Regisztráció Elfelejtett jelszó

Vegyen szigetet a magyar állam!

Re: nincs cím

#657933 Kissherceg Előzmény: #592653

Költségtérítést fizethetnek a jövőben az elítéltek - mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szóvivője az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy pénteken társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány az új büntetés-végrehajtási (bv) kódexet.

A tervek szerint jövőre életbelépő jogszabály új eleme a fogvatartottak költségtérítése. A jövőben felszámítanák a szándékos egészségsértés vagy fegyelmi ügyekben hozott sérülések miatti költségeket, az iratmásolás és továbbítás költségeit, de meg kell fizetni egyebek mellett a szintén új elemként megjelenő reintegrációs őrizet megszüntetésének bűnügyi költségeit is. Megszűnik az ingyenes konditerem használat, a jövőben fizetni kell bizonyos többletszolgáltatásokért is, mint például a merülőforraló, hűtő, televízió, telefonálás költségeit is az elítélt állja. A törvénytervezet rögzíti azt is, hogy a fogvatartottak által végzett termelőmunka szervezésénél törekedni kell arra is, hogy a börtönök önellátók és részben önfenntartók legyenek.

Garamvölgyi László hangsúlyozta: a társadalmi változások, az arra választ adó büntetőpolitika, az új büntető törvénykönyv és az elmúlt évek büntetés-végrehajtási tapasztalatai aktuálissá teszik a 34 éves szabályozás helyett, egy új, tartalmát, szabályozási elveit és irányait tekintve modern büntetés-végrehajtási kódex megalkotását. Hozzátette: a régi alapelvek, a törvényesség, a fokozatosság, a normalizáció mellett új elemként jelenik meg a rugalmasság, a káros hatások minimalizálása, a pragmatizmus az egyéniesítés a szabadságvesztés végrehajtásában. Kiemelkedő cél a társadalomba visszailleszkedés elősegítése, az elítéltek hatékonyabb foglalkoztatása, oktatása, a szabadulás utáni jogkövető életmód kialakításának elősegítése, természetesen a fogva tartás biztonságának és rendjének fenntartása mellett - mutatott rá. Garamvölgyi László szerint a törvénytervezet teljes mértékben összhangban van a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács prevenciós stratégiájával, a társadalmi bűnmegelőzés alapvető céljaival.

A szabályozással összefüggésben újdonságnak nevezte, hogy az elektronikus távfelügyeleti eszköz is helyet kap a szabadságvesztés végrehajtása során. Az őrzött területeken kívüli munkáltatás esetén az elektronikus távfelügyeleti eszközök alkalmazása a költségek mellett, a biztonsági kockázatot, valamint a személyi állomány leterheltségét is csökkenti - mondta.

A törvénytervezet erősen disztingvál, a társadalomra kevésbé veszélyes fogvatartottak - első bűntényesek, vagy gondatlan, például közlekedési bűncselekmények miatt elítéltek - külső kapcsolattartási szabályait is új alapokra helyezné és megváltoztatná az intézeten belüli mozgásukról rendelkező előírásokat is. Ugyancsak a kisebb súlyú, vétség miatt elítélteket kérelmükre a társadalmi kötődés programba helyeznék, aminek lényege, hogy a programban előkészítik a szabadulás utáni befogadó környezetet, segítik a korábbi munkahelyre történi visszahelyezését, továbbá elősegítenék a lakhatását. Ha a korábbi munkahelyre visszahelyezés nem lehetséges, akkor új munkahelyet derítenek fel a számára, vagy a közfoglalkoztatás keretében térhetne vissza a munka világába.

Azok az elítéltek, akiket első alkalommal ítélnek szabadságvesztésre és fogházban vagy börtönben töltik 5 évnél nem hosszabb büntetésüket, ha vállalják, a szabadulást megelőző fél évvel reintegrációs őrizetbe helyezhetők. Garamvölgyi szerint ez a szabadság teljes elvonását megszünteti, de mozgási szabadságát és tartózkodási helye szabad megválasztásának jogát korlátozza. A büntetés-végrehajtási bíró által kijelölt lakást az elítélt csak a határozatban megjelölt célból, különösen a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása, munkavégzés vagy gyógykezelés céljából, meghatározott időben és útvonalon hagyhatja el. Ha a szabályokat megszegi, visszakerül a büntetés-végrehajtási intézetbe.

A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezet szerint az élet, testi épség és az egészség elleni szándékos, ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények, illetve a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények sértettjét - kérelmére - értesíteni kell az elítélt véglegesen vagy feltételesen történő szabadon bocsátásáról, valamint a szabadságvesztés végrehajtásának félbeszakításáról, illetve javítóintézeti nevelés esetén a fiatalkorú végleges és ideiglenes elbocsátásáról.

