a legfrissebb a 2017. év volt. 2017-ben az összes árbevétel 648.000 Ft volt, a mérlegfőösszeg 3.857.000 Ft, az eredmény pedig 41.000 Ft. Mivel már aláírt szerződés van esztike és a Globterm között a kölcsönről, hogyan tehet szert a Globterm pénzre:
1. Valamit elad. Mivel vagyona nincs, ezért csak részvényt tud eladni a piacon. Elvileg ha volt is papírja, akkor is 5 % alatt volt, mert július 29-én jött a BÉT tájékoztatás arról, hogy a Park kiszállt és a Globterm kapott 10 millió db részvényt. 120 Ft-os árfolyammal számolva kb.1.958.333 db részvényt kellett eladni ahhoz, hogy meglegyen a 2,35 milliárd. Nyilván az árfolyamtól függően változik a darabszám. De ne feledjük a július 10 – 30. közötti brutális erősödést és forgalmat.
2. Valaki kölcsönt ad a Globterm-nek. De egy üres cégnek ki adna kölcsön ennyi pénzt? Neuman meg nem hiszem, hogy van ennyi a cihájában (legalábbis erre a célra).
3. Valaki megveszi a Globtermet és pénzt rak bele. Az 1. nyomda lockup-ja miatt nem lenne sok értelme csak a jelenlegi 10 millió papírt megvenni a Globterm-től, ha úgyis oda megy 84 millió részvény. Szóval ez is azt támasztja alá, hogy a Globtermen keresztül jön a fantombüfi, és szerintem még az rkgy előtt.
A kérdés, hogy lesz-e kötelező vételi. Még az 1 nyomda kinyitása vagyunk, tehát kb. 101 millió db részvény van. Ha Globterm jelenlegi 10 milliós pakkjából indulunk ki, akkor 15 milliónyi bujtatott részvényt kéne a Globtermhez allokálni ahhoz, hogy elérje a 25 %-os részesedést. Ami szvsz megvan, csak akarat kérdése. Ha abból indulunk ki, hogy gyanúsan az átlagáron vagyunk, és a várakozások miatt a többség úgysem fogadná el most a kötelezőt, akkor van racionalitása a kötelezőnek, amit ráadásul a rendkívüli közgyűlés napjáig le lehetne folytatni. Meglátjuk. :)
Úgy gondolom ez fog következni.
Mondjuk előtte nem ártana egy tulajdonosi bejelentés.
Holnap egy ajánlat?
stanbul aranyos gyerek, találkoztam vele közgyülin, meg írt párszor privátba, de nem hiszem, h a tűz közelében lenne. szvsz ő is csak a fórumból és a nyilvános infókból következtetget. ez a fekete péteres célzás viszont érdekes volt a könyvvizsgáló részéről.