Ő nem szent ember. Ő Az Egy! Ehhez tessék tartani magát a jövőben! :-D
Ő nem szent ember. Ő Az Egy! Ehhez tessék tartani magát a jövőben! :-D
Köszönjük szépen a sok építő jellegű hozzászólását Lupin úr!
Mindenbe sikerült belekötnie ami nem lényeges és biztos vagyok benne hogy még találna mást is =D
Viszont ha a konkrét témával kapcsolatban nincs más hozzáfűznivalója akkor ezt itt talán abba is hagyhatnánk.
Egyébként mit szabad olvasni? Csak hogy néha konstruktív is legyél.
"zsindex"
Úgy látom, a burkolt zsidózás még belefér a szent ember erkölcsiségébe.
Ne felejtse el törölni önmagát!
Egy általam használt betűszó a szélsőbalos uszító média gyűjtőnevére, amely a VAHAZS-ból képződött, úgymint Mfor, zsindex, atv, vastabőr, és társai.
A nyiltan agit propokat, mint népszabadság, meg népszava és társait nem említem, azokat azért már többé-kevésbé mindenki ismeri, de ezeket az álfüggetlen gyűlöletkeltő médiumokat nem annyira, mert eddig eljátszották a világnézeti szabadságot, most pedig nyiltan uszítanak minden ellen, ami az érdekeiknek nem megfelelő. Például olyan elképzelések ellen, hogy álljunk meg a saját lábunkon, meg hogy dolgozni is kellene. Még hogy nekik? Soha nem tették, nem is fogják, ha kell legázolják ennek érdekében az országot is, hiszen az nekik úgy sem jelent semmit, mindegy hogy hol lopják a napot.
A durva a gang bang kifejezés szójátékban való használata volt. Ha már játssza itt a szűzlányt.
A KISZ-táborokat a topic indítója hozta szóba, majd gyáván moderált.
Ha a törölt hozzászólásnál bárki rákattint a Válaszra, láthatja a hozzászólást.
1. A durva az rövid u.
2. Nem adott arra választ, hogy mitől volt "toszoda" a KISZ-tábor.
3. Betegsége súlyosbodik.
A moderálás oka: A téma dúrva és mellékesen teljesen céltalan személyeskedésbe fordítása, annak ellehetetlenítése okán. Az eredeti hozzászólás egyebekben jelen hozzászólás Címzettjére való egér rávitellel továbbra is megtekinthető.
Éppen ezért felkérem Arsene Lupin urat ezen topicba való írás hanyagolására. Köszönöm.
Kérem a "demokrácia" és a "szólásszabadság harcosait", hogy ezen magasztos ideológiák másik alapszabálya nevében törekedjenek az ON topicságra, és ne a szabályok elleni lázadásra. Vagy legalábbis, az itteni lázadás mellőzésére. Köszönöm.
Ez ám a cenzúra :-O
"...Békés korszak kell, nem lehet harci díszben mindenkivel összeveszni, ehhez kicsik vagyunk, ezt még Kína sem engedheti meg magának"
"2 milliárd euróval csúcsközelbe híztak Magyarország tartalékai"
Helyes.
KISZ: angolul leírva kiss. A nevében a romantika :-)
"google:KISZ tábor.
Az első találat: KISZ tábor. "Állami toszoda.""
Ön tényleg egy beteg ember:
"A táboban este vonzó programok, ismerkedési lehetőségek voltak."
Mitől toszoda ez?
Nem tudom eléggé kihangsúlyozni:
"2 milliárd euróval csúcsközelbe híztak Magyarország tartalékai
Decemberben kerek 2 milliárd euróval 37,77 milliárd euróra emelkedtek Magyarország nemzetközi tartalékai, amely nagyrészt a devizakövetelések sor emelkedésével függött össze - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által ma reggel közzétett előzetes, december végi állapotra vonatkozó adatokból."
Hát a k*va életbe, tényleg úgy megnőtt decemberben az államadósság, hogy mai értéken potom 640 MILLIÁRD(!!!) FORINTTAL NŐTTEK A TARTALÉKOK!
UZSORÁT IDE!!!
Eszeteknél vagytok, akik IMF-et imádtok és könyörögtök? Még mindig úgy hiszitek, hogy az MNB magyar érdekeket szolgál? Hát ha ezt leírják, akkor mégis ki az, aki csődveszéllyek riogatna... de nem, ezt nem lehet leírni, mert ha ezt leírja az MNB; akkor borul a kreatív könyvelés...
Tényleg, 5 milliárd refinanszírozási igény az idén... brrr... mi lesz, csak 38 milliárd van tartalékban. Agymenés, elmebaj, őrület. Mellesleg, jó a gazdaságpolitika ezek szerint, csak a HAMVAZS terjeszti a pánikot, hogy a labancok tartalékai legyenek feltöltve, mert ők viszont sz@rban vannak.
Találóbb lett volna, ha azt írja, hogy elég perverz életem lehet, ha ilyen emberek között vagyok :)
Megtisztelő, hogy becses személyemet a TÖBBSÉG-nek nevezi ki, de sajnos ebben az esetben is a kisebbséget képviseltem, ugyanakkor az anekdóták ezen táborok erkölcsi minőségéről viszonylag közismertek az érdeklődök körében.
Nem kívántam az Ön felvilágosításának érdekében komolyabb kutatómunkát végezni, így csak a legegyszerűbb google kérdést tettem fel:
google:KISZ tábor.
Az első találat: KISZ tábor. "Állami toszoda."
Ettől függetlenül Ön ezek szerint egy másik szocializmusban élt, amelyben olyan erkölcsök uralkodtak, amelyek manapság sem, és nyilván csak a gaz imperialista sajtó találja ki a számtalan abortuszt és egyéb úri huncutságokat, a házasságok, gyerekvállalások csökkenését, mert ezek szerint manapság és akkoriban annyira a szerelmet keresték a fiatalok, hogy még mindig nem találták meg sehol sem, sőt mi több, egyre kevésbé találják és egyre tovább keresik.
Ezen polemizálás azonban úgy vélem teljességgel OFF a témában, ráadásul lényegtelen is: Amennyiben az ön véleménye az, hogy egy cserkésztábor erkölcsi színvonala megegyezik egy KISZ táboréval, azért majd a cserkészek fognak elégtételt venni Önön, már persze, ha érdekli őket az Ön véleménye e kérdésben. Köszönöm a megértését.
"Elég perverz ifjúsága lehetett."
:-DD Így már sok mindent értek :-)
"A KISZ táborban a többség pont a gang-bang-et kereste állítólag"
Elég perverz ifjúsága lehetett. A tizenévesek szerelmet kerestek és keresnek a mai napig. KISZ-táborban és cserkésztáborban egyaránt.
1. Legközelebb külön magyarázatot fogok hozzáfűzni a szójátékokhoz az Ön kedvéért, bár egyesek szerint amikor egy viccet magyarázni kell, az már nem az igazi ;)
2. A KISZ táborban a többség pont a gang-bang-et kereste állítólag, de jelen esetben is csak jelezni szerettem volna, hogy nem cserkésztábori tevékenységre kívántam utalni.