A tervezet külön fejezetben szabályozza az elítélt sajtó útján történő nyilatkozattételét, illetve nyilatkozatának közzétételét. Ez akkor korlátozható ha az elítélt véleményét sajtótermékben vagy irodalmi műben kívánja nyilvánosságra hozni. Annak tartalma nem sértheti a sértett jogait vagy jogos érdekeit, nem népszerűsítheti a bűnözői életmódot, a büntetés-végrehajtási intézet rendjét és biztonságát vagy a nemzetbiztonságot.

Re: nincs cím

#592642 Kissherceg Előzmény: #576850

Uniós és állami forrásból fedezik a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete több épületének energetikai felújítását. A csaknem 600 millió forintos projekt kivitelezési szerződését az intézet megbízott vezetője és a közbeszerzési pályázaton nyertes konzorcium képviselői már aláírták - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) sajtóirodájának osztályvezetője hétfőn az MTI-vel.

Szalai Tímea tájékoztatása szerint a márciusban kezdődő és szeptemberben befejeződő projekt egyebek mellett a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló körleteket, a beszélőt, a karbantartóblokkot és a parancsnoki épületet érinti.

Az energetikai felújításra vonatkozó kivitelezési szerződést Pesti Ferenc, az intézmény megbízott igazgatója és a kivitelező, az E-OS Innovatív Energetikai Zrt., illetve az Épkar Zrt. alkotta Tököl BV 2012 konzorcium képviselői írták alá.

Pesti Ferenc az aláíráskor hangsúlyozta: a felújítás következtében javulni fognak a büntetés-végrehajtásban dolgozók munkakörülményei és a fogvatartottak életfeltételei, az olcsóbbá váló üzemeltetés révén pedig jelentős források szabadulnak fel. A nyílászárók cseréje, a külső hőszigetelés és a fűtési rendszer korszerűsítése eredményeként mind a felhasznált energiamennyiség, mind a karbantartásra fordított költség radikálisan csökken - írta közleményében a BVOP osztályvezetője.

A beruházást a Környezet és Energia Operatív Program pályázatán elnyert 587 millió forintos támogatás teszi lehetővé, ez az összeg a felújítás teljes költségét fedezi - tette hozzá Szalai Tímea.

Re: nincs cím

#576850 Kissherceg Előzmény: #573959

tegnap láttam az orosz börtönökről műsort. Ugye az amerikai intézetekkel kezdődtek a sorozatok, de mondhatjuk, hogy sehol sincsenek a jó öreg tundrához képest. Ilyen fegyelmezett rabokat, mint az oroszok még nem láttam. Ha az őrök elítéltért mennek, akkor legalább nyolcan vannak és még egy aranyos kutyus, ami minimum németjuhász, de többször egy aranyos két méteres kaukázusi. A börtönökön kívül hűsítő -40 fok van és a rabokat nem nevezném túltápláltnak. Két menü van: leves vagy kása. A szobákban nincs tv, és sportolási lehetőséget se kaptak a rabok. Ellenben mindennap 4 kor kelnek egy 20 perces ugrálásra a -40 fokban. A smasszer szerint ez a kis mozgás feldobja az egész napjukat. :))

Tehát szemben az amerikai agresszív izomkolosszus négerekkel szemben az oroszoknál a legbrutálisabb izomagyakból is kis nyüzüge kopasz lesz. Nagyon tetszett még az a megoldás, hogy a börtön ajtó nem közvetlen a cellát nyitja, hanem először egy kis belépő van és utána a rács. Így az elítélt már háttal várja az érkező embereket, hogy megbilincselhessék. Annyit válaszolhat a fegyőröknek, hogy Igen, Uram :)

További érdekesség, hogy a fekete delfin nevű intézményből még soha nem szökött meg senki. A főfazék csak annyit mondott mosolyogva, hogy itt csak koporsóban szokás távozni. Egyébként bemutatták az aranyos 10 kaukázusit amit fegyelmezésre tartanak, elég meggyőzőek voltak...

Re: nincs cím

#571277 Scipio Előzmény: #571141

Mindenképpen az Egyenlítő környékén kellene vásárolni, hogy elindíthassuk a magyar űrprogramot is. Micsoda területnövekedést lehetne elérni a Mars meghódításával, amit Ausztrália mintájára fegyencekkel népesíthetnénk be, sőt még a szíriuszi rokonokat is meglátogathatnánk :))

Re: nincs cím

#571275 Kissherceg Előzmény: #571205

rabok úgyis egész nap tévét néznek, biztos ismerik... :)

Lehetne Jurassic Park mintájára is.

Re: nincs cím

#571188 Előzmény: #571185

Most még igen. De ha még tovább menti őket a jószéndékú EU, akkor nemsokára az egész félszigetet lehet ennyiért megvenni.

Nemsokára úgyis lehet di…

#571184

Nemsokára úgyis lehet diszkontban görög szigeteket venni...

kőbánya csákány, kenyér …

#571148 joepappa

kőbánya csákány, kenyér víz. nemhogy nyaralás.